Férfi barna-narancs csíkos chaperonnal

(valószínüleg önarckép) - Jan van Eyck után szabadon

Én nagyon kedvelem ezt a képet, mert szeretem a humorodat, viszont ott fent simán két-három ujjnyit vágnék, annak most nekem nincs szerepe. Ha ott történne valami, ha lenne a falon egy vicces kép vagy akár egy 'Jézus a hegyen nézi a hívőket', akármi, ami ellenpontja ennek, szóval ha valami ott történne, akkor érteném, de így most arra túl sok szükség nincs, egyébként maga a kép tetszik, még akkor is, hogyha levágtad a sapkádnak az egyik részét. (hegyi)

Totem

A pillérsor utolsó elemére rábiggyesztették a közvilágítást. Akkor így most jó lesz. Még hágcsó is van.

István, ez akkor működne jól, ha a környezetet is rendbe tetted volna. Maga a tárgy, amit lefotóztál, az objektum, az jó, érdekes a lámpával és a mászólétrával is, megfotózható tárgy, van benne egyediség. Nem tudom, hogy mi volt a másik oldalon, ahonnan ezt fotóztad, mit lett volna, ha szemből fotóztad volna. Most valahogyan elbillen a kép, és ez nem csak attól van, hogy a függőlegeseket nem vetted figyelembe, hanem attól, hogy tömegek húzzák el balra, jobb oldalon meg az egész ki van lágyulva, már a tömegeket illetően. Erről már beszéltünk, hogy aki építészettel foglalkozik, az statikával is foglalkozik, a kompozíció pedig nem nagyon más, mint a statika, ugyanaz az alapja. (hegyi)

365_21_új generáció

Tavajelőtt mikor ideköltöztünk vágták ki az ablakunk előtt az elöregedett hásfát. Idén már ennek lehet örülni.