Okány főutcája

Okány főutcája

Mivel nem jutott eszembe jobb hely ötlet, ezért a falum főutcáját választottam. Mivel nem akartam egy szimpla fotót, ezért panorámával oldottam meg. Nagyobb méretben itt!

Néhány elemzésben már volt módom elmondani, hogy hozzám nem állnak nagyon közel a panorámafotók. Túl sok veszik ezekből el. Ha valahol, akkor falon tudom ezt elképzelni, bár kevés az a lakberendezői szituáció, amikor ez egy lakáson belül jól el tud helyezkedni. De például egy polgármesteri hivatalban nagyon jó lenne, és ha én lennék Okány polgármestere, akkor rendelnék is tőled a faluról ilyen panoráma felvételeket. Technikailag ezen még kell egy kicsit csiszolni, mert ahogy látom valami kis törés létrejött a zsinóroknál, de maga a szituáció valószínűleg helyi szinten nagyon fontos. Ha mint képet próbálom szemlélni, akkor azt mondom, hogy arra figyelj oda, hogy most a kép bal oldalára egy nagyon erős tömeget helyeztél, és azzal, hogy a kép jobb oldalán a napot belekomponáltad és nem volt elég a templom, kinyitottad a teret és máris fölbillent az egyensúly. A másik pedig az, hogy akármennyire kihalt egy ilyen falu főutcája, érdemes lett volna megvárni, amíg jön egy lovas kocsi, babakocsi vagy egy gyalogos. Így most ez az egész olyan személytelenné válik, miközben vidámak a színek, és az egész helyzet azt sugallná, hogy valahogyan fel kéne dobni. Ha megengedsz még egy megjegyzést, akkor érdemes lett volna egy kicsit korábban nekifogni ezeknek a panoráma felvételeknek, ugyanis túlságosan bebukik a sötétbe a felület. Ha nem várod meg, amíg majdnem lebukik a nap a házak mögött, akkor még vidámabb lehetett volna ez a kép. Ha ezzel szeretnél foglalkozni, akkor jó lenne ezt a képet megismételni. Én szeretném, ha épített környezetre akár dokumentatív vagy leletmentési gondolattal is, a falu épületeit hagyományosabb módon is megközelítenéd. (hegyi)
értékelés:

Hold

Hold

Ez egy nagyon izgalmas kép. Szerintem a Nagy Zoli külön értékelni fogja ezt neked, mert ő érti ezt. Volt nálunk egy kerti parti és ő elhozta a távcsövét, szájtátva néztük azt, hogy a Holdon milyen szöszmöszök vannak, hogy tulajdonképpen milyen arca van ennek az égitestnek. A kép ritmusa jó, de a kompozícióval nem értek egyet. Nem értem, hogy miért van kitéve a sarokra. Tessék utánanézni az Estiklopédián, vagy a Szertárban, hogy mi az aranymetszés, mert ez a kép akkor állna meg a helyén, ha valahová aranymetszéssel sikerült volna tenni a Holdat. Azzal, hogy ennek az egésznek valami amorf folt az ellenpontja, nem tudok mit kezdeni. Ez akkor lenne rendben, és indokolva lenne a döntésed, ha az előtérben lévő, valószínűsíthetően faág határozottabb lenne, és beazonosítható. Akkor érteném, hogy miért ide került a Hold. De így most fel lehet fogni faágnak, egy bogár kitinpáncéljáról készült életlen képnek, akár még technikai hibának is. Nem lehet ilyen pöszmöszöket benne hagyni a képben, mert egyből az jön az embernek, hogy ha ezt csak ilyen bizonytalan folthatás, akkor ez a Hold bizonyosságával és gyönyörű struktúrával, amit mutatsz, olyan, mintha egy másik képről valami belógott volna. Egyetértek azzal, hogy valamit szerepeltetsz a képen, mert önmagában a Hold nem biztos, hogy érdekes lett volna, de ez a valami nem tud tovább lépni a „valamiságból”. Gonoszság lenne azt mondani, hogy ismételd meg, mert nem biztos, hogy ugyanezt a technikát ugyanebben a helyzetben ugyanúgy el tudod helyezni, de érdemes lenne ezen elgondolkodni, hogy a későbbiekben hogyan lehetne ezt határozottabbá tenni. (hegyi)
értékelés:

Templom az udvarunkról

Templom az udvarunkról

Zita, itt az a baj, hogy a függőlegesnek függőlegesnek kéne lennie. Tudom, ez az én hárklim, de nem nagyon értem, hogy a templomtorony miért dől. Ezek azért fontos dolgok, mert egy ennyire kevés képelemmel dolgozó képnél agyoncsapja az egészet, ha valami nem pontos. Márpedig ez itt pontatlan. A viszonyrendszer rendben van. Én azt mondom, hogy azon kívül, hogy kiegyenesítem a tornyot, kihagynám a cseréprészt, mert semmi másnak nincsen helye, csak a növénynek és a templomtoronynak. Minden más már esetleges és hibaként jelenik meg a képen ebben az arányrendszerben és képkivágásban. Én azt kérem tőled, hogy a tanulás és az elsajátítás okán ismételd meg. (hegyi)

Naplemente

Naplemente

Ez egy nagyon izgalmas, nagyon szép képi világ. Engem leginkább az ragadott meg – azon a hatáson kívül, amit a felhős és a fények jelentenek –, ami ezekkel a villanyvezetékekkel történik. Én úgy látom, hogy van itt valami technikai nyavalya, amitől ezek a vezetékek egy kicsit szaggatottak lettek. Valószínű, hogy vagy mobillal készülhetett ez a kép vagy valami olyan érzékelős géppel, ami nem tudta ezeket a vonalakat megjeleníteni vagy pedig a feldolgozásnál történt valami bibi. Ezért egy picit kár, de azzal dolgozunk, amink van. A ritmus abszolút rendben van, és maga az a meglátás is, hogy ez a kép önmagában, akkor, hogyha csak a felhőkkel foglalkoznál, csak egy giccs lenne. Kellenek ezek a karmolások, amiket létrehoznak ezek a zsinórok, ahogy szétszabdalják ezt az egészet, miközben a maguk suta módján ritmizálják is a képet. Én nagyon örülök ennek a meglátásnak. Nagyon tetszik az is, hogy nem jelenik meg a képen a nap, nem mentél el a giccsbe. Eljutottál a határáig, de szerencsére megálltál. Megadom a három csillagot, de kérnék egy magyarázatot, hogy technikailag mik az akadályok. (hegyi)
értékelés:

old style

old style

Ezt a képet én fekete-fehérben szeretném. Több okból nem értek egyet a színezéssel, legfőképp azért, mert idegen, hideg és távolságtartó. Ez nem a szépia egyébként, ez egy zöldes szín, és pont attól a kék mennyiségtől, ami ehhez kellett, hogy elmozduljon a sárgából, hideg. A póz az fantasztikusan rendben van, nagyon izgalmas. De azt hiszem, hogy én ezt a képet vissza fogom adni ismétlésre. Ismételd meg azért, mert én azt hiszem, hogy magad megmutatásában az a líra, ami most itt létrejött, az még lehetne jobb. A színezésen kívül elmondom, hogy mi az, amit végiggondolkodnék. Az egyik az, hogy a lábfejed nagyon hiányzik, nagyon kár, hogy azt csonkoltad. Az, hogy a fejedből vágtál, az nem probléma, mert megvan a hajad, megvan az arc, megvannak a vállak, tehát azt ott el tudom fogadni. A lábakat én befejeztem volna, ugyanis gyönyörűek, ahogy kulcsolódnak a kezeid és lábaid is, és ezt a kulcsolódást nem lett volna szabad levágni. A cipő fantasztikus, nagyon tetszik. A pokróc... ha volna valami egyszínű lepedő, amire ráülj, az sokkal jobb lenne, mert a pokróc mintái zaklatottá teszik a képet, zaklatottabbá annál, ami most itt előnyös lenne. Én azt kérném, hogy ha lehet, akkor ezek figyelembevételével ismételd meg ezt a képet. Annak nagyon örülök, hogy a ruhából nem sokat látunk, mert nem viszi el a figyelmet. Talán ott a válladnál a vállpántot vagy hajjal takard ki, vagy félmeztelenül, mert akkor sem látszódna kis semmilyen intim részed, mert maga a tested takar. A lábaid takarnak, a karjaid takarnak, minden takar, és ez ebben a képben a fantasztikus, hogy a nőiességnek friss és manírtól mentes megjelenése, miközben ott van benne a magány és a fajdalom. Egészen üdítőleg hat ez az egész. Jó a világítás, és örülök neki, hogy a világítás ilyen kemény, mert nem kell ezt ellírázni. Amire még felhívnám a figyelmedet, az a szemüveg. Én tudom, hogy a szemüvegeseknek ez fontos, én is kezdek ebbe a csapatba tartozni, de a képnek ez nem biztos, hogy része. Szétvágja az arcodat. Úgyhogy a fotó erejéig azt érdemes levenni. Összefoglalva: ezt a képet érdemes lenne megismételni úgy, hogy rajta legyen a lábad, a háttér homogénebb legyen, a cipő kell, fontos, és vagy a hajaddal takard ki azt a fölsőt vagy a fénykép erejéig meg kéne talán ettől szabadulni, vagy beljebb húzni, a lényeg, hogy a kis mintázatos széle ne legyen ott. Ettől eltekintve az egyik legerősebb bemutatkozás, jó leckemegoldás és megvan a 3 csillag is, de kérném az ismétlést. Fontos lenne, hogy ezt most ne hagyd félbe. (hegyi)
értékelés:

Fura mosoly

Fura mosoly

Hát igen, ez egy nagyon őszinte kép. A háttérben egészen furcsa történet indul el ezekkel a CD lemezekkel, miközben tényleg fura ez a mosoly. Jó a cím. Nem sikerült megfejtenem, pedig régóta nézegetem ezt a képet. Azt hiszem, hogy így csak a nők tudnak nézni, és azt hiszem, hogy csak férfiakra. Nagyon-nagyon érdekes. Megfogott a kép. Szeretném megfejteni, mert ha meg tudnám fejteni, akkor meg tudnám azt is, hogy miért néznek így a nők néha a férfiakra. Úgyhogy majd szólok, ha megfejtettem. Nagyon jó leckemegoldás, köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Mirror of the soul

Mirror of the soul

Lehet, hogy kicsit sablonos, hogy a szememről készített képet töltöm fel, de tényleg egyet értek azzal, hogy a szem mindent elárul...

Nagyon különös színű szemed van, ahogy én látom. Ha ebben nincs semmi trükk, akkor ez egészen elképesztő. Azt hiszem ezzel a tekintettel tudsz varázsolni. Érdekes, hogy miért nézel ennyire felfelé. Nem ránk nézel, hanem fölénk. Ez azért furcsa, mert ilyet akkor csinál az ember, amikor valaki a személyes terébe annyira belemászik, hogy nem tud ellene mit tenni, mert esetleg tiszteli, szereti, de nem esik neki jól az, hogy olyan közel van, és menekülni már máshogy nem tud, ezért nem rá néz, hanem fölé, mellé, keresi a kiutat. Ezt az élményt hozza nekem ez. Jó első leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:    

cica

cica

A család kedvence, Noncsi.

Kedves Zita, köszöntünk a Látszótéren! Az eltelt időben láttam, hogy töltöttél már fel az első három leckére képeket, így ezért most nem mondom, hogy azzal kellett volna kezdeni, de fontos az, hogy az önportrékkal dolgozzunk. A mostani kép a házi kedvenc leckére érkezett és egy nagyon szubjektív, nagyon erős üzenetet hordoz. Mégpedig azért nagyon erős ez a kép, mert nagyon közel hozza a modellt, nagyon közelről tudunk kapcsolatba kerülni vele. És ez nem csak azért van, mert a makró szinthez közeli a felvétel nézőpontja, hanem azért mert alkalmaztál egy effektet, ami a mozgás dinamikáját is hordozza. Ezt az effektet többféle módon is létre lehet hozni, nyilvánvaló, hogy vannak ennek elektronikus megoldásai is. Mechanikusan ezt úgy szoktuk csinálni, hogy beállítjuk az élességet és az exponálás pillanatánál zoom-os objektívnél elforgatjuk a zoom gyűrűjét és ettől kap egy dinamikát az egész – a kép közepe érintetlen marad és a szélei azok elkezdenek befelé sodródni, befelé húzódni a kép középpontja felé. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez egyébként egy nem olyan sokszor használható effekt, mert nagyon erős képi hatást hordoz. Tehát óvatosan kell ezekkel bánni. Itt most ez, azt kell, hogy mondjam, hogy viszonylag visszafogottan jelentkezik abban a formában, amit látunk és arra akar ráerősíteni, amit a macskatulajdonosok ismernek, mint érzést, hogy karunkba veszünk egy kiscicát és odanyomjuk a magunk orrát az ő orrához és ezt ők általában megadással tűrik. Azt azért fontos elmondanom, hogy a nézőt ez a fajta zuhanás élmény, hogy zuhanok bele a képbe, hosszútávon fárasztja. És ami a képnézegetés elején egy jó hatás, mert fölkelti a figyelmet, pont ez lesz az, ami aztán a későbbiekben visszájára fordul. Ha ezt a képet elképzelem enélkül az effekt nélkül, akkor egy nagyon kedves kis állathoz van szerencsém és ő vele tudnék barátkozni most. Tulajdonképpen, amit itt szemlélni tudok, az az ő orrnyerge. Szinte egyébként az absztrakthoz közelít, maga az a kép, amit most látunk. Én azt mondom, hogy erre én most adok 3 csillagot, mert maga a kivitelezés szép, de szeretném, ha megismételnéd ezt a leckét és szeretném, hogy ha Noncsiról, a család kedvencéről küldenél még képet. Hogy gyakorold a portré fotózást. Tehát macska portrét kérek! Ebben kellene most lépned. (hegyi)
értékelés: