Egy önfeledt hétvége Mátraházán.

Kedvelem ezt a képet, mindazzal együtt, hogy körülbelül azt az irány erősíti, amit néhány képpel ezelőtt elmeséltem, hogy van egy ilyen technikai irány, ami a 80-as, 90-es évek elejére igaz. Én annak nagyon örülök, hogy Hajnalka újra közöttünk van, és annak is, hogy az előző időszakában készült képekhez képest sokkal közvetlenebb, közelebb enged magához, még akkor is, ha ezek a láncok még mindig jelzésértékkel, mivel nagyon határozottan rajta vannak ezen a képen, odakötnek minket a valósághoz. De olyan egy kicsit az egész, mintha egy éjszakai fotót látnánk, egy infrakamerával készült fotót. Benne van a játékosság is, de mégis az egészben, mindezzel együtt, amit eddig elmondtam, van valamennyi kis pici fájdalom, szomorúság. Ezt én azért tudom átérezni, mert saját magam is a magam 43 évével olykor megélem ez. Amikor belekezd az ember egy játékba, de már elfárad közben, pedig azt hitte, hogy végig tudja csinálni. Vagy közben a környezete ad egy visszajelzést arra, hogy "Hát talán, Zsolt, 43 évesen nem kellene mérleghintázni, mert ostobán nézel ki abban a hintában", vagy Zsolt maga jön rá, amikor leesett róla, és megy a baleseti ügyelet felé a kificamított bokájával, hogy "hát bizony-bizony az idő nem nekünk dolgozik". Valahogy ennek az élményét érzem itt is, hogy ott vagyok ebben a hintában, mosolygok is, veletek is vagyok, de azért mégsem az az önfeledtség jellemző már erre a képre, ami mondjuk egy 10-12 éves gyereknél olyan evidensen adja magát. Én ennek nagyon örülök, hogy ez a képre tudott kerülni, mert ettől válik ez az üzenet személyessé, és ez ír felül minden technikai nyavalyát: a túlvakuzottságot, azt, hogy tulajdonképpen lehet, hogy ennél többet kellett volna adni a kézből. Mindezt feledteti az, amit ez a kép üzenetként tud sugallni. Én megadom rá a három csillagot. (hegyi)
értékelés:

A kép Máriahalmom készült a biofaluban 2 napig voltam lent de abból a két napból hónapokig tudtam töltekezni:)

Egy kicsit itt is a lecke értelmezését kell pontosítani, ez a harmadik lecke, egész alakos portré, akkor is, ha ülsz. Még egy kérdés merül fel, ami a jövőre nézvést fontos: ezt a képet te fényképezted, vagy valaki rólad készítette? Azért nem mindegy, mert a leckéknél a lényeg, hogy mi magunk is készítsük el azokat. Persze ez nem jelenti, hogy ezt ne csinálhattad volna te, ez csak egy kérdés, amire a választ te tudod.
   Ha a képet figyelem, egy érdekes feszültség van a képen attól, hogy minden képelem ki van tengelyéből mozdítva. A fej balra a mögötte lévő anyag középpontjából, a jobb felső sarokban a talán ajtón lévő tükör vagy ablakocska is mozdít, a teakészlet a jobb alsó sarokban a vágással lett megmozgatva, szóval minden mozog, minden mozgatja a tekintetet e három képforma között. Ebből sajnos kilóg a radiátor és az előtte lévő párna, érdemes lett volna ezzel még dolgozni, hogy ez ne zavarjon be. Ez mellett az jó lenne, ha nem a teakészlet lenne éles, hanem a modell, ebből a kameraállásból még akkor se lenne értelmezhető ez a variáns, ha még drasztikusabb lenne a mélységélesség csökkentése, ha a tea az üzenet, lejjebb kellett volna hozni a kamerát. A modell sem egyértelműen pozitív képet sugall, a ráncolt homlok, a mosolytalan arc, a révedő tekintet, ezek bizony olyan jelzések, amik inkább arra utalnak, hogy a képen szereplő hölgynek vannak problémái, amiken épp gondolkodik, amikkel épp szembesült, és most a hogyan továbbot fontolgatja. Ez nem baj, nem rossz, csak ez is egy pillanatkép, hiszen ebből az állapotból valamerre biztos elmozdultál azóta. Nekem az elmélkedés stabilabb, kevésbé köztes állapot, a címadás lekerekíti azt az üzenetet, amit a kép hordoz. Két csillag, várjuk az első és második leckére a megoldást. (hegyi)
értékelés: