Mindenki... csinálja...

Kisjátékfilm a kategória, és erről is beszéltünk már, és azért ez, mert teljes egészében szerkesztett, nem dokumentum, hanem szerkesztett filmet látunk. Ugyanis olyan elemei vannak a történetnek, amelyek előkészítés nélkül, próbák nélkül nem hajthatóak végre. Az előkészítés és a próbák sejtetik azt is, hogy az alkotás folyamatában visszafelé építkező filmet látunk, tehát ha nem is papíron, de fejben megírt forgatókönyves filmet látunk. Mert a film elején látunk egy tavaszi kert-közelit, ahol a kamera a fű felszínében szinte megbúvik, és az első másodpercekben nem történik túlságosan semmi, amiből az ember azt érzékeli, hogy itt valami majd történni fog, és meg is érkezik az első részben két láb, amelyhez a hang a narrátori hang elmondja hozzá a hívószövegeket, és egy fredaszteri táncbetétet látunk. És itt a néző azt gondolná, hogy ez egy kedves gesztus, és ezzel be is fejeződik a film, hiszen maga ez a házifeladat céljai szerint, sőt 100 %-osan, erősen egy gesztustörténet, üzenet volt, már az első felvetésénél, attól az alkotótól akinek a filmje elindította ezt az egészet, és azt gondolhatnánk, hogy itt is ez történik. Ugyanakkor a következő pillanatban a láb megemelkedik, látjuk, hogy valami még történik a láb megemelkedése előtt, noha akkor még ezt nem tudjuk, de van ott valami, egy technikai eszköz, talán porolóvas, vagy gyerekhinta kapaszkodója, valami, amit sosem fogunk látni, hacsak Gábor el nem árulja nekünk, ahová neki, mint színésznek közben már meg kellett próbálni felkapaszkodni, vagy felkötni magát, vagy nem tudom, mert nem látszik a képen, de ez az előkészület ez játék közben is zajlik. Még egyszer mondom, hogy ezeket ki kellett próbálnia, meg kellett néznie, pont ezek a játékfilmes helyzetek nagyon nehezek, van egy másik film, amit régebben láthattunk itt, az estiskolán, ahol az egyik szereplő elképzelte, hogy egy kis kertben szaladgál, és nem tudta, hogy az előkészítés előtt mások, akik ugyanabban a környezetben élnek, elhelyeztek egy fűnyírót vagy kertikapát azon a játékfilmes úton, tehát az élet vagy a véletlen improvizációs lehetőségeket hozott, és óriási puffanásokat és majdnem emberhalált ábrázolt az az alkotó a filmen, és nem összehasonlításként, ott is, itt is nyilvánvalóan a forgatás előtt végiggondolták az alkotók, hogy hogyan fognak egy történetet elmesélni. És itt a végrehajtás is jól működik, mert nem számítunk rá, hogy a következő pillanatban megemelkedik, elemelkedik, elrepül onnan az a láb a talajtól, és ráadásul itt is azt gondolná a néző, hogy jó, itt is volt egy geg, és már csak befejeződik ez a film, miközben nem, még egy újabb szintet is ráemel, hozzávarr a filmkészítő, felülnézetből egy nagyon egyszerű, de nagyon pontos, már az eredeti kiinduló filmhez kapcsolódó gesztusmondatot mond a végén, visz minket is magával az égbe, tehát teljes egészében szerintem az indulástól a bezáródásig ez a kisjátékfilm konzekvensen viszi végig a logikai menetét, személyes is, nagyon is benne van az a rejtőzködő személyiség is, ami az alkotót időnként jellemzi, de benne van az a fajta határozottság is, ami szintén belőle ismerhető. Ez egy ötdisznós film. És ne feledkezzünk el a zenéről se, mert nagyon jó a zeneválasztás, ehhez a lírai üzenethez nagyon jól alájátszik, nagyon pontozza azt a meditatív gondolatot. (szőke) értékelés:

Világtalanság
A street-art beszélgetés illusztrációja

A street-art beszélgetés illusztrációja, ahhoz a beszélgetéshez kapcsolódik a kép. Két út van, az egyik a grafitti, akik fújnak, arcokat, felismerhető, és vannak, akik csak tageket, betűket, firkákat fújnak. Tehát az egyiket, a street-artot akár művészetnek is felfoghatjuk, annak is tartják, a másik meg egyszerű környezetszennyezés, amikor firkálnak. Bullshit. :-) A képre visszatérve, ez a street-artos lehet az egyik megközelítés, és erre utal a megjegyzés is, de a kép nem erről szól. Hanem erről a feltehetően vak emberről, aki talán az ebédet viszi haza, a nadrágja a dereka fölé fel van húzva, a kis szürkés világos zakójában, és az ő esendősége, az itt ennek a képnek az elsődleges központja. Ezt erősíti a piros felső ami van a bácsin, azaz ez a jelenség a kép központja. Beszéltünk már arról, hogy ilyenkor, amikor portrét készítünk, akkor a személyiségi jogok, azaz hogy tud-e a fotózott arról, hogy fotózzuk, pláne akkor, ha valamilyen testi hibája, elváltozása, fogyatékossága van, és itt látható, hogy a bácsi erős fogyatékkal halad át itt a képen. Ennél a képnél – nem vagyok benne biztos, de azt hiszem ha olyan helyzet van, amikor tereptárgyak is vannak, akkor úgy szól ez a passzus, hogy mit szabad és mit nem, hogy elkészíthető ez a fotó. Én ezt a képet abszolút etikusnak érzem, mert nem hozza a fotó alanyát megalázó vagy vállalhatatlan helyzetbe, tehát abszolút humánus, szerethető helyzetben látható. (szőke)
értékelés: