Oldódás

A hosszúkás, szinte templomüveg-ablak szerkezetű kompozícióban egy nyári emlékképet látunk, egy örömteli pillanat jelenik meg a homok és a test kapcsolatában, a gyermeki öröm a szülő alkotásán keresztül, ami mindannyiunk emlékeiben ott van, a homokfürdő sem véletlen, ami már felnőtt emberek agyából kipattant és nekik, a felnőtteknek hozzáférhető, hiszen látjuk itt, hogy a mi emlékeinkben is a bulgáriai nyaralás (még ha ez nem is ott van), az öröm, a homok, a nyaralás nagyon jól érződik a képen. Csodálatos bizalom és kitárulkozás van a modell és az alkotó között, ez nyilván a szülői attitűdből is jön. A szituáció rögzítése zseniális, töltéssel rendelkezik. De ha ez mind kimondódik az alkotó számára, mert mindig kell egy kicsit skizoid módon távolságtartónak is lennie, hogy a kép éles legyen, hogy a vaku megfelelő időpontban villanjon, és ne csak az átélésből építkezzen, ha nem tud alkotás közben technikai ember, egy külső dramaturg is legyen, akkor a kép, az események elsodorja. Nagy gond, ha a modellünket, sőt az eseményeket, mint az oldalfényben gyönyörűen rajzolódó árnyékokat pl a jobb láb árnyéka, vagy akár a karok, a jobb kar, a bal kar árnyékai csonkolva vannak. Nagyon fontosnak tartom, hogy ilyenformán a alkotói szempontból a modell és az ő jelenségei képzőművészetileg nincsenek megtisztelve, és túl szűkre vágott nagyon is csonkolt a kép. Ennek lehet szakmai oka, pl. valaki nyaral a kisgyerekkel, aki belátszana a képbe, vagy olyan privát tárgy, ami nem lehet itt, de igazából az alkotás szempontjából nem nagyon lehet elfogadni érvnek, mert itt az uralkodik a kompozíciós rendben, amit látunk. Tehát nem lehet ezt megtenni, pusztán egy zavaró elem miatt, ami a mostani képhatáron belül volt. Tehát kérem Dénes, és ezt fontosnak tartom, hogy ismételj, vagy a Balatonon, vagy az Omszki tónál, vagy a kertben vagy ha a kép újrakomponálható, vágható, mert jelenleg túlságosan is csonkolt a kép. Az irány az nagyon jó, de ismétlést kérek. (szőke)

Szárd portré

Fekete-fehér, majdnem négyszögletű formátumú képet látunk, egy család együttesét egy hegyes tájban. Valószínű legalábbis, hogy család, a mozgásokból, gesztusokból úgy tűnik, hogy ők hárman egy közösséghez tartoznak. Domináns itt a férfiszereplő, és ebből arra is következtetnék, hogy nem a portré, hanem a család házifeladatban kellene ennek a képnek szerepelnie, ezért innentől ezt ha Dénes is egyetért, a család kategóriában elemezzük. A kép elsődleges megközelítése az, hogy szerintem pontos karakter és jellemrajzot ad erről a családról és erről a home vagy emlékfotóról, mert nagyon jól érzékelhetőek a családon belüli pozíciók ebben az üzenetben. Egyértelműen a prímás, a főszereplő ebben az üzenetben az apa, aki picit teátrálisan kritikusan, bizalmatlanul beletekint a kamerába, felénk, és a többiek pedig kontráznak ennek a zenekarnak ők is fontos résztvevői, a nagybőgő, a cimbalom, gondoljunk itt a pár, az anya szerepére, aki ebben a kompozíciós rendben csak félig került a képre, a tekintetét amiről többet lehetne tudni a trióban megtalálható szerepéről, az el van takarva, ő csak egy alkalmazottja ennek a képnek, a férfi mintegy ránehezkedik, az alul felfedezhető kislánynak így az ő szerepe is pontos, sőt ő olyan, mintha szenvedő alanya, vagy irányított résztvevője lenne a képnek, kinéz a képből, apa-anya adja, hogy ez a közös fotó elkészüljön, amit apa a fejébe vett, fontosnak tart, hogy az egész utazás is aszerint a ritmus, a szabályok szerint megörökítődjék. A kép ugyanazzal a kódrendszerrel dolgozik, mintha 1967-ben vagy 75-ben a felmenőim, a Néhaiaim, vagy más képeket is említhetnék, egy dokumentáció, de 2008-nak a saját hangulatát is hordozza. Nem azért, mert fekete-fehér vagy színes, hanem ugyanúgy egy múltból küldött üzenetként van jelen és egy helyszínrajzot küld, nemcsak a helyről, hanem a család állapotáról. És ezek szépen és egyszerű nyelven vannak közölve. (szőke)
értékelés:

A betű szerint

Egy belső térben készült fotót látunk, ahol nagyon jól tagozódik a tér hármasa, mégpedig azzal, hogy van a kép felső negyedén egy közeliben és élesben tartott, fröcskölt falfelületű talán ajtómélyedés, aztán van a kép fő témáját bemutató falfelület, majd a kép bal oldalán kinyílik egy fényformával, a háttér jelzésértékűen megjelenik. Ez egy nagyon jó kompozíciós helyzet, bár annyit megjegyeznék róla, hogy nekem nem eldöntött, és nem érzem, hogy súlypontjában és folthatásában a helyén volna, ez az imakönyvtartó kis állvány, a könyvvel, nekem ez ha a teremőr nem néz oda, áthelyezhető lett volna, ahhoz, hogy ez bemozgassa a kompozíciót, de ettől még ez egy jó kép, és meglenne rá a három disznó is. De ez a lecke a család kategóriára érkezett, és ugyan látjuk, hogy itt van a kategóriákkal egy játék, hogy milyen értelmezéseket adunk, és ez mennyivel másabb, mint a másé, és ez már szinte egy verseny, de attól, hogy van egy sajátos értelmezésünk, és beemelünk egy más alkotónak a művét, ami a családról szól, hiszen itt Máriát látjuk a kisjézussal, ettől ez még nem válik a többiek a néző által elfogadható értelmezéssé, mivel ez a történet nem szűrődik át az alkotón a család témájában; az illusztrációnál több, de az önálló alkotásnál kevesebb. Ez a kép megoldásként az épített környezet leckére fogadható el, ha a mi kategóriáinkat fogadjuk el, és nem a családéban, mert ilyen alapon akár azt is lehetne mondani, hogy jól van, lehetne akár csendélet is, meg akár vágy is, de szerintem próbáltuk elég jól megfogalmazni, hogy melyik lecke miről szól és a család lecke a mi viszonyunkról szól a családdal, és ebből a képből nem derül ki Dénes viszonya a családdal, a szakrális megoldásban. Szerintem ez az épített környezetbe kerüljön át, és ott megvan rá a három disznó. (szőke)
értékelés:

Homokóra

Nem tudjuk eldönteni, hogy ez itt vajon egy performance része vagy egy utcakép, de egy nagyon jó meglátás maga az, ami a térbeliséggel, a perspektívával, a formákkal, az emberi alakkal a háttérben itt létrejön. Az is nagyon jó, hogy az előtérben van itt egy gyertya, amivel be tudjuk azonosítani, hogy ezek a kis fénypontok hogyan jönnek létre, és hangulatában is nagyon jó és nagyon szép. A kategóriával megint van egy kis problémám, a képértelmezéseket lehet szabadon használni, de a kategóriákat azért használjuk már annak, ami, nem tudom én ezt csendéletnek elfogadni, mert nem teljesíti semmilyen formában sem a csendélet kritériumait – azért mert csend van, vagy mert lírai még nem válik csendéletté. Tehát én áttenném az épített környezet kategóriába, mert annak nagyon is el tudom fogadni és három disznót kap. (szőke)
értékelés:

Fényfonal

Nagyon szépen köszönjük az üzenetet, de ez nem a csendélet kategóriájába tartozik, szorgalmiba áthelyeztük a képet, és a szorgalmi kategóriájában, ezekben az útiképekben az egy disznó rá megvan. (szőke)
értékelés:

Reklám
Családi autóreklám.

Dénestől már megszokhattuk, hogy mindig valami furcsa, sajátos, egyéni nézőpontból szemléli a történeteket és itt is ez van, ahogy ő ezt sugallja a családot úgy is felfoghatjuk, hogy a család egyik tagja ez az autó, akinek neve van, ha elromlik, bánatos mindenki, mintha egy családtag betegedne meg, tehát erre a gyerekarcú kis autóra a nagymama vigyáz, amíg a gyerek játszik, addig ő ott horgol vagy valami. A kép alsó részéből a csatornafedél fölött vágnánk a lépet, nem kell ekkora előtér, mert ez távolságtartást sugall. Az autó is nagyon durván metszve van, és ez billenti az egész képet. Oké, hogy ott van az autó és az egész szürrealizmusa, de nekem ez itt rendezetlen, azaz a jobb oldal felé nyitni kellene kicsit, vagy tengelyén arrafelé elfordulni, és akkor kompozíciójában is erősebb a kép. (szőke)
értékelés:

Diszlet

Nagyon hálás és nagyon sokszor használt módszert követ itt az alkotó; ez az olasz falu tükröződik a vízben, vagy nemtudomén a thaiföldi csónakosok eveznek és viszik a rizst, azaz rengeteg helyen láttuk már, a National Geographic c. újságban már és a Life magazinban, és ez egy nagyon hálás játék, és ezt nem kell szégyellni, hogy valaki az utazása alatt stúdiummunkát végez. Ez egy jó gyakorlat, hogy Dénesnek vannak ujjgyakorlatai, ezzel érdemes foglalkozni; a valóság és a tükröződés viszonyával, de talán így most, hogy horizont és a szemben lévő korlát vagy út olyan szinten szimmetrizálja a képet, és olyan párhuzamos, a kép vízszintes felületével, hogy emiatt a kép talán egy picit jobbra borul, ott a hegyek és a házak nagyobb méreteivel jobbra, de azért még szeretjük ezt a képet, bár azért megkérdezzük, hogy vajon a Dénes hol van ebben az üzenetben? (szőke)

Hangya

Itt most sejthetően egy leporellót látunk a Dénestől, és az utazásból láthatunk egy-egy gyöngyszemet, és az előző képnél elhangzott, hogy nem biztos, hogy 100 %-osan sűrített, hogy mit akart kifejezni a fényképész, mennyire letisztázott az üzenet, addig talán ez az őrületes történelmi erő, látvány, ami megérinti az odaérkezőket, gondolok itt arra, hogy talán tudatosan vannak ezek az utcák így építve, amit itt látunk, hogy nagyon erős a díszlet, ami viszi a fotós kezét, a gépet, azért sokkal koncentráltabbnak tartom ezt az üzenetet, mivel maga az utca és a perspektíván keresztül a tornyot, ami ráadásul fénnyel meg van világítva, egy egészen érdekes V alakú ritmust hoz létre, ráadásul úgy, hogy a kereszt, a keresztény szimbólum a kép felső harmadában egy furcsa kis ékszerként jelenik meg. Annyit fűznék hozzá ezekhez az utazási képekhez, hogy ugyan ezek nagyon szerethetőek és jó nézni akár a Dénes útjait is, valahol mindig keresni kellene azt a fotósnyomot, azt a kézjegyet, amitől kimondható lenne később egy Hangya című képen az, hogy az a hangya az a Dénes, aki ezt a csodát láthatja. A címre is még annyit, hogy azért itt a perspektíva valószínűleg itt egy álló ember szemmagasságában jelenik meg, azaz Dénes valószínűleg állt, a géppel és exponált. Lehet, hogy érdemes lett volna lefeküdni a földre, hogy az a hihetetlenül erős perspektíva, amire a cím is utal az még erősebb lenne. Ráadásul a horizont dőlése se válik előnyére a képnek. Én a dénesi kézjegyek hiánya miatt adok csak egy disznót. (szőke)
értékelés:

Kút

Nagyon örülök, hogy a Dénes és családja ezen a nyáron olyan utazásban vett részt, ahol különböző kultúrákat megcsodálhat, és különböző színeket értelmezhet, és ezek egyfolytában impulzusokat adnak neki, és folyamatosan más-más kútból érkezik hozzá a kultúra. Itt ha az ember sejtené, hogy merre járunk, bár ez nem bizonyítható erről a képről, de akár egy olaszos hangulatot is lehetne sejteni. Alapvetően a kép három egységből építkezik, egy ilyen barackszínű tört és szürkés felületű, egységes háttér épületfalakból, Barcsay Jenőnél látunk ezekkel nagyon jó formajátékokat, és mindezt metszetként, ritmikailag a szürkés égháttér nagyon jól zárja. Ha mindehhez hozzá próbálom építeni ezt a furcsa szecessziós jellegű, talán majolika szökőkutat, ahol a galambok isznak és ülnek, és még ráadásul valami café kis sátra is belóg itt a sarokban, én azt mondom, hogy míg az előző kép nagyon jól pontosan átszűrt és sűrítettebb üzenetet tartalmazott, addig itt egy picit eklektikus és zavaros a kódrendszer, ugyanis van egy viszonylag egységesen megláttatott háttérgeometria, és az előtérben ugyanakkor ez az izgalmas kút és a belógó napellenző is megjelenik a képben. Emiatt, hogy picit zavarossá válik a kép, hogy a háttere az lehet, hogy nincs igazán pontosan megfogalmazva hogy ezek a képi szimbólumok, akár a szökőkút, akár a fal és a belső városi tér, zárt falakkal, akár ezek viszonya nincs pontosan végigjátszva, azaz az üzenet lényege nincs tisztázva, és emiatt lehetnek ezek a ritmikai problémák. (szőke)
értékelés:

Tomba

Egy vélhetően földalatti, régi barlangból vagy teremből láthatunk ki, ahol a fényforrás mintegy égi fény az álló formátumú kép alsó egyharmadának közepén csillan be felénk, és mivel reflexhatásként nagyon kevés fényérték jelenik meg ebben a belső térben, a nagyon furcsa ablakmélyedés, és a körülötte lévő fényfoltok határozzák meg a helyzetet. Egy amorf felület, ahol sejthetően térbeli formák vannak, de igazából a sötét és a benne megtörő ablaknyílás az, ahonnan beérkezik a fény, ezek határozzák meg a képet elsősorban. Ebből logikusan következik, hogy nem a realista ábrázolásmód, egy turisztikai kép a lényeges, hanem valamilyen absztrakt, egy ritmikai játék, egyfajta vallásos-meditatív érzülettel keverve, hovatovább akár egy egyházi és nem művészeti weblapon léve ez akkor félig-meddig az istenkeresés vizuális megfogalmazása is lehetne ez a kép. De visszatérve ide, ebben a kontextusban nagyon szépen építi át az építészeti üzenetet egy saját, megismételhetetlen, rá jellemző üzenetrendszerre, így szerintem ez a kép megérdemli a három citromdisznót. (szőke)
értékelés:

Vacsorák

A család leckére érkezett ez a kép, és egy konyhában, azaz belső térben megtörténő eseményt rögzít, ahol a leiratából kiderül, hogy egy vacsorahelyzetet látunk, amit az alkotó meg is erősít, nemcsak azzal, hogy egy asztal körül ülnek a szereplők, mert ha csak ezt akarta volna, akkor olyan kameraszöget választott volna, hanem belekomponálta a tűzhelyet egy lábossal és merőkanállal, tehát kvázi ráerősít erre a momentumra, hogy ez az együttlét mi köré is szerveződik. Mint ilyen, a kép egy nagyon jól szervezett és komponált és összefogott üzenetet hordoz, ugyanis a kép ereje abban rejlik, hogy bár nem beállított fotót látunk, azaz a fotós nem megkérte a szereplőket, hogy figyeljetek, most fogok fotózni, nézzetek ide, csííííz, hanem kivárt egy pillanatot, megbújt itt a tűzhely mellett, figyelte az eseményeket, és kivárta azt a pillanatot, ami számára jelentést hordozott és amit velünk közölni akart. Feltételezve, hogy ez így történt, a képen három jól elkülöníthető csoportot látunk. Az első csoport a tárgyi környezet, ez a lábos, de az asztalt is idevehetjük, a másik csoport a kép bal oldala felé tendáló női alakok, és a harmadik csoport a kép teteje felé látható két női alak, és ezeknek a csoportoknak a dinamikája, mintegy háromszöget elképzelve belőlük, ez a kompozíció ereje. Figyeljük mint nézők, hogy a csoportban milyen csoportdinamika jön létre, kinek kivel van kommunikációja, ki az, aki a másik felé fordul, ki az, aki kifelé néz, aki ’szólózik’, azaz akinél éppen a szólás van. Tehát ez egy nagyon dinamikus kép, ha ezt nézzük. Ami a technikai részét illeti, a Dénes egy olyan technikai megoldást választott, ami részben az ő lehetőségeiből adódik, mert ez egy vacsora, azaz egy belső helyzet, van egy konyhai lámpa, ami ezt megvilágítja, ami nem ad túl sok fényt, és erre ő azt mondta, hogy nem baj, elkészítem a képet, mert a helyzet izgat, tudom és elfogadom a magam technikai korlátjait, és az ezek által szűkre szabott lehetőségeket, a technika hibáit erénnyé kovácsolom. És ráerősítek azokra a dolgokra, ami ebből a helyzetből adódik. Tehát egy határozott döntés a fekete-fehér választása, és az is, hogy úgy ’laborálta’ a fotoshoppal, ami egy erősen kiégett, túlvilágított helyzetet mutat. És ez jó döntés, mert elemeli a realitásból ezt a helyzetet valamennyire, miközben a történet reális, de ezzel az elemeléssel kap egy plusz színt, egy plusz ízt ez a történet. (szőke)
értékelés:

A világot jelentő

Egy ízig-vérig sok színt tartalmazó, nagyon színes, álló formátumú képet látunk, majdhogynem minden létező szín jelen van a képen. Egy régebbi alkotására szeretnék visszautalni, mert talán onnan jobban megközelíthető ez a szokatlan kamerapozíció, és ez a régebben elemzett, barátom kategóriába érkezett kép, aminél a tükör szerepéről pár szóban beszélgettünk. Hogy a tükör egy olyan világot mutat meg, tükröztet vissza, olyasmibe látunk bele, olyan tereket nyit meg a tükör – bár gondolhatnánk, hogy csak a valóságot tükrözi vissza – ahova normál esetben nem mindig jut el az emberi szem, és itt is egy hasonló keresés zajlik le a fényképész szemszögéből, mert egy olyan helyet keres, ahonnan a nézőközönség, a gyermekek hallgatják a mesét és elfogadhatják a varázslatot, ők soha nem láthatnak be, hiszen akkor eltűnik a varázslat, a Mikulás nem Mikulás lesz, hanem a szomszéd Lajos bácsi, stb stb. Tehát az álmokról és a romantikáról is beszélünk valamilyen szinten, úgy sejtem, hiszen a gyermekkorról egészen más megközelítést kapunk, ezért nagyon is pontos és jó helyszínt, pozíciót választott ki a fényképész. Hiszen azt látjuk itt, hogy az idős bábművész dolgozik, kezében van az alkotószerszáma, végzi a munkáját, és egy parányit abból is láthatunk, hogy az a közönség, aki sok éven keresztül, 20-30-40-50 éve is már ott ülhetett már a varázsvászon előtt, az most is ugyanúgy hallgatja az elektronika, a számítástechnika korában a Vitéz László vagy a Kisördög történetét, és most is hallani akarja a mesét, a varázslatot, az álmokat – miközben nagyon is jól látszik a hózentróglival, a nadrággal, a gyűrődő inggel, a szemüveggel, egy másik fajta történet. Párhuzamba van állítva a két történet; az egyik a gyermeki arccal, és az idős emberi testtel. Ez a gyermekkor lecke témájában látszik nagyon is, hogy az alkotó elmélyült, igenis észrevette ezt a párhuzamot, feldolgozta ezt az időskort és a gyermekkort, miközben ott van ez a szerkezet, akár lehet kisördög is, úgysem lehet látni a képen, mi ki vagyunk szorítva abból a meséből, amit ott az a kisgyerek úgy néz – egy létállapotot közvetít. Ha jó ez az irány, amit összeállítottam ebből a képből, akkor azt sejtem, hogy – mert megpróbáltam ezt a képet egy kartondarabbal különböző módokon vágni, metszeni, hogy hogyan lehetne jobb ritmusa ennek a képnek, - egészen olyan szélsőséges helyzetig eljutottam, hogy fogtam a fehér papíromat, és a bábművész haja környékén megpróbáltam elvágni az egész alsó szekciót, és azt nézni, hogy a gyerek, a bábfigura, és egy pici a hajból látszik – és rájöttem, hogy ezzel elveszítek minden olyan szegmenst a képből, amitől a történet megérthető. El kellett fogadnom az alkotónak azt a döntését, hogy ez egy nagyon hosszúkás kép, és nagyon sok minden van ott abban az alsó régióban, a takaróvászon, a feszítődrótok, stb, ami egy nagyon fontos üzenete ennek a képnek. Tehát az a javaslatom, hogy sok mindent nem kellene csinálni ezzel a képpel, talán annyit, ha azt a hármas viszonyt elfogadjuk, hogy a kisgyerek arca azzal a kalappal metszve van ezzel a paravánnal, tehát bennünket helyez egy olyan helyzetbe, mintha a gyerek lenne egy bábfigura, és mi nagy gyerekek a bábokkal innen a mi régi gyermeki világunkból kommunikálunk a belső közegbe – tehát ezt elfogadva annyit tennék, hogy a kép jobb oldalán ahol a kisgyerek kalapja látszik, ebből a vörös drapériából lenyesnék, és a bábművész figurája mellett is ennyit vagy majdnem ennyit levágnék függőlegesen. Még hosszúkásabb lenne ez a kép, de még jobban mutatná ez a kép ezt az időskort és megélt élettörténetet. (szőke)
értékelés:

Kacagás

Megint nekünk is fel lett adva a lecke, mert egy olyan szuperközelit, egy olyan megközelítést látunk, hogy bármit mondhatunk a gyermekkorra, a gyermeki arcra, nem tudjuk, hogy a kisgyerek, hogy ki lehet, csak a kép üzenetéből következtetve nem egy megnyugtató képet látunk, az biztos, ez a beállítás, alsó gépállás, ahol az orr, mint egy nagy fújtató mozdony csövei, a fogak mint óriás harapószerkezetek látszanak, és ha az ember megfigyeli a képet egy kicsit jobban, akkor a szempillák alatt lehet látni egy kicsit a szemgolyót, és ez nagyon sötéten, de nem egyöntetűen, van ott egy kis szürke, de mégis nagyon sötéten, pontosan ránk néz. A kép nagy egészét életlenként látjuk, csak a szempilláknál van egy kis élesség, és ez ennél a képnél egyáltalán nem hiba, egyáltalán nem baj az sem, hogy ennyire szűkre vágott az egész felület, mert ettől terrorizál bennünket ennyire ez a kép, azt is érezhetjük, hogy a következő pillanatban kijön és szétharapja az optikát, kijön ide hozzánk ez a félelmetes üzenet, kijön a múltból és folyton fogja mondani a kérdéseit, és a felszólításait, hogy miért nem adtál enni, miért nem adtad oda a labdát, miért kellett nekem ott állni a lépcsőnél, miért nem énekelted nekem ezt a dalt. És nagyon sokat segít ennek a képnek az is, hogy fekete-fehérben készítette el az alkotó. Azt tudom mondani, hogy azon az úton, ahol ilyen őszintén még ha felkavaróan is, de foglalkozik a bent lévő üzenetrendszerekkel és ilyen adekvát módon találja meg a formát is Dénes, én csak fejet tudok előtte hajtani és azt mondani, hogy három citromdisznó. Azért is tartom fontosnak és jónak ezt, mert a Dénes, ahogy mondtuk is az előző képnél, korábban főleg filmmel foglalkozott, de mégsem sajnálja a tapasztalásra fordított időt, mert szerintem a filmeseknek is kell tudniuk fényképszerűen is gondolkodniuk, mert a beállítások a filmnél ugyanolyan fontosak, mint a fotográfiánál, még akkor is, ha az egyik beállításból a másikba mozgással kerülünk el. De a kiindulópontoknak ott is pontosan fogalmazva kell lenniük, és ezt a fogalmazást segíti elő az a fotós tanulmányút, amit most Dénes folytat. Két filmest is megemlíthetnék, az egyik Grunwalsky Ferenc, akinek fotóalbumai is jelentek meg, például egy nagyon izgalmas albumja ahol női alakokat láthatunk, és egy egészen más körből Gothár Pétert, aki nemrég egy fotóművészeti folyóiratban a privát képeiből közölt egy sorozatot, és egy interjú is olvasható ott vele, mégis mindketten az átlagember számára filmesként, az egyik rendezőként, a másik operatőr és rendezőként jelenik meg. És még egy harmadik, Sára Sándor, akiről nem sokan tudták, hogy milyen rendszeresen és nagy elánnal fényképez, nem is nagyon tárta ezt a közönség elé egészen az elmúlt időkig, ha jól tudom még rábeszélés is kellett hozzá, hogy komolyan vegye azt a munkát, amit a fotográfiában csinált, mivel ő maga stúdiumnak tekintette ezt, miközben az évek alatt egy egész komoly fotográfiai munkásságot hozott létre. Ezekből a képekből hamarosan a Demeter-galériában kiállítást lehet majd látni. (szőke)
értékelés:

Egy hullámhosszon

Nagyon örülök, hogy egy olyan alkotótól érkezett ez a lecke, aki eddig elsősorban filmen fogalmazott nagyon összetetten és jól, és tényleg egy nagy fejlődést tapasztalok az állóképeiben. Ezen a képen az alkotó egy teljesen más nyelvezettel, itt a történetmesélést kezdi el használni, és az estiskolán már megszokott tükröztetéses eljárással is eljátszik, itt valamilyen kozmetikában lehetünk, vagy fürdőben, ahol a kornak megfelelően ilyen speciálisan vágott tükörben látszanak a tükröződő emberi alakok is. Ugyanakkor arra is következtethetünk, hogy a profilból látott női alak az előtérben a bal keze valószínűleg az alkotó felé nyúlik, és ennek a tükörben a tükröződését látjuk, tehát a tükörről ugye mindig azt mondják, hogy az egy csalóka világ, mindig valami elképzeltet, csalókát, vagy vágyottat mutat, itt is ezt a játékot segíti elő, azaz a nem felénk néző, profilból látszó, mosolygó női alak valójában felénk nyúl, olyannyira, hogy a kameránk mellett álló, profilból látható női alakot érinti meg. És csak akkor néznek ők egymás felé, mert csalárd tükör számunkra ezt mutatja, miközben a tükörben látható, jobbra néző hölgy magát a fotóst nézi. Így jön létre egy olyan hármas kompozíció, egy olyan háromszög, amiben egy centit nem láthatunk az alkotóból. Hármójuk között történik valami olyan, amiben akár egy elutasítás is lehet, ebben a barátom kategóriára érkezett képben, hiszen a fehér ruhás hölgyet látjuk, ő akár gondolhatja azt is, hogy ó hát, foglalkozzatok inkább egymással. Másként megközelítve egy történetet látunk, amit sokféleképpen lehet elemezni, de az jó, hogy az alkotó a tükör technikájára, a tükör mechanizmusára épít, arra próbál itt ráfókuszálni, és erre építi rá egy elmondott történetet. Annyi megjegyzésem lenne, hogy a kép két felső sarkában a gondolom teremvilágító lámpák kiégése kiégeti egy picit ezt a fényjátékot is, ami a tükör másik teréből, világából lép elő. Ugyanakkor ezt elnézem a Dénesnek, mert ő deklaráltan egy videókamerával készít fényképeket, és elmondta azt is, hogy ezen csak a képkivágást és az exponálást tudja beállítani, de ezeken kívül mást nem nagyon. Márpedig így ez azt jelenti, hogy ezeket a képeket úgy kell szemlélnünk, hogy ez az, ami, és amit az alkotó számára a technika megenged. Egy kérdés viszont, hogy a képből levágható-e egy fél csempényi, mert szerintem akkor egy nyugodtabb kompozíció jönne létre, például kevesebb lenne ez a kiégettség a két lámpánál, másrészt a tükröződésben is látjuk a háttérben ezt a zuhanyfülkét, aminek van egy lámpája, meg ott egy vonal, vízszintesre hajlott, a zuhany csöve, tehát mindezeket is levágva talán kevésbé zavaró maga ez a kompozíció. Magának a képnek a dinamikájában is javítana szerintem, lenyugtatná a pontatlanságot, ha ezt ott levágnánk. (szőke)
értékelés:

Lebegés

Van az egész képben valami svédes. Ha Dusan Makavejev Montenegró c. filmjére gondolok, és ott a pszichológussal való beszélgetésére, akkor ott egy nagyon hasonló világra ismerek rá. Miközben ugye egy XIX. sz.-i vagy még régebbi könyvet látunk itt, olvasás közben félrerakva, szemüveget mellétéve, de az asztalon azt látjuk, hogy megint a mostanában sokszor előforduló felső gépállásból van felvéve, ami igazából számot vető beállítás, ugye jól látjuk a kis kínai csészét, teásbögrét és alatta a szalvétát, tehát minden úgymond szépen rendben van elhelyezve, de a könyv maga az, ami egzaltált, lázadó, hiszen a gerince sérült, és látjuk talán az olvasószék karfájának egy darabját, ami szintén precízen, párhuzamosan van itt elhelyezve, és mégegyszer mondom a beállítástól mérnöki az egész, és azoktól a fehérektől, amiktől mintha valami furcsa, fehér fátyol vagy függönyszerű, hipnotikus, álomszerű lehelet lenne rajta a képen. Ezt nyilván egy ablak is elérheti. Azok a formák, az asztal formái, amik a XX. század racionalitásával együtt vannak, a terem zöldes műanyag szegélye, minden ezt a racionális kort erősíti, amiben a maga kis lapjaival ez az egészen más struktúra, a könyv megjelenik. Azért beszélek ennyit ezekről a formákról, mert miközben ez a kép látszólag nyugodt, mégis van egy őrületesen hegyesen, erősen mindenféleképpen egy bizonytalan pontra, egy elmozdulással, a háromszög instabil pontjára van komponálva az egész kép. A karfa síkjai az asztal síkja, az asztal jobboldali részén felfelé haladó síkja, majdnem alatta párhuzamosan valami fémláb, a szürke szegély – igazából folyamatosan jobbra és balra metszve halad, még a könyv és a teáskanna alá helyezett szalvéta is ezt a vonalat követi. Tehát az egész képnek - a formákat elvetve - az egyik fontos rendszere egy háromszög. Egy többszörösen töredezett, de egy ilyen háromszögforma, ami mindig igyekszik a talpára toppanni, azaz megtalálni a nyugalmát. Magyarul ennek a képnek nem a színeivel elsősorban, hanem a formaarendezettséggel a feszültség az egyik alapeleme. De ez a feszültség éppen a fehérekkel, ezekkel a rendbentartott, elhelyezett, precíz rendezettséggel az a fajta feszültség, amikor a csendből építkezik mindez. Amikor vissza van fojtva, napokig, hetekig, és aztán egy ordítással, egy őrületes kirobbanással széttörnek az asztalok, széttépődnek a könyvek, kiömlenek a teáscsészék – ez az elsődlegesen izgalmas része ennek a történetnek. A felső gépállás, amit már említettem az elején, ezt a szót is tartalmazza. Azért is konzekvens a kép, mert ez a feszültség egyszerű technikai eszközökkel, ezekkel az egyenesekkel számba van véve ez az elfojtás és ez a benne lévő csönd, ami egy robbanás előtti állapot. (szőke)
értékelés: