Szinek
Szeretem az őszi levelek színeit

Az ötlet, amit Anita kigondolt és meglátott, az nagyon szép lenne ősz leckére, de a megvalósításnál néhány főleg fénnyel kapcsolatos kérdést meg kellene oldani. A két főszereplő a levél, tehát ezekre kell elsősorban koncentrálnunk, de a világítás az egyik levél térbeliségét - hiszen a fonnyadó formáknak is van térbelisége - csökkenti, a másik kisebb levél esetében pedig kevés már a fény ahhoz, hogy ez a térbeliség érzékelhető legyen, miközben a kép bal alsó részén a fal fényértékében lényegesen erősebb, mint az indokolt és kompozícióban szükséges lenne. Ezek azok a kérdések, amikre az idő a megoldás, megvárni, amíg a fények azt mutatják, ami a kompozíciót kiemeli, erősíti, emellett bele lehet nyúlni a képbe, lehet igazítani a formákat exponálás előtt. Anita, azt kérnénk, hogy ha érdekelnek a levelek, akkor ugyanazzal a megközelítéssel kell dolgoznod itt is, ahogy azt a pajtában a csuhészárakon készített önportrédnál, vagy aktodnál tetted, hiszen attól, hogy ez nem egy emberi forma, a kifejezés szempontjából épp olyan figyelem és összeszedettség, határozottság szükséges, mint azoknál a személyes képeidnél, amikre meg is volt a három malac. Tehát idő, elmélyülés, ismétlés. (szőke-hegyi)

Tüzelő
Készülünk a télre.

Anita ezt a képet is a Mogyorók kertjében találta - nem véletlenül írjuk, hogy találta, mert ha a téma az ősz, a favágás, akkor a kép megkívánná, hogy belenyúljon a kompozícióba. Most látunk egy szeneskannát, egy talicskát, amit Zsolt megrakott fával. A szeneskanna üresen tátong, a fákat csak érintőlegesen látjuk, tehát akár a Zsolt által otthagyott fákból néhánnyal ezt a helyzetet meg lehetett volna oldani, talán picit emelni a kamerán, mert most a legfontosabb ez az üres vas szerkezet. (szőke-hegyi)

Almáskert
Dörögdi ősz

Ez a kép a Mogyorók házában készült a kertben, nézegettük is, mit lehetne ennyi almával kezdeni, nem nagyon finom alma, savanyú... cefrében nem vagyunk túl erősek. Ha a fotót figyeljük, jól látható egy hármas tagozódás, az előtér almáival, ami a kép alsó harmadában látszik, a középtér kerítésével és a felső részen megjelenő fa formákkal, levelekkel. A lecke az ősz, tehát ha ebből az aspektusból nézzük, akkor a segítségünk az értelmezésben a földre lehullott almákban keresendő, nem a kerítésben és nem is a fában magában, hiszen azon még zöldellnek javarészt a levelek. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor máris megszűnhet az a bizonytalanság, ami most a képet uralja, hogy milyen döntést hoz az alkotó, hiszen a főszereplők az almák. Ehhez le kell guggolni, ha ezt a kompozíciós és viszony rendet akarjuk tartani, és akkor az almák nagyobbak és közelebbiek lesznek, máris helyrebillen minden. Ha nem is a Mogyorókban, de visszaadnánk ismétlésre a leckét. (szőke-hegyi)

Klastrom

A Klastromnak egész nagy dokumentációja kezd lenni a táboros és estiskolás képek által, érdemes végignézni, hogy az alkotók milyen megközelítéseket alkalmaztak már. Anitának annyit tudnánk mondani, amit már az Eiffel torony esetében is mondtunk, hogy ezekben az esetekben, amikor ismert, híres épületet fotózunk, meg kell találni azt a személyes pluszt, amitől az a kép egyedivé válik és felül tud emelkedni az útikép kategórián. Jó a párhuzamba állítása a kiszáradt fának és a romnak, de ennél tovább kell menni, hiszen a klastrom mint háttér, mint színpad, vagy akár mint forma alap motívum, ami most nem jut ennél tovább. Abban nem szeretnénk ötletet adni, hogy mi tehetné személyesebbé, mert az Hegyi vagy Szőke személyessége lenne. Hogy ez akt, csendélet, portré vagy milyen irány, ki-ki döntse el maga, de a rom, az épület kisugárzása csak alap motívum, nem elég ahhoz, hogy személyessé varázsoljon egy helyzetet. Itt sem tudunk mást mondani, mint hogy ha Anita közel érzi magához ezt a témát, akkor az idő lesz a kulcs, az idő a megfejtés, amit kívülállóként passzívan kell eltölteni "vele" ahhoz, hogy kialakuljon a személyes "barátság". (szőke-hegyi)

Pulika

Ugye ismerjük Pulikát, akik voltunk már ott Andrásnál, ő a házőrző a Mogyorók Házában, és András mindig szokta mondani, hogy olyan értelmes szeme van, mintha egy szőrkabát lenne ráhúzva egy emberre, és ezt az Anita nagyon jól tolmácsolja felénk. Picit szűkre vágta talán a Pulika fejét, és mindenütt még egy kicsit hagytam volna rá, kivéve a jobboldalt, ami így jó. (hegyi)
értékelés:

Szalmabálák

Anita ezt a képet akár a még nem létező akt leckénkre is küldhette volna, persze köldökként is jól értelmezhető, bár ehhez segítség lenne, ha a kamera egy picivel feljebb kerül, hogy a köldök helye is megjelenhessen, és akkor talán a folthatások, a kompozíció is érdekesebb, izgalmasabb lenne, mert igazából most a kép alsó harmada már nem ad hozzá a formai játékhoz, sőt, egy zavaró árnyék megjelenése miatt a forma is megtörik. Jó meglátás, de a személyesség épp azzal jelenhetne meg a képen, ha Anita meghozza azt a döntést, hogy ebben a formai helyzetben mi az, ami bemozdíthatja, dinamizálhatja a történetet. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kukoricaszedés

Álló formátumú kép, amiben megvan az előtér-középtér, háttér, háttér alatt értve a naplementét, formailag izgalmas ez a sziluettes hangulat, mégis azt mondom, hogy ennek a szólótáncosa, a primadonnája, a magányos kukoricaszár megérdemelte volna, hogy kapjon egy kis színpadi főfényt, ahol elénekelheti azt a bizonyos dalt, és ezáltal minden sziluettessé válik, pedig lennek itt részletek; és én ezt el is fogadnám, ha ez egy fény-árnyék ellentétpárra épülő történet lenne, de ehhez ez a háttér, az ég, a lemenő nap fényei túlzottan is realisztikussá teszik ezt a világot, és vágyunk arra, hogy a mi kis primadonnánkat, azt a kis magányos hőst láthassuk, hogy közelebb kerüljön hozzánk, és ne olvadjon bele abba az utolsó őszi jelzésbe, hanem megkapja a maga kis primadonnaszerepét, tehát itt azt mondom, hogy meg kell figyelni a jelenségeket, meg kell figyelni a fényeket, tisztázni a gondolatokat, tisztázni az üzeneteket, jó az irány, pontosabban, precízebben megfogalmazni, hogy: ki a kukoricaszár, mit mesél, hogy táncol, mennyire jó lenne ha mi lennénk a kukoricaszár, ha figyelnénk ránk. Ő egy sztár. Ezen a képen nem. (szőke)
értékelés:

Ősz
...majd felöltözik ha virrad reggele, a kikelet...

Ez is leckére érkezett, és azért került ide, mer ugyan az ősznek megvan a maga líraisága, és örülök, hogy ez a kép nem egy nagyon direkt történetet mutat, de nekem nagyon hiányzik belőle az Anita személyessége. Jó ez a víztükör, a levelek, a fa ritmusai ebben, de ez alkalmas lenne, és ez hiányzik nekem egy másik sík, a vízfelület maga, és ezen is történhetnének valamik, és ez lehetne a személyes irány. (hegyi)

Kukuccs

Ugye van barátom leckénk és van házi kedvenc leckénk. A barátom lecke szerintem azért ennél több személyességet kíván meg. Hol van ezen a képen az Anita és a barátja kapcsolata? Ez a kapcsolat megjelenhet a kis állat szemében, megjelenhet a szerzővel való közös foglalatosságban, de jelen pillanatban ez a macska nem a kamerába néz, kifelé, valami teljesen más történetre figyel. Ugyanakkor tudjuk, hogy a macska jelleméből adódóan tökéletesen tudja, hogy az Anita ott van tőle 20 centire a fényképezőgépével, azaz kapcsolatban van a fotóssal, hiszen ez egy nagyon közeli kép, de az igaz, hogy valamilyen módon az alkotónak kellene megjelennie ebben a képben, hiszen a házikedvenc, mind a barátom kategóriáknál ott van a különbség, hogy az elsőnél bemutathatjuk önálló cselekvés közben azt az állatot, de a barátomnál kell a kapcsolat. Ha pedig áttesszük a házikedvenc kategóriába, akkor viszont az önálló cselekvésnél kérdés az, hogy miért van vágva a macska lába, feneke, azazhogy ő-e a főszereplője ennek a képnek. A tevékenységnél meg érdekelne az, hogy mit néz a macska, mit csinál, hova irányul. El tudom fogadni azt, hogy az Anita a bujkálást, ami a macskák egy jellemző tevékenysége, akarja bemutatni, de akkor meg lehet, hogy nem ez a pozíció az, ami ezt a legjobban mutatná. Tehát itt én több témát is érzek, hogy igazából nincsenek eldöntve. Itt is azt mondanám az Anitának, hogy azok a képei erősek, jók, ahol többszöri nekifutásra átgyúrja magában a témát, értelmezi, megvan a dramaturgiája, megvan az üzenete. Sarkallja magát arra az Anita, hogy a gondolati egysége az sokszorosan kiérlelt legyen, mielőtt az exponálás megtörténik. (szőke)
értékelés:

Ágyam (ismétlés)

Anita, ehhez a képhez azért nem fogunk igazából hozzáfűzni sok mindent, mert még egyszer szeretném mondani, hogy ez az a szint, amiért megérte annyit vitatkozni, küzdeni, személyesen is, itt Dörögdön, a fotózásról, a vizualitásról is. Nagyon remélem, hogy nem csak négy hozzászólás lesz ehhez a képhez, számomra azért ez kérdéseket vet föl, hogy mik azok a képek, ahol intenzív a jelenlévőknek a kommunikációja, és mik azok, ahol noha szerintem 100 %-ig szép és jó képekről van szó, mégis furcsa módon nem kapnak érzelmi segítséget az alkotók. Két-három jószándékú hozzászólást kapnak, és aztán eltűnik az estiskola süllyesztőjében a kép. Azt határozottan szeretném mondani, hogy az eddigi munkáid között a kékfestős kép mellett az egyik legjobb alkotás, amit eddig elküldtél, nagyon örülök, hogy el tudtunk jutni erre a szintre. Nagyon furcsa nekem, hogy bár ennyien küldünk be képeket, mégis egy ilyen alkotás nem kommunikációra gerjesztő a többieknek. Holott szerintem büszkeségre ad okot, hogy van egy ilyen képe az estiskolának. És ezt nem azért tartom fontosnak, hogy a többieknek írni kellene ehhez a képhez, hanem azért, mert ezzel az Anitának is, a benne zajló küzdelmeknek, értelmezéseknek is segíthetnénk. És ha mi nem segítünk egymásnak egy szabadidős oldalon, akkor úgy gondolom, hogy nem tehetjük fel a kérdést, hogy a világ, ami összeszorított minket itt az estiskolán, összegyűjtött bennünket ide, ahol a magunk döntései miatt keressük egymás kapcsolatait, az ottani kérdéseket vajon hogyan fogalmazhatnánk meg, ha itt, az oldalon belül nem figyelünk egymásra? A képet három disznósnak értékelem. Ha tehetném, adnék többet is, de így csak annyit mondok, hogy az egyik kedvenc képem. [Szőke] Én adok az én disznóimból egyet hozzá, a Gábornak is adtam. [Hegyi] Én is. [Szőke], azaz öt disznós a kép. (szőke-hegyi)
értékelés: ++

Becsuhéztam (javitás)

Sokkal jobb lett a kép, amit Anita alkotott és véleményünk szerint megérte változtatni, a kép alsó sarkán a felkar felülete egy picit a képet billenti, mivel túl sok rajta arányaiban a fény. Ezen többféleképpen lehet változtatni, részben az exponálásnál, mondjuk a fény útjába betakarni, nem túl közel a vállhoz, hogy ne legyen éles az árnyék határvonala, vagy utólag laborban, photoshoppal, de ez már nüansznyi világítási kérdés, a photoshopban pedig a többiek akár tudnak neked segíteni, hogy kell ezt megoldani. Ettől még ez a kép egy három disznós kép, és nagyon örülünk annak, hogy Anita foglalkozik ezzel a kérdéssel, hogy ha egy képénél valami észrevételt teszünk, akkor kipróbálja, megnézi magának, mi lenne, ha másképp közelítene egy megoldáshoz. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ákos akcióban
az almafán.

Ez a kép emlékeim szerint az idei Ősök Háza programon készült, ahol Ákos a kamerával gondolom a főzést vagy valami akciót filmez. A kép nagyon izgalmas és jó humorú kép, de ebben a helyzetben azért egy picit talán itt is az lenne a megoldás, ha bővebb képet aunk, pláne ha megnézzük, mit filmez, és nagyjából onnan fényképezzük őt, mert akkor talán több a kapcsolat a kamera és a fényképezőgép, az emberek között. Úgyhogy talán ez lett volna egy ilyen továbblépés ebben a történetben. Pl. Ákos feneke, és ott az az ág az almákkal itt nem annyira fontos, tehát ha ott lett volna egy vágás, a vicc ugyanúgy meglett volna, de a térde felé még kellett volna tér, hiszen ő itt kitekint a képből, így nincs meg az a dinamikai játék, ami bemozgatná ezt a kompozíciót. (hegyi)

1896
Emberből vagyunk... tévedünk...

Azoknál a tárgyfotózásoknál, kültéri fotózásoknál, ahol domború felületeket szeretnénk fényképezni, arra rájött az Anita, hogy olyan fényviszonyok kellenek, aminél itt a kép alján látható árnyékirányokból arra lehet következtetni, hogy kicsit beeső fényben exponált, azaz nem teljesen felülről világított a nap. Ugye ezek a sérült, régi domborulatok ezek annál jobban rajzolódnak ki, minél inkább súrlófényt kapnak. Úgyhogy ennél a képnél azt javasolnám, hogy – nem tudom, ez egy sírkő vagy nem tudom, hogy tégla lenne, hanem épített felület – ha ide visszamenne, és megpróbálná még inkább súrlófényben fotózni ezt az évszámot, akkor még rajzosabban jönne ki ennek a számnak a formája, és talán nem zavarna be a többi árnyék a kép alján. Az egy disznó megvan a szorgalmira, mert foglalkozik a külvilággal, érdekli. (szőke)
értékelés:

Együtt is külön
Vékonyul tovább a családi szappan.

Anita, ami hozzáfűzéseket írtál, azt nem tudjuk dekódolni, tehát nem tudjuk kik a rokonok, ki kivel, hogy... és az én bajom az az, hogy ha csinálsz egy kettősportrét, az két ember kapcsolatáról szól. A címmel tudsz segíteni a nézőnek, hogy noha a két kisgyerek itt együtt van, mégis külön vannak valami okból kifolyólag – de ez nem derül ki számunkra. Tehát a drámája nincs meg a képnek, akár nézhetnek ezek a gyerekek egy színházi előadást is valahol. Másrészt meg figyeljük meg, mindkét gyerek ugyanoda néz. Tehát az ’együtt is külön’ ebből a képből, csak azért, mert a két gyereke között távolság van és nem együtt játszanak, hanem együtt, egyfelé figyelnek, de ugyanoda figyelnek, úgyhogy ez sajnos nem jön ki. Lehet, hogy te tudsz ennél többet a történetükről, de ezt nem helyezted el a képen, nem mondtad el. (szőke-hegyi)

Szeretlek Apa!
Leírás: Mikor még szavak nélkül is működik...

Ez a kép nekem a 70-es éveket idézi, a zsánerkép kategória, nagyon nagy divat volt akkor a diaporáma vetítésekre ilyen képeket küldeni. Ami érdekes, hogy a két szereplő együttes ritmusa, ahol jó lett volna, ha az apának a jobboldali könyöke-válla egy picit jobban látszik, ha ott egy picit mozdít a képen. A háttérről szeretnék beszélni, mert ott van egy ilyen furcsa, elhajló fatörzs, amiből gallyak ágaznak el, és ha egy picit mozdít a fényképezőgépen a fényképész, akkor lehet, hogy ezek a gallyak nem ilyen esetlegesen nőnek ki a figurákból, hanem kvázi mint egy fénysugár-sor, vagy ilyen glóriaszerű valami, jobban a két szereplő körül erősítették volna ezt a zöld hátteret. A kis fényfoltokkal ezt a zöld hátteret én jónak tartom, mert mintegy előrenyomja a szereplőket. Tehát én a kamera állásán változtattam volna egy picit, hogy másként álljanak ezek a fafelületek, amik most egy picit apa fejéből nőnek ki, picit a babáéból is, és erősebben tudnák a kompozíciót a két fej gesztusára koncentrálni, ha addig mozgattad volna a gépet, hogy ez a háttér még jobban fokozza a figurákat. Ez a vastagabb faág mintha még a váll ívét is követné, és csak egy picit kellett volna arrébb mozdítani a kamerán.
   Még egyet szeretnék mondani, hogy nem véletlenül nem adtuk fel eddig a portrét, ami nem rólatok, hanem másról szól, igaz, hogy a barát leckére ti ezt már sokszor becsempésztétek, de ez eddig nem volt feladat. Az nem véletlen, hogy saját magunkat adtuk fel leckének, hiszen amikor leülünk magunkat fényképezni, tudjuk, hogy milyen gesztusokat csinálunk, tudjuk, melyik pillanatban fogunk exponálni, és akkor azt a gesztust, amit szeretnénk, tudjuk kontrollálni, és ezt a fajta összeszedettséget kell azoknál is elérni, amikor másokról csinálunk portrét. Márpedig ez egy kettősportré, és azt kell, hogy mondjam, hogy nem a megfelelő pillanatban történt az expozíció. Minden egyes gesztusnak van egy eleje, amikor elindul, van egy csúcspontja, amikor leginkább azt fejezi ki, és van egy lecsengése, amikor már kifelé megy az alany ebből a kommunikációból. Itt a gyerek az aktív, és a kettőjük kommunikációjában egy jó gesztust mutat, ugyanakkor az apa ebben a gesztusban az apa már egy figyelőbb, a gyerekre figyelőbb állapotba halad, és ebben a haladásban az arcán megjelenő gesztus nem kifejező, sőt nem is teljesen pozitív. Azt is mondhatnám, hogy nincsen nyitva teljesen a szeme. Tudom, ez egy nehéz feladat, nem is mindig sikerül, de hát erre kell törekedni. (szőke-hegyi)
értékelés: