Tükröződés

A reggeli gyors kávém picit elhúzódott, amikor megláttam a bögre oldalán az alátét tükröződését. Próbáltam úgy szerkeszteni és kivágni a képet, hogy ez hangsúlyosabb legyen.

Szép fényjátékot láttál meg, ezt elismerem és alapvetően kiindulásnak jó is a beállítás. Viszont valami nekem ebből a minimállal kevert ornamentikás világból hiányzik. Valami9 energia. Valami, ami ezt az egészet kontextusba helyezi színben. Egy vörös szalvéta, például vagy valami a háttérbe, mert ez a sok szürke és fekete együtt elég komor marad így. Folytasd, mert jó az irány. (hegyi)

Jóga után

Jógáztam, a végén pedig megpihentem kinyújtott karokkal. Gondoltam lefotózom. A jobb felső sarokban lévő fények egy korábban készült naplementés, felhős égboltról csöppentek ide.

Először kezdem azzal, hogy ha már szendvics képet készítesz, azaz más képről hozol új layert, akkor ott azt a jobb felső sarkot is kezelésbe lehetett volna venni, hogy ennyire ne legyen világos, mert így nagyon elviszi a tekintetet oda. A kép tetszik. Hogy jóga vagy más, én inkább azt mondom, hogy a helyzet jó és jól használtad fel, nekem akár bűnügyi helyszín is lehet, a hatása erős. Gratulálok, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Muszáj

A lecke miatt leülnöm és magamról képet készíteni már hetek óta nem megy. Nem tudom rávenni magam. Valahogy sokkal több, érdekesebb fotózni való téma van, egyedül kevés vagyok a képen magamnak, Szerencsére itt a tükröződések segítettek. Nem leckének szántam a képet, de elég szabálykövető ember vagyok, így mielőtt a többi témához hozzákezdenék, ehhez a leckéhez is kellett találnom valamit. A kép telefonnal készült, a közeljövőben igyekszem ezt mellőzni. Zajosítottam a képen, így a technikai hiányosságokat próbáltam művészire faragni.

Nikolett, üdv a téren, ez egy jó első lecke lett, nincs miért aggódnod. Külön blokkban majd elmondom, mi az oka az első leckének. Tetszik, hogy játszol a tükröződéssel, a valóság, a kettős tükör, a környezet, a tónusok, mind egy irányba terelnek és segítenek, egységes és jó munka. Persze lehet mondani, hogy a szemed hogy ennyire oldalra nézel, picit fura, de mg ez is belefér, hiszen akár lehetsz riadt is attól, amit látsz. Kedvelem, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés: