Ebből nekem a középső a jó, az első zavaros, a harmadik nem olyan összeszedett, mint a második, amin minden a helyén, jók a ritmusok, a formák, a színek, az egész egy olyan egység, ami tökéletesen tud működni. Kevesebb képelem mindig jót tesz a képeknek, vagyis általában jót tesz, mert nyilván van eset, amikor a sok minden együtt adja ki, de javarészt az ember amikor képet néz, néhány elemnél többel nem tud mit kezdeni, a néző maga elkezdi leválogatni a felesleget, és ha elunja, továbbáll. (hegyi)
Ez így se rossz, sőt, a meglátás kiváló, egy kis rendezés itt is elkelne, egy pöttyös labda, egy napozóágy, egy növény, akármi, ami megbontja, ami kontextusba helyezi a formát. (hegyi)
Ez a színes állványzat nagyon megfogott, nem is értem, hogy miért ilyen.
A színes állványzat jó terep, de be kell rendezni a képet, azaz vagy kell modell, aki megcsinálja, amit mondasz vagy ki kell várni, hogy megtörténjen, azaz hogy úgy sétáljanak be a képbe, hogy ez az egész megtelhessen élettel. Enélkül egyelőre egy színpadi kép, egy jó ritmus, de még nem elég a képhez. Mégis azt mondom, hogy érdemes ezeket megcsinálni a tapasztalás miatt és mert kell gyűjteni a helyszíneket. (hegyi)
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Hozzászólások
Török József
2024. 12. 30. - 21:27
"Se está acabando ya." "-És a fiúk. -Na pufff. -Ági és a.fiúk. -Az már félig Kontroll csoport…
Bartos Ágnes
2024. 12. 29. - 15:34
Én is meghallgattam,köszi Gabri és Gyula. Szépszomorú volt valóban, mint minden mostanában.
Aureliano
2024. 12. 28. - 13:14
Na, ezt is meghallgattam. Izgalmas az olasz kaland, érdekes lett volna hallgatni a felújításról.…
Aureliano
2024. 12. 28. - 12:15
Meghallgattam. Csodálatos borsodi japán halandzsareppet is tartalmazott, ami tetszett. Gyula is…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 27. - 21:16
Jelezném, hogy az árnyas patakot szeretném elkérni háttérképnek. -- az a Sagittario folyó egyik…