Barátok
"egy csók és más semmi" :)

Én igazából ehhez a képhez azért nem szólnék hozzá, mert nincs mit hozzászólni, én azt a képet nagyon szeretem és azt szeretem, azt a mácsaiferiséget, amiben Feri verhetetlen, ha visszagondoltok az elmúlt egy évből a korai szakaszban arra a kettős portréra, szóval hogy Feri itt van otthon, ebben a hrabali őrületben, a Sörgyári capricciot, de Csontváryt is idéző világban, ahol kérdéses hogy a jobb oldali meg bal oldal úr is hogy vannak a folyadékbevitellel, a szellemiséggel, de annyi szeretettel van ábrázolva ez a kép, miközben sejteni lehet a háttérből, hogy milyen szubkulturális közegben járunk. Ez előtt a kép előtt én csak fejet tudok hajtani és azt mondani, hogy három disznó. (szőke)
értékelés:

Oldás, és kötés

Szeretjük ezt a képet, mert olyan feris. Olyan jó, hogy a Feri meri vállalni ezt. Féner Tamásról kell beszéljünk, aki szintén használja ezt a döntött horizontot, és annyit kell itt ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy Féner rafinált, mert bár a nézőt megzavarja a döntéssel, de ezáltal létrehoz egy új értelmezést, a tér új látásmódját, egy új kompozíciót, amiben a kép valódi elemei új értelmezést kapnak és formai jegyeik alapján határozza meg, mit merre és meddig dönt a képen. Ez azt jelenti, hogy a döntés határait a kép belső újrafogalmazása határozza meg, tehát nem önkényes és esetleges. Itt most maga a horizont döntés egy választás, de nem vagyunk benne biztosak, hogy mivé akart formálódni az új képrend. Ez a megoldás akkor működik, ha miután elvetettük a horizontot, mint irányt, magunkban eldöntjük azt is, hogy mit emelünk a heyébe viszonyítási alapként. (szőke)
értékelés:

Kezek

Itt ennél a képnél elfogadjuk a photoshop beavatkozást, bár látszik, és azért, mert a háttérben lévő felhős rész és a közelben lévő szobor és a rajta lévő sérülések jó kontrasztban vannak. A háttér szobatapéta és az előtér szobra jó kollázst, jó formai játékot ad. (szőke)
értékelés:

Fontos megbeszélés
A Márti kedvéért... :)

Vannak üzengetések, amiket mi talán kevésbé értünk, ez nem is biztos, hogy baj, azonban ha a képet sem értjük, akkor nehezen tudunk mit mondani róla. Talán egy elszámoltatása a női személynek, de nem értjük. Valamit kellene üzennie, mert amúgy a kompozíció nem jó, az alakok nem fejeznek ki túl sokat, talán a lobogó haj szabadsága? Egyetlen, ami összehúzza a figurákat, az a nagylátószögű optika. (szőke)