Eltűnt falu elfelejtett temetője
Egy falut porig romboltak, hogy bányát létesítsenek a helyén. A kép a falu temetőjében készült. Kapuja nyitva maradt. Valaki virágot hozott egy sírra egykor. Aztán elment... Nincs már kéz, ki a kaput gondosan bezárja.

Anita képeiben, a körülötte lévő világban, környezetben, ebben az erősen múlthoz kapcsolódó térben nagyon fontosak ezek a megfigyelések, hogy a természeti értékek megérintik, és ezzel kapcsolatban nagyon sok alkotást küldött be. Ez az irány nagyon jó, ami alapvetően ugyanakkor a leiratban is elhangzik, és továbbra is ezt kérem az Anitától, hogy mindezt, ami benne lezajlik, és látunk egy talán keresztény temetőnek egy obeliszk egy darabját, és egy sírkert-kaput, és ennek a kettőnek a véleményem szerint jól komponált, jó ritmusú fényképét, valahogyan próbálja ebbe az egészbe saját magát beleépíteni, nyomot hagyni rajtuk, anitásítani őket, és ha ez megtörténne, akkor nem lesz szükség mankóra, a leiratok kapcsán. Tehát a kép önmagában egy dél-alföldi vagy országos fotótárlaton bárhol szépen, tisztességgel tudna szerepelni, de nyilván ezt az oldalt, és az oldalon lévő helyzeteket azért próbáljuk együtt csinálni, működtetni, hogy ne egy képmegosztó képeit rakják ki az alkotók, hanem keressük a képeinkben a válaszokat saját magunkra és magunkon keresztül a világunkra. Én ezt kérném, hogy ha tud még foglalkozni ezzel a házifeladat-sorral, akkor mindig tekintse saját magát egy fontos elemnek, hiszen ő az alkotó. (szőke)
értékelés:

Barátom

Egy kettős portrét látunk, az egyik személy Anita, a másik az, akit bemutat nekünk. A kép egy őszinte üzenet, de mégis van vele egy kis problémánk, és ez abból adódik, hogy a fotósnak bizonyos szempontból néha nem szabad fotóznia. Ez nagyon furcsán hangzik, amit mondok. Ugyanis vannak olyan személyes helyzetek, ahol nem tökéletesen vagyunk kontrolljában annak, hogy éppen mi történik velünk, mert éppen annyira boldogok vagyunk, vagy annyira elkeseredettek, tehát a skála elég széles lehet, de a felfokozott érzelmek nem mindig úgy jelennek meg a gesztusokban vagy az arcokban, hogy az a fotográfiát erősíti. Ezen a képen két olyan embert látunk, akik nagyon boldogok és nagyon örülnek egymásnak, de ha a fotográfia időtállósága szempontjából nézem, akkor ha ez a boldogság 10-20 %-kal kisebb, akkor is megmarad, és átjön a néző számára, de talán a szemekből többet látnánk, mert annyira erősek a nevetés arcmimikai gesztusai, hogy a szemek csak résnyire látszanak, azaz ezekre egy picit jó odafigyelni, hogy nem biztos, hogy az örömet a legjobban az fejezi ki, ha ennyire szélesen mosolygunk, ráadásul ebben felmerül az is, hogy ha valami ennyire erős, hogy vajon tényleg, valóban ez történt meg? Szóval a nézőben felmerül a kérdés, hiszen nincs beavatva, hogy valójában min nevetnek ennyire, és furcsán érzi magát, hogy lehet, hogy rajtam nevetnek, aki a fényképet készítem, vagy rajtam, a nézőn? Még egy dolog, hogy Anitának látjuk a kezét félig, a barátnője vállán, és nem érzem indokoltnak a vágását. Mert vagy ne legyen rajta, vagy ha szerepel, akkor azt jó látni. Szerintem a gesztust is erősíti az, hogy magamhoz ölelem, magamhoz szorítom azt a másik embert, ez az érintés kapcsolat nagyon fontos. (szőke)
értékelés:

Hazaértem

Nem tudom eldönteni, hogy ez valamilyen csali, egy élőlény, egy műanyag forma, ami a kertben egy egérlyukban vagy békáknak is szoktak lenni, tehát van ilyen, hasonló a probléma itt a köldök leckénél, mint az előzőnél volt, hogy még ha elfogadom is, hogy ott egy légy megy be a lakásába, bár nem ott lakik, de ez az albérlete. Tételezzük fel, hogy elfogadjuk ezt a feltételezést. De itt is ezek a fűszálacskák zavarossá teszik ezt az abszurditást, nem tudok kellően odafigyelni erre, nem tudok odafigyelni erre a párosításra, mert körülötte van egy csomó más rekvizítum, például levelecskék; vagy azért mert ahonnan fényképezve van, egy ilyen félig felső félig oldalsó gépállás, vagy a fények miatt, de sok minden van a képen, és ezért a kép kusza. Hiába van középen a mélyedés, és ott az az élőlény, vagy élőlény-forma, ha egyszerűen a kép üzenete kusza. És ha ehhez hozzáveszem, hogy a kép címe a Hazaértem, a lecke a hívószavaival mit üzen, akkor nagyon nehezen tudom értelmezni a sűrítményét ennek a képnek. Azaz ha a köldök házi feladathoz akarom kapcsolni, a föld köldöke, amihez ha a hazaértem szót akarom kapcsolni, akkor a légy az ki, mert milyen köldök az, ami bevonzza ezt a legyet, nem tudom dekódolni, értelmezni a képnek a konkrét vizuális üzeneteit, a lyukat, a legyet, tehát nem tudom merre induljak el. Amúgy kompozíciós szempontból ha semmit nem tudok a címről, a házi feladatról, akkor azt mondom, hogy valaki valahol lefényképezett a ház mellett egy talajt, ahol a virágok jönnek ki, és megy ott az a tücsök a lakásába. Nem tudom megközelíteni. Azt javasolnám, hogy nézd meg még egyszer a köldök lecke videóját, hogy miről beszéltünk ott, és fuss neki még egyszer ennek, az érzelmi részének. Még azt is hozzátenném, hogy a köldök az egy nagyon személyes, és személyre szabott lecke. Tehát én elfogadom amikor azt mondjátok, hogy a köldök az legyen egy fa odva vagy hasonlók tehát lehet asszociálni, de azért foglalkozzunk egy kicsit magunkkal, mert ezeknek a dolgoknak egyszerűen nincs tétje. Ezt visszaadnánk ismétlésre. (szőke)

Talp
Talp vagy talplenyomat?Inkább patalenyomat.

Nagyon jó az irány, amit Anita elkezd keresni, és nagyon jó a megfigyelés, hogy egy erdei saras talajban talál egy időlenyomatot, egy talplenyomatot, nem tudom milyen állatét, és használja ezeket az oldalfényeket, amelyek ebben a gödörben árnyékként jelennek meg. De már többször beszéltünk erről, és itt behívnám a csendélet fogalmát, ott több képnél is elhangzott, hogy a fotósnak pont az üzenete miatt bele kell nyúlnia a képekbe, az üzenetrendszere pontossága miatt, kell tudnia manipulatívan is komponálni. Itt a képnél a felső részen van egy valamilyen növény gallydarabkája, ami a talpba fúródik bele, és alul egy másik kis gallyacska, és ezek magát a lenyomatformát zavarosabbá teszik, összezavarják a képen belüli üzenetet, tehát én azt mondom, hogy még kellett volna ezzel játszani, maniulálni, hogy méginkább erre a patalenyomatra tudjunk koncentrálni. Sok más rekvizítum is jelen van, vaami elszáradt levél, vagy forma. A kép bal felső sarka pedig, ezek a tónusértékek kívánnak egy kis derítést, valami fehér pólóval, vagy tükröcskével, oda be kellene reflexelni. Tehát jó az irány, jófelé halad az Anita, bátor dolgokat csinál, csak még tisztulnia kellene ezeknek a történeteknek. Ezzel úgy tudsz segíteni magadnak Anita, hogyha a fotózások előtt kimondod magadnak - és nem kell szégyelleni, nincs ott senki - hogy mi az, amit ki szeretnél mondani, amit össze szeretnél sűríteni a képedbe, és ez hívni fogja a megfelelő megoldásokat feléd. Hogy az exponálás előtt mélyedj el, ne siess vele; furcsa dolgot fogok mondani, ez olyan, mint amikor az ember szerelmeskedik, nem rohanja el, hanem hagyja, hogy a dolog az élvezete miatt a maga rendjén zajoljon le. Tekintsd a fényképezést is ilyennek, mint a szerelmeskedést, amiben hagyd az időt, hogy átszívódjon rajtad, és ez segíteni fog a formák megtalálásában. (szőke)
értékelés:

Lila akácos

Talán nagylátószögű az az optika, amit használ, vagy nagyon közel van a géphez, hiszen ez egy önportré, és megint a lila akáchoz kapcsolódóan tudott választani egy olyan ruhát, ami hasonlóan ritmizál az akácvirágokkal, és megint azt mondom, hogy itt egy görög színházi játékot látunk, a természeti tárgyak miatt. Itt is megfogalmaznám, hogy ebbe akkor a szemüveg, a nyaklánc nem kellene. Ugyanolyan színű drapéria, vagy a drapéria sem, valahogyan meg kellene oldani, hogy ne e kettő között legyen, hogy ne Vera Hityilova Egy faun megkésett délutánja c. filmjéből az egyik szereplő lépjen ki, mert valahol egy határvonalon mozog ez az egész. Szerintem ha egyszer kitalálok egy olyan történetet, hogy a fejemre teszek egy cseresznyefát, akkor az, hogy utána a fejemre teszem az akácfát, az nem ad többet, nem kevesebb, nem jobb. Tehát egy történetről egy bőrt lehet lehúzni. De ha én a fejemre teszem az akácot, akkor a mellemre is teszem az akácot, akkor nem fogok felvenni egy otthonkát, hanem vagy meztelenül lefotózom magam, vagy mindenütt akác van rajtam. És ez mind a két képre igaz, mert ez most így olyan, hogy mentünk a kiránduláson, a fejemre esett egy vödör akácvirág, és elkattintottam a gépet, mert ez jaj de vicces. Nekem ez a bajom vele. (szőke)

Ideiglenes megoldás

Nem tudom, hol van a kép, akár egy bakonyi faluban, de nálunk pont ilyenek a terméskő falak, az épített környezetben a terméskő felületben láthatnánk egy átlátást, amibe be vannak rakva szárazon a kövek, ugyanakkor az egész egy agyagba falazott kőfal. Szeretem ezeket a falakat, mert a falunkban ilyenek vannak, de mégsem tudok a képpel mit kezdeni, nem tudom, mitől személyes, mi az, amitől az alkotó ebben benne van, mi az, amit közvetít azon kívül, hogy elkattant ez a kép, megintcsak az az érzésem, hogy egy nagyobb képből szűkítődött le, ekkorára, erre a befalazott ablak című képre. De nem elég dekomponált ahhoz, hogy dekomponáltnak mondjuk, nem eléggé komponált, hogy ez egy szimmetrikus történet legyen, hogy legalább az legyen a kapaszkodónk, és még a felületek sem függőlegesek, hogy legalább azt lássam, hogy a geometriát keresi. Úgyhogy ismétlést kérek szépen, mert maga ez a struktúra és hely jó. (szőke)

Rózsaszin ágas én
Tavasz kívül-belül

Egy rózsaszín fa virágai alatt látható az alkotó, egy ciklámenszínű ruhában, nyilván a tavasszal függ ez össze, és a kompozíció, aminél a perspektíva, vagy a szem magassága az emberi alak alatt helyezkedik el, így a kamera egy kicsit felnéz a modelljére, ettől láthatóvá válik a modell körül a fa, amelyen virágokat látunk, amik felülről tulajdonképpen beborítják őt, és egy kis rózsaszín virágkoronával keretezik. Alapvetően ez a rózsaszínes hangulat határozza meg a képet, mert ugyanilyen kevert, fehérrel lágyított színek vannak a ruhán, a pici kis fényfoltokon, és ugyanígy fehérrel hígitott, gyengített a két fülbevaló is, ami egy világoskék színnel van jelen a bőrön, a nyak és a félprofilos arc állkapocs körüli részén. Ami formailag talán egy kicsit fura, noha tudom, hogy Anita szemüveges, hogy ez a kicsit színházszerű, játékos, 30-as évek szabad táncaira jellemző archaikus visszatekintés, mint egy kis görög nimfa, ebben a formavilágban én úgy gondolom, hogy a szemüveg nem megfelelő. Tudom, hogy ez a szemüvege, de lehet, hogy a kép kedvéért talán érdemes lett volna levenni, és ez az én szubjektív véleményem csak, de úgy gondolom, hogy ha Anita vonzódik az ilyenfajta játékokhoz, ahol próbál kicsit műtermibb, színházszerű beállításokat létrehozni, akkor érdemes mindezt akár egy vászonnal, amit maga köré teker, vagy olyan felülettel dolgozni, ami miatt nem fog a kép üzenete lavírozni egy klasszikus stílusjáték és egy mai, dokumentumfelvétel között, ahol az ember csak odaugrott a fa alá és elkattintotta a képet. Most egy kicsit én e kettő között érzem a határmezsgyét, és ha Anitának van kedve és ideje ezekhez a stílusjátékokhoz, akkor ezeket az archaikus helyzeteket érdemes ugyanúgy felfogni, mint egy filmforgatást, vagy egy klasszikus fotózást: rá kell készülni, és mindazokat a rekvizítumokat, ami rajtunk a XXI. századot jelzi, azt el kell tüntetni, vagy át kell alakítani, hogy a stílusa működjön ennek a tavaszvárásnak, az érzékiségnek, a nyitottságnak, és mindennek, ami a nőiségre utal. Meg kell hozzá keresni a megfelelő jelzéseket. Akár hagyni kell, hogy a vállak látszódjanak, vagy a civil és privát dolgok lekerüljenek ezekből a történetekből. Ismételni kell, hogy ez a görög nimfa működjön. (szőke)
értékelés:

Klastrom ablak
És ő vajon mit látott, ha itt kinézett?

Egy álló formátumú képet látunk a Klastromról, annak egy részletéről. Egy épületfotónál, mivel térbeli formákról van szó, nagyon fontos a megvilágítás megválasztása, vagyis hogy melyik napszakban készül a fotográfia, mert egy épület, egy falfelület teljesen más arcát mutatja kora reggel, délben és este. A fotós döntése, hogy az épületnek csak egy részletét vagy az egész épület formáját választja-e az ábrázoláshoz. Ezen a képen egy részletet látunk, ami jellegzetes részlet, de a kép nem tagozódik, nem ad térélményt, a falfelület mellett az egyetlen, ami egyáltalán létrehoz egy másik dimenziót az a távolban az ablakrésen át áltható erdőrészlet és az ég kékje. Azonban még ilyen esetben is van mód arra, hogy akár az előtérbe állított modellel, akár a rés mögötti térben olyan formai megoldásokat hívjunk be a képkereten belülre, ami segít abban, hogy a képnek térbeli kiterjedése is lehessen. Ami a kompozíciót illeti, nincs értelmező magyarázata annak, hogy miért tért el a fotográfus a függőlegestől, hogy miért dől jobb felé, pontosabban hanyatt a kép. Ezen kívül a már szokásos kérdés is újra felmerül, hogyan jelenik meg ebben az üzenetben a fotós, Anita, mi az, ami által érzékelhetünk kötődést, vagyis a kép bemutatása a technika és a fények miatt nem tárgyszerű, nem plasztikus, a személyesség pedig nem került a képre. Ha például egy ilyen épületromot fényképezünk, akkor három lehetőség is, három út is választható. Az egész közeli részletek megmutatása, a teljes épület bemutatása, vagy a falrészt díszletként használva női vagy férfi modellekkel a forma kontraszt megmutatása. Ez a kép jelenleg a háttér, de nem kerül kontextusba, nincs elindítva a történet. (szőke)

Család
Egy képen múlt és jövő.

Anita újabban beküldött képei között egy nagyon intim helyzetet látunk, akár a fáról, akár a kőszoborról beszélünk, még azt is megkockáztatom, hogy ezek a képek nagyjából egy időben készülhettek. De azt kell mondani, hogy ezzel a képpel azért tudunk nehezen mit kezdeni, merthogy megint az a történet áll elő, hogy kérdés, hogy mit akarok mondani. A képen látunk egy kisgyereket, egy idősebb férfit és sírokat. Egyértelműen dekódolható az üzenet. A kompozíció is dinamikus, ez is jól működik, sőt, intim is, ugyanakkor amíg az első képnél a sorozatból Anita fájdalma, gondolatai nagyon erősen átjönnek úgy, hogy a kép maga eszköztelen, egy fát és egy női arcot látunk, és ez az eszköztelenség sokkal többet tud elmondani, mint ennél a képnél, aminél nagyon könnyen adjuk a kezébe a nézőnek a kulcsot, nagyon könnyen dekódolja ezt az egészet és ez kikönnyíti a képet is. A család lecke értelmezésében ismétlést kérünk. (szőke)

Angyalos portré
"Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó, azt hogy minden bűnöm megbocsájtható."

Nem szoktunk utalni és párhuzamba állítani már meglévő alkotásokat, mégis itt kénytelenek vagyunk ezt tenni, mert az Anita lélektani állapotsorozataiban nem véletlenül mondtuk a Fa és én képre, hogy olyan sűrített módon, de egyszerű eszközökkel a létállapot jelen van rajta, amely ha nem ismernénk a Fa és én képet, akkor azt mondhatnánk erre a képre, hogy szintén jól megfogalmazva ott van egy üzenet, de mégis kicsit elrajzoltabban érezzük a barokk angyalt, a vágyat, de túlságosan verbálisak a kép üzenetei és nem az a sűrítettség jelenik meg, ami az előző képben. Itt ezek a formai mankók tulajdonképpen biztosítékok, a kőangyalra gondolva, nem kell ez a segítség, jobban kell bíznod magadban hogy működik ez ezek nélkül is. (szőke)

A fa és én

Anita egyik legerősebb, legőszintébb és feltárulkozóbb képét látjuk, abból a küzdelemből, amit jó ideje látunk az alkotásain keresztül, mindaz a küzdelem és belső őrlődés ott van a képen, ami foglalkoztatja. Nyilván lehetne egy szebb, jobb, védettebb, látványosabb kompozíciót találni, valószínűleg nem véletlen, hogy így állt ide a kameránk elé, amin keresztül vele kapcsolatba kerülhetünk, engedi azt is, hogy a tekintete ne egy boldogságot sugárzó maszk legyen, hanem valójában az ő belső történéseit is mutathassa. Tehát ez egy nagyon őszinte és feltárulkozó, majdhogynem azt is mondhatnánk, hogy korhatáros kép, mert olyan pőrére vetkőzik itt az üzenet küldője, amit ritkán láthatunk, ráadásul nem aktban, hanem portréban, ami lássuk be, nem is olyan egyszerű dolog. Ha már lenne akt rovatunk, ami még nincs, még az is elképzelhető, hogy egy nagy vita lenne itt az osztályfőnök és a pedellus között és az osztályfőnök ezt a képet az akt rovatba átsorolná, ezzel ugyan az estiskola többi hallgatója és látogatója előtt nyilván nagy vitát kiváltva. Fontos az is, hogy bár szemüveg van Anitán, ami általában a védekezés jelzése, hogy ne tudd elkapni a tekintetem, ne tudd, hogy mit érzek vagy gondolok, ugyanakkor itt átlátunk az üvegen, nem zavarja a tekintetet, ráadásul a naturális megmutatás helyett formailag is és üzenetében is hangsúlyozza, fókuszálja az érzelmi történéseket. (szőke)
értékelés:

Fabarátság

A kép egy alsó gépállás és amitől szeretjük és örülünk ennek a képnek, az az, hogy azon túl, hogy jól látható és értelmezhető, hogy egy ligetben valahol fákat fényképez a fotográfus, mégis a fáknak nem egy szokványos megközelítését, lombkorona, törzs, gyökér látjuk, hanem fék formái egymásba fonódása és ezek az ívek ezek a kapcsolódások a címmel együtt értelmezve hordoznak egy társult üzenetet, esetleg a magányról, párkapcsolatról, de a kép önmagában cím nélkül is egy nagyon jó ritmusjáték, ahol ezek az ölelkező formák fenn széttárulkodnak, mint egy elefánt ormány, és lent aztán valamennyire egymáshoz símulnak. Jó ritmusban vágta, metszette ezt a formajátékot, és természetesen jár érte a malac. (szőke)
értékelés:

Portré
Egy alak alapjai: Föld, Víz, Levegő

Ennek a képnek azért örülök, mert érezhető, hogy az alkotó önmaga csinálta, ott a jellegzetes gesztus, amivel üdvözöl bennünket, jellemző a női alak meseisége ezzel a szőrme feles kabáttal, az jó, hogy a fej árnyéka is benne van a képben - sok hasonló leckét láttunk már - a jobb oldallal lehetett volna valamit kezdeni, nyilván az a kéz fogja a kamerát, de a környezetben lehetett volna valamit találni, oda helyezni a jobb oldali részre. Egy kicsit a háttérben van valami ritmuszavar, különösen a fejnél, ott a háttér struktúrája zavaros folthatás, ami bezavar az árnyékba. (szőke)
értékelés:

Kicsiny tó az ölben

Nagyon jó, hogy megtalált az alkotó egy ilyen helyet és jók az asszocióciói a nőiségre, anyaságra, szexualitásra, csak nem látom ezt a képből. Nem jó beállítás, és a fények is elveszik a térbeliséget. Tudjuk, itt az erdőben van ez, izgalmas is, de ennek a képen át kell jönnie verbális segítés nélkül is. Tessék ezzel a leckével foglalkozni még, legyél bátrabb. (szőke)
értékelés:

Tavaszi csúfolódó

A Nibelung-ének és a finn eposz lápvilágból előtörő nimfa érzékiségét felénk csillantó tavasz üzenetét kapjuk, de a fények kopognak, és a kék szőrből lehetne többet is látni. (szőke)
értékelés:

Köszönjük a javítást, így jobb, a fényekre legközelebb kell figyelned majd.