Kint vagyok bent

Kint vagyok bent

Természetes háttérrel.

Nagyon érdekes beszélgetés alakult ki a hozzászólásoknál, azt hiszem, hogy mindenképpen dobogós helyezett ez a kép, ami a kommentek mennyiségét illeti, és azért jó, hogy ez a beszélgetés kialakulhatott, mert fontos kérdésekről esik szó. Arról, hogy milyen hatást vált ki egy kép. Szerintem, ha van valami, ami fontos, akkor ez az, ugyanis mindegy, hogy mit ábrázol egy fotó, egy alkotás, a kiváltott hatásban lehet lemérni azt, hogy elérte a célját, vagy nem, teljesítette azt a küldetést, amit az alkotó szánt neki, vagy nem. Lehet azt mondani, hogy csinálok egy képet, és tök mindegy, hogy ki mit gondol róla, az a kép elindult a maga útján, igen ám, de azért az nem árt, ha az alkotói szándék találkozik a befogadói reakcióval. Ritka jó eset az, hogy egy internetes helyzetben lehetőség van lemérni azt, hogy milyen reakciókat kapunk. Ennél a képnél két fontos képelem van: a főszereplőnk és a háttér motívumai. A kettő egy irányba mutat, egy alsó gépállású ábrázolást kapunk, és erre segítenek rá a háttérben lévő fák, amik a perspektivikus torzulást jelzik, mint egy grafikai modellen. Az alsó gépállás mindig valami olyan mese, aminél a szó legszorosabb értelmében magunk fölé emeljük a modellt, és ebből szerintem nem kell túlságosan messze menni ahhoz, hogy jöjjön a megfejtés, hogy az alsó gépállás ezzel a felemeléssel mindenképpen arról üzen, hogy magunknál többre, nagyobbra tartjuk azt a modellt, tehát egy heroikus pozíció. Kicsit groteszk, de ez igaz akkor is, amikor ez a gépállás fordított, és fentről lefelé kommunikálunk, de mindenképpen a nézőt mintegy „térdre kényszeríti”, és ha ezt az irányt elfogadjuk, akkor egyenesen jön a megfejtés, hogy mikor alkalmazzuk ezt. Akkor, amikor arról szeretnénk mesélni, hogy az adott modell valamiért kiemelkedik a tömegből. Ebben a helyzetben fűszerezi a képet az, hogy a háttérben ezek a fák megjelennek, tehát nálunk nagyobb és magasabb a modell, de még nála is van erősebb és magasabb rend, és ez a háttérben megnyilvánuló facsoporttal ábrázolódik. Ezek a vonalak ráadásul kifelé mutatnak a képen, ez a valami, ami még a modellnél is nagyobb, kívül kerül a képhatáron. Azt hiszem, hogy nem ördögtől való elrugaszkodás, ha azt mondom, hogy ezek transzcendens utalások, tehát, amikor valami felettünk álló erőről, ösztönről, személyről beszélünk, akkor egyértelmű, hogy ez az utalás ezzel a képi megfogalmazással erősíthető. Ha szétbontjuk a képet képelemeire, kivesszük a főszereplőt, és csak a facsoportot nézzük, akkor ezzel az ábrázolással, hogy ebben a döntött perspektívában hagyjuk a képet, azt tudjuk érzékeltetni, hogy mi vagyunk a kicsik, és a felettünk álló természet, vagy bármilyen szubsztancia, nálunk magasabb erővel bír, uralkodik rajtunk. Ide aztán be lehet kapcsolni nagyon sok mindent, hogy ez egy természeti kép akar lenni, tehát a természet erejéről akarunk beszélni, vagy pedig bármilyen, akár isteni kinyílatkoztatásról. Ez ilyen szempontból már másodlagos, ezt lehet utána már finomítani a néző számára, de mindenképpen egy felemelt helyzetet kapunk. Ha csak a modellel foglalkozunk, akkor az előzőekben elmondott heroizálás történik, tehát egy hősi pózba kerül, és a kettőnk viszonya, hogy mi, mint szolgálók, vagy mint alávetett személyek figyelünk rá. A kérdés az, hogy van kapcsolat, vagy nincs. Mivel itt nincs kapcsolat a modell és a kamera között (mert nem a kamerába néz, hanem valahova előre), ez arra is utal, hogy tulajdonképpen nem foglalkozik velünk, nem törődik velünk, magyarán nem is akar kapcsolatba kerülni velünk, a mi világunk az ő világa alatt van, és nem is foglalkozik ezzel az alsó rétegben megjelenő világgal. Ő megy a maga útján előre, céltudatosan, kitartóan, ez a világ ráadásul neki is egy fölfelé tartó irányba mutató világ, azzal, hogy ezeket a fákat ide bekapcsoltuk. Ez a viszonyrendszer az ő viszonylatában is létrejön, még fölé is emeltünk valamit, tehát neki van egy kitűzött célja az életben, ezt akarja elérni, és ebben ő nem nagyon foglalkozik azzal, hogy a környezetében lévő egyéb személyek milyen viszonyba kerülnek vele. Nem foglalkozik az előtte térdelővel, hanem megy a maga útján, akár át is lép rajta. Nyilván ez sarkítás, de mindenképpen érdemes azon elgondolkodni, hogy vajon miért ebben az ábrázolásban készült ez a kép, mit akar ezzel mondani, mit akar azzal üzenni, amit így, mint egységes rendszer létrehoztunk. Ha a főszereplő szempontjából veszem, akkor ez lehet egy ilyen utalás is, hogy megvan az utam, megvan a célom az életben, és átlépek minden akadályon, legyen szó akár fizikai akadályról, vagy szellemiről. Egyébként, mivel a felső struktúra van bekapcsolva ebbe a képbe, tehát a szellemi struktúra, és nem a földhöz közeli testiség, ezért ez valószínűsíthetően a szellemi világra utal, arra, hogy érzelmileg, lelkileg emelkedem ezen fölül. Erre utal a kék szín, az ég, ami mindenféle ábrázolásban inkább a transzcendens világra utal, tehát ezzel a világgal van kapcsolatom, és ebben a világban keresem az utamat, és nem nagyon foglalkozom azzal, hogy a környezetem ehhez mit szól, tulajdonképpen egy kicsit még le is sajnálom őket, mivel nem nézek rá. Teljesen másról szólna ez a kép, ha Zoli a tekintetét ránk vetné.
   Érdekes a szemüveg kérdése, mert ezen a képen a ruházaton kívül a szemüveg az egyik legfontosabb elem. Kézenfekvő a magyarázat, hogy azt mondjuk, hogy de hát szemüveges vagyok, tehát szemüvegben járom a magam világát, és szemüveggel szemlélem ezt az egészet, tehát rajta fogom hagyni a képen. Én akkor megkérdezem, hogy biztos, hogy minden egyes pillanatomban szemüvegben vagyok? Úgy állok a tusoló alá? Szemüvegben fekszem le aludni? Szemüvegben szeretkezem? Nem biztos. Tehát nem kötelezően indokolt a szemüveg használata, még akkor sem, ha egyébként a hétköznapjaimat szemüvegben élem. Minden egyes alkotás, önportré és önvallomás egy elemelt pillanat, ezt ne felejtsük el, nem kötelezően szociografikus megközelítés, hogy én azt lássam hogy Zolinak milyen szemüvege van, és az milyen értéket képvisel, vagy mennyire koszos vagy nem, vagy mennyire gondosan hordja ezt, vagy milyen viszonya van vele. Ha mint színpadi szereplésre fölkészülök, és azt mondom, hogy igen, ebben a szereplésben én magam már eleve egy szerepet játszom, és nem a valóságról beszélek, mert ez a szerepjátszás ebben a képi megközelítésben egyértelmű, akkor ehhez a szerephez végig kell gondolni, hogy mennyiben csatlakozik ez a szemüveg. Én azt gondolom, hogy semennyire. Az őszinteségéből vesz el, a szemüveg védekezés. Védekezés a világ ellen, egy üveg mögött, egy védelem mögött vagyok, és ezt a védekezést erősítem ebben a képi ábrázolásban, tehát megyek a magam útján, nem nagyon foglalkozom a környezetemmel, de azért annyira nem vagyok biztos magamban, hogy bátran szembenézzek a kihívásokkal.
   Lehet, hogy vadnak tűnik ez az egész pszichológiai és filozófiai okfejtés, amit én most véghezvittem, de azon érdemes elgondolkozni, hogy vajon mi az, ami miatt ez az egész beszélgetés el tudott indulni. Az, hogy olyan élményeket hoz föl a nézőben, amelyek az ő életéhez köthetőek, és, hogy ez mennyiben az elmúlt rendszereknek a politikai ábrázolása (szóba került itt a szocreál), avagy mennyiben a gyerekkor élménye, hogy van egy felnőtt, és az nem foglalkozik velem, nem figyel rám, nem törődik velem, ez mindenkinek a saját maga dolga, hogy ezt eldöntse. Mindenesetre ez a kép nagyon erősen ezekkel a jelzésekkel dolgozik. Azt én el tudom fogadni, hogy ezt Zoli nem tudatosan alakította így, de ez semennyit nem változtat a kép hatásán, hogy az alkotó mennyire tudatosan szándékozott ezt az irányt bekapcsolni. A kép, amikor elkészül, akármennyire nem volt tudatos az alkotási folyamat, de a kontroll mindenképpen ott van az alkotó kezében, hogy ezzel a képpel mit kezdek, ez a kép a végállomás, vagy pedig ismétlek, mert nem arról mesél, amiről én mesélni szerettem volna. Viszonylag értem, vagy sejteni vélem, hogy Zoli a saját eddigi munkái által milyen irányt szeretett volna mutatni. Valószínűsítem, hogy a természettel való kapcsolatáról akart volna beszélni, de azért az nagyon érdekes, hogy nem ez sikerült, hanem arról küldött egy nagyon egyértelmű üzenetet, hogy ő milyen viszonyrendszerben létezik ebben a világban, hogy ebben a világban ő hogyan helyezkedik el, hova teszi magát, hova teszi ezt a hangsúlyt. Minden sutasága, és színhibája ellenére ez a kép egy három csillagos megoldás, és egy nagyon erős önüzenet, ezért a leckemegoldásban is tökéletes, mindazzal együtt, hogy mint fotográfia, nem állja ki az idő próbáját, de mint üzenet fontos. Az alkotónak azon kellene talán elgondolkodnia, hogy valójában, ha ezek az élmények felszínre tőrnek, és ilyen erővel, akkor ez milyen visszacsatolást igényel. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

77. hozzászólás
a fák és tükröződés témához van egy újabb jó kép, nemrég került feltöltésre:
http://latszoter.hu/szakkor/elvalaszthat...

Zsolt, ha végigolvastad amit írtam a lényeg a végén van, és épp az a lényege. Az elején pedig nem véletlen boldoltam ki a kérdés költői voltát -- nem várok rá választ... Nem akarok pörögni rajta, de talán ennyit leírhattam a saját képem alatt, ha már itt kezdődött. Részemről ezt lezártnak tekintem, kérem tegyen így mindenki más is.

Zoli, Tamással leveleztünk a kommentről, leírtam a gondolataimat, úgy gondolom, értette és megértette azokat, minden új tagnak jár a beilleszkedési idő, adjuk meg, nem látom értelmét pörögni a témán tovább. Respekt, lépjünk túl rajta, köszi.

Elnézve a párbeszédeteket lenne néhány költői kérdésem, ha lehet.

Ha egy ember teljesen új valahol akkor értelemszerűen körülnéz és nézeget, majd megírja első hozzászólását. A kérdés ott merült fel bennem -- nyilván csak magamból tudok kiindulni, tehát ez nem általános érvényű -- hogy ha van egy kép ami iszonyat tucatfotó, amire nem kellenek a fák a háttérbe, meg egyébként is mindent másképp csinálnék, és teljesen más az ízlésem, és különbense írom ki mi van a bankszámlámon (nem mintha attól lenne Valaki valakiből, de most ne kalandozzunk meszire), de ezt így nem is csinálnám sohasem, akkor vajon egy ilyen kép alatt szeretném-e úgymond letenni a névjegyemet?

Egy választ értek valamelyest, de csak értem, és nem megértem. Abban az esetben ha szeretném felhívni magamra a figyelmet, akkor tény hogy egy rövid, de heves rekaciókat kiváltó komment kevesebb energiabefektetés mint többfelé megjelenni konstruktív kritikával. Tény, hogy belekötni az élő fába :D majd utána önképként is fák közé betenni magamat jó magas labda (nem ütöttem le). Ez még jobban fokozza a kampányt, még többen nézik meg ki is ez, és mennek el az adatlapon megadott üzleti lapomra. A nem annyira költői, hogy azt ne mondjam bankszámlába vágó kérdés az, hogy lesznek-e ebből tényleges megrendelők? Lehet hosszabb távon megtérülőbb lenne a konstruktivitás, mert az a közhely is igaz sajnos (ez a bosszantó a közhelyekben), hogy az első benyomás bizony sokat számít. Ezt korrigálni több energia szerintem, mint eleinte többet rászánni a bemutatkozásra. Félreértés ne essék a konstruktivitás nem egyenlő a dicsőítő hajbókolással, azt nem várná el itt se senki. No de ne ragozzuk, nem vagyok én befektetési tanácsadó -- igaz meg is látszik a bankszámlámon... ;-)

Tamás: mindazonáltal részemről semmi ellenérzés nincs, ha nem tetszik a kép nem tetszik. Ha másképp csinálnád -- csináld bátran. Néztem a honlapodat, valószínűleg nem egy irányban van az ízlésvilágunk, de ez nem baj, legalább színesebb a világ. Másrészt meg ez arra is igaz, hogy ha valakinek nem tetszik egy komment akkor nem tetszik -- nem vagyunk egyformák.

Kedves Szilárd!

Nem szeretem a saját magam stílusát, gondolkodását ráerőltetni senkire. Nemrég találtam erre a honlapra, és nagyon megtetszettm örülök hogy itt lehetek mint amatőr fotós.
Amúgy képek és szavak egyaránt előtörnek belőlem.

A szívatás dolog nem fog menni, eddig még nem sikerült senkinek és nem is fog. Ha nem haragszol nem post-olom a bankszámla kivonataim a külföldi bevételeimből. :)

Remélem nincs harag!
Köszönöm!

tomi

@Tamás, eddig amit mondtál az ilyen villantós bácsi jellegű volt: előveszi, megmutatja, visszarakja. OK, látom, mid van, de tudod-e használni, szólj valami érdemit.
Megnéztem a honlapodat, van neked bőven tapasztalatod abban, hogy hogy kell egy képnek kinézni, ne legyél szégyenlős, biztos tudsz valami megfoghatót mondani. Vagy csinálni. Ha nem tudod szavakba önteni mert inkább képi a gondolkodásod, rajzolj valamit, az is jó tud lenni.
Amúgy meg szerintem ilyen Mona Lisa mosoly nem sok képen van, ki tudja, lehet, hogy Lisa is pont kint volt bent amikor a kép késszült. Ha mondjuk elindulsz ebből a mosolyból, meg egy ilyesmi címből, akkor hogy építenéd fel a képet?
Nem szivatni akarlak, nem kérdezősködnék ha nem lennék kíváncsi.

Csak annyit tennék hozzá: az hogy Tamásnak nem tetszik engem különösebben nem zavar, nem akarok én mindenáron mindenkinek tetszeni, überkirálygyereknek se tartom magam aki jobban tud mindent. Szóval részemről nem történt semmi különös. :)

Köszönöm az útmutatást! Ezen leszek.

Tamás, azt javallom, mint az oldal elemzője is, hogy nézz körül, olvass elemzéseket, mert nem azzal van gond, ha az ember őszinte, hanem azzal lehet, ha mindazt, amit gondol, rosszul csomagolja. Mi itt igyekszünk úgy kommentálni, elemezni, hogy ne vegye el a kedvét senkinek, és hogy abban legyen kapaszkodó a hogyan továbbra, nem nagyon szoktunk minősíteni.

Kedves Szilárd!
Félreértések elkerülése végett szeretném tisztázni, hogy ez nem negatív kritka, csupán egy magánvélemény. Ami - mint tudjuk - mindenkinek van. Semmi okosat nem találtam ki a képpel kapcsolatban - mondjuk én biztos mindent másként csináltam volna, de ez egy másik mese-mese mátka.

Merem remélni hogy nem haragszol, amiért -saját ízlésem - nem pont a pozitív irányba billeg a véleményem.
További szép napot!!!

tomi

OK Tamás, örülök, hogy osztod, kezdheted is. Mi okosat találtál ki ezzel a képpel kapcsolatban?

Tamás, az észosztással nem sok baj van, arra figyelj, hogy a kritika tartalmazzon ötleteket is a hogyan továbbra, a javításra is, és hát arra is, hogy az első 3 lecke a bemutatkozás is egyben :) várjuk!

Szerintem kicsit gyenge, ne haragudj... Kb. 14632623. sablon kép, SEMMI ÚJAT NEM MUTAT. Lehetne jobb is. Fák nélkül, pölö... Bocs hogy "újoncként" osztom az észt, de fogom is. :)

Na igen. Rég vót, igazse...
Köszi Nyözö.

Ámberek annyi jó kép van még ittend, férjen már más is az oldalsávba! :) @Éva: Ágnesnek vannak Csipikéás rádióműsorai is, csak túl szerény volt belinkelni őket... Pl.:

Csipike a gonosz törpe I.
Csipike a gonosz törpe II.

Zsolt, értem én csak ironizálok. De már belefáradtam, hogy ezt minden esetben magyaráznom kell, így azt hiszem inkább maradok a "Hipotalamuszi nyuszi" szerepében... ;-)

Na, de ki az a Csipike? :)

Zoli, sírok. Csipike most vagy. HA felteszed a kamerát a fára, akkor nem leszel CSipike. Miért nem érted?

mellesleg tudod amikor valaki nagyon lekicsinyli magát, ott kell nagyon figyelni, szokták mondani, alamuszi nyuszi nagyot ugrik. :) szóval haladjunk az önismeret útján, ezt a képet úgy kiveséztük, hogy csak na, ez a tényleg nem emelném magam mások fölé megérne még pár misét, de inkább képben.

"nem kell ide ezeréves tölgy. "

de. kell. gesztus. és többet mond, mint pár nyeszlett nyírfa.

Ez a hobbimelós, ez rossz. Miért minősítjük magunkat így? Csináljuk, mert érdekel, és tanulni ismétléssel lehet, többet mond, mint az én nyökögésem, ha ismétlés van.

A Csipikén kívü még az LGT szám járt az eszemben, de ahhoz tényleg nem illenek a fák. Vasutállomás vagy alagút jobb lenne. Viszont ez a jaj de nagyon boldog vagyok sor, ez azért bejön.

Látom már kell csinálnom egy olyan verziót is ahol felteszem a kamerát egy fára, hogy jól eltörpüljek, elcsipikésedjek. A fák vonalai bal alsó aranymetszésbe tartanának össze, és ott törpülnék el pár pixelen. :) Szigorúan csak az egyensúly kedvéért.

Komolyabban: nyilván van olyan mindenkiben aki kicsi, hogy szeretne nagy lenni. Ezt valahol természetesnek veszem, nem is szégyenlem. Tudatosan azonban tudom, hogy nem vagyok nagy, és tényleg nem emelném magam mások fölé.

Gyerekként is ott van a vágy mindenkiben szerintem, hogy majd ha egyszer felnőtt lesz... Sok lüke felnőtt jön az addig jó neked amíg gyerek vagy dumával, ami biztos holt hülyeség. Aztán egyszercsak ráébredsz, hogy bakker ezeknek igaza volt, de közben vége visszavonhatatlanul a gyerekkornak... Mindig az a rossz amiben épp vagyunk, pedig meg kellene találni a jót is a jelenben, nem csak a múltban. De ez már igencsak messzire kalandozás a képtől.

Akarhogy nézem, nekem jobban jön a képből az, hogy jól érzi magát, a hős az már megvolt, most már jó. És hogy hol van a vár? Te írtad, hogy a alulról van az egész fényképezve, ő magas, de a fák még magasabbak. A természet az ami: nagyobb nálunk, teljes nélkülünk is, öntörvényű, de mi itt érezzük esetleg igazán otthon magunkat. Ilyen tekintetben jobb egy nyiszlett fiatalos, hiszen még az is mennyvel nagyobb, nem kell ide ezeréves tölgy. Egyébként a Csipike dolog nekem is állandóan az eszemben volt.

Szóval akkor helyesbítek, jó lenne látni ezt a képet különböző hátterekkel is: zalai ősbükkösben, orosz nyírfaligetben, stb... de ez azért rengeteg meló lenne egy hobbi kép érdekében.

Voltam egyszer egy gyerektáborban az Erdők Szelleme, biztosan ez hat rám még mindig tudat alatt. :)

Tényleg Csipike. Még sityakja is van :)

Hehh, látod, most ez eszembe se jutott. Az annál inkább, hogy ez amúgy egy tök jó kép, ha elfogadjuk azt, hogy tudatosan vagy sem, de mindenképpen úgy rendeződött, ahogy látjuk, és ez az eredmény arról mesél, amit Zoli szeretett volna mondani - legfeljebb (és itt a célja és oka az önismereti 3 leckének) mindezt úgy csinálta, hogy az eredmény inkább a vágyairól mesél, mint a valóságról.

Csipike az erdő ura. Igaz, kis csenevész az erdő, Csipike meg szemüveges, de a heroikus büszke tartás megvan, vagyis ő a főnök, aki dacol mindennel és megy a kijelölt útján. Az, hogy Zoli erre szabadkozik, hogy nem nem, ő nem nagy, ő kicsi és nem hős, ez része az önértékelésnek, de a vágy, hogy nagy, magas, hős, vezér lehessen, az a képben benne van.

:D GG köszi ezt az utat magam is látom... De most épp ráz a szövegedtől a röhögés, úgyhogy abbahagyom....

Zoli, óvatos légy, mert ma a szemüveg, holnap a dzseki.
Az is van olyan civil, mint a szemüveg. Ha nem vigyázol, holnapután Zsolt aktot csináltat veled a ligetben, aztán jön a faun megkésett délutánja.
Szóval hajrá, de figyelj!

Az ötlet jó, hogy Zoli csinálja meg szemüveg nélkül, meg szemből, meg kamerába nézve, tehát azt gondolom, hogy a gyakorlat mutatja meg, mi mit jelent, mondani sok mindent lehet, de a lényeg, amit látunk.

Az én házam az én váram? De hol a ház? Hol a vár? Ez a pár fácska? Ettől kéne éreznem, hogy ez Zolié? És hol a kapcsolat Zoli és köztük? Ha azt akarom, hogy ez létrejöjjön, ha ezt így, alulról akarom, akkor erre más fa lehet alkalmas, aminek a lombozati része kiadhat egy olyan hatást, mint ami ölel, fölém kerül, összetart, de ez nekem ebből nem jön le.

Azért mondtam a szemüveget, mert ha például ez egy kirándulás képe, amin mutatom a teret, az utat, a kis patakot, mittudom én, az érvényes lehet, hogy igen és ebben én így szereplek, de az akkor szociografikus irány lesz, és nem egy elvont üzenet. HA az elvont üzenet iránya az ami érdekel, mint itt, hogy Zoli azt akarta, hogy ő egy erdős részen legyen mint "anyja kebelén", akkor minden apróság számíthat, a szemüveg is, mert - nem győzöm hangsúlyozni - CIVIL lesz a megoldás általa. Mint ahogy az alsó gépállás heroizáló hatása nem megkerülhető, tehát ha neki ez a természeti fickó vagyok érzet az, ami kellene, akkor nem nagyon értelmezhető így ez a lentről fel beállítás.

Bizony ebben igazad van a kameratükröződéssel, igaz akkor az már félprofil lenne... :)
Nincs baj a melóval, a helyzet az, hogy akkor is erősen szubjektív maradna szerintem az, hogy kire melyik hogyan hat. Főleg ilyen előzményeszmecsere után... :)
Ha lesz időm, meg megfelelő körülmények igyekszem még csinálni. Szembenézős most is van, még ennek a melléktermékeként -- de az életlen lett kicsit ezért is maradt ki...

Zoltán, 42 fokban oldalról fotózva se tükröződött volna a kamera.
Zsolt, ez az én házam az én váram nem megfelelő megoldás a felvétel szögére?

Az ember időnként bele tud veszni a technikalitásba, addig keres egy tükröző felületet amíg meg nem találja. Ha túlságosan keresett a felület akkor nem lesz jó a kép. Jól értem, hogy itt most arról beszélgetünk, hogy meddig lehet elmenni ebben a keresésben?
Tartalom, mellett itt két forma is van aminek egységben kellene lennie: egyrészt a technikai megoldás másrészt amiről a kép cím és kategória alapján szól.

Zoltán, ne haragudj, hogy itt melót kérnék tőled, de tényleg kíváncsi lennék hogy milyen lenne a kép szemüveg nélkül illetve szemüveggel, különböző szögekből fényképezve, kamerára nézve, meg előre nézve, félprofilból meg szemből, stb... szóval a variációkra. Szerintem érdekes lenne egy sorozat ha van rá időd. Amíg csak egy kép van addig ez egész csak egy gondolatkísérlet, ha meg van egy sorozat, akkor meg rá lehet mutatni, hogy látod, van/nincs hatása az adott dolognak, meg, hogy milyen irányba tesz hozzá a képhez egy adott aspektus.

Ha kontroll alatt tudod tartani, akkor mindent szabad, miért ne hozhatnád zavarba - lásd Churchill szivar nélküli portréja.

A szorongásom egész addig a belső ügyem, amíg ez -- szándékaimmal ellentétben -- ki nem megy a képen át másokra. A kérdésemre azért nem reagálltál csak részben: arra vonatkozott, hogy érdemes-e, szabad-e a modellt zavarba hozni, kínos érzésbe hozni? Ha én vagyok, ha más az tökmindegy...

Igen lehetne fotózni egy nem látok jól képet is, de az ehez tartozó gesztus könnyen félremegy -- a hunyorgó ember egy mogorva összképet ad át inkább mint a nemlátást. Ha rájátszom, akkor meg nagyon könnyű a már kivesézett Newton-csapdába esni... Másrészt az ugye egy másik kép lenne, ha csinálok olyat akkor majd az alatt folytatjuk.

De én most keresek egy boltot ahol van csavar, mert megőrülök. :)

Zoli, értem, de duma. Duma a szemüveg, mert tetszik vagy sem, civil lesz tőle a dolog, és elvonja a figyelmet az üzenetről. Mondhatod, hogy nem látsz nélküle - kit érdekel ez a fotó szempontjából? Szerinted a néző foglalkozik ezzel, ha a képet látja? Nem. Nem is tudja, hogy van szemüveged, tehát mindez a szorongás a te belső ügyed - mellesleg meg: fotózd meg! Ezt!

Ami meg az alulról fotózás - ha ismerjük a szabályokat, akkor ismerhetjük a hatásokat, és ez akkor megfelelő eszközhasználatot eredményezhet.

@Szilárd: az a győztes arc közeli, de én szándékoltan azt a fellélegzést akartam belevinni, amit az ember akkor ereszt el, amikor beleréved egy tájba, lazán, könnyű lélekkel élvezi a tájat.

@Zsolt: alulról készült, mert nem akartam a gépet is tükröztetni, állvány nem volt nálam éppen, és kinyújtott kézzel így stabilan lehetett tartani, hogy ne kelljen 18mm-el széttorzítani magam. Másrészt igen, az erdőt nézem, azzal válok eggyé amikor a tájat élvezem, így a tekintetem is az erdőn, az erdőben van, nem a nézőn. De van még ötletem merre lehetne javítani, hogy a perspektíva se zavarjon félre, mert mégegyszer: nem nézek le senkit, max. magamat szoktam...

Zsolt, kidumáltad a szemüvegemből a csavart is... :D Most arasznyiról kell nézzem a monitort, amíg kinyit a bót és beletetetek egy másikat. Ugye mindig mondod, hogy az önportréban az is fontos, hogy megérezzük a modell szerepét, élethelyzetét. Nos jelentem, ha nem látsz, és ez marhára zavar, mert azt se tudod hogy az a homályos alak ott szemben mit matat azzal a fekete folttal, akkor minden bajod lesz, de nem tudsz ellazulni, egy feszkógörcs leszel. Sőt veszettül griomaszolva, hunyorogva próbálok élesebben látni egy nüansznyit. Miért jó ha ilyen helyzetbe hozom a modellemet?

A R&J nem 21. századi darab, így valóban úgy hatna Rómeón a szemüveg, mint a Jumurdzsákon a karóra. De szerintem egy mai, 21. századi portréhoz a szemüveg számomra nem "tájidegen", az emberek jelentős része szemüveges. Pl. milyen idétlen már WoodyAlan vastag sztk-kerestes (amolyan bádihális, nekem is volt olyan annó, sőt kapaszkodj egyszer anyámék vettek egy ilyen keretet ami rózsaszín-szürke csíkozású volt, mm-es sűrűséggel!!!) szemüvege, mégis egyfajta jelképe a pasinak.

Én tehát úgy érzem ebben a szemüveg kérdésben valahol félúton lehet az igazság, és mindketten elsarkítjuk a kérdést egy kicsit.

Szilárd, értem, amit írsz, ez is lehetne, de akkor kérdezek. Miért alsó gépállásból van ez megoldva? Ha tudjuk, hogy a gépállások mit jelentenek, mi az üzenetük, akkor itt most ennek mi a szerepe? Pontosabban: mi szeretett volna lenni a szerepe? Mert lentről fel a gyerek néz, az ámuló alattvaló, vagy aki térdel a másik előtt. Egyébként, ha a kapcsolat felnőtt-felnőtt, akkor szembenézünk.

A szemüveg, na az meg itt civil. Civillé tesz valami mesét, mintha csak a olvasópróbán lennénk, ahol még nem kell jelmez, még mindenki otthonkában lehet, ahogy az utcáról bejött, hiszen még nincs meg a karakter. Ezért írtam, hogy lehet szerepe a szemüvegnek, sok szemüveges portré van, de meglátásom szerint ez a helyzet ebben a környezetben, ebben a gépállásban nagyon nem a civil portré terepe, vagyis ha színház, ha előadás, akkor nincs szemüveg, akkor se, ha nem látok nélküle. (Tudom, hogy a Rómeó és Júlia is előadható joggingban is, de az isten szerelmére induljunk már ki a színház tradicionális formáiból, ha példának hozom).

Nálam a szemüveg az csak annyi, hogy jól akar látni, anélkül ugye minek megy az ember az erdőbe. Ha nem látja a fától az erdőt akkor mehetne gyümölcsösbe is meg parkba is. Szerintem mi se vesszünk el a részletekben. Ez egy győztes arckifejezés mint amilyenje a feleségemnek volt miután feltépettük a régi szőnyegpadlót és átépítettük a lakást és körbejárt megnézni, hogy minden tényleg olyan-e mint akarta. és olyan, kiszabadult valamiből ahol nincs otthon, és oda jutott ahol otthon van. Nyert. Ez az alulról fényképezés lehet egyszerűen a nyertesnek kijáró taps, a szemüveg meg csak arra kell, hogy jól látsszon, hogy az erdő nem csak háttér, az van elötte is de még a szemüvegében is. 10 éve a fiam valószínűleg olyan képet csináltatott volna magáról, hogy még a füléből is pokemon kártyák áljanak ki, ha azt akarta volna megmutatni milyen lehet a menyország. Na itt most Zoltán annyi fát rakott rá amennyit csak bírt. ( A nympho couldn't ask for more wood to feel good.)

Zsolt, az első bekezdésedet valahogy úgy ertem (félre), hogy itt most Zoltán bepillantást engedett a saját világába, ahol (az ő háza az ő vára) természetesen ő a király. Mivel se utódja se boldog őse nem vagyok Zoltánnak, ezért ez a bepillantás a kép által hansúlyozottan csak pillanatnyi, hangsúlyozottan az engedelyével létrejött esemény. Befolyasom nincs csak nyugtázhatom, hogy de jó neki.
Ezt akartad nagyjából mondani?

"Vagy szemüvegben nem lehet a szemembe nézni és megmondani, hogy most én őszinte vagyok-e vagy sem?"
Ez egy igen jó kérdés. Valószínű itt van elhantolva az eb, ami miatt egy fotón olykor kérdéses lehet a szemüveg szerepe. PErsze, nem egy olyan portré van, ami szemüveges embert ábrázol, de ahhoz nagyon szuggesztív beállítás kell, személyes helyzet, hogy az átjöjjön, mert amúgy igen, a szemüveg az nehezíti a kontaktot. Életben más, ott mozgás van, gesztusok, metakommunikáció, de ez a fotón szinte halott terület.

Jújj, ezt a szemüveg dolgot én nem nagyon értem.:) Jó, oké, hordom, de nem érzem, hogy valamiféle védekező eszköz lenne, mint egy erős bástya körbevenne és megvéd. Persze vannak helyzetek amikor leveszem, de én semmiféle extra jelentést nem vélek felfedezni benne. Vagy szemüvegben nem lehet a szemembe nézni és megmondani, hogy most én őszinte vagyok-e vagy sem?
Amúgy volt, hogy majdnem lezuhanyoztam benne, mert elfelejtettem levenni:)

Kedves Zsolt! Köszönöm a hosszú elemzést... Még emésztem, de pár gyors reakció.

A szemüveg... Voltál szemüveges valaha? Nem olvasószemüveges, hanem ilyen nonstopszemügés mint én. Nem elbújok mögé, nem rejtőzködök általa, hanem azon keresztül látok csak rendesen. Ha nem látok elbizonytalanodok, tehát zavar ha nincsen, ugyanúgy a részemnek érzem, mint a kezemet pl. Amikor valamiért nincs teljesen elvesztem magam, fél méter után már életlen a kép, a végtelen meg pláne, holott azt szeretem igazán.
És nem, nem érzem magam mások felett állónak, szerintem a tekintetemben sem ez tükröződik, a fákon kívül persze, úgy éreztem, hogy a perspektíva ilyetén hatását ellensúlyozni tudom magammal, de értem hogy ehhez kevés vagyok. Majd próbálok még más beállításokat is, csak átmegy egyszer amire gondolok, amit érzek...
Még1x köszönet a részletes elemzésért, gondolatokért!

Csak nyugodtan Zsolt, engem is mindig birizgálnak a magas labdák... :) Szóvaj hajrá, induljon a teniszjáték. ;-)

:) magas labda, tekintettel Zolira nem csapom le.

Ja Zoltán, igazad van, de azért az is az igazsághoz tartozik, hogy nem sok kép indít el ennyi tanakodást.

Persze csak nyugodtan beszéljetek, senki nem mondta h rólam van szó. Éppen azon elmélkedtem csak félhangosan, hogy milyen szépen eljutottunk tőlem és az erdőktől sztálinig... :) Ez azért mókás nem? MInt az a sugdolódzós játék, aholis egyszer a katánkóróból (kék, útszéli nyári virág) a sor végére kotongumi lett (ez utóbbit talán kitalálja más is)...

Ó, Zoli, ki beszél már itt rólad. :) Átmentünk szabad bölcsészbe, mert azt még szabad. :)

Mindenki ember valahol, esendő ember. Még akkor is ha közben milliókat küldött a halálba... Akit mindenki démonizál, annak is van valahol emberi arca, csak ritka hogy megmutatkozik. Erre talán jó példa a Zsolt által linkelt Sztálin kép.

Lehet hogy divat most a szocreál, de ez a kép nem akart az lenni, eszembe sem jutott. :) Pusztán csak szeretem az erdőket, és jó a fák között lenni...

Azért érdekes számomra, amit írsz, mert most épp abban vagyunk, hogy Demeter alkotói életművét úgymond elkezdjük a műtárgy piacon is érvényre juttatni, és azzal találkozom, hogy eszméletlen nagy az érdeklődés a szocialista realizmus irány. Főképp Amerikából. Kifejezetten ezért jönnek aukciókra, ráadásul a jézuskától a géppuskáig minden érdekli őket, és elég jó pénzt adnak egy-egy tárgyért, de nagyon határozottak abban, hogy mi számít nekik szocreálnak. Időben húztak egy határt, és azt mondják, hogy minden, ami 1960 előtti. Nekik ez egy korszak határa, és itt nem amatőr műgyűjtőkről beszélünk, hanem múzeumokról, galériákról, de mondom, a bronz Lenin éppúgy érdekes nekik, mint Varga Imre kisméretű szobrai.

Ami pedig a dekódolást illeti: igen erősen fontosnak gondolom, hogy ahhoz, hogy az ember alkotni tudjon, hogy képi látása szabaddá váljon, - pofon egyszerű - látni kell, nézni kell, minél többet, mondhatni szinte válogatatlanul. Itt van Witkin esete, vagy Mapplethorpe, vagy Koons, szélsőségek. De én azt mondom, addig kell nézni őket, amíg az ember a saját szociokulturális hozott, nevelt, felvett vagy csak úgy ránk oktrojált belső normáink el nem mosódnak, el nem halványulnak. Mert amikor ez megtörténik, ott kezdődik, hogy valóshoz közeli ítéleteim lehessenek, vagyis amíg "bármi, ami emberi" zsigeri elutasításban részesül a képi világban, addig nem vagyok szabad. Ez azt jelenti, hogy be kell tudni fogadni. És befogadni nem egyenlő az elfogadással, azaz engedjem be, hasson, dolgozzon bennem, aztán jöhet új impulzus, az is dolgozzon, és a végén majd szintetizálódik valami.

A szocreál olyan, hogy amióta nem vagyunk úgymond szocialista ország, azóta sokféle távoltásgot próbáltunk kialakítani ezzel, meglátásom szerint még most se tartunk ott, ahol kellene, javarészt a ló túloldalán fityegünk, mert képtelenek vagyunk lehántani a magán- és közös történelmet, mítoszt és hangulatot, ezért nem tudjuk szimplán értékként mérni ezeket. Ezért kerülhettek egy telepre a szocreálnak nyilvánított szobrok mind, mert "nem akarom látni, mert gyűlölöm látni".

Van egy Sztálin fotó. Zavarba ejtő. Kitettem a monitoromra mint háttérkép. Meg akarom érteni a viszonyom hozzá.

Új hozzászólás