Feri képe történetiségét illetően hatott rám, a sűrítésével. Bevallom, erről a képről Ferivel váltottunk levelet, mert véleményem szerint ha ez aktban készül el, akkor kevésbé lenne zavarba ejtő, mint így. Tudom, meglepő első olvasásra ez a gondolatsor, de próbálom elmagyarázni. Az elsődleges üzeneti réteg a várakozásé, szemlélődés, a bent és kint, ez érthető és világos. De azzal, hogy minden álomszerűsége ellenére megmaradunk a valóságnál, és ezt a ruha erősíti fel, azzal olyanná lesz a kép, mintha valami öregek otthonában készült volna, ahonnan már nincs tovább, nincs kiút, kijárás. Ezt erősíti az ablak keresztje és az is, hogy miközben a figura kifelé néz, tehát számára a külvilág fontos, de mi, a nézők ebből semmit sem érzékelhetünk. A bentitől elfordult, de a kintihez is csak szemlélőként van köze, karba font kezével a nyugalom mellett a tétlenség, elutasítás, tehetetlenség is bekapcsolódik. Ha akt készül, átkerül a szociografikus irányról a hangsúly az általánosra, a formákra, és egyből eltűnik ez a nyomasztó érzet. Remélem, Feri ezt egyszer megcsinálja aktban is, úgy, hogy az asztalon is lesz egy hamutál vagy egy szemüveg, könyv, valami, ugyanígy életlenben, mint most van. Szóval egy szónak is száz a vége, ez a kép jó, erősen üzen, emellett ha a havi anyagot nézem, Feri az egyik legösszeszedettebb alkotó. Nem mondom, hogy minden képe találat, de érződik rajta, hogy dolgozik azzal, hogy birtokába vegye a képnyelvet, és ez fontos. (hegyi)