Kedves István, elélvezkedtem finoman archaizáló eszmefuttatásodon, a sár ambivalens természete Adrian Leverkühn kibontakozását vizsgáló esszében is jól helytálló problémakör lenne. Köszönet.

Számomra az első fotó képzőművészet, a második filozófia.
Bár nem jelenthető ki, hogy az elsőben nem látnék egyáltalán olyan jegyeket, amelyek a másodikban annyira megkapnak: vagyis a betontáblák között kitörő zöldet, az árnyékvilág ellen ható remény és életjelképet - de az első kép remek formai szerkesztése nem engedi úgy át a sivárság, aszottság, kiszáradás érzetének lényegét hozzám, éppen a képi remeke okán (pedig mindez kézzelfogható is) No és bizonyára a nálam járatosabb, képzettebb műértők pontosabban meg tudják fogalmazni a művészi ambivalencia hatásmechanizmusát, értve itt most ezalatt, hogy az önmagában értéktelennek tűnő világalkotó (pl. a sár, vagy salak) miképpen tud mégis idealisztikus érzetet kelteni megfelelő ábrázolással. (((Bár önkritikát gyakorolva arra is rá kell világítanom (magamnak), hogy a sár, a salak mégsem feltétlen értéktelen, ha a betöltött szerepére gondolok, hiszen számos pozitív felhasználási területe ismert. De azért mégis a sár az sár, és ambivalens marad nekem, két "szent" "profán" elegyének tartom most is - kultúrtörténeti oksággal persze. Persze, elmém fékjét vesztve is csodálhatná a világot csak a szemeimre támaszkodva, de mellőzésének kifejtését is mellőzném most :)))

Ha folyamatában nézem a fotópárt, az említett okok miatt pozitív kicsengést érzek így kibontakozni. Jelképes beszédben: egy "tökéletes" sivártól egy "tökéletlen" reménytelivé érik a fény és az árnyék viszonya... (hú milyen mélyen lehetne ezt boncolgatni - itt keresve, és lelve képi párhuzamokat)

És a cím persze werkfotóról mesél, de (ha szabad ennyi pimaszságot megengednem magamnak) most sem hiszek Sándor első, címadó sugallatának: számomra nem szakmai kifejezés itt a Werkfotó, hanem az "elejthetetlen" remény "munkálkodásának" lencsevégre kapását jobban elhiszem. :)

Üdvözlettel: István

Örülök, Brigitta, és köszönöm.

Nekem jobban tetszik a második kép.
Az első az olyan...Duna partos-önárnyékos...
viszont a második képen szereplő állandó kellék megint magára vonta a tekintetemet.
Számomra megszokhatatlan a jelenléte.
Most is üresen áll, mintha csak várna... várna valakit az árnyékvilágból?
Fura egy kép. Tetszik :)

Zsolt, köszönöm az elemzést. Úgy tűnik - két nekifutásom után - a fény és árnyék leckét még gyúrnom kell.

Köszönöm a véleményeket.

Nekem is az első tetszik jobban, bár a második is teljesen megáll magában. Azt hiszem, hogy az első kép egy kicsit absztraktabb és izgalmasan osztja teret a világos folt. A másodikon viszont ott a védjegy.

Tetszik nekem is. Akár össze is lehetne ragasztani a két képet, és akkor olyan juhászdanis panoráma lenne belőle...

Nekem tetszik a kép. Az első jobban, de nem tudom megmondani miért. Talán a barnás színekért.:)