Történjen már valami! valaki...

Nagyon szeretem ezt a képet, ami tulajdonképpen egy kettősportré, akkor is, ha... ha jól sejtem, hogy ez a láb, a talp ez valakinek a térdén pihen, nekem úgy tűnik. Mindenesete nagyon jónak tartom a kompozíciót és a mélységélesség megválasztását is. Az, hogy a talppal pontosan olyan ritmusban hajlik a fej, a leomló haj, a könyök, a perspektivikus vonalak, és ezek mind mind dinamizálják a képet. Pici problémáim a háttérrel vannak azért, talán mert a fej formájával és tónusértékével nagyjából egyenértékű az a valami, ami balról belóg a képbe, de nem tudom megfejteni, hogy micsoda. Ez egy picit a kompozíciót felborítja nekem, de egy olyan nüansz ami egy ilyen élethelyzet felismerésénél vagy dokumentálásánál nem biztos, hogy számonkérhető, azaz ilyenkor azért ritka eset, hogy ilyen hibák nem jöjjenek elő. Ami fontos és mégis afelé megyek, hogy talán a fotós térdét láthatjuk a képen, hogy ez egy kommunikációs helyzet, és nyilván a modell kommunikál a fotóssal, és a fotós kommunikál velünk, és a címet is ha komolyan vesszük, kamaszmagány, akkor ez a fiatal hölgy, akit itt látunk a képen, és aki a főszereplője, a testkódok és a gesztusok máris értelmezhetővé válnak, mint üzenet. Még egy, a fények a talpon, a talpon lévő tónuskülönbségek és az élfények nagyon szépen rajzolják ki a lábujjakat, úgyhogy szerintem ez egy nagyon jól megoldott lecke, három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Kis segítség azoknak, akiknek a cím és a kép nem hozza elő a verset:

"Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere."
/Jeszenyin/

Hát, a Gáborról mindig lehetett azt tudni, hogy ez az egész humoros ügy, ez a humorharoldság az egy maszk, mert a Gábornak igenis vannak őrületesen jó és érzékeny megfigyelései, és ez pedig azt feltételezi, hogy neki ehhez érzékenynek kell lennie. Az, hogy tud választani egy vállat, egy hajtincset, egy gyöngysor-darabkát a története elmesélésére, ahhoz egyrészt kell hogy legyen tapasztalata, másrészt van bátorsága, harmadrészt meri vállalni azt az érzelmet, érzékiséget, romantikát, amitől a Gábor igenis szerethető és egy szívember. Biztosan nem egyszerű ilyen képeket kiválasztani és elküldeni, és odaírni mellé, hogy készítette Gerlei Gábor, már csak azért is, mert oda lehet bújni ehhez a valakihez, hogy ugyan már add a válladat, megcsinálom, de ezekhez a helyzetekhez nyugalom kell, és a Gábornak át kell változnia, és ezek szerint a Gábor át tud változni, és tud ilyenfajta lírákat és csendeket létrehozni. Az az érdekes, hogy a Gábor – lehet, hogy beszélgettünk erről a táborokban vagy csak megemlítettük – őrületesen tud valamit arról a – ha már Krúdy szóba került ma – arról az érzékiségről és vágyról, és tud valamit a tűzről, még ha ez a kép nem is égő vörösekkel és sárgákkal van megoldva – véleményem szerint ez egy nagyon érett kép. Nagyon tetszik az, ahogyan a bőr pórusai, meg ezek a kis pihék úgy látszanak – mint amikor a néző azt mondja, hogy hozzá akarok érni, hogy nézheted, és megőrülsz, de ehhez kell a Gerlei is, hogy csak nézhetitek. Úgyhogy Gábor szerencsére te is rakod itt fel magadnak a léceket, csak így tovább. (szőke)
értékelés:

Ellőttünk együtt vagy 20000 kockát majd hat év alatt. Most aztán elválik, mennyit számit, hogy éjszaka behúnyt szemmel is tudtam, mi hol van, mire hogy reagál.

Gábor, nagyon örülök, hogy van egy jó fényképezőgéped, és nagyon várjuk már a gépből a képeket. Köszönjük szépen. (szőke)

De hány óra?

Egy képjátékot látunk, azt hiszem, a szentendrei közösségről beszélhetünk, Bukta Imre, Szemethy, Huber Andrásék féle organikus építészet-szobrászat, 70-80-as években nagyon nagy divatja volt ennek, az akkori fotós-plakátművészetben is megjelent. Valószínűleg a Gábor erdélyi útján a pihenése alatt eljátszik itt ezzel a gondolattal. Nyilván az ő feladata volt, hogy tüzifát vágjon a sparheltbe, és egy játékos fény-árnyék ötletjáték van itt, ami ennyi és nem több, de jó ritmusban van elhelyezve a fejsze és az árnyéka, ahol egy napóra-szimbolikát használ az alkotó. A Haris Lászlónak volt egy képsorozata, a Jel és Árnyék, amit egy sóbányában csináltak, és ott volt egy hasonló megoldás, hogy volt egy tárgy, ami a főtárgy volt, és a különböző napszakokban az árnyéka, ahogy végigment a falon, azt hiszem ez volt a történet lényege, hogy ez milyen formákat hoz létre. (szőke-hegyi)
értékelés:

Három hét alatt egyszer...

Szeretem ezt a képet, mert az a kis állványon álló borotválkozótükör egy kis lenyomat, egy kézjegy is, az alkotó, akin van azért annyi fény, hogy látsszon, hogy nem teljesen vidám az arca, látjuk az ő üzenetét, hogy ő az, aki ezt a képet elkészített. Én ezt akár egy csendéletként is el tudom képzelni, de ezesetben az nekem nagyon fáj, hogy ez a kis borotválkozótálka, amiben a borotvát megmossa, az ecsetet belemártja, és ott térdelve vagy hajolva borotválkozik, és ez egy fontos motívum, és szépek rajta a fények, ahogy a fény ragyog ezen az alumínium felületen és a vízen, és jó lenne ha ezek az utak végighaladnának, de ennek a körgyűrűnek egy szakasza nincs befejezve, belevágódik a kép széle, és ugyanezt érzem a tükörrel is, hogy a talpa még éppen belefér a képbe, de mondjuk egy normál fakeretbe téve már eltűnne. A szögletes téglatestforma, amiben ez a tükröződés van, és alatta ezek a szalmaszálak, a tálka kerek formája, tehát ennek a kettőnek a játéka nagyon jó, de én bővebbre hagynám ezt a képet, mert így nagyon nyomottnak hat nekem.
   Általánosságban mondva, úgy tűnik nekem, olyan mintha attól félnétek, hogy elrepül a kismadár, vagy elszalad a téma, vagy gyorsan kell fényképezni, mielőtt megunom, vagy el kell futnom, vagy nem is tudom? Holott itt aztán tényleg biztosak lehetünk abban, hogy az alkotót látjuk, meg az ő eszközeit, hogy itt nem fog elrepülni a kismadár, tehát mi van, ha a Gábor félóra múlva borotválkozik meg, hát semmi, nem? Nyugodtan meg lehetett volna várni azt, mire a kompozíció kialakul, értem azt pl., hogy az a fűszál ott belelóg a tányérba, aminek semmi szerepe nincs, a jobb alsó sarokban van valami nemtudommi, pl. a borotvát én nem tettem volna oda, mert ez is a verbális humor része, és nem erősíti a képet, sőt szerintem idegen ott az a kék vonal, tehát ha már valamit alkalmazok, ha ilyen egyszerű tárgyakat alkalmazok, mint a tükör és a tálka, akkor archaizáljak, és pl. egy behabozott borotvapamacsot rakjak oda, és az már utal eléggé, de ez a gyorsborotva ez ott eléggé idegen. És ebben a kompozícióban ugye formákkal dolgozunk, van egy nagyobb, homogénebb, kerek forma, és ehhez a tömeghez képest kell elmozgatni, kimozgatni, dinamikában beindítani azzal, hogy egy kicsit ugye már most is el van mozdítva a függőleges tengelytől ez a tükör, de még jobban el kellett volna mozdítani, hogy egy dinamikusabb forma jöjjön ki. Én azt mondom, hogy jövőre is fog oda menni, akkor is fog borotválkozni, mi meg türelmesek vagyunk, és nem mondom, hogy akkor, de ezt ismételje meg. Addig én erre adnék két disznót, mert az ötlet jó, és a nyárhoz is nagyon jó, merthát ugye a férfiember nyáron ha nem muszáj, nem borotválkozik, bár én ebben nem vagyok mérvadó, mert én télen sem. (hegyi-szőke)
értékelés:

Előtérben Juci néni, háttérben Elemér.

Korniss Péternek a munkái jutnak eszembe, persze ő ennél fegyelmezettebb volt, az ő eddigi munkáinál és szinte műtermi beállításokat hozott ilyen szobabelsőknél, és nagyon ügyelt arra, hogy minden egyes pont, helyzet a helyén legyen, de mégis, ezen a képen ugyanezt a fajta értékmentési szándékot lehet látni, még ha más eszközökkel is dolgozik az alkotó. Ugyanis nagyon fontos részleteket látunk a képen, és nagyon érdekes a kamera pozíciója, mert mintha ki lenne vasalva két dimenzióba az egész történet, a háttérben lévő faliszőnyeg és rajta a kisvirág, a cserépkályha, a falon lévő családi portré, Elemér, aki ott ül a háttérben, és Juci néni, aki bemozdul a képbe, és pont ő dinamizálja is ezzel ezt a teret, és nagyon jó látni, hogy a kettőjük mérete miatt mégiscsak visszakerül ez a perspektíva ami a gép helyzetének a megválasztásánál az alkotó kivasalt, mintha az ágy pl. nem egy ágy lenne, hanem a szőnyeg folytatása, egyszóval nagyon érdekesek ezek a pvc-ből készített, ragasztással díszített falicsempék, a rongyszőnyeg, a cserépkályha előtti parázsfogó, ez a... nem látom pontosan mi lehet, ajtó talán, vagy TV, a tetején valami kisvirág, ezt párologtatónak szokták, emlékszem, gyerekkoromban, Ágfalván laktunk, ez egy határőrfalu, és olyan cserépkályhák voltak, hogy két szobát fűtött egyszerre, és a tetején volt ilyen rés, és onnan lehetett tudni, hogy még a szüleim fent vannak, és néznek valami filmet, még fekete-fehér TV volt, és az átszűrődő kékes fényből meg a hangokból próbálta az ember kitalálni, hogy mit nézhetnek, amit nekem nem szabad, de akkoriban még nem voltak olyan filmek – de, a Belfegor, az is volt, meg az az olasz, akiről Fellini csinált filmeket, aki mindig mesélt, - ott volt ilyen párologtató, amit apám néha megtöltött vízzel, talán telenként egyszer, tehát nagyon köszönjük ezt a képet, mert egy nagyon dinamikus kép, történet, és érezni a konyhaszagot rajta. (szőke-hegyi)
értékelés:

Talán nem bánja, ha barátomnak tartom.

Fontos az, hogy néha a barátsághoz az is hozzátartozik, hogy akit tisztelünk, szeretünk, arról azt mondjuk, hogy a barátunk, még ha ő esetleg nem is biztos, hogy ugyanezt gondolja felénk. Bár a barátság akkor a legerősebb, ha mindkét oldalról ugyanolyan szinten értelmezik ezt. A Venci-bácsi kép alsó gépállása a régi kockás terítőt láttatja a dolgozószobában talán, ahol az asztalon hozzám közel a szemüveg, mintegy varázsszemüveg jelenik meg, Venci bácsi kezei éppen mozdulnak, és fantasztikus az, ahogyan az ő mosolygó szemei, a hosszú életútja látszik rajtuk, és mégis ott van benne a bölcsesség is, de a fiatalos-optimista derű is. Nagyon jó dolog az, és nagy öröm, amikor az alkotó egy ilyen helyzetet el tud csípni. Trükkös a helyszín is, mert Venci bácsi pozdorjalemezekből épített könyvespolca a háttérben zöldes laminációval faragott fa domborműveket is rejt, arcokkal, és nem kell ahhoz nagy tudás, hogy lássuk, hogy Venci bácsi több különböző formában jelenik meg bennük önportréként. Nagyon jó összegzésnek tartom ezt a képet, nagyon jó időben és helyszínen is készült, ez az oldalról jövő megvilágítás, talán a délelőtti nap hangulatával, és azt gondolom, hogy a barátom lecke kategóriájára a Gábor egy nagyon szép üzenetet küldött, bár lehet, hogy ez is a nyár turisztikai történetei közé tartozik, de mégis itt a Gábor ezen túl tudott lépni, és nem egy albumképet készített. (szőke)
értékelés: