Egy bárban készült fotósorozat egyik fotója. A cél egyfajta bárba való hangulat elérése volt. Alapjában csak 1db beautydish-t főfénynek és egy oktaboxot használtam.
Egy bárban készült fotósorozat egyik fotója. A cél egyfajta bárba való hangulat elérése volt. Alapjában csak 1db beautydish-t főfénynek és egy oktaboxot használtam.
Kedves Péter, azt gondolom, hogy minden adott ahhoz, hogy jó kép szülessen, de az összhatás nekem nem működik. Mondom sorban. A fehér kalap olyan erős, hogy elvisz minden figyelmet, így kellékből főszereplő lesz, és ez nem jó, mert egyébként revü kellék és nem bár. A kettő nem ugyanaz. A másik, hogy a bár nekem nem söröző, a három gondosan elhelyezett üres üveg ráadásul takarja is a lábfejet, mintha ott valami probléma lenne, amit nem szerettél volna mutatni. A modelled gondolom úgy instruáltad, hogy legyen flegma, laza, kúl, de inkább úgy jön le, mintha már unná, hogy ennyi ideig tart a beállítás. És végül a környezet. A színek rendben vannak, lehet vörös bordós a bár, de két hordó nem indítja be ezt a hangulatot. Úgy is mondhatnám, hogy ez a helyszín így alkalmatlan arra, hogy bár hangulatot hozzon, olyan, mintha egy szép családi ház játékszobájában lennénk, egyedül. A bárban zene van, a bárban füst van, de legalábbis vannak poharak, pult, asztalok, pincérek vagy pincérnők, pultos, ezek is kellékek lehetnek egy képnél, az enteriőr nagyon fontos, mert az lesz az a színpad, amiben a szereplőd életre kel. Egy modelltől sem várható, hogy hozza magát hangulatba, ha nincs kellék és nincs környezet. (hegyi)
Egy bárban készült fotósorozat egyik fotója. A cél egyfajta bárba való hangulat elérése volt. Alapjában csak 1db beautydish-t főfénynek és egy oktaboxot használtam.
Itt éppúgy, mind a másik báros képnél a környezet, a hangulat hiányzik. A kalap itt sokkal jobb, de nem tud természetes lenni a beállítás, a póz és így a modell sem, mert nincs, ami hangulatba hozza, így a néződre se tud ez átragadni. (hegyi)
A virágot véletlenül láttam meg. Túl erős volt a fény a virágon hogy a környezetével eggyütt lehessen fotózni. Szpotmérést alkamaztam és ez lett az eredmény.
Péter, ha csak a virág lenne rajta, akkor azt mondom, hogy akár még működhetne is, de így, hogy minden firlefranc is van még ott, ez nem jó. Miért sötétítetted le ennyire a környezetét? Nem igazán értem, hogy mi az, ami erre vezetett. (hegyi)
A fotón egy jégtábla látható elég érdekes textúrával. Hogy ezt az eredményt kapjam a RAW képen elég extrémen túltoltam a csúszkákat.
Ez a kép is olyan, ami nagyban élne meg igazán. A hatás, amit elértél abszolút nem juttatja eszembe a jeget, inkább egy apokalipszis utáni autószerelő műhely jut eszembe róla. Nem baj ez, ha ez volt a cél. Ha viszont a jeget akartad, akkor megszaladtak a potméterek. Az eredmény önmagában guszta és jó, mai szóval szemcukor, de inkább nevezném számítógépes képnek, mint fotográfiának. Én most ezt visszaadnám újragondolásra, hogy mi lenne, ha jég maradna, vagy legalább utalásszinten benne maradna a jégség. (hegyi)
Ez az első önportrém. Fentről egy beauty dish, hátulról egy sima reflektor világít meg. A fényképezőgép 10 mp. késleltetésre volt állítva. A fényarányok fénymérő híján találomra lettek belőve.
Üdv a Téren! Látom, törődtél azzal, hogy be legyél lámpázva, ez egy kifejezetten stúdióportré, egy gesztus, szerep vagy póz, a dolog szinte hibátlan, de azért van korrigálni való. A homlokodra sok fény ment, távolabb lehetett volna a lámpát vinni, ami azért is jó lett volna, mert szórtabb fényt kapsz. És valami lámpával kellett volna a kezedre is fény, nem sok, de annyi mindenképpen, hogy ez a menedzseres óraigazítás ez hangsúlyt kapjon. Jóllehet az utómunkával is lehet ilyennel molyolni, és ahogy érzem, kapott is a kép utólag kis vignettálást, amit én lehagytam volna, mert a törzs is fontos, szóval ez a mostani akkor előnyös megoldás, ha egy olyan nőt fotózol, akinek mondjuk nagy a feneke, és abból kell lefaragni, vagyis hátrébb sorolni a fontosságát. De értékelem a melót vele. Várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Hozzászólások
Bach Viktória
2024. 12. 19. - 11:00
20:12:40 ‹Zsolt› kocek kb nálunk nőtt fel. 20:12:46 * miles quit (timeout) 20:12:58 ‹Pádi› én is a…
Aureliano
2024. 12. 18. - 22:06
Boch: -Ez jó volt, ez a teretlátok. Énekelni fogsz, gg? szeretnéd csak. Hegedül. Nem én hegedülök.…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 18. - 13:48
Szeretnénk Sándortól elkérni ezt a remek fotót a Látszótér Rádióban elhangzó búcsúadásunkhoz. Mert…
Hegyi Zsolt
2024. 12. 17. - 21:08
chat: - lesz ma kis turbulencia, mert lesz két zeneszám, de a szpíker azt mondja majd, hogy nem…
Frantisek Balga
2024. 12. 17. - 08:50
Köszönöm Au, minden jót, fünf komma vier, drei, zwo, eins, zero.