Anna meglátogatja Zolit, a torontói bőgők doktorát. Ne sírjatok, a bőgők meggyógyulnak.

Csak mer’ kamera van az embernél - hogy a házi feladat lemaradásokat behozza:) - nem azt jelenti, hogy film is lesz belőle. A hóvihart azért fel lehet ismerni, a többi talán némi magyarázatra szorul. A kanadai zászlós terem a Magyar Házat jelenti, ahol báli mulatság volt szombaton. A lábakról készült felvétel a torontói népdal-KÖR-t mutatja: itt mindenki szégyenlős. A végén pedig kisüt a nap, ami arra emlékeztet hogy semmi sem tart örökké. Még valami: tudom, tudom, youtube, de ezt is a múlt héten találtam. (Indiános ) Ha így nem találjátok, írjátok be a Tru Rez Crew-t a youtube-on.

Bár eléggé szőrös szívűek vagyunk a szorgalmikkal kapcsolatban és Annáék is elég ritkán küldenek anyagot, itt mégis meg kell hogy lágyuljon a lelkünk, a következők miatt: az Estiskolán egyelőre kevés a mozgókép. Pedig ez is fontos. Kevés a mozgóképek közül az olyan film, amely vágott és ráadásul jól. Ezen kívül nem egy egyszerű gesztusfilmet látunk, hanem dramaturgiája is van az anyagnak. És arról ne is beszéljünk, hogy szerkesztett zenét is használ hozzá. Ezen kívül a filmnek van humora is, mert egy magyar weboldalon Magyarországtól 11 ezer kilométerre magyar táncot táncoló lábakat filmez. Anna, csak így tovább, a házi feladathoz is küldjetek filmeket. (szőke) értékelés:

Indián gyógyító-tanító kereket mutató nagyon rövid video. Múzeumi példány, odzsibva kultúráról szóló kiállítási anyag Ontarióból. (Most már ugyan sok más is történt, de Péter portréján a lencse megint kör alakú.)

Eredetileg oktatófilm iskolai használatra. Egy kicsit geometria, egy kicsit Anna az osztályban, ahogy a gyerekek lencsevégre kapták, és mindez átszerkesztve Sanyi zenéjére.    Az angol feliratok fordítása: Anna körei, Szerkesztő körök, Trigonometrikus - avagy a fordítás kedvéért - hullámzó körök.    Szereplők: Christina, Hanna, Anna, Sejana és Zhi, akit a naplóban Steven-nek írunk.

Nem baj az, hogy iskolai anyag, dramaturgiailag nagyon jó. El vagytok tűnve, küldjétek az ilyen anyagokat is. Egyik disznó Sanyié, másik Annáé, mert Anna, picit mögébújt a feladatnak, ezért így osztottuk. (szőke) értékelés:

Anna házija nincs kész. Mégis elküdi, mert bizonyíték arra, hogy gondolt rátok és igyekezett, pedig hideg is volt. Iskolájában (nappaliskola) egy kicsit rángatta a kamerát, aztán hazavitte és a felvételeket össze-vissza vagdosta. Ez lett belőle. Fogadjátok szeretettel.

A képekből nagyfokú szomorúság árad, ettől én is szomorú vagyok. Nagy öröm viszont, hogy önálló, saját hang, zene készült. Egyetlen privát kérdésem merült fel: az az ajtó olyan, mintha a herendi házban lett volna, vajon jól gondoltam? A többi kép a mostani élettér, ugye? Azzal szeretnélek vidámítani, hogy két disznót küldünk a felvételért. Házi feladat: csinálj egy vidám filmet - de őszintén! (szőke) értékelés:

Tisztelt Szőke tanár úr! Bár most sem mutat sokkal többet magából, Anna elszántan gyakorol. A reflexológia, akupresszúra, de főleg mégis a zeneterápia útján lépked. Ettől reméli személyisége kibontakoztatását.

Nagyon örülünk az anyagoknak, amit abból a messzi Kanada országból küldtök, közben én festem a gerendát és az internetem is elromlott, ezért a Pedellusnak telefonon diktálok, arra reagálva, értékelve, amennyit láttam az anyagokból - de rejtőzködés van. Ez nem az arc hiánya - hiszen a feladat ez volt - hanem Anna valódi személyisége rejtőzködik az üzenetek mögött. Technikailag nagyon sok munka, éles, jó a kompozíció, de ami Mártinál mindkét leckéjénél át tud jönni, mint személyes üzenet, az itt rejtve marad. Ez a megjelenítés technikájában is érződik, mert a masszázst vastag zokniban csinálja. Nekem is van Dörögdön a bejárat előtt ilyen tüskés holmi és nagyot szoktam ordítani, amikor belelépek mezítláb. Még több bátorságot - hisz az irány jó, mert a bakancs lekerült. Most a zokni jön. A technikára kap két citromdisznót. (- szőke -) értékelés:

Most Hanna, Dániel osztálytársa mutatja meg annak az alapformának a hajtogatását, amiből aztán sok szorgalommal egy csomó minden mást is lehet építeni. A jövő hétre elkészülnek az összeillesztést bemutató videók. Addig lehet gyakorolni: a legegyszerűbb építményhez, a kockához, hat ilyen egységre van szükség.

Torontóban kenyérért, tejért, könyvtárba, na meg dolgozni is megyünk. Itt most sok hó van. Majdnem ugyanúgy mint Dörögdön.