Jordan

Jó a két síkon folyó történet bemutatása, a két kör, amiben a szereplők kommunikálnak. A terepjárók azonban zavaróak, túl erőteljesek, elvonják a figyelmet a belső történetről. (szőke)
értékelés:

Ilyen a vágy?
Ilyen a vágy?
Tűzzsonglőr látható, akinek az előadásában a vágy több formában jut kifejezésre: tűz és mozgás. (2 in 1, mozgás és vágy lekcék összevonása. Másként, minden yinben van egy kis yang is és fordítva, ahogy akarjátok.)

Mind a két kép szimpatikus, de sokkal erősebbnek érzem az első tűztáncos képet, adott esetben, ha nem csak dokumentumfotóról van szó, hanem ismeretségben van ezekkel a zsonglőrökkel, akkor ezekkel a testekkel kellene dolgozni. Ha van lehetőség a modellekel tovább együttműködni, akkor én drapériákat adnék rájuk, és a fény és formák játékával dolgoznék tovább. Ezt a struktúrát fényfestésnek hívják, van egy ilyen irányzat, sokféle változatban, fix modellekkel, amikor a fénnyel járják körbe a modellt, és így hoznak létre látványt. Ha a vágy kategória szempontjából elemezzük a képeket, akkor a felső kép jobban teljesít, többet mutat ebből, erősebb. Itt is felhívnánk a figyelmet arra, hogy nektek kell dönteni, hogy mit mutattok meg, és nem biztos, hogy a több kép többet mond el adott esetben, mint az egy. (szőke)
értékelés:

Decemberi utazás
Autózunk hóesésben, havas úton. Haladni muszáj.:)

Egyértelműen a festőiség felé haladunk, nagyon jól dolgozik a 8-as leckével, jól lehet a fejlődéstörténetet látni a kezdeti fotós, aki egyértelműen hihetetlenül erősen a képzőművészet felé mozdul el és nem öncélúan. Két javaslat van, az egyik Rufusz Ferenc animációs filmjei, vagy Varga Csaba szénpor animációi, amit érdemes lenne megnézni, és még egy fontos alkotóról szeretnék szólni, Jurij Norsteinről, aki nagyon precíz animációkat készített, az egyik leghíresebb ezek közül a Sündisznó a ködben című. (A linken megnézhetitek.) Róla azt kell még tudni, hogy ő az egyetlen, aki úgy dolgozott rendezőként, hogy fából készített vágóasztalt is, minden fából volt, és ezen az animációs asztalon dolgozott. Nagyon jó a ritmusa a képnek, nagyon örülünk, nagyon szép karácsonyi ajándékok ezek. (szőke)
értékelés:

Mama
Nagyi már évek óta mindent és mindenkit elfelejtve ücsörög, utazik egyre messzebb.

Nagyon jó, ahogy a kanapé, fotel íve viszi a kép alján a karon lévő drapéria és horgolt mellény gyűrődéseivel ezt az aszimetrikus elrendezést, ahol a kép bal oldalán ott van az a fény, az az üres tér, amire bizonyos szempontból a szöveg aláírás is utal, ugyanakkor ezt a képet mindemellett is elemezzük, jók a szürkék, feketék ritmusai ezzel az ellefényes háttérrel. Ez a sötét haj fürtök az ellenfénnyel pont olyan, mint a halálra készülés. A sötét nagyon jól dinamizálja a forgást, nagyon jól van kitalálva az egész, jól van ellesve a valóságból. Azzal, hogy a háttér ilyen sematikusan fehér, pont azt érzem, hogy az az a lépés, az az a kapu, ami előtt nagyi az életében mintegy rendelő előtt, vár. (szőke)
értékelés:

Barátom: Andrássy út
Barátom: Andrássy út
Barátom: Andrássy út
Barátom: Andrássy út
Barátom: Andrássy út

A képsorral kapcsolatban az indítás a szürrealizmust, azon belül René Magritte képeit idézi, ahol egy makro életlen kézközeli és egy óra, ami mutatja az időt, ennek a kettőnek az összekapcsolását látjuk, egy tér játékot, amit a szürrealizmus előszeretettel használ. Magritte-t nem véletlenül említjük, ő foglalkozik előszeretettel a képkeretben és a keret mögött lévő látvány összeillesztésével. Ezt egy jó gegnek tartom. Nem véletlenül vannak a képek összekapcsolva, mindegyik mögött rejlik egy üzenet, és az egész összessége is ad egy másik üzenetet is. Az én számomra a kakukktojás a negyedik kép, ami ritmikailag fontos, de nem szervül, és ezért én ezt a képet kivenném belőle. (szőke)
értékelés:

Nemzeti tükörkép
Nappal nem tudtam jó képet készíteni erről az épületegyüttesről, remélem az esti jól sikerült.

Szépek ezek a cukortartók, meg a jégkocka is, az égből kevesebb is elég lett volna, harmad ennyi. Nehéz dolgunk van, mivel nem szeretnénk ezeket az építészeti alkotásokat minősíteni, hiszen nem dolgunk, viszont nehéz elvonatkoztatni is tőlük, ha csak ez szerepel a képen. Ha eltekintünk attól, hogy konkrétan mit látunk a képen, akkor ez egy fotós alaplépés jó megoldása, egy disznó. De arra szeretnénk mindenkit bátorítani, aki a mi önképzőkörünkbe belép, hogy az ilyenféle sztenderdek helyett merjen bátrabban véleményt alkotni. Amikor külföldön járunk, lehet, hogy lefotózzuk az Eiffel-tornyot, de száz képből kilencvenkilenc másolat lesz, aminek eredetijét már más fotós megcsinálta. Jobban járunk, ha veszünk egy útikönyvet és azt visszük haza. Ezek az épületek, helyzetek, akár giccsek, akár értékes alkotások, már sokmilliószor le lettek fotózva. Itt a fotós csak szolga, mintegy "ingyér" megörökíti a látványt. Legyünk bátrabbak, keressük meg magunkat is a közlésben, a városban, a fényekben és formákban, képeslapot csináljon más. A befogadó, a néző ilyen esetben, mint ennél a képnél is, legfeljebb konstatálni tudja, hogy amit lát, ami a képen van, az az, ami. Színház éjjel. Szép. És megy tovább. A titkok, a személyes attitűd az, ami megállásra késztet. (szőke-hegyi)
értékelés:

Repülés
Különleges pillanat volt ahogy a varjú kerülgette az ernyőst

Tényleg vettük a fáradságot, hogy megkeressük a varjút, nagyon néztük, de hála a jóistennek, hogy ez a kép nem csak erről a madárról szól és hogy kerülgette az ernyőst, hanem arról a fajta festői szürkéskék rendszerről, a gyönyörű okkeres levél nélküli alsó felületről, a felhős égről, és arról a vörös ívről, amely ebben a szürkés háttérben megjelenik. A kép nem a röpködő varjútól, hanem a színek kiválasztása és kapcsolódása miatt működik és fontos, hogy mert dönteni az alkotó, hogy ezt a vöröst hol és hogyan ábrázolja, hogy ebben a pasztelesebb hangulatban miképp jeleníti meg. Ami viszont zavaró, és hogy úgy mondjuk, tipikus számítógépes betegség, hogy felteszel rá egy ilyen fekete sávot, mintha ez egy film lenne, azaz elektronikusan keretezed, paszpartuzod a képet. Erről mindenkit szeretnénk lebeszélni, mert ez egy mesterkélt megoldás, mímelése a valóságnak, mintha falon lenne, mintha keretben lenne, mintha igazi lenne - ez nem jó irány, erre nincs szükség, és azt kell mondjuk, hogy ettől a képek nem válnak komolyan vehetővé. Fel kell vállalni, hogy egy kép amíg nincs lenagyítva vagy kinyomtatva, addig elektronikusan más formai helyzet, nem kell eljátszanunk azt, hogy akármi színnel utólag bekeretezzük, mert ez a mesterséges keret nem éri el a célját, merthogy a cél azt utánozni, mintha falon lenne, de épp az ellenkező hatást váltja ki, művivé, mesterkéltté, hamissá teszi - parasztosan mondva, ez egy hazugság. (Ezt nem csak erre a képre mondjuk, hanem az összes elektronikus formában közölt kép ilyenféle mesterséges bekeretezéséről ezt gondoljuk és arra kérünk mindenkit, hogy ha lehet, ne használja ezt a imitációt.) Bízzál benne, hogy enélkül is megáll a kép. Három disznó, de legközelebb aki ilyen keretezést használ, attól egy disznót levonunk. :) (szőke)
értékelés:

Ennek semmi értelme :)
Burano - Amikor Velencébe utazom, nem hagyom ki Burano szigetét. Ugyanis ott minden ésszerűség végetér. A színek értelmetlenek, az épületek eshetőlegesek és a rendnek nyoma sincs. Mindamellett van valami bája az egésznek. A káosz megnyugtat.

Rögtön szeretnék valamit tisztázni: nem biztos, hogy az alapján értelmezünk egy képet, ami le van írva alatta három vagy nyolc sorban, meg nagyon sokszor látszik az alkotásoknál, hogy pedig nagyon fontos szerepe van a címnek, mégsem figyelünk rá eléggé. Ez a kép épület ritmikára épülő, nem absztrakt, hanem valóságn alapuló, mégis a színek ritmikájával dolgozó egészen mediterrán hangulatot idéző tájképfotó. Nagyon jó a ritmusa, a kiválasztása, a jobb oldalon jelentkező, picit fehérrel tört bordós, barnába hajló épület felületek és az azzal rézenélő, rá válaszoló törtebb vöröses másik oldal nagyon jól ritmizál és ebbe a ritmusba az a fáradt okker, ami a kép középső részén fölső harmadban van, abszolút jól köti össze a két formát. Na itt nagyon jól működik az aszimmetria, ezekkel a száradó gatyákkal vagy lepedőkkel nagyon jó mozgást indít el, ez a kép három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Nem tudom, mi a szerelem…

Talán az őrült, vad szex,
talán ha meghúzom a copfodat,
talán csak egy pillantás,
talán ha simítom a combodat,

talán ha szöges szókkal bántasz,
talán ha szemeidből méz csordul,
talán csak egy villanás,
talán ha egy harang megkondul,

talán ha gyermekké vetkőztetsz újra,
talán ha fizetek érted,
talán csak egy látomás,
talán ha szenvedek érted,

talán ha homlokomba költözöl,
talán ha kékké hazudom az eget,
talán csak egy lángolás,
talán ha szaladok veled,

talán titkolt szavaid csendje,
talán ha illatodra vágyom,
talán csak egy lázadás,
talán ha megmozdulsz az ágyon,

talán ha fénylő nyaraidba rejtesz,
talán ha nem fáj hazugságod,
talán csak egy ajándék,
talán ha érintésem vágyod,

talán ha némán tűrjük az időt,
talán ha hó zuhog könnyeinkre,
és nem csak a halálig hull
az ezüst lelkeinkre...

Mégsem tudom mi a szerelem...

Diskura
Hol volt, hol nem volt... Volt két jó barát, akinek agya annak ellenére járt egy pendülésre, hogy néha a halálba szekírozták egymást. És volt úgy, hogy barát lett az a 100 ember is, aki feszült figyelemmel kísérte a titkolózást, mert egy valami a tanúja volt a nagy titoknak... a mikrofon...

Itt egy dokumentum képet látunk, ahol bal oldali, kopaszodó, kicsit dagadtabb figurán látszik, hogy valamit nagyon mond, és az nagyon fontos lett volna, hogy a koponyába ne vágjunk bele, és azokkal a feketékkel, ami a kép bal fölső szakaszán ott a pulóver mögött megjelenik, azzal érdemes lett volna picit még eljátszani. Vagy ha úgy vesszük, hogy az nem egy információ hordozó rész, és a kompozíciót nem segíti, akkor akár le is vághattuk volna azt a részt a pulcsi nyakrésze után, úgy egy nyolcadnyi részt, hogy a figura a kép széléhez közelebb kerüljön. Izgalmas a két beszélő alak, a háttérben lévő talán indián személy, aki ott lefelé néz, és a két figura összehajlásából adódik egy nagyon jó sötét rajzolat, ahol a két embernek, a közelebb lévő tömpe orrú mögött megjelenik egy rajzolat. Igenám, de itt egy ilyen ötvenes évekbeli rakendroll ikrofon teljesen belóg a háttérben lévő alak arcába, ami nagyon zavaró. Ez azt jelenti, hogy a fotósnak kellett volna úgy elmozdulni, hiszen itt a hátsó személy is ugyanolyan fontos, mint az előtérben lévő másik, ha viszont az, akkor picit kellett volna gyorsan dönteni a fotós elhelyezkedéséről. Riport fotózásánál nagyon nehéz helyzetek ezek, óriási rutin kell hozzá, hogy az az elkattintott pillanat, ami másodpercek töredéke alatt jön létre, tényleg odakerüljön a képre. Én úgy gondolom, hogy azt nagyon nehéz lenne számonkérni a képen, hogy az alkotó tudta-e, hogy mi az üzenet, hát persze, ezt a két embert szerette volna megörökíteni (talán ez valami zenei felvétel lehet, valami bluest énekelnek, a hátsó figura valami rockzenész lehet). Ettől még azt a rock mikrofont arrébb kellett volna helyezni, vagy a fotósnak úgy helyezkedni, úgy bújni, hogy ne sértsük meg a hátsó, talán gitárost. Az első talán dobos lehet. (szőke)
értékelés:

A napba belefényképezni nem nagy ügy. Már mindenki kipróbálta. Most legyinthetnénk lekicsinylően, hogy hmm, nem nagy ügy. De gondolkodott valaki azon, miként vált át a nappal éjszakába, vagy az éj nappalba csak azért mert a másodperc tört része alatt 180 fokkal megfordulunk? Velence, Szent Márk tér... Búcsúzás, lemenő nap. Van egy különleges érzés benne, hiszen évről-évre átélem a helyzetet. Mintha soha többé nem látnám viszont.

Nieto mellett 1
Nieto mellett 2
Nieto mellett 3
Nieto mellett 4
Nieto mellett 5
Leírom, hogy ez a pár kép arról szól, milyen Nietoval utazni. Amikor beülök mellé, mindig szemügyre veszem őt, egészében, milyen a kedve, mennyire fáradt, ez az első kép. Ilyenkor mindig beszélgetni kezdünk, és gyorsnak tűnik a haladás, hiszen az előbb én még nem is ültem az autóban: erről szól a második kép. Aztán, ha megbeszéltünk ezt-azt, és elég fáradtak vagyunk, unatkozni kezdünk, és engem már nem is érdekel, merre járunk, arra figyelek, hogy valami értelmeset válaszoljak, ez a harmadik kép. A negyedik képen elvesztem az időérzékemet is, már nem is akarunk beszélgetni, és nem is érdekel, hol járunk, de már anélkül is tudom, Nieto milyen, hogy érzi magát, mire gondol, hogy mondania kellene. Az utolsó képen újra magamhoz térek, ismerős lesz a táj, érdekelni kezd, mennyire járunk messze, és megint azt érzem, haladunk.

Kedves Karalábé, köszönjük a képeket. Nietoból egész kis sorozatot látunk, Nieto fekete fehérben, sárgában, Nieto indigóban, vad sebességnél zöldes fényben... Nagyon jó ritmikai játék ez a sorozat és úgy érzékelem, hogy a legrealistább a fölső álló formátumú kép, majd utána, számomra érthetetlen módon egy másik formátum kezdődik el, ezek azonos méretűek és van belőlük négy. A négyes számsor úgy érzem nagyon izgalmas, mert más és más változatokat rak föl az alkotó, de mégis úgy érzem, hogy a kevesebb több lenne, merthogy valójában ebben a négy különböző színre változtatott, de hasonló beállítású képen az eredeti, reális színvilághoz képest egy szűrt, szinte azt mondhatnám, hogy lazúrként használt színekkel megpróbál más és más hangulatot létrehozni, mindegyiknél a dinamikát variálva. Alapvetően viszont a színesre változtatott képeknek egy része tulajdonképpen nem a pandanja egymásnak, hanem egy pici változtatást látunk, főleg, ha ebben a sorrendben haladunk, akkor az indigó színű kép után van egy nagyon meghatározó neonzöld háttér, és utána van egy ismétlés színben, ami már volt. Tehát itt tulajdonképpen egy ujjgyakorlatot látunk, és ha megint pontosítanád te is, hogy miért küldesz el öt képet és pontosítanád magadban, hogy mi az oka, amit közölni akarsz velünk, akkor valószínűleg egy döntést is meghoznál és lehet, hogy a képek sorozatából kevesebbet adnál át nekünk. Miért lehet ez, hogy ennyi kép érkezett erről a variációról? Szerintem azért, mert bizonytalan vagy a saját üzenetedben, bizonytalan vagy a kompozíciós rendben, és bizonytalan vagy abban is, amit ugyanakkor jól érzékelsz, hogy színekkel más más hangulatot próbálsz létrehozni, de bizonytalan vagy abban, hogy vajon jót választottál-e, és újra és újra a vers első mondatát föl szeretnéd mondani. Emiatt mindig van egy pici kis tévesztés. Én csak annyit szeretnék javasolni, hogy ha ezen a vonulaton szeretnél még dolgozni, vagy gondolkodni, akkor több bátorságot és több döntést, hogy ne öt olyan képet kelljen megnéznünk, ami valójában a történetben nem visz előrébb. A munkát nagyon becsüljük, örülünk, hogy elküldted és a folytatás reményében két disznó. (szőke)
értékelés:

Rohanás a semmiben - Szintén Zánka. A spaniel oda-vissza rohangált a lábaim körül. Nehéz volt elkapni, mert egyszer itt, egyszer ott tűnt fel. A képben az fogott meg, hogy a lábak, a test részben elmosódik, alatta a jég pedig teljesen képlékennyé válik. Azaz a mozgás itt nem a testet érinti annyira, hanem a viszonyítási pontot. Mozog valamilyen értelmezhetetlen közegben...