Munkák | Page 6 | Látszótér

Szűrés

Ez a mozgáslecke apróbetűs záradéka: az idő. Köszönet Borinak, Tamásnak és AnnaSárának.

Ez három disznó, a Dénesnek sajnos nem tudok mást javasolni, mint a Kőbányai Nonprofessional Stúdióból Hajdú József munkáit keresni, ő sajnos már nem él, a Jóska 87-ben halt meg, ő csinálta a Happening című filmet. Nagyon örülök, hogy valószínű Dénes nem ismerhette a stúdió munkáit, azt a világot idézi ez az etűd. Fontos, hogy egy olyan anyag, olyan kész film látható, ami teljesen érthető, akár külföldiek számára is használható szimbólumokkal, képi jelekkel dolgozik. Egyetlen megjegyzésem lenne, hogy a filmnek nincs befejezése. Ha lehetséges, mivel sok időt szánt rá Dénes, a végével kellene még bíbelődni, mert a film egyébként egységes és erős képi rendszerrel rendelkezik, de most nem kapunk jó lezárást. Nagyon köszönöm ezt a filmet. (szőke) értékelés:

Karácsonyra kamerát kaptam, elutaztunk a barátainkhoz és ott vettem fel vele az első felvételeket. Ezeket láthatjátok. Bár közben formálódott egy laza koncepció a fejemben természtesen nem készült el a film, lehet nektek nem is fog többet mutatni mint egy homevideo, mégis összevágtam és megmutatom. A filmben két olyan ember szerepel (az egyik látszik, a másik csak a hangjával) akik már 20 éve barátaim egy olyan közegben, ahol sok minden történt már velünk, velük. 20 évet, az adott pillantot és ezt a két egyébbként sem hétköznapi embert, a viszonyainkat meg a karácsonyt nehéz szétválogatni vagy épp összerakni mégis talán megérződik valami ezekből, mintahogy néhány korábbi filmben szereplő elem forrására is talán kicsit fény derül. Zene nincs bár András mikor elmeséltem neki mi van a fejemben a kamera mögött, rögtön Cseh Tamás Fehér babák takarodója című nótáját dobta, alá is tenném de nincs meg digitálisan így aki tudja képzelje alá.

Van vezérfonal, amire felépül ez a film, de mégis mozaikban marad a közlés. Látszólag indok nélkül kalandoz a kamera, közben valami karácsonyi munka folyik barátok között, akik be is mutatódnak, meg nem is, közben meg is tudunk valamit, meg nem is, mintha mégis mi nézők is ott ülnénk a körben és néznénk, ahogy a baráti kör tevékenykedik és adomázik. Talán annyiban lehetne segíteni a nézőt, hogy a képek és az atmoszférát közvetítő hangok fölött valami rendezői narráció megjelenjen, ami összefogja az üzenetet. (szőke) értékelés:

Itt is egy filmverset és egyben egy monológot látunk arról, hogy mire vágyik a mesélő. De igazából ha innen közelítenénk meg, nem biztos, hogy olyan közel tudnánk jutni, hogy minden egyes formajegyét beépíthetőnek érezhetnénk a filmmel kapcsolatban, miközben azt a varázst, azt a csodát és szeretetteliséget, őszinteséget és esendőséget elveszítenénk a filmmel kapcsolatban, amit most nagyon is erőteljesen közvetíti az alkotó. Akkor most az a kérdés, hogy szegény estiklopédiának mit mondjunk, milyen stílusú ez a film? És nekem az a bátortalan megjegyzésem van, hogy ez a film tulajdonképpen egy ima. De akkor megint az estiklopédia szempontjából fölvetődik a kérdés, hogy gyorsan átugrom az estiklopédiába és föllapozom azt a rovatot, ahol konkrét leírásokkal elmondják, hogy milyen imák vannak a világban, mert akkor szakszerű lesz és tudni fogom, hogy kell imádkozni. És azt venném észre, hogy a leírt imák nem passzolnak ehhez a fajta megközelítéshez, amit itt Dénes ágya kapcsán próbálnak nekünk elmondani. Merthogy hosszabb, nem is pontosan hangzanak el benne a szövegek, és akkor megint összekavarodik az emberben minden, hogy miért mondják erre a történetre, hogy ima. A régiek néha azt mondták, hogy az ima tulajdonképpen egyfajta sűrítés, koncentrálás, összpontosítás, és amitől imává válik, hogy kimondatódik az, ami az emberben zajlik. Nagyon sokszor föl szokott vetődni az a kérdés, hogy hogy tudok én jól elmondani egy imát. Hogy tud egy kisgyerek, egy idős ember, vagy bármilyen ember elmondani egy imát jól. Néha azt lehet hallani, hogy azt mondják, hogy mondd el az imád úgy a magad módján, a magad szövegével, esetlenségével, ahogy az neked megy. Merthogy az ima neked fontos, hogy megpróbáld megfogalmazni mindazt, amire vágysz, a köszönetedet, kérdéseidet és mindent. Az az ima egyszeri és megismételhetetlen lesz, de kell hozzá a bátorságod, az esendőségedhez kapcsolódó bátorságod, hogy ki merd mondani, amit az imádba foglalsz. És minden olyan imának örülni kell, ahol ez a bátorság vagy esendőség megjelenik. Ezért tartom nagyon fontosnak a Dénes filmjét és nem hiszem hogy bármelyik életlen, vagy kameramozgásában esetlen részt ki kellene emelni és azt kellene elemezni, mert egyet biztosan ki lehet mondani, hogy a Kovács Dénes filmje kapcsán lehet tudni, hogy az alkotó eldöntötte, mit akar üzenni. Ennek az eszköze a koncentráció, és az eredménye egy nagyon szép ima. Annak is nagyon örülök, hogy ebben az imában az ő közvetlen környezete, személyes környezete, tárgyai, hangja és akik számára legfontosabbak, a családja is segít ebben és ott vannak, hogy az ő emberi valósága minél jobban érthető legyen számunkra. Nagyon tisztelni tudom, hogy sokkal bátrabban teszi ezt meg, mint amit én mostanában magam módján képes lennék egy ilyen közegben, mint az internet. Drukkolok Dénesnek. Négy citromdisznó. (szőke) értékelés:

Áldott Karácsonyt Békés Újévet!

Kedves Dénes, köszönjük a stáb és a többiek nevében is. (szőke-hegyi)

Barátom: Andrássy út

A képsorral kapcsolatban az indítás a szürrealizmust, azon belül René Magritte képeit idézi, ahol egy makro életlen kézközeli és egy óra, ami mutatja az időt, ennek a kettőnek az összekapcsolását látjuk, egy tér játékot, amit a szürrealizmus előszeretettel használ. Magritte-t nem véletlenül említjük, ő foglalkozik előszeretettel a képkeretben és a keret mögött lévő látvány összeillesztésével. Ezt egy jó gegnek tartom. Nem véletlenül vannak a képek összekapcsolva, mindegyik mögött rejlik egy üzenet, és az egész összessége is ad egy másik üzenetet is. Az én számomra a kakukktojás a negyedik kép, ami ritmikailag fontos, de nem szervül, és ezért én ezt a képet kivenném belőle. (szőke)
értékelés:

Ezerkilencászkilencven. Tavasz? Vagy az ezerkilencszázkilenven után tegyek kérdőjelet? Végül is mindegy. Nem volt könnyű idáig eljutni. Most már a feszes menetelést felváltotta egy egyenletes lélegzés, ráismerés, de még sajog a vádlim, nem sokon múlott hogy abból ami sétának látszott, nem lett lavinaszerű rohanás. A szorongáskutya meg-megkapott útközben és nem hiszem hogy még egyszer meg tudnám tenni ugyanezt az utat.
   Az estét egy ismerőssel töltöttem nekem ismeretlen ismerősen zsongó helyeken. Sok hely, ajtók, sok zene, számtalan pohár és szó, különböző füstök és kérdések, sok mámorító, vakító figyelem. Reggelre csak a távolság maradt és egy elszakadt fonál az emlékezetemben. No meg az imaszerűen ismétlődő szavak. Vissza, csak egyszer jussak vissza.
   Most már állok, pontosabban állva utazok egy sínpáron. Szabadság híd Budai hídfő. Vége az eltévedésnek, az ismerősöm arcának emléke újra melegséggel tölt el, bár a testem vészjeleket küld. De a vasszerkezet indái zöldellnek. A hajók támaszkodnak, sőt fekvőtámaszokat nyomnak a vízen, a sirályok mind egy egy fonálra kötve köröznek, mint a csecsemők szemét szórakoztató játékokon azok a színes izék, és a víz csobogva gőgicsél, gügyög. Rend van. A Gellérthegy meg felnyílik, hát persze, ez egy óriási cukortartó, hisz a kávéillat árad a széllel és szinte eltömi az orrom. Amíg a fekete aromában fuldoklom, a nap meg a kisujját eltartva belehörpöl a gőzölgő városba. Kávé, kávé, kávé... A testem feladja és rámmorog. Van hely, le is ülhetnél, vagy ha így jobb még mindig állsz! Mindegy! Csak pihenjünk. Igen, az ingóbingó barna nagy öltésekkel varott bőrülés ott a hernyónál szabad. A villanykukac araszol. Odabillegek vagy libegek a villamosűrállomáson és egyre gyengülök. Gyengülök, de csak egy röhögésre futja mégis. Nem tudok leülni, egyszerűen nem lehet. Az ülésre görbe, öltögetős betűkkel írtak. Villamosszék. VILLAMOSSZÉK! Vinnyogva röhögök és körülnézek. Ezek vajon tudják min ülnek? Villamosszék. A kapaszkodók nagy sörnyitók soraként himbálóznak az orrom előtt és én már próbálgatom is a hozzájuk illő óriás sörök súlyát. Lovagi torna kőbányán, párbaj, hetven feles nyolcvan kávé.
   Szabadság híd. Pesti hídállás. Vásárcsarnok, Piaccsarnok, Piacsarnok. Kávé és sör vagy inkább kávé uniqum? Van még előttem egy napnyi utazás, de legalább húsz perc a vonatülésig. ÁÁÁÁ nem fog menni. Leszállok. Szeretem másnaposan, kialvatlanul az agyam, csak ne fájna így. Muszáj kikapcsolni, de a vonatig még ki kell bírni. Hopsz egy tátogó arc. Ja boccs!... Igen jóreggelt kávéféuniqum... köszönöm.

Alapvetően két részből áll a film, narráció köti össze, az egyik része külsőkben egy road movie, táj, antennaerdő, autó, aminek van egy meghatározott világa, a másik rész pedig egy nagyon személyes, sötéteken alapuló és gyufaszálból fákját készített kamerába néző tekintet. Különböző a minősége is a két anyagnak, sokkal erőteljesebb képileg a második szegmense a filmnek, van egy összetett melankólikus üzenete a szövegvilágnak, amiben van egy picit brechti rákérdezés is, felhívás. Annak tükrében, amit eddig Dénestől filmekben láttam, azt kell mondjam, hogy ezek akkor igazán árnyaltak, akkor érezhető bennük a súlypontozás, hogyha az irónia, vagy önirónia nem tűnik el a filmjeiből. Egészen biztos vagyok benne, hogy az irónia soha nem könnyíti ki az ő nyelvezete szerint a film üzenetét, hanem éppenhogy a drámaiságát ellensúlyozza. A mostani filmben viszont azt érzem, hogy túlságosan megértő, elfogadó önmagával szemben, és vádló a többiekkel. Ez nyilván éppúgy őszinte üzenet, hisz a folyamat nem zajlott le, nekünk itt alkotásokat kell néznünk és az eddigi alkotásai szempontjából mindenféleképp azt mondom, hogy egy fontos momentuma maradt ki a Dénes-féle világnak, ez az irónia, mert az iróniában, miközben felmutat, felnagyít, kegyelmez is, és itt nem ad kegyelmet és így a kerettől keretig, a kezdéstől a végig tartó üzenet gyöngül azzal, hogy a film hiányosságait (dramaturgiai, szövegi, előadói) hagyja meg, mert ezt most nem tudja orvosolni az irónia és önirónia. (szőke) értékelés:

zöldség

Ezt a képet nagyon szeretjük, a Zsolt majd elmondja, hogy Demeter mit üzent, érdekes az a nagy fallikus ügy, amit ott gyökérként, vagy fehérrépaként ebben az egész hedonikus csakravilágba mint szaporítószerv belehelyezkedik, mellette, szinte a Gyűrűk ura furcsa mutánsát képzeltetik el velünk, ahol egyszerre ennyi golyó van, szépek a színek, nagyon életigenlő kép. (szőke)
Szóval Demeter is megnézte és azt mondta, hogy rendben van a kép, kicsit az élessége kérdéses, egyedül a kép jobb oldalán lévő alufóliát kellett volna befelé hajtani, hogy a fény ne lukassza ki a képet ott.
értékelés:

Az eszközök, amelyeket a film használ a valós térben lévő elemek más sorrendben való rendezése, akár úgy is, hogy elhigyjem, hogy az a valós, akár szürrealista megközelítéssel (Andalúziai kutya). Miért mondom ezt? A film első harmadában a szubjektív kamera leemeli az órát és gondolkodunk, hogy vajon mi fog történni az órával, majd az óra dobozából a múlt emlékei kerülnek elő, és bár persze látjuk, hogy a nyitó nem az órát bontja ki, de elfogadjuk a hiányosságokat is, mert olyan erős az üzenete a filmnek. Innen kezdve akár azt is felvetném, függetlenül attól, hogy nem akarok beleszólni a filmbe, hogy akár az Idő doboza cím jobban tudna működni, mint az, hogy konzervadás, no comment, de ez csak egy szubjektív ötlet. Nagyon összeszedett az üzenete ennek a vallomás filmnek, ami tulajdonképpen versfilm, verset hallunk a háttérben. Jó és könnyed módon használja az áttűnéseket, és a film erős eszköze a szubjektív kamera, és az alkotó még akkor is egy belső filmet forgat, hogyha ténylegesen megjelenik a vásznon. Fontos eszköze a filmnek a narráció, és ennek a monológnak a szövegkapcsolódási pontjai nagyon fontosak. Ezért a következőket vetném föl. Egyrészt azok a szubjektív képek, amiket technikailag megold, azokra oda kellene figyelni, hogy a kameratestnek az árnyéka ne kerüljön bele a filmbe, hacsak nem dramaturgiai szerepe van. Ha ez nem hiba, hanem elem, akkor többször kell használni, pontosabbá kell tenni. Ugyanezt gondolom a narrációról, hogy nagyon fontos a szöveg, és igenis kell annyira igényesnek lenni, hogy az alkotó, függetlenül attól, hogy a saját élettörténetét, saját szövegét, üzenetét mondja el, esetleg keressen erre szereplőt, aki még pontosabban tudja ezt az üzenetet elmondani. Nem csak a ritmizálás miatt, hanem mert azt gondolom, hogy ennek a filmnek sokkal összeszedettebb a filozófiája, minthogy úgymond elrajzoltan, szinte csak gesztus szintjén odategyük. Ez a film azért nem öt citromdisznó, mert ezek a hiányosságok jelen vannak benne, nem a technika hiányait vetettem fel, ami egyértelmű, hogy azért van, mert a kamera ilyen, hanem a többit, amit az alkotó meg tudna oldani. Így csak három disznó az érték. Kérném, hogy összeszedettebben dolgozzunk. (szőke) értékelés:

Merülés
Csak megirigyeltem krisztabeától a vasalót.

Keresztanyámnál Szentesen, a doktor Lakos Imre utca 19-es számú háznak a kertjében voltak nagyon szép rózsák, és ott volt nagy divat, hogy egyészt kertitörpéket, másrészt a piacon kapható szép fém gömböket helyeztek el. De Zsolt mondta, hogy ez egy leveses kanál. Nyilván egy kéz fogja ezt a kanalat, így annyi lenne a javaslatom, hogy ahol a korlát metszi az alsó szekciót, a gömb, és esetleg az ujjból is egy kicsi benne marad a képkereten belül, ilyesformán, ha a balról jobbra lefelé haladó korlátot és a gömb formát nézzük, akkor ez így majdnem középpontosan helyezkedne el, de ez most lemaradt a képről. Nagyon jó választásnak érzem, hogy ez a talán nyolcadik kerületi, belső gangos, múlt századi ház ég kilátása mint egy jin-yang jel egyik fele határozottan jelen van a gömb fölső szakaszában. Ezt egy három disznós képnek ítélném, ha az alkotó ezzel a dologgal tovább játszana, nem a disznóért, hanem az ötletért Dénesnek is érdemes lenne a tükröződésekkel játszani, tehát a disznók megvannak, de tessék tovább játszani. Egy technikai megjegyzés, hogy jó, hogy ilyen matt a kanál, de lehet, hogy meg kellett volna kicsit suvickolni. (szőke)
értékelés:

Pampalini

Televízió képernyőt látunk, annak örülök, hogy legalább nem flikkeres a kép. Ez a humor és önreflexió kategóriájában díjazható az úgynevezett svekji vonulatban és nem mint fotográfiai alkotás. (szőke)
értékelés:

Csendélet Márknak

Egyrészt szeretném megköszönni, hogy az oldalon dolgozók küldenek egymásnak anyagokat, üzeneteket, válaszmunkákat, ez nagyon örvendetes. Másrészről viszont, azon kívül, hogy ez egy üzenet Márknak, azon kívül, hogy a címében benne van, hogy csendélet, érdemes megemlíteni egy-két dolgot. Ez egy naplementés, demerungos felvétel, és pont emiatt egy vakus kép. De olyan szinten telelőve a vakuval, hogy ez a szerencsétlen olcsó vaku amit csak tud, rálő erre a paradicsomra és földecskére. Erre mondatnánk még, hogy érdekes az, ha a sötét házfal, ajtó, kovácsoltvas melletti rész formái, vagyis a háttér egységes lenne. De most a paradicsom elszáradt levelei és a többi tárgy, amit látunk, sokkolóan esetlen, és ennek az oka mindennek ellenére nem elsősorban a technikában keresendő, hogy csak egy vakuval dolgozik az alkotó, hanem hogy nincs eldöntve az üzenet, az ok, amiért a kép készült. Egyik bizonyíték például maga a műanyag cserép, aminek a szélén megcsillan a vaku, de az ívbe csonkol a fényképész, így a kürtkagyló is lecsípődik. Így nem marad más, mint az elszáradt levelek ritmusa, de az így nem elég erős, nincs letisztázva, zavarosak az ornamentikális jelzések. Volna összefüggés a háttér kovácsoltvas formáival, de így, félig kidolgozottan, egyrehányódva olyan, mintha egy bevásárlószatyor tartalmát kiöntenénk az asztalra. Ha a megrendezett csendéletekkel szembe akarunk menni, az nem fog sikerülni, ha a véletlent nem rendezzük meg, mert a véletlen csak ritkán jelenik meg esztétikájában, komponáltságában olyan formában, ami üzenetként működhet egy fotográfiánál, vagy egy filmnél. Ahhoz is tervezés szükséges, hogy a néző véletlent lásson. A szándék ettől még nem rossz, amivel a kép készült, de arra kérünk, pontosíts a fogalmazásnál. Erre most nem tudunk disznót adni. (szőke)

Meso-tűz

Itt kevés információt kap az idegen látogató, mert nem tudja, mi az a meso-tűz, ki az a Mesó, hol vagyunk, mi történt. A Mesó az a szemüveges ember, aki a képen látszik, a tűz pedig a kertjükben volt, a Művészetek Völgyében. A Mesó felesége van a hárrétben és mosolyog, ők a Petőfi utcában laknak, ez a Juhászék kertjében van, de ez egyik se derül ki. Ez nem baj, csak a többieknek elmondtam, én se voltam ott. Ez egy éjszakai felvétel, amit vakuval készítettél, és ez látszik is, ez egy emlék kép, de a szűk kompozíció miatt a hangulatból keveset látunk. (szőke)
értékelés:

Futás
Futás

(Dénes utólagos engedelmével, mivel viszonylag jól illusztrálható a dekomponálás, így az eredeti, kis méretben bemutatott képét én megvágtam. Ez tehát legfőképp a példa bemutatása miatt történt, nem akarnék ílymódon beavatkozni a képkészítésbe, főleg nem a kép publikálása előtt, de itt ezt indokoltnak tartom. Ha az eredetiből lenne még a kockán, akkor még jobban megdönthetnénk és a futó mögött még több teret hagyhatnánk. Hegyi.)

Vaulecke

Kedves Dénes, Bandi (nem a macska, hanem a Szőke) rámtolta, hogy az állatoskutyásgyerekest értékeljem én, mondott hozzá valami olyat is, hogy talán a családi fotóalbumot nem kéne elküldeni, mert ő nem tudta, hogy a sokból ez már válogatva lett. :) De viccet félretéve, mivel Erika kutyájánál részletesen elmondtam, mi a baj a túlszacharinozott helyzetekkel, így csak pár szót szólok, felsorolásként.. Kutya lába levágva. Gyerek térde levágva. Háttérben gyerek feje kettéfűrészelve - eddig a hentelés. Kislányod nem néz ránk, kutya inkább tűr, mintsem élvezi - és globálisan persze aranyos, cuki történet, de az ilyen történetek még akkor is megfontolandó, hogy megörökítésre alkalmasak-e, ha egyébként minden alkatrész a helyén marad, és a modellek adott gesztusának nem a végét, hanem az optimális csúcsát kapod el. Mindennek ellenére tökéletesen értem az elfogult apát. De az nem elemezhető, csak a kép. (hegyi)