Pókbalett

Azért szeretem ezt a képet, mert Rozi egy olyan világba lép be, amit én fontosnak tartok, hogy a saját megfigyelései szempontjából mozogjon ebben a világban. Ez a közeli, apró megfigyelések világa, még akkor is, hogy ha egy pókot találunk. Én annyira nem vagyok a pókokkal kibékülve, enyhén szólva, sőt, biztos van, aki ezt szépnek látja, tőlem ez messze áll, mint szépségfogalom, de mint megfigyelés, abszolút rendbenlévőnek tartom. Nagyon jók ezek a kis repedések az ablakkereten, valami festett felület lehet, nagyon jók ezek a lepattogzások. Ezt a részét nagyon kedvelem a képnek, és nagyon jó ez a hideg kékes-fehér szín, ami dinamizál ezzel a barnás színnel, amiben ez az állat mozog. A póz, a gesztus, minden nagyon rendben van, érdemes ezzel foglalkozni. Úgyhogy hajrá, csak tovább! Egyetlen egy dolgot teszek hozzá, amiért ez kettő csillag lesz: ez az élesség. Hogy ha éles tud lenni az a háttérben lévő fakeret, akkor élesnek kellene legyen a pók is. Ez csak annyi, hogy hátrébb mozdulsz egy öt centit a kamerával, vagy még annyit se, és máris a pók lesz éles, vagy a pókica is éles lesz. Csak emiatt kettő kiscsillag, de egyébként nagyon köszönöm, az irány abszolút rendben van, hajrá! (hegyi)
értékelés:

Kócos

Fajtáját tekintve angóra tengerimalac.

Egy nagyon aranyos képet kapunk, ez tényleg egy szenzációs kis modell. Én mondjuk nem annyira ismerem ezeket a kis rágcsálókat, nem tudom megmondani, hogy ez egy hörcsög, tengerimalac, vagy micsoda, de tényleg zseniális. Olyan mint egy rocksztár. Egyetlen egy kis apró megjegyzés csak: egyrészt fölül picit talán több rész kellene, de nem sokkal több, csak egy fél centi, másrészt ott a szeménél keresztül megy ez a szőr. Én annyira nem értek ezekhez az állatokhoz, nem tudom, hogy ez mennyire kiküszöbölhető, hogy simogatásra hogyan reagál, hogy lehetne kisimogatni ezt esetleg, mennyire hagyja, hogy az ember játszon vele, és harap vagy nem harap, szóval innen most képernyő mögül könnyen vagyok okos, de azt onnan nem ártana valahogy kivenni, vagy pedig azt mondom, hogy tessék nekiállni és kiretusálni. Ezt nem csak a fotosoppal tudnánk megtenni, tehát a retusálás egy olyan eszköz, ami rendelkezésünkre állt az analóg technikáknál is, tehát nyugodtan meg lehet fogni azt a kis ecsetet, és kipingálni. Időt rabló munka, de megéri, mert most a szeme így kettévágódik, hasonlatosan az Andalúziai kutya című filmben Bunuel-nél, úgyhogy ez picit ott nekem zavaró, de ennyi. A három csillag az megvan, és nagyon örülök, mert ez egy nagyon jó megoldása ennek a leckének, nagyon aranyos kis állatot kaptunk. Ez a közeli felvétel ebből sokat elárul, hogy milyen kapcsolat van az alkotó és a kis állatka között. Ez egy nagyon bizalmi helyzetnek tűnik nekem, úgyhogy nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés:

,

Hivatkozással az április 30-i Rozi rádiózik-ra (interjú Kuklis Gergely hegedűművésszel)

Annak örülök, hogy Rozi ezeket a képeket nem a portré leckébe küldte, hanem a mozgás leckébe, de éppen ezért nem is elemzem igazándiból portréként, elfogadom azt a Rozi általi kategóriát, ahogy ő ezt látta. Két képet kaptunk, és két olyan félalakos portré beállítást kapunk, ahol látunk egy hegedűt, amin a kép modellje szemmel láthatóan valamilyen zenedarabot ad elő. Mivel hogy mozgás leckébe érkezett ez a kép, ezért a megoldást is a mozgásban kell keresnünk. Márpedig hogyha ez így van, akkor azt kell megnéznünk, hogy ennek a mozdulatsornak, ami a hegedülés, mik a jellegzetes mozdulatai. A hegedű egy olyan húros hangszer, aminél a hangokat egy vonóval állítjuk elő, és ennek a vonónak a mozgása, ami a hangot előállítja. Tehát egyből adódik a megoldás, hogy az egyik irány az az, hogy ezt a vonómozgást követjük, ezt figyeljük meg, és ebből választunk olyan helyzetet, ami jellemzi egyrészt a hangszert, és a zenét, másrész a mozgásra is érvényes megoldást ad. A mostani képnél a beállítás maga, ahonnan a képet nézzük, az az a nézőpont, amiben egy rövidülésben látjuk ezt a vonót, és amiben a vonónak a mozgása nehezen megítélhető. Merthogy a kamera nézőpontját követi ez a mozgás, nem szemben, hanem párhuzamosan állunk ezzel a mozgással. Magyarán, a kamera objektívje felé történik ez az elmozdulás. Ebből kifolyólag, hogyha ezt a mozgást akartuk volna ábrázolni, akkor valószínűsítem, hogy talán a hegedű végéhez kellett volna nagyjából helyezkednünk, mert akkor nagyobb intenzitású elmozdulásokat tudunk befogni az objektívvel. A máik megfejtés az az, hogy ezeket a hangokat le is kell fogni, tehát van egy kéz, amely a húrokon a hangokat lefogja, Viszont ez a kéz most pont ezeknek a húroknak a lefogását takarja. Tehát, ha ez lett volna a megoldás, akkor pontosan az ellenkező irányból kellett volna, 180 fokkal elforgatva a modellt megkeresnünk ezt a pontot, és közelebb kéne menni. Tehát akkor nem kell az alakból ennyit adni, hanem jobban rá kell fókuszálnunk a kézre, az ujjakra, amik ezeket a hangokat lefogják. Mind a két megoldás érvényes lehet, még ez a kettő egyszerre is rajta lehet a képen, hogyha viszonylag hosszú záridőt választunk, és stabilan tartjuk a kamerát, akkor nagyon szép bemozdult képeket kaphatunk. Ennél egy dologra hívnám fel a figyelmet, hogy mindig legyen valamilyen olyan éles pont, ami nem mozdul el a képen. Ha minden nagyjából ugyanabban a ritmusban mozog, akkor felmerül a nézőben az, hogy nem tudja hova kötni, mihez képest érzékelni az elmozdulást, ezért, mint hibást kép fogja értékelni ezt a képet. Tehát én azt mondanám, hogy ha van módja Rozinak, akkor ismételje meg ezt a leckét így, a mozgás szempontjából. Nem kell ide két kép, vagy ha képsorozatot csinál, akkor lényegesen nagyobb elmozdulások kellenek, de én azt mondom, hogy az lenne az izgalmas, ha egy képen próbálná ezt a mozgást megmutatni nekünk. Próbálja meg az objektívjével azt a pontot, ahonnan ez a hangszer, a hangszeren történő játék és a mozgás jobban érzékelhető. (hegyi)

Kikandikáló babaláb

Olivér már nem kifejezetten baba, de a lába még olykor-olykor - főleg, amikor a hajnali fényben előtolja a takaró alól - emlékeztet rá.

Nem sok megoldás érkezett eddig a talp leckére. Nagyon örülök annak, hogy a Rozi ebben a leckében kezdett el gondolkodni, és én pontosan értem és érzem azt a helyzetet, amiben ez a kép elkészült. Túl sok kritikát azért nem fogok tudni megfogalmazni, mert nyilvánvaló, hogyha ez egy olyan helyzet, amikor valakit meglesünk, aki a kis lábát kidugja a takaró alól, akkor nem fogunk nekiállni szöszöket leszedni, meg odébb tenni a takarót, mert akkor lehet, hogy az egész varázs megszűnik, odébb húzza a lábát, fölébred, elkezd sírni. Szóval sok minden vicc, dráma és tragédia történhet, az biztos, hogy a kép nem fog elkészülni. Nagyon szeretem ezt a képet. Ami egy kicsit nekem mégis azt mondom, hogy az exponálás pillanatában lehetne egy döntési kérdés, hogy vagy azzal akarok próbálkozni, hogy milyen az ő talpa, és akkor lehet, hogy ezt egy kicsit más szögből fotózva elérem, és ezeket a finom redőket meg tudom mutatni ezen a gyerektalpon, vagy pedig a környezetet is fontosnak tartom. Én egyébként utóbbira szavaznék, mert a takarónak az íve, a takaró vöröse, ezek nagyon szép ritmusok, olyan, mint egy elvarázsolt mese óceán, amin úszik ez az egész történet. Nekem ez szimpatikusabb lenne, viszont akkor ehhez nagyon szűkre van vágva a kép, ebből akkor többet kell megmutatni. És hát én nem tudom, hogy milyen fotómasinával dolgozik Rozi, de az nem árt, hogyha egy képen van valami, ami éles. Jelen pillanatban ez a kép nem az, úgyhogy valamit kell ezzel csinálni. Lehet, hogy a lencse koszos, lehet, hogy a géppel van valami nyavalya. Ha ez automata, akkor gondolom, hogy azért előbb-utóbb csak állítana valami éleset. De a lényeg az, hogy valamilyen éles pontnak kell lenni. Lehet, hogy túl közel mentünk, és már a fókuszponton belül vagyunk, ezt is el tudom képzelni. Szóval a lényeg az, hogy egy kicsit bővebb, elbeszélőbb történetben ez a kép közelebb lenne hozzám, de ez az én meglátásom. Hajrá Rozi, várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Gino (Dzsínó) Bonnyán

Az öreg spániel. Bőven elmúlt 13 éves, de még mindig csak akkor lehet lencsevégre kapni, ha már kifáradt a rohangálásban...

Szeretem ezt a képet. Kedves a kutya ezen a képen. Rozinak segítséget szeretnék nyújtani abban, hogy még jobb lehessen ez a portré. Egy kicsit talán próbálja meg úgy nézni ezt a kutyát, mintha nem ismerné. Tudom, ez nehéz. Most ennek a kutyusnak nincsen szeme. Van két luk a szeme helyén, és nem látszanak a szemei – legalábbis az én monitoromon. Az kell mondjam, hogy az állatokat is ugyanolyan fontosnak kell tartanunk, és ugyanolyan megközelítéssel kell őket is fényképezni, mintha embereket fényképeznénk, mert ők abban is társaink, hogy szabadon fényképezhetjük őket, nem fogják azt mondani, hogy „márpedig engem ne fényképezz le”, vagy „várjál, megigazítom a hajam”, „várjál, kitörlöm a szememből a csipát”. Ők abban a formában mutatkoznak meg, amiben, és ez a mi feladatunk, hogy ezeket az előkészítési dolgokat megtegyük, és utána olyan helyzetet állítsuk be, amiben ezeknek a kis modelleknek az alapvető testrészeik látszódjanak. Itt a szemet hiányolom, a kis tappancsa is jó lenne, ha meglenne. Nem nagyon látom indokát, hogy ez miért lett levágva. Még egy dolog. Ha Rozi elmozdult volna, az én szemszögemből nézve, balra, akkor az fa, meg az a kis fészer, ami a kutya mögött látszik kikerülhetett volna a képről. A kutya valószínűleg követte volna az ő mozgását a fejével, és mivel a fény is ebből az irányból érkezik, máris lett volna fény a szemében. Tehát ilyen kis apróságokkal ez a helyzet megoldható. Egy csillagot tudok erre adni, és megoldható, akkor nagyon várnám az ismétlést. (hegyi)
értékelés:

Nemtudommilyennevű virág

Bonnyán, a sziklakerten.

Szeretem ezt a képet, jó képnek tartom, olyan fűbehasalós, életteli, vidám. Itt szeretném a Rozi figyelmét is felhívni arra, hogy amit találunk, az úgy, abban a formában általában még nincs kész. Ő most megtalálta ezeket a virágokat, nagyon aranyos, ahogy ezek bujkálnak a zöld fűszálak és a növények között, és onnan próbálnak kitörni. Ugyanakkor ennél a képnél az lenne a fontos, hogy tisztítsuk, nyugtassuk meg ezt a kompozíciót. Most ebben, van egy elszáradt inda, ami keresztbe fut. Ezt, oda kell menni, ki kell venni, ennek ott nincs helye, nem tesz hozzá ehhez a tavasz érzethez. Ráadásul nagyon durván vágja át ezt a képet. És még egy, hogy a kép alsó részében szintén van egy olyan keresztbe futó növényszál, amit érdemes lett volna kihajtani. Az egy élő növényszálnak tűnik, de az is egy ilyen szürkés színben megy keresztül, és vágja keresztbe ezt a képet. Ezek nem nagy melók, viszont ennyit érdemes beletenni pontosan azért, hogy ha ezt megfigyeli Rozi, és elképzeli, hogy milyen lenne, ha kivette volna ezeket, akkor ő is látja, hogy sokkal élettelibbek, dinamikusabbak lehetnének ezek a formák. Ráadásul nem viszi el a figyelmet arról, amit ő mutatni szeretne a nemtudomilyennevű virágról az a fajta csúnyaság, ami ezekben a télről ott maradt, elszáradt növényi részekben látszódnak. Nem kell teljesen kitakarítani, de érdemes arra odafigyelni, hogy mi az, mint rendezetlenség hozzáad a kompozícióhoz, és mennyi kell meghagyni ebből, és mi az, amit ki kell ebből takarítani. Erre most két csillagot adok. (hegyi)
értékelés:

örök szerelem

Vajon meddig lesz ez a bokor szív alakú? Örökkön-örökké?

Bonnya

BONNYA Húsvétkor. Szeretek a dombunk tetejéről végignézni a szabályos kis falun. Ilyenkor, kora tavasszal látszik igazán a szabályos szántások, földek határvonala. Nyáron még szebb, ahogy a búza aranylik, a kukorica zöldell, a napraforgó sárgállik.
"...Szívják be az eső illatát és
Élvezzék a tavaszi szellő simogatását."

13-as leckére tettem én ezt át, mert Rozi ezt csendéletre küldte. Fel nem foghatom, hogy számára ez mitől csendélet, jó lenne, hogyha Rozi elolvasná, és megnézné ezeket a leckefilmeket, és elolvasná az alá írt szövegeket, netán az Estiklopédiában is utánanézne a fogalomnak. Nem akarom én ezt túlragozni, ez nem csendélet, ez egy tájkép. Mivel tájkép leckénk nincs, ezért az épített környezetbe tettem be. A kép maga nagyon is szerethető, és érzelmileg jól feldolgozható az az üzenet, amit Rozi szeretne nekünk átadni. Vissza fogom adni a képet ismétlésre mégpedig azért, mert ez a hely, ez a helyszín, mivel számára nagyon fontos, és ezt tudhatjuk abból a rádióadásból is, amit csinált, ezért érdemes olyan időben is lemenni, és olyan időt kivárni, amikor a fényviszonyok jobbak. Most ez a szürkeség nem erősít rá arra az érzelmi megközelítésre, amit Rozi szeretne nekünk átadni. A leiratból tudjuk, hogy miért most, tavasszal készítette ezt a képet. Én ezt el tudom fogadni, tényleg nagyon szépek azok a formák, amiket nekünk megmutat. Ugyanakkor arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy ilyen tájképnél, ilyen távolságból már az is izgalmasan a képre tud kerülni, amikor nem tökéletes verőfény van, hanem kis bárányfelhők úsznak az égen, mert ezek e felhők bizony meg tudnak jelenni azokon a domboldalakon árnyék formában. Tehát érdemes kivárni ezt az állapotot pontosan azért, hogy egyrészt élettelibbek legyenek a színek, másrészt ne egy szürkeség legyen az ég, harmadrészt, hogy ezt a játékosságot megfigyelve erősítsük ezt a vonalat. Úgyhogy én ezt visszaadom ismétlésre. A kompozíció egyébként abszolút rendben van, jó helyet is talált magának Rozi, ahonnan ezt a képet elkészíti, csak más időpontot kell találni. (hegyi)

Jégcsap

Nagyon jó az a helyzet, az a meglátás, amit Rozi észrevett. Itt elsősorban arra hívnám fel a figyelmet, ami a kép fölső szélén látható, ami valószínűleg egy kint felejtett napernyő lehet és ez az, ami izgalmassá teszi ezt a képet. Ami egy kicsit talán jót tenne ennek a képnek, ha ebből többet kapnánk. Tehát hogyha ez az ív a tetején be lenne fejezve egyrészt, másrészt hogyha egy kicsit még nyitunk a képen, akkor még hangsúlyosabb tud lenni ez a forma, akár ha egy kicsit följebbről fényképezzük, akkor a jégcsap vége jobban érvényesül azon a helyzeten, azon a tetőmintázaton, ami háttérként tudna funkcionálni. Én kedvelem ez a képet, és Rozit arra biztatom, hogy fotózzon, fotózzon, gyakoroljon! Egyrészt azt mondom, hogyha lehet, akkor a leckéken sorban menjünk végig, másrészt pedig a fotónál is, mint bármi más szakmánál a gyakorlat teszi a mestert. Nem kell visszaretteni, tessék küldeni képeket. Én ezt most 2 csillagra értékelem és várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Szűz (?) hó?
Szűz (?) hó? - Már nem...

Egy képpárt látunk, akár mondhatnánk azt is, hogy ilyen volt, ilyen lett képpár, hiszen az alkotás egyik ereje éppen a humorban rejtőzik, ugyanakkor nagyonis átélhető, átérezhető mindaz, amit a képen látunk, a hideg hóba lépés élménye. Ami erősíthetné a képek üzenetét, az igen egyszerű: Rozi, ha már belelépsz a hóba meztélláb, a nadrágod szárát felhúzhattad volna annyira, hogy ne zavarjon a képen a kéksége, formája. A másik, hogy a lábon lévő rajzolattal most nincs harmóniában a lábköröm festése - az egyszerűbb sokszor hatásosabb tud lenni. (hegyi)
értékelés:

novemberi délután

Fúj a szél. És késik a vonat.
Ha most egyedül lennék, elsírnám magamat.

Megmondom őszintén, hogy nem tudom megmondani, hogy a technológiának mi a lényege, hogy ugye a környezet egy ilyen lágy fátyolban jelenik meg és tulajdonképpen a színek is csak az arcon láthatóak és talán egy picit a monochromból, egy picit a szürkés-zöld garbó az, ami színt kap, de alapvetően egy szürkés világból tekint valahova az arc. Nyilvánvalóan egyértelmű az üzenet, hogy az élet az a személyiségben van meg így ebben a döntött beállításban is. Én szeretem ezt a képet, talán, ha a mi számunkra küldendő vizuális levélről van szó, esetleg még erősebb tudna lenni a kép, hogyha ezek az acélkék szemek ránk tekintenének. De a képet nagyon szeretem és én várom a további munkákat, és ez egy háromdisznós kép. A későbbiekben lehet igazából lemérni, megállapítani a Rozi képeiből, hogy merre fele fog tovább haladni ez a vonat. (szőke)
értékelés:

Egy kicsit én

Ez vagyok én. Egy kicsit.
Néha úgy érzem, ennyi is elég lenne belőlem. Pedig ennél sokkal sokkal több vagyok.

Nagyon köszönöm ezt a képet és köszöntünk az Estiskolán Rozi. Azt már rögtön mondom, hogy ezt át fogom tenni második leckére, és én szeretnélek kérni, hogy az első leckét, azt ismételd meg. Ezt rögtön mondom, mert az első lecke portré arc nélkül, tehát ez egy elég határozott kimondás volt a részünkről, hogy az arc nem szerepelhet a fotográfián, úgyhogy itt egy újraértelmezést kérnék. Ennél a képnél, ha portrénak tekintem ezt a képet, nagyon érdekes megközelítés az, hogy a portrénál ezzel a határozott vágással és ezzel a határozott képformával mi az, amit megmutatok és mi az, amit nem. Hogy mi az, amit a nézőre bízok, hogy elképzeljen, hogy hogy néz ki és mi az, amit fontosnak tartok. Itt a képnek a nagyon nagy részét a haj foglalja el. Tehát tulajdonképpen azt vehetjük, hogy a haj és egy picit a tekintet az, amit fontosnak tartok magamról megmutatni, és valamiért nem mutatom meg a teljes arcomat. Értem én, hogy ez lehet ebből az értelmezési problémából is, ami az első leckét illeti, de itt most egy portrét látunk, tehát ezt én egy portréként vagyok kénytelen elemezni és ennél a portrénál – még egyszer mondom – nagyon határozott döntést hozott meg az alkotó a vágással. Ugyanakkor azt mondom, hogyha ezt a határozott döntést meghozzuk és tudom azt, hogy én ezt fogom csinálni, tehát kvázi nem utólag boncasztalon vágtam szét a kis bárddal a képet, hanem már az exponálásnál megvan ez a döntés, akkor mondjuk az orrcimpámból azt a pici kis belógó részt, azt már nem teszem bele. Ez csak annyi, hogy elmozdítom az arcomat, egy picit tengelyben fordítok rajta. Ugyanúgy megmarad a szem, a haj, a száj, de az orr nem kerül oda és akkor nincs egy ilyen határozatlanságérzése az embernek, hogy itt most ez mért van ott az a picike kis forma, ritmusban ez egy picit zavaró. Úgyhogy én azt mondom, hogy ez egy kétdisznós megoldás és várom Rozitól az első leckére is a megfejtést és a másodikra pedig azt a portrét amit ő szeretett volna egyébként elküldeni. (szőke-hegyi)
értékelés: