"Már értelek. Mit érsz vele? A mult
tüntető menete elvonult,
a lomb lehullt
s a fájdalom ágai benned,
mint mindenkiben, elkövesednek
az aláomló évek, évszázadok,
rétegek, szintek és tagok
óriási nyomása alatt."
(József Attila)

Ebből a képből így arra lehet következtetni, hogy Vera talán maga ez a fa? Vagy a Vera egy nagymama lehet, aki ültette ezt a fát? Igazából nem lehet tudni, mert a kép több segítséget nem nyújt. Egy alsó gépállásból egy halott fa látható, de igazából a tájkép nincs annyira elemelve, hogy azt véleményezzem, hogy a barátom kategóriába egy szimbolikus üzenetet látunk, hanem továbbra is megmarad a tájkép, az utazási-nyaralási kép szintjén a kép, ezt én nem tudom elfogadni a barátom leckére, ez itt csak egy nyári tájkép egy halott fáról, és még a hozzá leírt hosszú verssel együtt sem tudom elfogadni. (szőke)

Erőt adtál
Pedig volt még bennem.

Hitet adtál,
Pedig nem vagy Isten.

Szépnek láttattál,
Pedig szép sem vagyok.

Ifjúnak hitettél,
Pedig fiatal hitem azt hittem rég halott.

Köszönöm!

Egy többszörösen vicces képi geg látható, ugye látszik ez a csuhéból készített virágforma, amin átlátunk és mögötte egy férfialak néz át a lyukakon, és mosolyog, így a virágforma közepén mint egy furcsa vicsorforma jelenik meg ez a pár fog, amitől az egész képnek azért nem 100 %-osan vidám, hanem egy kicsit meglepő formája is van; játékként, gegként érdekes az üzenet, lehetséges, hogy ha a barátom kategóriát akarom megérteni, a cím ellenére, én az élességet mégiscsak áthelyezném a háttérben lévő modellre, hiszen mégiscsak ő a barátom; míg ha azt fogadom el, amit a képen látok, hogy ez a csuhévirág van élesben tartva, az azt mondja, hogy talán mégiscsak nem a barátom a legfontosabb. Azaz egy ilyen apró döntés, hogy hova helyezem az élességet, az teljesen megváltoztathat egy képi üzenetet. Most, attól, hogy az élesség itt elől van, maga a virágmotívum is úgy működik, mintha egy grafikai beavatkozás lenne. (szőke)
értékelés:

Aratókoszorút szeretnék készíteni. Így felkerestem egy gazdát, kitől búzát kértem. Metszőollóval, és fényképezőgéppel vágtam neki az aratásnak.

Én tudom, hogy fontos a szemüveg, azt is tudom, hogy beszéltünk róla, de ez a kép még azelőtt készült, úgyhogy én azt mondom, hogy nagyon sok mindent elfogadok a képen, ez most így Vera Hityilova, Egy faun megkésett délutánja c. filmjébe érkezek, és nem tudom, hogy ez 100 %-osan cél-e, és mivel a szemüveg nagyon uralkodó itt, ez az egésznek egy másfajta ízt ad, miközben a nyak, a kalászok egy más vonulatra utalnak. Van még itt egy címadás és egy leirat, és a kép semmilyen szinten nem kapcsolódik a címhez, és a leirathoz, hol van itt aratókoszorú, azért mert búzát látunk, ennek túl sok köze ehhez nincs, tehát itt is egy verbálfotót látunk, miközben ha elfelejtjük, hogy mi a cím, akkor ez egy erős kompozíció. Máshogyan megfogalmazva: Anita, a kép erős. Bízzál a képeidben, és az, hogy ott voltál búzáért, meg beszéltél a gazdával, meg megittatok egy üdítőt az is nagyon fontos üzenetként, de valójában a kép hálistennek elemelkedik ettől. Nagyon izgalmas lenne pl. ez a kép, ha az előtérben itt van az Anita ezzel a koszorúval, és a háttérben valahol látnánk ezt a gazdát, ahogy vöröslik a feje – annak lenne valami meseisége. Akkor lenne értelme. Van egy régi lengyel film, Nimfa a lépvilágban a címe, nagyon ajánlom, ha valahol meg tudnátok nézni. Ott egy falusi környezetben a zárt közösségbe beszűrődnek bizonyos dolgok a városból, érkezik valaki a városból, aki megváltoztatja az emberek életét, a nőkét is, egy furcsa film. Van itt is egy hangulat ebből, a tekintetnek is van itt egy kis csábító jellege, egy kis ördögöcskés hangulata. (szőke)
értékelés:

Szabadnak születtünk. Korlátot csak saját egyéniségünk szabhat.

Az első leckék sorozatában egy többször látott helyzetet látunk, másként feldolgozva. Itt elsősorban a fotós árnyékára gondolok, ami önmagában egy megszokott megközelítés lenne. Amitől itt ez izgalmas, az az Anitától már látott, megszokott, sőt még élőben, itt az Ősök Házában is a tíz nap alatt látott csuhéból készült kis emberi alak, a kamerához egészen közel, középre elhelyezve, amit az alkotó keze tart. Tulajdonképpen két vetülettel dolgozik a kép, az első a hosszan elnyúló, szoborszerű, obeliszkszerű árnyék, amellyel a világosabb szürkékkel, csontszínekkel, az összetekert, kötözött emberi figura körbekereteződik. A kép érdekessége, hogy bár a sematikus ábrázolás miatt nem egyértelműen eldönthető, de mégis a figura nem női alakot formáz, talán a kéz, a megkötözött jobb kéz mintha egy kis íjat tartana – egyszóval a kis figura mintha férfialakra hajazna. Érdekes ez, hiszen az alkotó kezét is látjuk, és ezáltal érdekes ez a párhuzam a nagy erőteljes, nyújtott árnyék magábafoglal egy pici marionettfigurát, ami egy férfifigura. Ennek a kettőssége mint ahogy egy tengelyen fekszenek, ez együttesen értelmezendő, és érdekes az, ahogyan ebbe a nagy női árnyékba mint egy pici belső manó, egy varázsfigura ez a kis alak beleölelődik. Ezért tartom én ezt a munkát nagyon érdekes és őszinte munkának. (szőke)
értékelés:

Már egy kis zaj is megzavarhatja a rólunk alkotott képet. És ekkor derül ki igazán, hogy ki is volt az álbarát.

Felső gépállásból fényképezett patak vagy más mohás vízfelületet látunk, ahol áttükröződik a mohos kőfelület, és ami fölött látszik, picit torzítva, hullámzóan egy árnykép, amiből maga a fotós fedezhető fel. A formák, amelyek játékosan asszociálhatóak is, akár egy növénymotívum, ami mintha kéz lenne, vagy akár egy másik folthatás, ami mintha egy láb lenne, a kép alsó felületétől indul el és mintha Brancusi szoborformáit idézné, ugyanazok a foltok, letisztult rendszerek jelentkeznek ezen a képen. Örülök, hogy most már folyamatosan egyre letisztultabb, egyre bátrabb munkák érkeznek Annitától. Ebben a képben is erősödik a nőiség varázsa, ami költői módon van megfogalmazva, itt is azt tudom mondani, hogy haladj tovább ezen az úton, figyeld és tanulmányozd mindazt, ami átszűrődik rajtad, és ne félj a megfeleléstől, hiszen ez egy szabadidős oldal, mindketten szabadidőnkben csináljuk ezt. Mindezt a bátorságot és érzelmeket kérem tőled, amit már ilyen könnyedén használsz, hiszen látom már, hogy nem zavar a fotográfia iránti feladatvégrehajtás, hanem elkezdett izgatni téged mindaz, amiket mostanában készítesz és beküldesz. Nyugodtan haladj tovább erre és használd ezt a magabiztosságot és érzelmeket, amiket már tudsz. (szőke)
értékelés:

Kelmefestéshez használt szerszámok a sarokban

Megmondom őszintén, egyszer már elemeztük ezt a képet, nem is röviden, de a technika ördöge miatt ez elveszett, így újra meg kell tennünk. Egy nagyon fontos dolog, hogy az elmúlt időszakban ha visszatekintünk és megnézzük az Anita eddigi munkáit, képeit a kezdeti szakasztól idáig, hogyan fejlődnek, alakulnak, akkor azt sejtem, hogy ez a kép egy nagyon fontos állomás, amihez az Anita itt elérkezett, és nagyon büszke vagyok arra, hogy az Anita ezt a munkát elkészítette, és el is küldte. Ugyanis nem nagyon tudok mást mondani, mint hogy ez a munka egy minden ízében-porcikájában átgondolt, élvezettel elkészített és jól megtalált képzőművészeti forma, amit ő beküldött. És nem azért fontos ez a kép, mert képzőművészetileg, festészetileg rendben van, ezek a kékek, okkeres-barnák és fojtott fátylas szürkék hihetetlen festőiséggel bírnak, plusz a formák is nagyon izgalmasan ritmizálnak, mint egy kis menüett – de nem is ezek a legfontosabbak, hanem az, hogy az Anita eddig munkálkodásában amelyet láttunk, követtünk itt, nagyon konzekvensen összeáll valami abból az emberből, aki a külvilág számára nehezebben megközelíthető, és ez a kép azért ennyire hatásos és könnyen befogadható üzenetként, mert az is érződik rajta, hogy az alkotó mindenfajta skrupulustól mentesen, élvezettel, sőt ÉLVEZETTEL készítette el ezt a munkát. Ez a kép egy érzéki kép. Tudom, látszólag egy festékesvödör, egy sokat használt seprű, egy másik rúd, egy régi kemence széle meg egy felmosófa látszik a képen festékfoltok, piszok, múlt – mégis a kamerán keresztüli kiválasztás, a fotós szeme, az a szem, ami az eszközön keresztül meglátja a világban a sűríthetőt, a versszerűt, az összefoglalót, az a szem itt nagyon jól döntött. És ez a kép igenis hordoz mindent, ami akár a nőiséggel, az ehhez kapcsolódó teremtő-befogadó rendszerrel és a hozzá kapcsolódó férfioldallal is jelen van. Ha megnézzük az Anita régebbi munkáit, és látjuk, hogy nagyon sokszor versszerű üzenetek érkeznek, ezek közérthető formában mondják el az Anita állapotát, az ahhoz vezető utat, az üzenetet; akkor a többihez képest itt nagyon kevés a verbális pótlás. Tulajdonképpen szokatlan az is, hogy Anita itt szárazon, csak egy egysoros üzenetet ad a képhez. Szerintem ez nem véletlen, hiszen olyan biztonsággal, nyugalommal van jelen ez a fotó, hogy Anita is érezte, hogy nem kell hozzá mankót készíteni. Nyilvánvalóan arra kell, hogy ösztökéljük itt, az estiskolán, hogy ezt a fajta bátorságot tartsa meg, sőt, ezután a kép után ez már kötelezi őt erre a fajta őszinteségre, elszántságra a munkáiban, merthogy kiderült, hogy az a vizuális nyelv, amit használ a fotóban és a képzőművészetben is, hiszen ezek a figurák, modellek képzőművészeti alkotások, szóval megtalálta ezt a nyelvet, és szerintem a további alkotásokat is ezen a szinten kell tartani, mert nem az adottságtól, a technikai tudástól, hanem az alkotási folyamathoz viszonyuló őszinteség a lényeges. Ez a kép az három disznó, és fogadd el Anita, hogy innentől kezdve ha tévesztesz, akkor kell, hogy határozottak legyünk veled, mert ez a kép bizonyítja, hogy képes vagy nagyon szép munkákra. És köszönöm szépen ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Mikor még nincs tétje, csak játék. Persze ezt gyermekfejjel máshogy láttuk.

Én nagyon örülök ennek a képnek, és elmondom, hogy miért és mi az, ami engem érdekelne ha egy ilyenfajta üzenetet látnék. Nagyon tetszenek a kezek, nem tudom, milyen fázisban vannak ezek a gyerekek, de nagyon érdekes kis fázisok, a rajt vagy a cél, különösen ez a piros sapkás kisfiú mozdulatai és mögötte a hölgynek a feltett keze. De ha egészében nézem a képet, akkor azt látom, hogy nem erre súlypontozódik az üzenet. Anita, olyan szinten tudsz pontosítani, most már olyan szinten és mélységben lévő dolgokat is meg tudsz jeleníteni, olyan zavarbaejtő dolgok is jöttek már tőled, hogy tessék pontosítani, és nem megugrani kötelező jelleggel egy-egy leckét, hanem tessék ebben elmélyülni, mert itt is itt van a zsenialitás lehetősége és mégis csak egy albumképet látunk itt, amit visszaadok ismétlésre, és továbbra is azt mondom, hogy ha nem lennék ebben biztos, hogy képes vagy rá, hogy zseniális képeket csinálj, akkor máshogyan lennék toleráns, de addig, amíg a kóla az alsó részen a teszkós sörpad mellett ott van és nem azt az üzenetet keressük, ami mindannyiunknak a gyermekkor, tehát amíg nem sűrítesz, addig kezeld a gyermekkort is magadon keresztül, ahogyan a más képeidnél is tetted. És még egy fontos dolog. A gyerekkor lecke a saját gyerekkorunkról szól. Én elfogadom, hogy ez a te gyerekkorodról is szól, de akkor te voltál 1 méter 20 centi, míg ezt a képet a mostani állapotod magasságából fényképezted. Le kellett volna gugolni, hogy arra a szintre helyezkedni a kamerával, és máris őket veled egy szintre hozod. Ez a felnőtt nézőpontja, ahonnan te ezt a történetet nézed. A gyerek nézőpontjából nézve ez egy teljesen más történet lenne, és közöttük lennél. Most nem vagy közöttük, nem vagy a pajtásuk, most te egy felnőtt vagy, aki nézi őket. Magadnak is gyermekké kellene válnod, amikor megoldod ezt a feladatot. Ha viszont az a cél, amit a leírásodban is látunk, hogy máshogyan látjuk a dolgokat, akkor ezt a nézőpontot még magasabbra kellett volna emelni. Most pedig a két út között vagy, nincs eldöntve, hogy mi a kép üzenete. Van rajta fű-fa-bokor, kerítés, gyerekek, minden, azaz nincs eldöntve hogy akkor ez a múlt-e, ez a jelen vagy mi az élmény. (szőke)