Beszéltünk már erről a képről korábban, hogy problematikus nekem ez a vastag nyakú férfi, mert ez önmagában nem adja ki a történetet, beszéltünk a cigarettázó lányokról is. Semmi értelmét nem látom most annak, hogy bizonyos dolgok miért lettek színesben hagyva és bizonyos dolgok miért lettek fekete-fehérek, semmi nem igazolja azt, hogy a színeseknek színesnek kell maradni, én ezt még pontosítanám. Azt hiszem, hogy kapkodsz és nem fordítasz elég figyelmet arra, hogy te fotózol, hanem ez egy másodlagos cselekvéssor nálad, még inkább el kell abban merülj, hogyha dolgozol, akkor szűnjön meg az idő, szűnjön meg a környezet zavaró hatása, akkor kerülj abba az állapotba, ami ezt az egészet utána már neked magadnak egyértelművé teszi, hogy mikor exponálsz és mit. A közhelyeket nyugodtan elfelejtheted, engem nem érdekel a rántott húsos szendvics, nem tartozik a dologba, ráadásul miért ezzel indítunk, abszolút kihagyható ebből a sorozatból, ki is ugrik belőle. A vastag nyakú férfi, aki a másik enteriőr, onnan még hiányoznak képek, ott még lyukas a történet. Van egy ismétlés ezzel a szatyorral és lábakkal, ott vannak egy előző képen, az nem tesz hozzá, döntsd el, hogy neked melyik tetszik, ezen van még mit melózni. (hegyi)
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Hozzászólások
Török József
2024. 12. 30. - 21:27
"Se está acabando ya." "-És a fiúk. -Na pufff. -Ági és a.fiúk. -Az már félig Kontroll csoport…
Bartos Ágnes
2024. 12. 29. - 15:34
Én is meghallgattam,köszi Gabri és Gyula. Szépszomorú volt valóban, mint minden mostanában.
Aureliano
2024. 12. 28. - 13:14
Na, ezt is meghallgattam. Izgalmas az olasz kaland, érdekes lett volna hallgatni a felújításról.…
Aureliano
2024. 12. 28. - 12:15
Meghallgattam. Csodálatos borsodi japán halandzsareppet is tartalmazott, ami tetszett. Gyula is…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 27. - 21:16
Jelezném, hogy az árnyas patakot szeretném elkérni háttérképnek. -- az a Sagittario folyó egyik…