Az ötlet jó, és a gesztus is tulajdonképpen megfelelő. Én azért megvártam volna azt, hogy ő elkezdje bontogatni a kis szárnyait, ennyit hozzátennék, mert így most ez nekem azért dinamikában kevesebb. De az irány jó. Azért attól az embertől, aki annyira precíz tud lenni, mint ahogy a 3. leckédnél láthattuk, attól azért azt várnám, hogy ezt a többi képen is mutassa meg. Én most ezt itt nem érzem annyira erősnek, úgyhogy azt kérném, hogy ezt a leckét most ismételjük meg, és még egyszer mondom, az első három leckével dolgozzunk. (hegyi)
Az a helyzet Éva, hogy értem én ezt, csak nem volt eldöntve az, hogy téged ebben mi izgat. Ha maga ez a két fej, akkor kisebb mélységélességgel kéne dolgozni, de az a baj, hogy mivel te kimagasodsz a napraforgó mezőből, ezért kapunk a háttérből is, miközben a háttér itt most nem érdekes. Vagy lényegesen magasabbról kellene ezt ábrázolni, vagy pedig valahonnan lentről, és keresni valami olyan kicsi fejet, ami méretben benne marad ebben a napraforgó tengerben, és mintegy ilyen kisgyerek, ott senyved. Tehát onnan lentről ez mást tudna mutatni. Ez így most nekem annyira nem izgalmas. Visszaadom ismétlésre. (hegyi)
Egyik biciklizésem során találkoztam ezzel a morbid kompozícióval.
Pontosan értem, hogy miről szól a dolog, amikor a cipő és a cipőfűző felkerül a villanyvezetékre, de ez így, ebben a formában nem elég. Tehát az, hogy ez fent van a dróton, formailag nem erős. Ehhez kellene a környezet, az atmoszféra úgymond. És nyilvánvaló, hogy akkor valószínű, hogy nem ezt a cipőt kell lefényképezni, mert ha ez egy lakótelepi környezet, ha ez egy olyan városi környezet, ahol azért a város elemei meg tudnak jelenni, akkor ez az egész a szürrealitásában már tud működni. De mivel kiragadtad ezt, és csak az eget kapjuk meg, meg ezt a drótot, így most nekem ez olyan, hogy formailag nem tudom kötni, és térben sem tudom jól elhelyezni, hogy ez egy méterre van, vagy ötre, vagy tizenötre. Ezért problémás ez nekem. 1 csillag, mert a megfigyelés jó. (hegyi)
értékelés:
Hát, ha ebből azért került fel kettő, mert azt kellene értelmeznünk, hogy melyik a jobb, akkor egyértelműen az elsőre teszem a voksomat, mert a második kép nekem túl sokat nem jelent. Az első kép így, ezzel a sok leparkolt autóval, és a kicsit romos metrószerelvénnyel már többet mesél. Talán megért volna még annyit a dolog, hogy valamennyivel többet adjunk ezekből a metró kocsikból, mert akkor még jobban ellenpontba tudnak kerülni ezek a modern buszok az orosz technikával. Így most, hogy kettő van, ezt nem nagyon tudom értelmezni. Az első képre megadom a 3 csillagot, függetlenül attól, hogy nem teljesen jó a kompozíciója. (hegyi)
értékelés:
A legőszintébb valóm...
Azért örülök ennek a képnek, mert nagyon határozott elképzelést mutat saját magadról, a saját magad ábrázolásáról. Olyan szinten határozottat, hogy a horizont is már csak eszköz lesz, és nem a valóság leképezése, és ez nagyon jó dolog, mert egy nagyon jó példa arra, hogy hogyan kell a tömegekkel bánni egy képen, és ha van értelme, akkor át lehet lépni azon a szabályon, hogy a horizont legyen vízszintes. Itt a példa, hogy egyáltalán nem zavar, sőt, hozzájárul a kép dinamikájához, hogy ezt az egészet így megforgattad, mert a figura az, ami ezt az egészet visszabillenti. 3 csillag és leckemegoldás, és arra kérlek Éva, hogy az első két leckét is tessék megcsinálni. (hegyi)
értékelés:
Kétségtelenül nem étel, ez az "élni tudni kell" kategória. Fertő tó partján készült, amikor tekerés közben megálltunk pihenni.
Recept:
1. Tedd magad szabaddá két napra!
2. Utazz le Fertődre!
3. Indulj el kerékpárral az egyik irányba és kerüld meg a tavat!
4. Az út közben lévő látványosságokat nézd meg!
5. Majd, mint aki jól végezte dolgát, állj meg a parton ebben a hangulatos kávézóban és a panorámában gyönyörködve pihenj meg!
Annak nagyon örülök, hogy valaki átértelmezi a leckét, és nem kötelezően a standardeket akarja hozni, hiszen az étkezés, a rítus tulajdonképpen többféleképpen kapcsolódhat be az életünkbe, és ezt is el tudom fogadni, hogy egy utazásnál, egy parkolóban akár egy finom kávé is nem csak, hogy frissítőül szolgálhat, hanem emlékezetes pont is lehet azon az utazáson. A leirat alátámasztja ezt, de a leirat nélkül is működik a kép. Azzal van némi problémám, hogy vagy határozottabban kell az egészet megtekerni formailag, tehát akkor legyen ez az asztal tényleg ferde, vagy pedig próbáljuk meg azt, hogy minél kevesebb nyitott formát hagyunk a képen. Itt a kép alján elindulva van egy háromszög, ami nehezen értelmezhető, hogy miért van ott, ugyanakkor az asztal sarkába belevágtunk. Tehát itt a formák nincsenek teljesen értelmezhetően felvázolva. A hangulat rendben van, de valahogy az egésznek a ritmusával van problémám. Egyébként az az oszlop, amit látunk, amihez hajókat kötnek ki, vagy nem tudom, ami az asztal széléhez van téve, az is inkább fenyegető nekem, mintsem hogy ezt az egészet értelmezni segítse. Ha az asztalon ezt a tálcát elhúzta volna jobbra, akkor akár lehagyható lett volna ez az egész nagy, sötét tömeg, a hajóból többet kapnánk, és az egésznek az üzenete még értelmezhetőbb lett volna. (hegyi)
értékelés:
Akitől alázatot és tiszteletet lehet tanulni. Artik, maga a jóság!
A téma elhelyezésével van problémám, mert most dekomponáltuk ezt a képet valamennyire, de azért nem annyira erősen, hogy ez az egész indokolttá váljon, mert a háttér nem annyira izgalmas. Akkor lenne értelme ennek, hogy letettük őt az egyik sarokba, ha a többi résznél valami olyan történne, ami egyrészt ezt indokolná, másrészt pedig ellenpontozni tudja tömegében is, és tematikájában is. De ez most nem történik meg, úgyhogy ebben a formában nem nagyon értem, hogy miért van a kutya ennyire leszorítva a kép alsó részéhez. A kép felső részénél pedig elég sokat meghagytál a térből. Ott van egy ház, ami formailag elkezdődik, de nem nagyon értem, hogy arra mi szükség van, mert világosabb, mint a kutya fején lévő foltok, tehát nem tudok eléggé a kutyára koncentrálni, mert állandóan a kép felső határvonalának a közepére nézek. (hegyi)
értékelés:
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Hozzászólások
Hegyi Zsolt
2024. 12. 17. - 21:08
chat: - lesz ma kis turbulencia, mert lesz két zeneszám, de a szpíker azt mondja majd, hogy nem…
Frantisek Balga
2024. 12. 17. - 08:50
Köszönöm Au, minden jót, fünf komma vier, drei, zwo, eins, zero.
Aureliano
2024. 12. 16. - 19:58
Feri, ezt a képet még mindig szeretem. Bezár a rádió, utolsó adásomhoz kölcsönvenném borítónak.…
Aureliano
2024. 12. 14. - 20:24
Köszi Ányesz, hogy utolsó műsorunkhoz ilyen jó illusztrációt készítettél, jó előre! Nem is tudom,…
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…