A témaválasztást, mármint a helyszínválasztást - bocsánat - értem. Sőt, el tudom fogadni a címet is. Ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy dokumentum helyszín. És mint olyan, van azért kompozíciós elvárás evvel. Tehát valamilyen épületoldal, ami beomlott, vályogtéglák vannak ide berakva, fönt a szelemen széle látszik, a stukatúr, gerendák és árnyékok vetülnek ide be. Véleményem szerint nem jól van komponálva a kép, mint dokumentumfilmes helyszín, mert hogy részeket látunk csak. Annyira viszont konkrét jó pár dolog, a repedések, a sarok, hogy ne csak egyszerűen árnyritmikai játékot lássunk. És a csend leckére pedig szerintem nem eléggé emelkedett maga a helyzet, ami fényképezve van. Vagy azért mert nem történik olyan fikciós elem, olyan valamilyen játék, nem tudom megmondani, hogy mi, amitől szimbolikusabbá válna mindez. Én úgy gondolom, hogy a csend lecke evvel nincs megoldva evvel a képpel, és mint dokumentumfilmes képpel is vannak kívánnivalóim, úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Amíg talán egy pár képpel ezelőtt Bara egyik munkájánál azt mondtam, hogy a téma eszköze az a kis baba forma, nem biztos, hogy 100 százalékosan jó választás, pedig egy konkrét, nagyon is szimbolikus és nagyon sok mindent hordozó konkrét tárgy az, amit választ modelljéül az alkotó, itt nem biztos, hogy megtudnám mondani, hogy mi alapvetően a modell. Festett felület, foltok, kollázs, valamilyen torzult bőrforma? Hogy ez egy természetes jelenség vagy valamilyen módon az alkotó színekkel avatkozik be, és tulajdonképpen egy festményt hoz létre folthatásokkal, nem tudom, de az biztos, hogy ennek az egész folt-kollázs rendszernek van asszociációja. Pontosan az, amit a címben megjelöl. A vörössel leragasztott asszociáció. A száj, a középső villám sújtotta sötét repedés az orron, és a két szem helye mint ami, mint egy megvakított fájdalmas, síró, becsukott felület, az is érzékelteti ezeket a képen. Tehát itt viszont olyan könnyedén dolgozik látszólag jelentéktelen kicsi foltocskákkal a Bara, mert nem kell védekeznie és félnie, nem kell feladatot megoldania, hogy egy pillanat alatt egy tökéletes üzenet áll össze. Ezért én azt gondolom, hogy nem is ismétlésről beszélünk a portré arc nélkül első lecke házi feladatánál Baránál, hanem halad abban a házi feladatban egészen jól, hatékonyan, mélyebbre és mélyebbre. Ez az, amit talán egy jó pár képpel ezelőtt említettem egy másik alkotónál, hogy nagyon is megéri egy-egy házi feladathoz visszatérni, mert ahogyan telnek, múlnak az idők itt az Estiskolán az alkotók egyre fontosabb titkos kis szelencéket nyitnak meg, és minden azt bizonyítja, hogy hiába akarta volna az ember ezt mondjuk két évvel ezelőtt kérni, bármennyire is bizalommal érkeznek ide mások, nem biztos, hogy meg tudtuk volna ezt tenni, mert el kellett ennek az időnek telnie. Viszont az eredmény az nagyon fontos, mert akik most látnak bennünket, vagy most tekintenek ránk kívülről ideérkezve, nagyon is láthatják azt, hogy az Estiskolán azok, akik dolgoznak, igenis értelmeznek a világban történő vizualitásból nagyon is sokat, és ezt a vizuális nyelvet egyre jobban, véleményem szerint egyre jobban beszélik. Úgyhogy ez egy három disznós kép. (szőke)
értékelés:

Fekvő formátumú képben egy vagy hosszú expozíciós, vagy ilyen szendvics-szerű technikát alkalmaz az alkotó, ami eredményez valamilyenfajta elmosódottságot, elsősorban az előtér és középtér kategóriájában. De mivel ez valamilyen, valamilyen keverék jelenség, fotótechnikához nem értek, tehát nem tudom, hogy mivel lehet létrehozni ezt - mondja Szőke.
   - Szerintem tudod mi történt? – kérdezi Zsolt – Hogy lehet, hogy akartak egy közös portrét csinálni, és a Bara odarohant és közben elesett. Nekem így tűnik.
- És például akkor azt mond meg, hogy a háttérben az égbolt az mitől ilyen? Mintha ilyen szolarizált lenne, vagy ilyen furcsa kiégett lenne.
- Nem tudom, lehet, hogy ez filmes gépre készült és romlott a film, akkor szokott ilyen kék lenni meg ilyen lila. Előbb azok mennek el a francba, és ilyen lilává alakulnak.
- Hát azt akarom mondani, hogy maga az a jelenség amitől ilyen pszichedelikus az előtér és a középtér, az jó lenne, ha a háttérben nem lenne jelen. Ettől tudna az egész misztikussá válni, ettől tud az idővel való játék létrejönni, hogyha nem az egész kép kap egy ilyen lózungot, egy ilyen nem is tudom hogy mondjam, egy ilyen misung van az egész képen. Tehát az egész képre érvényes ez a furcsa rontott képhatás. Ha valamilyen módon létre lehetne azt hozni, ami a horizont alsó felén jelen van, ez a nagyon natúr zöld, nagyon natúr akácos, gazos környezetet - ez valós - és közben ugye az a baj, hogy most ugyanaz a misztikusság jelen van a háttérben is, ugye ott a gallyak között ezek a sárgás hártyaszerű valamik megjelennek és ettől nem válik el, nem különül el, hanem úgy egyöntetűen van leöntve valamilyen szósszal az egész kép, és ettől nem dramatizálódik. Úgy gondolom, hogy ez elsősorban azért van, mert valamilyen spontán jelenség az, amit itt láthatunk a képen, és nem elsősorban az alkotó tudatossága. Nem tudom, hogy hogyan lehetne ebbe beleavatkozni, de én úgy gondolom, hogy van egy kísérletezési szakasz, ami több Bara képen mostanában látszanak és valahol ez ugye jól működik, valahol briliánsan ez létrejön és van ahol ugyanakkor nem 100 százalékosan fedi azt a feladatkört. Tehát én szeretem ezt a képet, de én visszaadnám a 4-es lecke barátom házi feladatot ismétlésre. (szőke-hegyi)

Szeretem ezt a képet és nagyon remélem, hogy a cím és minden az az ősz megfogalmazásával és az ősz elemzésével foglalkozik, és ezt én ezt nem is vagyok hajlandó elhinni, hogy talán valami mással. Ez a kép egy három disznós kép. Azt hiszem, hogy Blossfeldt aki ilyen kacsokkal meg indákkal foglalkozott a fotográfiában a századfordulón, vagy talán még előtte. Fantasztikusan szépeket csinált és ez nagyon hasonló ahhoz, tehát nagyon jó ez a meglátás. A képnek a legnagyobb ereje az a középponti rész, ahol ezek az ívek összefonódnak. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egyrészt látunk egy fotográfiát, aminek az egyik sajátsága, hogy van valamilyen technikai játék. Valószínűsítem, hogy ez egy szendvics negatív, vagy egy szendvics fotográfia, ami több réteget tartalmaz, látunk egy polaroid képnek felfogható keretrészt, amit az alkotó úgymond szabadon kezel és képalkotó elemként kezel és nem keretként. Látunk firkákat, amik valószínű ezen a rétegen vagy még másik rétegen vannak, ezek olyanok minthogyha egy gyerekrajznak lennének a részletei, és látjuk magát a fő kompozíciót, ami egy gyermekjátszótérnek lehet talán valamilyen alkatrésze, ahol egy kisgyerek, hát úgy tűnik nekem minthogyha már egy picit megfáradt volna ebben a játékban, és éppen nyugalmat keres azzal, hogy - legalábbis a kéztartás erre utal -, nyugalmat keres abban, hogy kidugja a két kezét ezeken a lyukakon és a szemével is kinéz. Jónak tartom a kompozíciót. Azt kell, hogy mondjam, hogyha nem boncolgatnám így szerteszét ezt a képet, akkor el is tudom fogadni erre, hogy hideg van, arra is, hogy hétfő délután. Azért azt a fajta kohéziós erőt nem biztos hogy most képviselik ezek a firkák, talán épp azzal, hogy verbálisan ez a hideg van, ez megjelenik a képen is, nekem ez olyan furcsa, mint néző mondom és nem mint elemző, zavarba vagyok hozva azáltal, hogy itt ez a sok réteg, hogy ez a sok közlési csatorna egyszerre van jelen és nagyjából egy erővel próbál nekem üzenni, hogy most akkor én döntsem el, hogy mire figyeljek, most én döntsem el, hogy nekem ebben a történetben mi a fontos? Tehát ezért egy picit bátortalan vagyok ezzel az elemzéssel most. Én azt mondom, hogyha a Bara egyetért vele akkor én most erre egy disznót adok elfogadva úgy, hogy ez hétfő délután, elfogadva a címét is és mindent elfogadva, de úgy hogy ez most olyan nagyon nem tudott hozzám kerülni, miközben egyébként hogyha maga az alapkoncepciót, vagy az alapkompozíciót nézzük, egy nagyon izgalmas kiindulási alap ez a négy karika. Picit minthogyha sok lenne most nekem ez a manipulálás. (szőke-hegyi)
értékelés:

Azt hittem, a Domján Péter küldte be ezt a képet, ezt nagyon komolyan mondom, amikor megláttam. De ez tök jó! - mondja András – hogy Bara péteresedik. Igen, kipróbáljátok egymás munkáját, tehát ez nagyon tetszik - mondja Hegyi. - Mariann camillásodik… - mosolyog András. De, hát ez azt jelenti, hogy a Barának is van humora!! - örvend András – Hát őrületes humora van!!
Nem csak ezt jelenti – állapítja meg Zsolt – Tudod mi volt az érdekes? Az volt az érdekes, amikor az első estiskolás kiállítás volt a Művészetek Völgyében és akik nézték a kiállítást, nem értették, hogy ez most egy alkotónak többféle képe, több alkotó, de hogyhogy egyformát csinál? Na persze, de lecke van, de mégiscsak van valami közös vonal és ez az érdekes, hogy egymás gondolatait továbbfűzve, azért ez a kép mégiscsak barás, ahhoz képest, hogy mondhatnánk, azt hogy Domján Péter is ilyet csinál, meg a Berecz Pista is csinált ilyet, stencilezett arcokról képeket, de mindegyik más. A Domján Péter Domján Péter-es, a Berecz bereczes ez meg medvegyes és én ennek nagyon örülök, hogy ugyanazokkal a dolgokkal el tudtok kezdeni játszani, olyan ez kicsit mint amikor az énekkarban egyszer csak az egyik szólista mond el egy dalt, egyszer csak a másik.
Lalalalala-lalalalala - teszi át András hangi megjelenítésbe Zsolt vizuálását. Három disznó (szőke–hegyi)
értékelés:

Nagyon büszke vagyok arra és nagyon nagy megtiszteltetés nekem, hogy az a ház, amelyben élek, és ahol rettentő amatőr módon, például a régi padlásnál az ablakrészt azt én próbáltam ily módon megoldani, hogy erről egy fotósorozat, tulajdonképpen egy film készült és attól, hogy az ablakról egyértelműen kiderült, hogy régen takarították le, attól az egész tényleg egy archív filmrészletnek, egy film képsornak tekinthető, és nagyon köszönöm a Barának, hogy ezeket a történéseket észrevette. Ugyanakkor nekem az is meglepő és zavarba ejtő, hogy abban az élettérben amiben ők voltak pár napig, ő ezeket a felfedezéseket, ezeket az apró pici üzenetrendszereket észrevette és mindezekről mesél. Azért nem szeretnék erről a képről többet mesélni vagy beszélni, és azért nem én szeretném pontozni ezt a képet, mert nagyon erősen érint maga a szoba, a szoba környéke és annyi titkot azért hadd mondjak el, ha már ezt a képsort nézzük, hogy itt, ahol a légy lakott a falban, akkor amikor még iszonyatos mélységű pókhálók és nagyon, nagyon bizonytalan plafonszerkezet volt, ami bármikor beszakadhatott volna, ezen a plafonon dolgoztunk Zolival és Balázzsal a barátaimmal, és próbáltuk ezt rendbe hozni, és ezen a padláson harminc évvel azelőtti kormos, füstös léceket, rudakat találtunk, amin valamikor valószínűleg szalonnákat is lógathattak, ebben a falban befalazva egy kecskének a lábát találtuk meg, egy szőrrel borított kis lábat, amely már nincs ott természetesen, de ebbe a falba, az egyik felébe egy lábacska volt befalazva.
   Ez a riport leckére – folytatja Zsolt – érkezett ez a képsorozat. Elemezhetem is, tudom elemezni így is, tehát elfogadom, hogy ez egy riport. Van egy történetisége azzal, hogy Bara megfigyelte ezt a legyet és azt kell, hogy mondjam, hogy a Bara rafinált, mert hogy itt végigvezet minket ennek a légynek a történetén, ez egy fáradt őszi légy, utolsó útja, vagy utolsó körútja az ablakon és aztán hát ő elmegy vissza a Fjordok közé és én elfogadom ezt a történetet, egy légy utolsó útja. Ugyanakkor azt gondolom, hogy azért jó ez a képsorozat és azért szeretem ezt a képsorozatot és azért tudnám elképzelni a falamon is, mert ez a képsorozat másról mesél. Az első történet a légy, a léggyel hoz be minket Bara a saját kis portájára és ültet le a saját kis asztalához, hogy beszélgessünk erről a légyről, aztán mint egy jó pszichológus egyszer csak elkezd kérdezni és elkezd meséltetni valami másról. És ez a más, ez az ablakon túli világ, és akkor azt mondom, hogy és még mindig nincs vége, hogy az ablakon túli világban a tetőcserének, a tetőfedésnek a jelei, vagy a falunak a háttérben látható kis tájképrésze, vagy akár a Marton-háznak a részlete megjelenik, ugyanakkor meg azt mondom, hogy ez megint csak egy réteg a sok közül, mert hogy van egy belső történet is. Az a belső történet, ami a léggyel, a faluval, falun kívüli, vagy az ablakon túli világgal együtt összeáll bennünk, ami a mi viszonyrendszerünk ehhez a történethez, a mi viszonyrendszerünk nézőké, akik bent vagyunk ebben a térben és onnan nézünk ki, és nem látunk élesen át, és nem látjuk élesen azt a képet, amit rajzolt nekünk Bara. És persze foglalkozunk a léggyel is, de azért folyamatosan ki-ki nézünk ezen az ablakon, és elkezdünk merengeni és mivel hogy nem élesek ezek a képek, és ezt persze mondhatjuk, hogy technika, de nagyon jól használt technika, ezért ez a történet nem kívül zajlik, hanem belül, bennünk, és bennünk kezd el mesélni azokkal a kis elkent légypiszkokkal, vagy azokkal az elkent formákkal amik mint egy festői eszköz jelen vannak, úgyhogy én nagyon köszönöm ezt. Három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés: