Első találkozás

A kép címét nem csak kitaláltam. Az elmúlt hétvégén lehetőségünk nyílt kipróbálni a lovaglást a Parajdi Sószorosban. Életünkben először lovagoltunk, ezen a képen pedig a párom életében először tart gyeplőt a kezében. Amint elkattintottam ezt a képet, tovább akartam menni, hogy a többi lovat is lefotózzam, mire ő: - Itt ne hagy vele, mert nem tudom, hogy mit csináljak! :D :D De végul csak megbarátkoztak, és nagyon jó túra volt.

Múzeumi darab

Valójában mindannyian önmagunk múzeuma vagyunk. Ápoljuk mindazt, amit elértünk, mindaddig, amíg meghalunk, sűrűn feltéve a kérdést: mi értelme? És mivel jobb választ nem találunk a létre, hát próbáljuk karakterünkhöz hűen játszani a szerepünket az élet szinpadán. De a színjátszás se nyújt igazi örömöt. Tovább keressük önmagunk: vajon a múltunk az, ami meghatároz? Vajon van sorsunk mielőtt meghalunk? Vajon változtathatunk? Ha nem tudjuk az irányt, miért akarunk változtatni?

Csak az érdekesség kedvéért. Helyszín a Korondi Aragonit Múzeum. Korondon mindaddig bányásztak aragonitot, amíg a diktatórikus rendszer nem akarta dinamittal felgyorsítani a termelést. Az első robbantással apró szilánkokra tört a Korondi Csigadomb és azóta nem lehet megmunkálni az aragonitot.

Jó a sztori, amit megosztottál a kép alatt Korondról, a filozófiai értekezés is érvényes, de a képhez nem tudom igazán kötni, mert saját magadról épp hogy alig mondasz valamit, mert takar a gép. Érdekelne majd egy olyan önportré, amiben ez az elmefutam jobban érzékelhető. Ettől még működik a kép, csak egy dolgot nem értek, miért nem vágtad el úgy, tartva az arányokat, hogy ne legyen ez az objektív torzítás miatti görbület fenn és lenn. Nem vonna le a képből, pontosabban nem ad hozzá, hogy látom, hogy vitrin lehet, viszont ez a két ív fura így, talált, befejezetlen hatást kelt. (hegyi)
értékelés:

Absztrakt természet

Köszönöm szépen a befogadást! Megvallom az első lecke nagyon-nagy fejtörést okoz, mivel 9,5 éve nem készítettem magamról önarcképet. Ezért az lesz a második bemutatkozó képem. Valójában ez tény leírja az egész hobbifotós mivoltomat: nem szeretek embereket fotózni, csak a természetet, a csendet, a harmóniát. Mindenben a természetet keresem. Még a vonalakban, a formákban is. Ez a kép pedig egy ilyen próbálkozás eredménye.

Üdv nálunk. Először a leírásra: alapvetően a fotóval foglalkozók nagy része gondolja úgy, hogy neki a kamera "rossz oldalán" nincs dolga, ő a fotós. Igen ám, de ha nem tudod, milyen a másik oldal, akkor hogy fogsz tudni érvényes portrét készíteni? És hát erre persze az is megoldás, hogy ahogy te mondod, nem érdekel az ember, nem érdekel a portré, nos, talán majd ezt később érdemes lenne mélyebben is megfejteni, miért van így, hiszen az ember a természet része, tehát ha nem érdekel, hogy fogsz a természettel tudni boldogulni az ember nélkül? Na, ami a képet illeti, ez egy jó, ötletes és ha akarom, humoros kivágás, absztrakció, és az benne a kiemelendő nekem, hogy úgy fotózod egy állat fenekét, hogy az nem egyből esik le a nézőnek, vagyis behúzod egy játékba, és amikor rájön, hogy mit is néz, már vigyorog, hiszen az ellenállását vagy idegenkedését legyőzted. Ez fontos. Némi bizonytalanság az élességgel van, látom én, hogy van, ami elég éles, hiszen az alján ott vannak a szőrök, de valamiért épp a strukturális rész az, ami mégis olyan, mintha nem lenne elég éles. Nem mondom, hogy harcolni kell a borotvaéles képekért, mert a fene akar állandóan olyat nézni. De itt valami gubancot érzek. Vagy az lehet, hogy az exponálás volt hosszabb és a test bemozdulása, a bőr mikromozgásai miatt lett ez, vagy az iso magas és a zaj tréfál meg, de lehet az utómunka is, vagy az, hogy a mélységélesség izé, nem tudom. Az a lényeg, hogy a kép is jó és az ötlet is tetszik. Várom a képeid, a folytatást. (hegyi)
értékelés: