Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királylány. A királylány egy hatalmas kővárban éldegélt, és leginkább szomorúnak, boldogtalannak érezte magát. Gyakran kiült a vár fokára, a távolba meredt, mintha keresne valakit, vagy valamit...

Nagyon örülünk annak, hogy Noémi hosszú idő után ismét küldött leckét, és arra szeretném sarkallni, és azt a kérést hozzá eljuttatni, hogy folytassa a leckéket, küldje őket, mert nem rossz ez az irány, amit mutat. A kép egy önportré, egy külső környezetben, és ez a környezet is nagyon attraktív, hatásos, és a póz is nagyon jó, azaz azt mondhatnánk, hogy ez egy háromdisznós kép. Viszont egy disznót azért mégis visszatartunk, mert egy picit a kompozíciót pontosítani kellene, mert most a képkivágás, a képkeretünk elhelyezése olyan döntés, hogy a modell fejét helyezi a kép kvázi középpontjába, és ez több kompozíciós szabálynak ellentmond, és súlypontjában sem biztos, hogy itt kellene szerepelnie. A modell az egyik helyzetben határozottan tekint a kép bal oldala felé, jobbról balra néz félprofilban. Márpedig amerre a modell néz, arra mindig nagyobb teret mutatunk, ez az egyik szabály, amit persze fel lehet rúgni, és azon az oldalon veszek kisebb teret, amivel feszültséget teremtek, lezárom a tekintet útját, és ezzel fokozom a kép drámaiságát – de most a kettő között vagyunk, se nem több, se nem kevesebb, félúton megálltunk. A másik ilyen dolog a testtömeg elhelyezése; most a lábnál, féltérdnél van vágva a kép – ha itt még egy ujjnyival többet kapunk, akkor ez a testforma mint tömeg erősebben jelentkezne, azaz jobban fókuszálnánk a személyre a tájban. Itt ennek a kettőnek az aránya is billeg, hogy melyik az erősebb; azaz ez a két kompozíciós döntés az, amiben határozottabb döntést kellett volna hozni. Még valami, ami fontos jelzés a képen, az a szemüveg, aminek mindig van egy szerepe egy portrénál, ahol a néző egy szemkontaktust keres a modellel, vagy a szemet akarja megfigyelni, mert a szem teszi felismerhetővé az arcot, és jelentése van annak, ha egy szemüveggel eltakarjuk a szemet, az arcot. Itt kétféle helyzet van, az egyik az, amikor a szemüvegen átlátunk, és a szemüveg használatától függetlenül a modell szemét látjuk; a másik helyzet, mint itt a napszemüvegnél, ahol a foncsorozott felület visszatükrözi a fényt, ezáltal nem látjuk a modell szemét, csakhogy ekkor ennek a használata megint értelmezhető kell, hogy legyen. Pl. Leibowitznak van egy nagyszerű fotója Stevie Wonderről, ahol a vak énekes a jellegzetes szemüvegében van, és a szemüveg lencséjén visszatükröződnek a derítővásznak és ernyők, és ezzel egy humoros helyzetet mutat, másrészt meg jelentést ad annak, hogy egy vak embert látunk. Itt viszont a szemüveg nem szól semmi másról, mint arról, hogy nem mutatom meg magam, a gondolataimat nektek, védekezek, és ebben is egy fontos döntést kellene meghozni az alkotónak. Egyébként szerintem két disznót megér. Az a történet, ami a képhez kapcsolódik, ha van időd, és meg tudod nézni az estiskolások képeit, a közösséget, akik beszélgetnek, kommunikálnak egymással, akkor láthatod, hogy mindazokra a kérdésekre, gondokra itt fogsz tudni találni gyógyírt, és talán vizuálisan is meg tudod fogalmazni, és a képeken keresztül fogsz tudni másfajta útmutatást kapni arra az állapotra, ami a képből és a szövegen keresztül is átjön. Legyél bátor, és köszönjük, hogy ideérkeztél közénk, és hidd el, hogy a többiek is fognak segíteni, hogy képeken keresztül mesélj. (szőke)
értékelés:

Íme a második házim. A fényképkészítést ötvöztem a fényképszerkesztéssel, a színes képből fekete-fehéret öregítettem. Utaztam az időben... nem emlékszem, hogy festettem kisgyerekként a fekete-fehér képeken. Talán nem is készült rólam fekete-fehér. Meg talán semilyen:-))

Kedves Noémi, formailag egy jó képet látunk, szépek a ritmusok, jó az ötlet, a gesztus is, abban kis ellentmondást vélünk feldedezni, hogy úgy hívsz időutazásra, hogy közben a sminked, hajad nagyonis mai maradt. A külső és belső egyaránt fontos. Előbb lélekben, érzelmileg hangolódik rá a modell a feladatra, de ez nem elég, ha a kép formai alkotóelemeire a fotós nem figyel oda. Itt jelen esetben ha jól látjuk te vagy a modell is és a fotós is, emiatt a a ráhangolódási folyamat előtt kritikusan meg kell figyeld, hogy a beállítás, a smink és a jelmez is azt az üzenetet erősíti-e, amit a gesztus a belső ráhangolódáod után mutat majd. Ennek ellenére egy jó ötletet látunk, érdemes lenne talán ezzel a kérdéskörrel többet foglalkoznod, hogy megteremtesz magadnak mese történeteket, amikben aztán mint szereplő, le is fotózod önmagad. (szőke)
értékelés: