Kedves Flóra, a technika adottság, kötöttség is néha, nyilván, ha nincs fényképezőgéped, akkor a mobil marad, de próbálni kell a legtöbbet kihozni belőle, és ehhez, mivel picike az érzékelője és optikája, így legelsőképpen is fény kell. Enélkül a zaj nagyon sok lesz és a végeredmény csúnya. Másrészt a mobilos képek már nem alkalmasak rá általában, hogy erősen vágjunk vagy nagyítsunk belőle, tehát erre is oda kell figyelni a komponálásnál. Ennyit a technikáról. A kép formai és tartalmi elemeinél arra kell figyelni, hogy a szem mindig a legvilágosabb dolgot tekinti fontossági sorban az elsőnek, és egy portrénál ez az arc kell legyen, nem a mell. Rá is erősítesz azzal, hogy az ékszer csillog, odavonzza a tekintetet, ami nem baj, ha az arc is jól látszik. De most a tekinteted már árnyékban van, ez nem tesz jót a képnek. Az fontos, hogy az üzenet mit ad ki, mert a néző félreértheti. (hegyi)

Három önkép, három arc, három teljesen más nő. Elképesztő, hogy ennyi arcod van. Nekem a második, a behajolós az, ami a legerősebb, mert ott az üzenetre, a helyzetre, pillanatra koncentráltál, itt ez a koncentráció oszlik a karodban lévő másik szereplővel, viszont ő mintha nem akarta volna ezt a fotót, persze a kedvedért belement, de nem érzem, hogy ő ezt akarta volna. Erre érdemes figyelni, mert ha valaki nem kész a fotóra, ha nem kész a szitura, akkor az a nézőben is bizonytalanságot kelt. (hegyi)

Pimasz kép, benne van az erő, a játék, de több, mint sima játszásdiból grimaszkodás, mert ha nem mozgatod be így, akkor ez nem működik, mindenképp izgalmas az, amit mutatsz. Egy ujjnyit jobbról vágnék, mert ott a fotel melletti rész már egy új ritmus, ami nem lenne baj, ha azt akarod ábrázolni, hogy valaki hiányzik, de akkor oda még kéne tér, így a hiány nem erős, nem jelentős, szóval az is lehetne egy megfejtés, ha azt akarod mutatni, de akkor oda kell a hangsúlyt is tenni a komponálásnál. (hegyi)