Egy pályázatra készült a fotó, még 2014-ben. Ott nem volt szerencsém vele, de nekem mégis azt mutatja a fotó ami vagyok.
Egy pályázatra készült a fotó, még 2014-ben. Ott nem volt szerencsém vele, de nekem mégis azt mutatja a fotó ami vagyok.
Hát, ez még mindig inkább az első lecke, arc nélküli kép, a tükröződés ötlete jó, és ad is az egésznek egy robotszerű élményt, de meg kell mondjam, hogy a kikockázás így most nekem annyira nem jött be. Jók a lépések, ahogy egyre beljebb haladsz a Látszótér közösségében, emelni lehet a tempón, itt javarészt senki se harap (nagyot), szóval hajrá, várnám a folytatást, ha lehet, akkor egy kettes leckés önportréval. (hegyi)
Egy zenés - verses estet mentem fotózni (2014. decemberében)egy olyan terembe, ahol egy kiállítás is volt. Az est előtt, amikor a kiállítást megtekintették, lőttem ezt a fotót a nézelődőkről, akiket most levágtam a képről. Maga a fotó egy halszemoptikával készült RAW-ban és amikor előhívtam, akkor szedtem kis az objektív torzítását.
Jó a dinamikája ennek a képnek, nem csak tónusában, de főleg a szerkesztésében, ahogy a perspektivikus torzulás okozta húzás ellenében egy másik irány, főleg a kép jobb szélén megjelenik. Sőt, nem csak a belvilág dinamikus, de ezt jól fűszerezi a tükröződésben megjelenő külső tér is, e kettő is jól ritmizál egymással, szóval jó bemutatkozás, még ha kicsit szerényen mutatod is magad, de tulajdonképpen a fotós jelenléte javarészt ilyen. Várom a folytatást! (hegyi)
Sziasztok! Most regisztráltam be az oldalra és ez az első feltöltött fotóm ide. Még csak ismerkedem a szabályokkal, a rendszerrel. Tudom, hogy az első benyomás a legfontosabb és hogy mindenki a szépre, legjobbra törekedik először. Én ezt a fotót választottam, mert ez az egyik kedvenc helyem Dunaújvárosban. Ez a fotó egy projekt keretein belül készült. Év elején csináltam egy felelőtlen elhatározást, hogy minden nap egy frissen (azaz aznap) készült fotót osztok meg FF-ben az ismerőseimnek. Ez egy nagyon komoly feladat és elhatározás. Eddig még tartom magam. Szóval ebből a soroztaból, az egyik kedvenc fotómmal indítom az itteni életemet. Üdv. mindenkinek!
Elsősorban is üdvözlet kedves Csaba, majd az első három lecke bemutatkozásképp jó lenne, ha megérkezhetne, hisz az nem csak egy beköszönés, de jó az önismerethez is és ahhoz is, hogy ha portrézunk, könnyebben beleképzelhessük magunkat a modell szerepébe, helyzetébe. Jó tónusú képet küldtél, talán hangulatában egy fokkal fátyolosabb, szürkébb, ettől szomorkásabb a kelleténél, de ez is elfogadható irány. Amin talán a későbbiekben érdemes változtatni, hogy ne maradjanak információ nélkül flekkek, a jobb széle a képnek most úgy fut ki a képhatárra, hogy nem zárja azt, így elvonja a figyelmet a középponti részről. Várom a folytatást, a képeid! (hegyi)
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Hozzászólások
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…
Török József
2024. 06. 21. - 22:37
"-Jóska tényleg meghatott a hangja alapján. -Meg, hát." "-Kétélű fegyver, hogy a hidat akkor…
Hamar Ramóna
2024. 06. 19. - 07:31
Kedves Ingrid! Részemről az öröm! ;)
Alexovics Ingrid
2024. 06. 18. - 22:27
Kedves Ramóna, örömmel használnám ezt a nagyszerű képet a holnapi rádióműsorom borítóképeként.…
Aureliano
2024. 06. 17. - 23:08
Boch: -jajj, igen, a szél. az durva, amikor levágod. én egyszer csináltam ilyet, de úgy néztem ki…