A HetiHegyi ötödik adása az előző kérdéskör folytatása, mit ad az önábrázolás, hogyan hat az őszinteség a fotográfusra és rajta keresztül a nézőre. Csak az önismeret, az útkeresés eszköze az önábrázolás, vagy az alkotói szabadság záloga is? Az előző adásokat megtaláljátok a HetiHegyi kategória alatt, és kommentekben várom a hozzászólásokat, kérdéseket is, mert a visszajelzés, a továbbgondolás mindenkinek fontos lehet.

Lenyomat

Madár az ebédlő ablaküvegén

Remiszto elmeny lehet az utolso elotti pillanat, amikor mar tudom, hogy ott van, de nem latom, hogy valoban ott lenne. Mindent elkovetek, hogy kikeruljem a semmit. A szivem összerandul, ezzel megallitja az idot, kapkodom a szemeimet, keresem az ismeretlen es lathatatlan veszelyt, erzem, tudom, hogy valami nincs rendben, furcsak a fenyek, az arnyekok, maskepp latszik mozdulni a kornyezet, mint ahogy megszoktam, fekeznem kell, leszallni valahova, mielott... Fekszem a porban, mindenem faj, nem latok jol. Fekszem?! Nem szabad, veszelyes, fel kell repulni, elindulni azonnal, barhova, csak fel innen! Most jobb. Mi tortent? Ami madarunknak kiesett, azt kapjuk meg a kepen. Erosen kirajzolja a kontraszt az esetet es noveli a dramat, a hatter nem rombolo ereju kuszasaga szinten. Kapunk egy par masodperces tortenetet, es a befejezes lehetoseget. Angyalka vagy macskaszar, csak rajtunk mulik. (Bobák Csaba)