A film, amelyben szinte tradicionálisan Dénest mint alapfilmest kell említenünk, nagyon feltette magának a lécet elég magasra, szóval a film egy fikciós történetre épülő, mozgásokkal, szimbólumokkal dolgozó üzenet. Az alaptörténet a férfi és női párkapcsolat, mindez egy szürreális, abszurd, fetisisztikus világba, makro világba helyezve. A fétis fogalmáról, feladatköréről, rendszeréről az Estiklopédiában tudtok olvasni, a filmre visszatérve minimálisan is két ilyen nagyon erős kódot látunk. Az egyik a ruhátlan Barbie, amely egy fél világot lefed, egy gyermekjáték figura jelenlétét, egy női princípium jellemzéseként, a férfi oldalt pedig egy debil figurára hasonlító elektromos robot figura mutatja. Az egész kapcsolódása egy emberi helyzet, amit nem kell részletesen elmesélnem, mert talán a némafilmben mindenki tudja értelmezni, ezek jók ezek a vágások, jól lehet értelmezni, mi történik a férfi és a nő között, gyermekszületés is, a film tehát használja az abszurd szürreális világot. Tehát ilyen értelemben az egész film szerkezetét tekintve jó, érthető, van benne humor és szarkazmus, de mégiscsak megjegyezném, hogy tehát a figurák és a figurák közötti helyzetek emelődnek el egy valóság feletti manipulált térbe, de ebbe a térbe sem a cím, ami Leonardora utal, másrészt a félreérthetetlen utalás sem (hiszen a filmben többször megjelenik Leonadro alkotása, egy képzőművészeti album előlapjaként), adekvát, nem értelmezhető, sokkal jobban kódolt annál, sem mint hogy egy átlag néző ezt érthesse, másrészt mivel síkra redukált képről beszélünk, hisz egy könyvlapon jelenik meg Leonardo egyik festményének részlete, ez feltételezi, hogy ismerjem ezt az alkotást, ezt kéne kapcsolnom verbálisan az üzenethez, de mégis azt kell mondjam, hogy egy más stílust érzek a könyv kapcsán, mint amit ezek az animált tárgyak mutatnak, sokkolnak. Ott érzem az alapvető törést, hogy nem indokolt a címválasztás és nem indokolt Leonardo alkotásainak behívása ebbe a rendszerbe, még egyszerűbben mondva, le lehet onnan a könyvespolcról Boticellit is venni és akkor barátom Boticelli és a kagylóban álló nő ugyanúgy rácsodálkozik erre a történetre, ami itt zajlik? Nem értem igazából, hogy nézőként ennek az egésznek mi az összefűzése és stílusban is törést érzek itt. Még egyszerűbben fogalmazva: ha a szürrealizmussal foglalkozol és ebben konkrét, lehívható formákat is használsz, nagyon, szinte kémiai pontossággal mérlegre kell helyezni azokat a behívott szimbolikákat, amikkel dolgozni fogsz. (szőke) értékelés: