Esik

Sajnos a tavasz egyelőre időszerűtlennek tűnik. Ezt az őszi képet sikerült csak készítenem.

Nagyon szép, lírai, melankólikus makrót látunk, jók a játékai a képnek, jók a ritmusai, nagyon szeretetre méltó kép. (szőke)
értékelés:

Családi csendélet

Nagyon izgalmas a kép, itt is a tükröződéses felületek különböző információit látjuk talán pára miatt a felület két részén nem ugyanazokat az információkat látjuk. Ezt egy ritmikai játéknak gondoljuk, nagyon jó ritmus játék, de nem vagyunk biztosak benne, hogy ez a csendélet kategóriájához tartozik. Ha Giuseppe Arcimboldot nézzük, akkor az ő képein fantasztikusan izgalmas az, ahogy a termésekből, körte, szőlő, petrezselyem, őrületes módon emberi arcokat tud létrehozni. Ő tulajdonképpen a szürrealizmus előatyja Hieronymus Bosch mellett. Ennek a képnek is van egyfajta szürrealista vetülete, de igazából nem vagyok biztos benne, hogy annyira tudatos ez a másodlagos üzenet jelleg, lehet hogy mi is és te is csak beleasszociáltuk ezt. Viszont ha már Arcimboldot mondtuk, ő igazán bátran és könnyedén teljesítené a hetes leckét, ami sokaknak unalmas, hiszen ő valójában csendéletekkel dolgozik, gyümölcs és virágcsendéletekkel, tehát ha valaki, ő aztán valóban az alapokat használja, de olyan szinten szemtelen és olyan szinten kreatív, hogy le a kalappal. Nem kell a csendéletet elvetni azért, mert azt mondjuk, hogy unjuk, az irány jó.
   Elárulunk egy titkot. Nem azért adtuk fel a csendéletet leckének, mert valamiféle archaizálási őrület szállt meg minket, hanem azért, mert a csendéleten keresztül lehet a legjobban begyakorolni a kompozíciót, a színeket, a fényt és árnyékot, a világítást, vagyis mindazt, ami az összes fotó, film és képzőművészeti alkotás alapja. Ha ezekkel a klasszikus alapokkal nem vagyunk tisztában, ha ezeket mint tanulmány nem gyakoroljuk és nem válik rutinná, akkor nehézségeink lesznek a további munkákban, bizonytalanok leszünk a saját üzeneteink megfogalmazásában, és az üzeneteink kisebb eséllyel jutnak el a befogadóhoz. (szőke)
értékelés:

Casanova

"Rodcsenko emlékére" képéről jutott eszembe.

Jó a pillanat és hogy magadra tudtad vonni a figyelmet, hogy rád is figyeljenek a modellek. Kompozíciójában is működik. Annyit szeretnénk elmondani, hogy a címválasztásnál itt a kép azért kapta ezt a címet, mert a képen szerepel egy ilyen verbális üzenet. A cím mindig fontos rendszert közvetít a képről és ha megbízom ebben és ezen a szálon megyek tovább, akkor azt kell mondjam, hogy itt hét Casanovát látok, a hét törpét, de innentől kezdve nem stimmel valami. Tehát a kép sokkal több mindenről szól, és nem a Casanova szó a súlypontja az egésznek. Itt a lényeg a kis marionett bábuk, vagy kinder tojás figurákon van, tehát a cím fontos és most itt ez nem fedi az üzenetet. (szőke)
értékelés:

Árnyjáték
"Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába"

Ez egy nagyon messzi asszociáció. Olyan, mint egy bonsai, vágysz a természetre, de abszurd, hogy egy kőfal előtt találod meg a vágyad tárgyát. Így ebben a formában megér három disznót, szép kompozíció, de kevésbé vágy, mintsem tájkép. Ha az a vágyad, hogy legyél beszorítva a házak közé mint ez a fa, az elég szomorú üzenet. Maradjunk abban, hogy ez szorgalmi és egy disznó, a vágy leckének neki kéne futni mégegyszer. (szőke)
értékelés:

Animációs film az elmélkedésről, emlékezésről.

Nagyon örülök, hogy filmet küldött Gábor, látszik, hogy sokat dolgozott a filmmel. Három egységre bontanánk a filmet. Az első egység fraktálokkal generált képi impulzusokkal dolgozik zenére, a középső rész egy diaporáma anyag zenére vágva, egyértelműen követve a 70-es évek diaporáma műfaját, kimerevített képekkel emlékezünk a múltból, ennek a résznek van egyfajta melankóliája, romantikája, és a harmadik szakasz, ami igen rövid, az a lezárás, egy dunaparti tájképpel, ami elsötétedik. Arányaiban az első és második szegmens, ami erős figyelmet kap, a harmadik lezáró rész szinte csak egy tollvonás, nem kapja meg azt az erősséget, ami a film szempontjából fontos lenne. Így azt kell mondjam, a vége nincs kitalálva a filmnek, mintha az alkotó megijedt volna, hogy következtetéseket vonjon le összegzésként. Nyilván az alkotóhoz a második rész áll közelebb, hisz ott vannak konkrét élményanyagok megfogalmazva, egy női arc, ez a fontos üzenete az alkotónak, mégis azt kell mondjuk, hogy sűrítettebben jelen van az első szegmens. Ezáltal megint oda lyukadunk ki, hogy mennyire összeszedett az alkotás előtt magunkban az az üzenet, amit közölni akarunk, mert ez nagyon fontos, tehát hogy kvázi forgatókönyv megszülessen a forgatás előtt, így most egy filmen belül három filmet látunk. Várjuk a folytatást. (szőke) értékelés:

Gorgó
Eurüalé, Sztheinó és Medusza eredetileg gyönyörű leányok voltak, de megsértették Athénét, ezért az istennő haragjában olyan rúttá változtatta őket, hogy aki rájuk nézett, azonnal kővé dermedt. Hajuk helyén kígyók tekeregtek, nyelvüket is úgy nyújtogatták, mint a kígyók.

Amúgy ez egy villanypózna, ha jól látom, és itt ugyancsak azt tartom fontosnak, hogy a valós világ valós tárgyai asszociatív eszközként tudnak működni ahhoz, hogy az alkotó a saját filozófiai rendszerét közvetíteni tudja. (szőke)
értékelés:

Önportré
Hogy ne csak mindig a mások képeit piszkáljam, küldök sajátot is.

Egy vízfelületet látunk, ami a perspektíva és anyagszerűség egyik szelete, ezen van egy vetett árnyék, ami egy következő réteg, felület, és van a tényleges történet, ami csak a fejünkben létezik, ami a parton történhetett. Ebből jól érzékelhető a fejünkben lévő történet és az árnyék és valamennyit sejtünk a vízfelületből is. Ha ezen a vízfelületen valami úszna, akkor ez a felület is értékelhetőbb lenne. (szőke)
értékelés:

Mozgásetűd kenyérpirítóra.

Nagyon jó ritmusokban van megvágva, ahogy pirítjuk a kenyeret, de középre kerül a vége a filmnek. Hogy ennek mi a dramaturgiai szerepe, azt nem tudhatjuk, most egy felborult sorrendet érzékelünk. (szőke) értékelés:

Mozgás hibaista módra
Ez egy régebbi képem, de nagyon szeretem. A készítés titka, hogy biciklin hátrafoldulva nagyon nehéz fényképezni, pláne, ha billen a kerékpár.

Legfontosabb értéke a fotónak, hogy a mozgás kapcsán festői eszközöket használ, tehát túl lép a fotó kapcsán sokszor hangoztatott: "a valóság dokumentálása" feladaton. Erénye még, hogy a bemozdulást, mint eszközt hívja be a mozgás érzékeltetésére. Megjegyzés: kereknek tűnik az üzenetet és az élmény, főleg abban az esetben, ha az egész veboldalt tekintem teljes kompozíciónak, ugyanis a képen kívüli betűk élessége dinamizálja a kereten belüli elmosódottságott, ettől izgalmas. Az alkotás értékelésében viszont csak a kerettől keretig tartó felületet vizsgálhatjuk. Visszatérnék az előző értékelésre, ahol már utaltam arra, hogy a reklám felületek dolgoznak így (keret, kereten kívül), de a nagy keret mégiscsak konzervatív náluk is. Sőt! (szőke)
értékelés:

Frank
Hogy miért Franknek hívják? Szép név. Robin Day sündisznóját is Franknek hívták.

Ó, Lajos Krisztina... Attól, mert teknőst vagy embert fotózunk, ez bizonyos szemponbtból teljesen mindegy. Itt most egy teknőst látunk, de valamiképp a tekős, Frenk fejecskéje nem válik el a teknőspáncéltól, és függetlenül attól, hogy ez egy közeli kép, én mégis úgy érzem, hogy vagy a fények miatt, vagy a beállítás miatt nem választódik le egymástól a két dolog, viszont a páncélba belevágott az alkotó. Ha erre koncentrálunk, hogy Frenk kire hasonlít, hogy néz ki, melyik ismerősünkre, vagyis ha a fej fontos az alkotónak, akkor billen most a kompozíció, nem értelmeződik az egész, mint ahogy a macskák, kutyák sorozatban fél éve mondom a pedellusnak, hogy elemezd már te, merthogy nekem is van egy teknősöm, Lajos Krisztina, és azon túl, hogy le tudnám esetleg fényképezni, attól félek, hogy én is csak ilyen képet tudnák róla csinálni. Mert az csak egy kiindulási alap, hogy Lajos Krisztina, vagy Pulika, akkor is kell, hogy a kompozíció, a vizuális élmény, hogy mitől válik ez képpé, az benne legyen az alkotásban és ne csak annyi történjen, hogy van egy fényképezőgépem, ami képes exponálni és én az örökkévalóságnak Frenk fejét beleraktam az elektronikába. Már az is sokat segítene, ha a páncél sötétebb lenne, most ez a kép arról szól, hogy Frenket lefotóztam, de hát azért ezen már túl vagyunk. (szőke)
értékelés:

Gigász
A másik barátom. Ő gigász, és az óriás ismertetett össze minket.

A képaláírást elfogadom, megértem, sejtem a szándékot is, ugyanakkor ez a fotó tulajdonképpen a csendélet kategóriáját próbálja megcélozni, de rendezetlen benne a formavilág és ritmus, olyan most a látványunk, minthogyha valamilyen nagy képből egyszercsak egy program random módon kiválasztott volna egy közel négyszög alakú kivágást és ez sikerült volna. Nem érzem az üzenetet, azt én értem, meg el tudom fogadni, hogy Mozart nevei látszanak a cédéken, de ez nem áll össze egy kompozícióvá, olyan ez, minthogyha egy hirdetményt látnék, nem tudunk erre adni disznót. (szőke)

Óriás
Az óriás a barátom. Holtomiglan-holtáiglan.

Nem igazán tudtuk magunknak se megmondani, mi a bajunk ezzel a szokatlanul hosszúkás vágással, mert végülis a kompozíció rendben van, meg az oszlopok után a fene se tudja, mi jön, de mégis, valahogy idegenül hat ez a vágás. Az biztos, hogy fenn és lenn is elég lenne kevesebb is a monumentalitás érzékeltetéséhez. (szőke)
értékelés:

Méltatlan
A kettes leckével nagyon sokat szöszöltem. Az egy nagyon sok munkával előkészített kép volt. Pihenésképp hármas lecke gyanánt egy régebbi képet küldök. Ez egy talált kép. Utcán köszönt rám a felirat és annyira rólam szólt, hogy muszáj volt magam lefotózni. És mintha már akkor tudtam volna, mi lesz a lecke - a fő cél az volt, hogy tetőtől talpig, a lábujjam hegyéig raja legyek.

Nagyon szeretem ezt a képet, elsősorban a tükröződésben látható Trabant miatt és érthető is a képi geg, amit közvetít, talán fenn még tágabbra hagytam volna. (szőke)
értékelés:

Tükörbe nézve
Sose nézek tükörbe. Valószínűleg nem vagyok kibékülve azzal, amit ott látok. Na jó, borotválkozásnál muszáj. De amint látszik, azt se teszem túl gyakran. Szóval most megmutatom, ahogy leggyakrabban látom magam.

Ezekkel a tükröződéses játékokkal sokszor találkozunk az Estiskolán, ez egy kedvenc megoldás, mi a kép jobb oldalából, bár szeretjük a 40-es táblát, de mégis vágnánk, mert az egyértelmű, hogy ez egy visszapillantó tükör, az egyértelmű, hogy ennek a kommunikációja zajlik, de a valódi üzenet Gábor tekintete, ami felénk néz, és a mögötte lévő ülés és szürkék jó ritmusban tudnának működni, ha a kép egy harmadát levágnánk függőlegesen, mert még jobban koncentrálnánk arra a kicsit szomorú és magányos tekintetre, ami most üzen. Arra kell koncentrálni, hogy mit akarunk a néző felé közvetíteni. (szőke)
értékelés:

Nyomot hagyni
Nyomot hagyni veszélyes felelősség. Mégis nyomokat hagyunk lépten nyomon. Még nem tudom itt milyen nyomokat fogok hagyni ezért is szeretnék egyelőre Tivald néven bemutatkozni.
   Az első leckében be kell mutatkozni, de arc nélkül. Hát ez vagyok én, egyben ez a munkaeszközöm is.
   Lehet, hogy ami nyomot itt hagyok, jobban azonosít engem, mint az iskolán kívüli nevem, ahogy a képen látható testrész jobban azonosít, mint az arcom.

Egy makrofelvételt látunk, nagyon örömteli látni, hogy miközben többségében fotós és nem grafikai oldal vagyunk, egyre több olyan ötlet érkezik, amire azt kell mondjuk, hogy grafikai, festészeti beállítottságú munka. Ez a kép túllép a makrofotó világán és festménnyé, gesztussá válik a kép, épp csak annyira őrzi meg a konkrétságát, ami a saját tapasztalatunkkal együtt fut. A vörös csíkok utalják a képet és ezek az egymásba fonódó vájatok, csatornák létrehoznak egy fraktálszerű alakzatot, a kép így festményként is megállja a helyét. A kép nem megnyugtató, van benne egy felszólító erejű sokkolás. Haris László Kettős portré - szembesítés című képe jut eszünkbe, amin két ember ujjlenyomata látható, aminek születéséről és a kép történetéről a szerző a Fotóművészet újságban többet mesél. Ezt nem mint összehasonlítás említjük, mert a két felfogás között nincs párhuzam, csak a formai játék előképeként. (szőke)
értékelés: