y(t) = b-(a-v*t)^2

Sejthetően a színes kép alatti felirat a parabola matematikai leírását jelzi; a képen pedig egy mozgássort látunk, ahol egy állóképen belül az adott gyermek elrugaszkodva a különböző mozgásfázisait egy képen örökíti meg az alkotó. Az 1880-as években, Amerikában, nem szegény polgári környezetben, urak jókedvű társaságában egy fogadás köttetett, amiben az volt a téma, hogy a ló négy lába futás közben teljesen elhagyja-e a földet vagy sem. Ezt bizonyítandó egy egészen különleges eljárást találtak ki, hiszen a mostani modern fényképezés még nem létezett, ez a gazdag úr megszámlálhatatlan fényképezőgépet vásárolt, és az exponálógombjaikat parányi cérnákkal összekötötte, háttérnek milliméterpapírt helyezett fel, és egy hosszú úton, ahol a hátteret és a fényképezőgépeket a cérnák kötötték össze, lovakat, futó embereket majd más mozgást végző embereket indított el, és így fényképezte a mozgásanatómiát, mivel ezzel egy olyan revelatív sorozat született, ami magával rántotta az alkotót, ezt a mozgásanatómiai munkát tehát Edward Muybridge úrnak köszönhetjük, akinek két könyve elérhető ma Magyarországon, az állatok mozgása és az emberi mozgás, ezek alapvető, fontos szakmai anyagok a mai napig. Nem véletlenül mondtam ezt el, hiszen ha Muybridge ezt a képet az égből láthatná, megnyalná mind a tíz ujját, hiszen itt egy ilyent láthatunk, csak hát ő ezt nem egy képen, hanem képsorozatokban oldotta meg, itt a gép, a modern technika tulajdonképpen egy mozgófilmet ad ki fotóra rögzítve. Valójában a mozgófilmezés lényegét mutatja ez a stúdiummunka, hiszen az amatőrfilmezésben másodpercenként 18 vagy 16 kocka sebességgel működő vetítőgépeknél ezek az állóképek, itt a képen 7 fázist látunk, ez kb fél másodpercnyi látvány, amit itt látunk, azaz ez fél másodpercnyi mozgókép lenne. Ebből, az állóképekből van ugyanis a mozgókép illúziója létrehozva, a fénykép alapötletét létrehozva. Nagyon szépen, és a nyárhoz jól leképezve a gyermeki test mozgásait egy jól komponált képen mutatja meg ezt a mozgásanatómiát az alkotó, így a Csaba a mozgás leckét jól teljesíti, azért zárójelben megjegyezném, hogy amennyiben ez a téma izgatja, ezt a stúdiumot tovább is lehetne folytatni, nincs meghatározva, hogy nem szabadna tovább folytatni egy-egy házi feladatot, és látszik, hogy az alkotó itt egy olyan dolgot talált, amivel jól lehet kísérletezni. Javasolnám tehát, hogy a három citromdisznós értékelés mellett nyugodtan folytassa ezeket a kísérleteket. (szőke)
értékelés:

Itt és lehet, hogy később is majd kell szólnunk a kép és a cím kapcsolatáról. Azaz, hogy a címek nem önmagukért valóak, hanem nagyon is szorosan kapcsolódnak a képekkel. Többségében a képcímek később születnek, az alkotás elindul, kigördül valahonnan mélyről az alkotóból, és azután kap ez szimbolizmusában egy címet. Itt viszont a talp leckére jött ez az alkotás, egy nagyon pontos, leegyszerűsített címmel, aminél az ember ha nem látja éppen az alkotást, akkor azt mondja, hogy nem érhet semmi váratlan, hiszen egyszerű, magyarul van, közérthető dolgot fényképeztünk le, egy talpat. És ha ehhez hozzákapjuk a képet, akkor a képen jelen pillanatban egy kezet látunk. Ekkor a néző elkezd gondolkozni, és az jut eszébe, hogy vajon jó képet és jó címet lát-e, ez az egyik irány, vagy esetlegesen Darwin korábbi elméleteire utal a kép címe, és a látható, hiszen majdnem egy üveglapra fektetettnek tűnő, erősen manifesztáló kép az alkotó keze. Az első irányban valamiféle brechti sokkoló hatást képzelünk el, a nézőt meg akarja dolgoztatni az alkotó; talpat írtam nem kezet, kezet mutatok nem talpat. Ez egyfajta játékra való hívás, a néző logikai játszatása, és ezen is érdemes ezen elgondolkodni, körbejárni, és ha ez a megközelítés a jó, akkor ez teljesen elfogadható. A darwini megközelítés igazából csak a csukló alatt látható erős szőr miatt került a látómezőbe, ehhez viszont ha sejthető a humor, akkor a kezekkel érdemes lett volna valami kicsit pantomimszerűen játszani, hogy egy kicsit még majmosabb legyen a helyzet. Viszont a kettő közül igazából nem tudom eldönteni, hogy melyik irányt kövessem, de a gesztusértékét fontosnak tartom, hogy valaki játékosan foglalkozik a házi feladat többértelműségével, szerintem a három disznó megvan, de nem csinálunk belőle rendszert. Bennem még az is felmerül, hogy ha azt olvassuk, hogy ez egy talp, miközben egy valós kezet látunk, akkor az agyunkban automatikusan elkezdjük összehasonlítani a kettőt, hogy miben hasonló, miben különbözik, hogy rajta van a képen egy talp is, attól függetlenül, hogy nem látjuk, mert ez a fejünkben levő kép; azaz így is játszatja a nézőt, munkára ösztönzi. (szőke)
értékelés: