Csájniz

Kedves Gábor, ehhez a képhez nincs hozzászólásunk, kérünk készíts másik képet a 8-as leckéhez. (szőke-hegyi)

Föld
Üveggolyóképek 1. Ki nekem a világmindenség?

Kedves Karalábé, üdvözlünk az Estiskolában, és gratulálunk, hogy egyből egy három disznós képpel jelentkezel. Talán egy picit a bal oldali nagylábujjhoz még lehetne tenni, úgy, hogy amit ott hozzáteszünk, azt a jobb oldalon elvesszük, de ez nem igazán lényegi megjegyzés, mert a kép jó és szeretjük. (szőke)
értékelés:

Utolsó napozás
Kedves András! Szomorúan látom, hogy visszaszoktál. Én egy dohánygyárban dolgozom, és 30 év után tettem le, pedig egyikről gyújtottam meg a másikat néha a dohányzóban. Amikor abbahagytam, még hatan szoktak le, utánam. Nem akarlak meggyőzni, talán a kép segít.

Kedves Feri, igazából az előzőeket követve szét kell választanom a kép leirati részét, és a képet magát. Teljességgel elfogadom az irodalmi megközelítéseket, de jelen esetben inkább a képpel foglalkozom. Ez egy három disznós kép, nagyon köszönöm. (szőke)
értékelés:

a harmadik fehér
ami nincs a képen: az egyik kezemben egy fekete hal, a lábamnál egy megrágcsált vekni és néhány kavics. ami a kép alatt van: ugyanez csak inverzben.

Egyrészt úgy gondolom, hogy a kép alatti megjegyzések jó, ha segítenek a közösségnek, ezek a képaláírások nagyon fontosak - hát itt nem. Számunkra semmi köze nincs a képi üzenetnek ahhoz, amit itt szövegben találhatunk. Persze Péter összekötő kapocs, de nagyon távoliak és személyesek ezek az asszociációk. Kérdés lehet, hogy mi a cél ezzel a rejtőzködéssel, persze az is előfordulhat, hogy az, hogy felhívja magára a figyelmet, és ez jó. Bár a kép látszólag egy jól követhető figurális üzenetet közvetít, van itt is egy csavarás, hisz igaz, hogy egy emberi alak szemét látjuk, mint egy nindzsa - ahogy 1989-ben a Sárkány utcában is történt, ahol Pálos Gyuritól kaptam egy mosógépet, amiről ő azt mondta, hogy nagyon jó, és én ezt elfogadtam és hazavittem és elindítottam a mosást, és amikor a filmgyárból hazajöttem, akkor az én lakásom tele volt vízzel, mert a mosógép nem volt teljesen tökéletes és két hét után, mindig apródonként kilopkodva a Sárkány utca 12/b-ből kivittem a mosógép darabjait, de a végén megmaradt a mosódom, meg egy nagy darab vas, és ahogy én lopakodtam ki a kapun, ez a nyolcadik kerületnek egy sűrűn lakott része volt, szóval ahogy jöttem ki a kapun, én elém is egy nindzsa elémtoppant ilyen mackónadrágban, és ilyen harisnyabevonattal, irdatlan nagy karddal, és én úgy éreztem, hogy a mosógép maradványával leütöm ezt a nindzsát, és csak később tudtam meg, hogy szomszédban a Katica néninek volt a fia, aki a börtönből akkor szabadult - szóval nekem így egy ilyen sejtésem van, hogy egy nindzsát látunk. De ettől függetlenül mégis ezt egy absztrakt formajátéknak kell felfogni, egy kollázs szerkezetnek, annál is inkább, mert több helyen látszik, hogy mintegy kártyalapon, a figurák egymásba vannak helyezve, a félrevezetés az maga a szem, ami egy térbeli történetre utal, miközben valójában a feketéknek és fehéreknek a ritmikája a meghatározó, és ugyan az a címe, hogy a harmadik fehér, tehát három nagy fehér foltot látunk, ami nagyonis uralja a képet, olyannyira, hogy a középső fehér a sötétekből szinte kivibrál, kivillan, mintha egy japán betű darabja lenne, mégis azt mondjuk, hogy amikor a pedellussal néztük a képet, akkor szerintünk sokkal erőteljesebb lenne a kép, hogyha ezt a szinte jin-jang formát a kép szélein lévő fehérek eltüntetésével próbálnánk meg működtetni. Ha egészen parasztosan akarnék beszélni és a formai játékoktól eltekintek, akkor azt mondom, hogy egyfajta félrebeszélés van, mintha azt kérdeznéd, hogy na, erre mit mondanak? Nyugodtan érezd magad itthon, ne félj tőlünk, hidd el, hogy szeretünk és várjuk a jó, őszinte képeidet. (szőke)
értékelés:

Emlékké halványulva

Szinte a Napkirály parkjait idéző hangulatot látunk, és ki kell mondanunk, hogy ez egy perspektívával foglalkozó kép, szinte középpontozva, ahol a középpontban parányi emberi alakokat látunk, oly parányiakat, hogy lehetne akár két vadegér is, és ha feltételezzük, hogy a bukszusok nem az óriások földjéről valók, akkor ebből az következik, hogy bizony ez egy montázs. Ha folthatásaiban szemléljük ezt a képet, akkor a kép felső felétől kezdve azt mondhatjuk, hogy ez a kompozíció nem átgondolt, mert azok a behajló fák, amik az út mellett láthatók, kiesnek ebből a perspektivikus játékból. A palotáig minden jól működik ebben a perspektíva játékban, de ennek ezek a fák ellentmondanak. Így ennek az alsó üzenetrendszernek az intenzitása csökken a jobb oldalon látható zavaros éggel, fakorona kilukadással. Egyik, mondhatni drasztikus megoldás, hogy a kép felső részéből vágunk. De van egy másik megoldás is, amit az alkotó a kép készítésekor tehetett volna meg, vagy ha visszamegy, még korrigálhat, ez pedig az, hogy az ösvényen előre-hátra sétálva, picit legugolva, vagy elmozdulva valószínűleg lehetne olyan részt, olyan helyzetet találni, ahol a fák is megfelelően segítik, keretezik ezt a perspektíva játékot. (szőke)
értékelés:

Tisza partján
A kép Szegeden készült az öregebbik híd lábánál.

Egy tájképet látunk, ez egy éjszakai felvétel, színes fénykép, amin a lámpák melegebb fényei, tükröződések és töredékek láthatóak. Alapvetően itt van kompozíciós problémám is, mert a fölső csillársor, karácsonyfaégő, hívhatjuk bárminek is, aminek van egy szép íve jobbról balra lefelé haladva és ugyanennek van egy reciproka a tükröződésen keresztül, én ezt szerencsésnek tartottam volna, hogyha ugyanez az ismétlődő lámpasor a kompozícióban benne marad és nem vágódik le a kép alján. Ez az egyik, ami nagyon fontos. A másik pedig a pedellussal való beszélgetésünnél elhangzott egy technikai javaslat, úgymond trükk, hogy az öreg és tapasztalt fotográfusok ezeket az éjszakai felvételeket hogyan készítik el. Itt félmondatban az hangzott el, hogy érdemes úgynevezett naplementében, pontosabban a naplemente utáni pillanatokban demelunban készíteni az éjszakai felvételt, hogy a részletek is megtalálhatóak legyenek a képen, egyszerűen fogalmazva, hogy húsosak legyenek, de egészen egyszerűen tudom mondani, hogy egy felületen csak úgy tudok látványt előállítani, ha az exponálandó anyag, a közte lévő optika és a látvány, amit rögzíteni akarok, a környéken valamilyen módon fényinformáció jelen van. Csak azt tudom leexponálni, ahol van a fény által különböző módon megvilágított forma. Leegyszerűsítve, ha egy éjszakai felvételt szeretnék csinálni, akkor nagyon meg van kötve a kezem, mert annyit tudok lefényképezni, amit ezek a lámpák adnak, tehát nagyon sok a képről elveszik. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen képnél nagyon kell tudni előre, hogy mi az a szűkített üzenet, amit egy éjszakai látványban a lámpasorok adni fognak, de jön ide egy másik fogalom is. Mindezt, amiről mi itt most beszélünk, a filmművészet úgy hívja, hogy amerikai éjszaka, ami nevéből adódóan is az amerikai filmművészetben jelent meg először és elsősorban westernfilmeknél alkalmazták. Akkoriban ahhoz, hogy forgatni tudjanak, mindenképpen nagy mennyiségű fényre volt szükség, ebből következett az is, hogy ahhoz, hogy esti, éjszakai hangulatokat is tudjanak mutatni, utólag, úgynevezett fényelési eljárással különböző tónusokat, színeket tettek rá az amúgy igencsak világos, nappali felvételekre és ettől az olyan lett, mint amikor Gregory Peck a holdfényben félelmetesen lopakodik pisztollyal az oldalán. Ezeken a képsorokon látható felvételeket tehát nappali fényben vették fel, ettől a formák térbelisége megmaradt, és utána mesterségesen sötétítették le azt.
   Visszatérve Norbert szorgalmijához, persze itt is meg lehet próbálni utólag módosítani a felvételt, de ha naplemente utáni szórt fényben készíted el a fényképet, akkor annak eredménye megfelelő lesz, és teljesíti azt, amit egy tájképtől várhatunk.
   Zsolt egy nagyon érdekes dolgot vetett fel, amivel segíthetsz másoknak is, hogy látványosan érzékeljék ezt a folyamatot, mégpedig azzal, ha mondjuk akár ezen a helyen egy állványra tett géppel elkészítesz egy fotósorozatot úgy, hogy délutántól, amikor még van fény és esetleg nap is, fél óránként (vagy ahogy te jónak látod) elkészítesz egy-egy felvételt úgy, hogy az utolsó kép már teljes sötétben készüljön, és ezt a sorozatot akkor be tudjuk tenni a szertárunkba. (Claude Monet festette meg a roueni katedrálist több képen, más és más napszakban, ezzel érzékeltetve a fény változását, játékát.) Ez a kép most egy disznós, de ha beküldöd a sorozatot, arra még jöhetnek plusz malackák. (szőke)
értékelés:

tér-idő
Turay Balázs barátja S. I. elmondása alapján készült digitális camera obscura-val készült a leckém. A harmadik leckére mozgófilmet szerettem volna készíteni, csak ez kissé hosszadalmas és már haladnék a többivel, úgyhogy itt egy életlen vacak.

A kép címéből és a képből magából próbálok elindulni, de elolvastam a magyarázó szöveget is hozzá és innen is kezdeném, ennek a legutolsó passzusával, ami úgy szól, hogy "úgyhogy itt egy életlen vacak". Szerintem az nagyon fontos, hogy amikor egy képet elkészít az ember, nekiáll, megvalósítja, kiadja a kezéből, akkor higyjen ebben a történetben, legalább ő. Itt eleve az a fajta beletörődés vagy negatív minősítés, ami itt az utolsó fél mondatban elhangzik, az a baj, hogy elég sok mindent pontosít. És ezt most elsősorban nem minősítőleg, hanem szakmailag próbálom jelezni, hogy valószínű te is érzed azt, hogy az az alkotás, amit elküldtél, az igazából egy helykitöltésnek, vagy folyamatosságnak az eszköze és nem elsősorban az önmagaddal szemben állított minőségnek a lépcsőfoka. A képen valamilyen iskolában vagy épületben lépcsősorokat látunk, ahol hosszabb expozícióban a modell kétszer is látható. A jobb alsó szakaszban ülő pozícióban, fent szinte ugyanebben a beállításban a bal fölső szakaszban. A kép címe ad valamilyen támpontot, én az irányát és szándékát nagyon jónak értékelem, nagyon jó az az út, amelyen próbálsz elindulni, ugyanakkor talán a saját magad minősítése is azt jelzi, hogy nem 100%-osan átgondolt az, ami itt a képen megvalósul. Attól még, hogy camera obscurával készült a kép, attól még ugyanúgy a kompozíciós rend számonkérhető, például hogy egy jó ritmus látható a képen, jobb alsó ponttól bal felsőig egy átlós tengely látható, és a lépcső ritmusa is jó, mégis úgy tűnik, hogy a jobb oldali részen az emberi alak könyök részénél belevágsz ebbe az elképzelt képbe. Attól függetlenül, hogy a kamera milyen márkájú vagy milyen módszerrel készült ez a kép, úgy gondolom, hogy a kompozíciót nem kell, hogy ez befolyásolja, tehát fontos lett volna előtte ezt lepróbálni, annál is inkább, mert nyilván, itt expozíción belüli mozgásról beszélünk. Segítségképpen csak annyit, hogy a mozgóképnél egy filmforgatásnál amikor a színészek egy jeleneten belül mozognak, optika felé, optikától távolabb, ezeket élességállítással szokták lekísérni, akkor a kamera körüli szakemberek használnak egy kis eszközt, legyen ez ilyen kis babzsákszerű anyag, vagy kréta, és a színészeknek úgynevezett jeleket helyeznek ez a talajon, olyan részen, amit a néző nem lát. Ez egy olyan segítség, amivel azt teszik lehetővé, hogy az operatőr által elképzelt kép pontosan lekövethető legyen, komponálható legyen, tudják tartani az élességet. Itt jelen esetben arra gondolok, hogyha le lett volna próbálva a látvány és azt látod, hogy az emberi figura kilóg a képből, akkor egy jelhagyással ez kiküszöbölhető lett volna és máris sokkal sűrűbb és összetettebb a kép.
   Visszatérnék mégegyszer a kép címére és a tér-idő kapcsolatára, ahol az idő nyilván arra utal, hogy itt ugyanaz az ember egy exponált időben több helyen jelenik meg, ez az idő múlásával, a többrétegűséggel, valamilyen filozófiai gondolatot, üzenetet is hordoz, a tér pedig arra vonatkozik, hogy ebben a térben, ahol feltételezésem szerint a lépcsősor valahová távolabbra vezet, legegyszerűbb egy álló képnél az élesség megváltoztatásával, vagy kiválasztásával dolgozni. Itt arra gondolok, hogy most jelen pillanatban a camera obscura technikája úgy működik a képen, mintha valami zsákvászon vagy köd az előttünk lévő üvegre, vagy optikára ráfújódott volna, és ettől tűnik az egész elmosódottnak, de ez nem segíti a képnek azt a tér elrendezését, ami ebből a pesrpektívából, háttér-előtér viszonyból építkezik. Ahhoz, hogy ez a térhatás érzékelhető legyen, ha a technika miatt az élesség és ez a lazúr jelentkezik, akkor fényekkel, színekkel, megvilágítással lehetne dolgozni, páldául elöl erőteljesebb, hátul fátyolosabb színeket használni, amit a levegőoszlopok, a tér és távolodás a valóságban egyébként is megteremt. De mivel a színek sem tudnak segíteni abban, hogy ez a térbeliség megjelenjen, egy eszköz marad, az élességállítás. Alapvető hibájának tehát a képnek azt érzem, hogy egyrészt az előtérben lévő figurába belevágtál, másrészt az előtérben lévő figura sokkal fontosabb, ő főbb szereplő, mint a háttér alakja, így ez azt jelenti, hogy több részletet szeretnék belőle látni. Szeretnénk, ha tovább kísérleteznél ezzel a technikával. (szőke)
értékelés:

Látod, azért voltak jó napjaid;
amikor hányingerré mulattad az éjszakát,
hogy reggel az Erzsébet-hídon sétálj
a jeges novemberi szélben Buda és Pest között,
hogy ne vigyorgó-részegen menj dolgozni,
amikor örömödben beleájultál az első nő ölébe,
hogy aztán fájjon a vizelés,
és sorban állj a rendelőben ócska kurvák,
és boxeres stricik közt,
amikor egy tiltott helyen leültél pókerezni,
hogy elveszítsd az utolsó garasod is,
aztán gyermeki áhítattal nézd a kiflit a kirakatban,
mert csak vízre, meg villamosjegyre futotta,
amikor bluest üvöltve motoroztál,
hogy utána ijedt szemmel nézd,
amint barátod örökre eltűnik
egy formalinszagú temetésen,
amikor minden szerelmedbe belehaltál,
hogy aztán kíméletlenül feltámasszanak,
és meglepetéstől megalázott lázárként állj,
mások bomló és rohadt érzelmeivel.
Hát látod, azért voltak jó napjaid...

Ezerkilencászkilencven. Tavasz? Vagy az ezerkilencszázkilenven után tegyek kérdőjelet? Végül is mindegy. Nem volt könnyű idáig eljutni. Most már a feszes menetelést felváltotta egy egyenletes lélegzés, ráismerés, de még sajog a vádlim, nem sokon múlott hogy abból ami sétának látszott, nem lett lavinaszerű rohanás. A szorongáskutya meg-megkapott útközben és nem hiszem hogy még egyszer meg tudnám tenni ugyanezt az utat.
   Az estét egy ismerőssel töltöttem nekem ismeretlen ismerősen zsongó helyeken. Sok hely, ajtók, sok zene, számtalan pohár és szó, különböző füstök és kérdések, sok mámorító, vakító figyelem. Reggelre csak a távolság maradt és egy elszakadt fonál az emlékezetemben. No meg az imaszerűen ismétlődő szavak. Vissza, csak egyszer jussak vissza.
   Most már állok, pontosabban állva utazok egy sínpáron. Szabadság híd Budai hídfő. Vége az eltévedésnek, az ismerősöm arcának emléke újra melegséggel tölt el, bár a testem vészjeleket küld. De a vasszerkezet indái zöldellnek. A hajók támaszkodnak, sőt fekvőtámaszokat nyomnak a vízen, a sirályok mind egy egy fonálra kötve köröznek, mint a csecsemők szemét szórakoztató játékokon azok a színes izék, és a víz csobogva gőgicsél, gügyög. Rend van. A Gellérthegy meg felnyílik, hát persze, ez egy óriási cukortartó, hisz a kávéillat árad a széllel és szinte eltömi az orrom. Amíg a fekete aromában fuldoklom, a nap meg a kisujját eltartva belehörpöl a gőzölgő városba. Kávé, kávé, kávé... A testem feladja és rámmorog. Van hely, le is ülhetnél, vagy ha így jobb még mindig állsz! Mindegy! Csak pihenjünk. Igen, az ingóbingó barna nagy öltésekkel varott bőrülés ott a hernyónál szabad. A villanykukac araszol. Odabillegek vagy libegek a villamosűrállomáson és egyre gyengülök. Gyengülök, de csak egy röhögésre futja mégis. Nem tudok leülni, egyszerűen nem lehet. Az ülésre görbe, öltögetős betűkkel írtak. Villamosszék. VILLAMOSSZÉK! Vinnyogva röhögök és körülnézek. Ezek vajon tudják min ülnek? Villamosszék. A kapaszkodók nagy sörnyitók soraként himbálóznak az orrom előtt és én már próbálgatom is a hozzájuk illő óriás sörök súlyát. Lovagi torna kőbányán, párbaj, hetven feles nyolcvan kávé.
   Szabadság híd. Pesti hídállás. Vásárcsarnok, Piaccsarnok, Piacsarnok. Kávé és sör vagy inkább kávé uniqum? Van még előttem egy napnyi utazás, de legalább húsz perc a vonatülésig. ÁÁÁÁ nem fog menni. Leszállok. Szeretem másnaposan, kialvatlanul az agyam, csak ne fájna így. Muszáj kikapcsolni, de a vonatig még ki kell bírni. Hopsz egy tátogó arc. Ja boccs!... Igen jóreggelt kávéféuniqum... köszönöm.

A Zarándok

Az ötlet jó, a meglátás jó, ezt le kell szögezni az elején, ez az, ami kap egy disznót. De ahhoz, hogy túl lehessen lépni a puszta látványon, ennél bátrabbnak kell lenni. Egyrészt közelebb kell menni, mert így egyrészt pici kis pontok az emberek, nagy üres terek alakulnak ki, ami nem erősíti a kompozíciót, másrészt a dráma hatása elvész, mert a részletek nem jönnek ki, mert a távolság, ami a tárgyak és a fotóapparát között van, feloldja, kilúgozza azt. Látszik, hogy a kerekesszéktől egy nyom indul el a víz felé a semmibe, ez lenne a fő üzenet és nem a szék, a szék csak mintegy indító momentum fontos. A dráma abban rejlik, hogy adva van egy szék a parton, onnan megy a nyom a vízhez, nem látjuk azt, aki a székből kiszállt, látunk embereket, akik magukkal vannak elfoglalva, elkülönült csoportban, vagyis az ő történetük mellett, mögött történik a dráma. Ez így most a távolságtartás miatt nem érvényesülhet.
   Van egy fontos dolog, ami miatt a nagy mesterek a tanítványaiknak nem is engedtek meg más objektívet használni a tanulóéveik alatt, mint az alap 50-es normál objektívet. Ez pedig az, hogy a kompozíciónak, még ha abból nem is látszik konkrétan, részese a fotográfus. Nem vonhatja ki magát, nem lehet csupán szemlélője, mert a hideg kívülállás, a kényelmes távolságtartás bár segít legyőzni a zavart, a szégyenlősséget, de a sűrítés is elvész ezáltal. (szőke-hegyi)
értékelés:

Fehér folt

A cseheknél vannak jobb szürrealisták, például Saudek, bár itt humort nem látok, bár lehetne, mert ha beszakad a tető... Feri, picit többet várunk tőled már, technikában is, mert itt a beavatkozás is elég durván látszik, a digitális zaj, ami a szütymörgés miatt jelentkezik, szóval ha már tető, akkor hol a macska? (szőke)
értékelés:

Portré

Don Corleone... Szinte fénysebesség szintjén haladnak a dolgok, különös figyelem övezi azt a bizonyos arany pecsétgyűrűt, amely megjelenik a kép alsó szakaszában, talán még meg lehett volna próbálni, hogy a szalmakalap íve még egy picit jobban haladjon ki a kép széle felé, és egy picit többet metszeni jobb oldalon, és abból az ívelt nyaktájékból többet adni, nem mernék ilyet mondani, hogy toka, de a pedellus kimondatta velem, szeretjük ezt a képet, három disznó, de Laci, most már ne bújkálj! (szőke)
értékelés:

Alapvetően két részből áll a film, narráció köti össze, az egyik része külsőkben egy road movie, táj, antennaerdő, autó, aminek van egy meghatározott világa, a másik rész pedig egy nagyon személyes, sötéteken alapuló és gyufaszálból fákját készített kamerába néző tekintet. Különböző a minősége is a két anyagnak, sokkal erőteljesebb képileg a második szegmense a filmnek, van egy összetett melankólikus üzenete a szövegvilágnak, amiben van egy picit brechti rákérdezés is, felhívás. Annak tükrében, amit eddig Dénestől filmekben láttam, azt kell mondjam, hogy ezek akkor igazán árnyaltak, akkor érezhető bennük a súlypontozás, hogyha az irónia, vagy önirónia nem tűnik el a filmjeiből. Egészen biztos vagyok benne, hogy az irónia soha nem könnyíti ki az ő nyelvezete szerint a film üzenetét, hanem éppenhogy a drámaiságát ellensúlyozza. A mostani filmben viszont azt érzem, hogy túlságosan megértő, elfogadó önmagával szemben, és vádló a többiekkel. Ez nyilván éppúgy őszinte üzenet, hisz a folyamat nem zajlott le, nekünk itt alkotásokat kell néznünk és az eddigi alkotásai szempontjából mindenféleképp azt mondom, hogy egy fontos momentuma maradt ki a Dénes-féle világnak, ez az irónia, mert az iróniában, miközben felmutat, felnagyít, kegyelmez is, és itt nem ad kegyelmet és így a kerettől keretig, a kezdéstől a végig tartó üzenet gyöngül azzal, hogy a film hiányosságait (dramaturgiai, szövegi, előadói) hagyja meg, mert ezt most nem tudja orvosolni az irónia és önirónia. (szőke) értékelés:

Csókolj  meg!
Kedves Nézők! Vannak csodák. Sokszor tök egyértelműek. Nem is kell tenni semmit. Néha. Nézzék csak meg ezt! A Béka régi, a csók örök.

Annyi javaslatom lenne, azon kívül, hogy kaptam egy feladatot, hogy csókoljam meg a képet, hogy ha jól sejtem, békuci csodálkozó szemei, amelyek Balázs szemeit helyettesítik, jó lett volna, ha befelébb fordulnak, hogy egyértelműbb legyen, hogy Balázs a békaszemeken keresztül várja, hogy megcsókoljuk őt. Ez a kép három disznó, ami a főzőversenyes recepttel együtt már négy. (szőke)
értékelés: +