reménykedés, törekedés, vágyakozás az életre, a szépre

Maga a megfigyelés az nagyon jó, ez talán valami gyárépület, vagy pincesor lehet, aminek az ablakában befelé, vagyis az épületen belülre nő valamilyen kis futó növény, vagy gaz, de lehet, hogy ez egy kis fácska, innen ezt nem tudom megállapítani. És ez annak is köszönhető, hogy akkora fény jön kintről, hogy kiégeti a képet ez a nagy beömlő fénymennyiség. Ez a nagyon túlvilágított helyzet most a képnek nem tesz jót, tehát az lett volna a megoldás, hogy olyan időpontot keresni, amikor felhősebb az ég, vagy naplemente van, és akkor talán valószínű, hogy kevesebb fény érkezik kintről. Jóllehet akkor a belső tér is sötétebbé válik, de ezt talán belül akár vakuval, akár lámpával megoldható, hogy visszahozzunk ebből a fénymennyiségből. Viszont most ez a túlvilágítás pont azt a lényeget, ami a képnek tulajdonképpen a születését indokolja, ez a nagy fénymennyiség olyan mintha egy hipóval ott átdörgölted volna, tehát nagyon erősen túlvilágított. Még egy dolog, amit szeretnék mondani, hogy arra nem ártott volna még egy picit több hangsúlyt fektetni, hogy itt most látunk három ablakot, abban sem vagyok biztos, hogy nem pont a másik ablak, az összefirkált ablak felől kellett volna ezt a képet megcsinálni, esetleg jobban belekomponálni azt a firkálást, az ott izgalmasabb nekem, és az most egy kicsit kiszorul. Másrészt pedig, az rendben van, hogy egy döntött perspektívát választunk, de akkor sem árt valamihez képest a képhatárokat beállítani. Most ez nekem egy picit ott a kép bal oldalán billeg. Nem túl sokat kellett volna mozdítani ahhoz, hogy ott elérjük azt, hogy párhuzamosak legyen az ablakkeret a kép szélével. Hogy ha megoldható ennek az ismétlése, mert valami közeli helyen van, akkor talán érdemes még ezzel foglalkozni, ha nem, akkor ez a jövőre nézvést lehet tanács, és erre most a vágy leckére, mint ötlet, tudok adni egy csillagot, de a kivitelezésnél ezek a problémák megoldandóak lennének. Az ötlet és a megfigyelés nem rossz. (hegyi)
értékelés:

egy darabig gondolkoztam, hogy vajon beküldjem-e vagy ne, mennyire számítható ez egész alakosnak? végülis én rajta vagyok teljesen... szóval nem tudom, hogy mit fogtok hozzá szólni, de egyenlőre nincs jobb ötletem erre a leckére.

Itt van egy leirat, hogy szabódott Réka azon, hogy beküldje-e ezt a képet a hármas lecke megoldására. Én azt mondom, hogy nagyon minimális hiányzik ahhoz, hogy ez akár az akt leckének is megoldása lehessen. Ez a nagyon minimális gondolom érhető, hogy az, hogy maga a modell aktként szerepeljen ezen a képen. Tehát ez a fajta finomság, ez a fajta titokzatosság, ez, mint akt lecke érvénye. A hármas leckére én ezt most nem tartom annyira érvényesnek, merthogy a hármas lecke megoldásánál azért az fontos, hogy szerepeljünk rajta, mint modell. Ha már az első három leckében gondolkodom, akkor ez inkább az első leckének lehetne megoldása, a portré arc nélkül-nek. Kedvelem ez a képet mindettől függetlenül, tehát félreértés ne essék, ez egy jó fotográfia. Én szeretem ezt a képet akkor is, hogy ha tömegelhelyezésében nem teljesen értek vele egyet. Pontosabban azt mondom, hogy nincs eldöntve, hogy hova helyezem magát a modellt. Ahhoz, hogy ebben döntésre bírjam magam, vagy a kép fölső részéből kellett volna még vágni, vagy az alsó részéhez még hozzátenni. A lényeg, hogy most nincsenek kiegyensúlyozva ezek a tömegek. Mint leckemegoldás, várnám Rékától az ismétlést a hármas leckére, aztán majd meglátjuk, hogy hogyan tovább. Én azt mondom, hogy a Réka megoldotta a kettes leckét is, és ráadásul az valami eszméletlenül erős lecke volt, akkor én azt mondom, hogy a hármasat is nagyjából ebben a formában meg lehet oldani, Én nagyon kedvelem azokat a leckéket, amiket ő hozzánk beküldött, és én arra próbálom őt ösztökélni, hogy „Hajrá! Hajrá! Tessék fotografálni!”. Aki egy ilyen kettes leckét tudott csinálni, mint amit ő csinált, annak már azért azt gondolom, hogy működnie kell a hármas leckének is , pontosan ugyanabban a nyitottságban. Nincs miért megszeppenj, nincs miért sötétbe burkolózz. (hegyi)

Réka nagyon tudja, hogy mit akar. Nem komponálni, nem szerkeszteni a háttérbe, nem tudom milyen világítástechnikákat. Réka bele akar nézni ebbe a kamerába, és azt akarja mondani nekünk, hogy sziasztok, itt vagyok, én vagyok kérdőn is, várakozón is, de nagyon helyt parancsolóan, és ezt el kell tudni egy kép nyelvezetében is fogadnunk, hogy ez a kép pontosan ettől erős, hogy nem képzőművészeti kérdéseket, válaszokat keresünk a képen, hanem azt a dokumentációs erőt, amelyben egy idő, egy időszak, egy pillanat, egy reggel, egy intézménybe indulás előtt valaki azt mondja, hogy itt vagyok, ilyen vagyok, ilyen voltam évekkel később és ez az én létezésem. A kép ebből a szempontból egy jó portré és ennek a portrénak természetesen a középpontozása maga a szem. Úgyhogy én nagyon szeretem ezt az üzenetet. (szőke)
értékelés: