Kiskrapekos
Szaladgál még mindég ide-oda.

Itt egy képhármast láthatunk, egy triptichont, ami egy történetet mesél el az alkotó, aminek a középpontjában egyrészt egy absztrakt formát láthatunk, általában a kép középterében, látunk egy főszereplőt, egy gyereket, és a háttérben látunk egy térhelyzetet, ez talán egy vasútállomás fogadóépülete lehet. A képhármasból kiderül számunkra az, hogy ez a két képen is absztrakt formának ábrázolt helyzet ez egy modern szobor, és a három képből kettőn szerepel a főszereplő. Azt nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy én el tudom fogadni ezeket a képhármasokat, hogyha ezek egymásra épülnek, és nem esetlegesen kerülnek egymás mögé. Mert ezeknek a képhármasoknak mindig az a szerepe, akár egymás mellett, akár egymás alatt szerepelnek, hogy egymás dinamikájára válaszoljanak, egymás dinamikáját erősítsék. Tulajdonképpen ez hasonló, mint a zenében egy akkordnak a felépítése, tehát nem lehet össze-vissza beszélni egy ilyen történetben. Itt, ebből a képhármasból azt kell, hogy mondjam, hogy a tér szempontjából egy jó megállapítást tesz az alkotó, de a szereplő mozgatása - márpedig még ha egy gyerekről van is szó, a szereplő mozgatása akkor is egy fontos szempont ezekben a térjátékokban - csak két képen működik jól, merthogy a középső képen számomra úgy tűnik, hogy az alkotó azt szerette volna megmutatni, hogy a szereplő nincs a képen és ő elbújt; ugyanakkor olyan jól sikerült ez az elbújás, hogy még nyoma sincs, márpedig azt ismerjük, amikor a kisgyerekek bújócskáznak, hogy ők úgy el tudnak bújni egy cérnavékony fa mögé, hogy azt gondolják, hogy ha ők nem látnak, akkor mi sem látjuk őket. És ez egy nagyon jellemző gyermeki humorforrás, de én nem tudom felfedezni a gyereket, azaz kvázi erre nem tud utalni a középső kép. Hogyha külön szemlélem a három képet, márpedig mivel a második kép kilóg, és nem köti össze a történetet kellő erővel, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy kettézuhant ez a hármas kompozíció, és az első kép már a vágás, a kisgyerek karja és a szobor közti tónusrendben lévő differenciák hiánya miatt is gyengébb, a harmadik képpel tudunk igazából foglalkozni, és én ezt szeretném a továbbiakban elemezni. Egyrészt; másrészt pedig azt kell, hogy mondjam, hogy az alkotó ezt a szorgalmi kategóriába küldte be, de ha az első két képet elvetjük, és csak a harmadikkal foglalkozunk, az abszolút működik a tavasz kategóriájában, tehát az alkotó hozzájárulásával ezt átteszem a tavasz kategóriájába, és csak azzal foglalkozva ez egy háromdisznós kép. Miért? A portré, az emberábrázolás egy egészen speciálisnak tekinthető formája a gyermekábrázolás, úgy is mondták régebben a fotósok, volt egy ilyen szó rá, hogy "röhögős". Ennek vannak műtermi, és szabad térben elkészített formái. A műtermi formákat ismerjük, amikor a kisgyereket beállítják a kisvonattal, a kisvödörrel, egy, a természettől elzárt környezetben, és ott próbálják meg a gyereket ábrázolni. A közös jellemzője ezeknek a képeknek az, hogy a gyerek ezt a fotózást nem akarja, nem együttműködő, sok esetben a fotósnak külön fáradsága az, hogy ne egy síró gyereket lássunk a képen, aki menne már haza, vagy ne a zokniját húzogató, zavarban lévő gyereket, hanem egy olyan portrét próbáljunk meg készíteni, ahol legalább valami imitációja történik a pozitív kisugárzásnak. Most ebben a helyzetben az alkotó egy másik utat jár, ami nagyon fontos, és nagyon jó, hogy együtt lenni azzal a modellel, együtt élni azzal a kisgyerekkel, aki a képünknek majd a szereplője lesz, bevonódni az ő játékába, tulajdonképpen elkezdeni vele játszani, perspektívában is az ő szintjén mozogva, tehát az nagyon fontos, hogy méretben ne egy felülről fényképezett, esendő beállítást próbáljunk mutatni, nagyon jó, hogy az alkotó le tudott ülni, kucorodni a kisgyerek világába, és bevonódott az ő játékába, mert látjuk, hogy a kisgyerek arra figyel, hogy ő mit csinál, tehát tulajdonképpen felénk figyel, ha nem is néz 100 %-ig a kamerába, fel tudta a fotós kelteni a gyerek érdeklődését, és a gyerek előbújik a forma mögül. Ami még nagyon fontos a helyzetben, hogy látunk a bal felső sarokban egy, a kamerába beszűrődő erős fényt, ami nagyon erősen és izgalmasan töri, szabdalja ezt a formát, tehát tulajdonképpen a Nap is átkukucskál a forma fölött, ahogyan a gyerek is egy párhuzam, ő is átkukucskál a formának a két lába között., és benéz ide hozzánk, kíváncsian figyeli, hogy mi történik itt közöttünk. Ráadásul egy nagyon jó perspektivikus játékot is látunk, és a tömegelosztás is nagyon jól alakul, mert a kép bal oldala egy 2/3-os tömeget képvisel, mivel ez a forma vágva van a jobb oldalon, ez 1/3-nál is kevesebb lenne, és ezt a gyerek formája, a gyermeki test tömege húzza vissza, tartja egyensúlyban – tehát a gyerek a mérleg nyelve. (szőke)
értékelés:

aTi
levespor...

A kép súlypontjait nem értjük egészen, van egy villanyoszlop, a bal felső sarokban, ott ahogy ez belóg, tulajdonképpen kis ráhagyással aranymetszésben van, ami szép struktúrát is ad. Ha külön veszem a fejet, még ebben a vágott formában is elfogadható, jó helyen van. De a kettő együtt furcsa, talán mert a kép jobb felső sarka üres maradt és mintha nem kapcsolódna a tábla sem ehhez a helyzethez, tehát mintha két kép lenne, nem áll össze egy képpé. Az ötlet jó, de rendbe kellene tenni a kompozíciót. (szőke)
értékelés:

Kriszti

Szereted ezt a hosszúkás formát, ez adódik a fényképezőgépedből, itt ennél a képnél még indokoltnak is mondható lenne, de picit kettészakad a két képkocka. Szeretjük a képet, mint egy kártyalap, az ujj is lefelé mutat, megvan a három disznó. (szőke)
értékelés:

Manka
Ő az én kis mankám, én meg az ő nagy rumcájsza: így kettecskén riogatjuk olykor a burzsoá gépjárművezetőket! [bújÓcska]

Több probléma van ezzel a képpel, egyrészt nem tudjuk, ki a Manka. Hogy a kerékpár, vagy annak tulajdonosa-e. Ráadásul ha abban gondolkodunk, ami a képen látható, és a kerékpár vonalon indulunk el, akkor ott meg abba botlunk bele, hogy két kerékpárt látunk, tehát így sem megfejthető a kód. De ha mindezt elfelejtjük, mindegy, mit írtál címnek, akkor a barátom leckéhez így ez kevésbé koncentrált. Ezen kívül ez az enyhén szélesvásznú képméret nem indokolt minden esetben, nem szükséges. Kérjük, hogy ezt a leckét ismételd meg, személyesebben, közvetlenebb érzelmi kapcsolatban azzal a tárggyal, amit itt mint felvetés, megismerhettünk. (szőke)

Fruzsi
Itt még volt neki hat levele - azóta meg növeszti.

Nyilvánvalóan a kép címe a növényre vonatkozik és nagyon örülök, hogy egy ilyen személyes viszony jelződik egy fotón. De amennyire szeretetteli és intim a kép címe, nem érzem ugyanezt az intimitást a képen. Egy tárgyilagos háttér előtt egy sziluettes képet látunk, ami ettől még nagyon jó ritmusú, jó a forma, tetszik a kép, csak nagyobb a távolságtartása, mint ami a címben van. (szőke)
értékelés:

Korlátköldök
Nyissz-nyassz.

Attila, ne ugráljál össze-vissza, próbáld azokat a feladatokat megoldani, amik előtted vannak. Vannak mások is az estiskolán, akik hiába akarták volna a köldököt megcsinálni harmadik feladatnak, nem volt rá módjuk, mert akkor még nem volt köldök lecke, vagyis kénytelenek voltak módszeresen sorba menni a leckéken. Mondom ezt azért is, mert úgy gondolom, hogy a lecke, amit beküldtél, mivel nem épülnek a feladat elgondolások egymásra, ezért nem tudják azt a fajta személyességet hordozni, ami a leckék egymásra épüléséből következik. Ez egy elnyújtott, hosszúkás kép, de ami rajta van, az túl szürke, nincsen rajta dinamika, nincs ritmizálva, értem, hogy bele van vágva ebbe a kör formába, értem, hogy a formákat akarod megmutatni, de nem érzem elég sűrítettnek az üzenetét. Ezt nem csak a te képedre, hanem több kép kapcsán szeretném elmondani, hogy nem az a megoldás, hogy fogom az ollót és az előtte exponált formát vagdosom, mert nem fog megoldást jelenteni abban, hogy tudjam, mi az üzenet, mi a gondolat. Kérem a leckét ismételni. (szőke)

Mediterrán Nyúl
Nádasdy Nórának tisztelettel: kolozsaTtila

Azért örülök ennek a képnek, mert az épített formák és ritmusok megjelennek, az emberi alakkal együtt válik izgalmassá és lesz meséje a képnek, hogy ott egy női alak, ettől válik izgalmassá, és ráadásul a nő ruhájának szürkéi is harmonizálnak a szürke felülettel és jól húzzák vissza jobb felé a kép bal oldalán sárga ritmusokkal jelenlévő folyosót, tehát ezt nagyon jónak tartom, azt ugyan nem tudom, mi a nyúl, de a kép jó kis kép, és jó a modell hogy fél szemmel felfelé néz. Az is jó, hogy az íveknek a bal oldali határozott egyenes is jó ellentétpárja. (szőke)
értékelés:

Parázson csülkült
Az első fordulóm ugyanolyan volt most, mint tavaly; ugyanaz a táv ugyanaz az ember az út végén, talán még az időjárás is ugyanolyan, ha nem kellemesb a kevesebb szunyog végett. Azután hirtelen rámszóltak: indul a következő kör - Menj! (-no, jössz? - Én már voltam kétszer egymás után, Te még nem!) Én pedig beálltam a 13. nak.

Annak nagyon örülünk a képnél, hogy a lábak fölötti fények picit sziluettesre veszik a lábfejeket, hogy az egyik láb bemozdult, és nem ugyanazokat a formákat, irányokat és ritmusokat látjuk, mint egy válaszadó válaszol a másik láb formáira. A leirat nagyon jó történet, nem hiszem, hogy össze kell hozni a képpel, hisz a kép önmagában is képes megállni szerencsére. (szőke)
értékelés: