Egy bemozdult, hosszú expozíciós képet látunk, ami túl is van exponálva, tehát az látszik, hogy egészen ki vannak égve a világos tónusok, és ezzel az alkotó egy hangulatüzenetet küld, egy visszatekintést, amiben én nem annyira a gyermekkort érzem, mint az gyermekkora való utalást, vagy visszanézést, és ez az, ami ebben a képben jelentkezik, a gyerekkor élményéről nem tudunk meg sokat, csak arról, ahogyan az alkotó visszatekint arra, de ez is csak érzet-szinten, a színek által, a formák által, és ez a kiégett, zajos, bemozdult helyzet által, mintha az ember elrántaná a fejét valami elől, mintha egy belső utazásba haladna, azaz azt gondolom, hogy a lecke céljaiban ott szerepel, hogy a gyermekkorról annak a viszonyairól tudjunk meg valamit, és én ehhez ezt egy első lépésnek elfogadom, maga az, hogy ez elkészült az, hogy foglalkozni kezdünk a kérdéssel, kinyitjuk az emlékládánkat, de az emléket még nem hívtuk elő. Az irányt elfogadom, és látható, hogy nagyon mélyen, érzelmileg közelíti meg az alkotó a kérdést, és ezért nonfiguratív, szinte festői az amit elküld, ugyanakkor a 16. lecke megjegyzésében van az a szókapcsolat, hogy gyermekkor. És a nonfiguratív érzésekkel kapcsolatban azt szeretném megkérdezni, hogy ha lenne egy 21. lecke az időskorról vagy egy 22. a nőiségről, akkor ez a kép, pont azért, mert az érzelmi része általánosságban jelenik meg, vajon nem lenne oda behelyezhető? Szerintem igen, mivel nincs konkrét kapaszkodó a képen, ami az alkotó szubjektív megközelítésén kívül, hogy ’igen, de ez nekem ezt jelenti’, azon túl nem használ a néző számára olyan formajegyet, ami a nézőnek segíten a megközelítésben, hogy tudjon haladni az alkotó meséjével. Azaz nem a kép érzelmi töltetével van a probléma, hanem alapvetően nagyon sok házifeladatra is be lehetne rakni, azaz ha bármilyen címet adok, akkor az absztrakt és a nonfiguratív azok bárhová behelyezhetőek? Szerintem ezek nem csak önmagáért való stilisztika lenne, hanem keresni lehet azokat a motívumokat, amelyekkel a konkrét feladathoz kapcsolható lenne az üzenet. És ez nem azért fontos, hogy pontokat gyűjtsünk, hogy túllegyünk itt egy feladaton, hanem azért, amit az induláskor is sokszor beszélgettünk, hogy anélkül, hogy nekünk bármiféle vizsgánk vagy papírunk lenne ezzel a munkával kapcsolatban, egyszerűen csak azt szeretnénk elérni, hogy értelmezzük a világot, a vizualitáson keresztül próbáljuk megfogalmazni ezt a világot, lássunk, és próbáljuk ezt a látást átmorzsolni és rendszerbe foglalni. Ismétlést kérnénk. (szőke)

Nekem ez nagyon szimpatikus, de ha tudott volna bezáródni, akkor én úgy érzem, hogy a köldököt a maga teljességében akkor teljesítette volna. Így metszve van a köldök. Tudom, hogy ez a köldökzsinór, és születés motívuma. De nem tudott záródni, mert ez nem egy lyuk, hanem egy völgy. De ez amúgy egy jó asszociáció. Megint az van amit a táborban mondtunk, az előtérbe valami viszonyítás kellene, mert túl lapos, nagyon kiterített az egész. Lehet egy emberi test, egy meztelen nő vagy gyerek vagy valami. A köldök leckére van beküldve, és a létra szó is, az összefonódó gyökerek kapcsán, arra asszociálunk, hogy ez a szülés, születés, köldökzsinór fogalomrendszeréhez kapcsolódhat, ráadásul drámaian, mivel egy fekete-fehér formátumot választott az alkotó. Ezen túl egy természetfotó is, hogy realisztikusan közelítsem meg, mert ez valahol egy hegyes területen egy szurdokot vagy kis völgyet ábrázol, ezáltal érvényes rá a térbeliség, a perspektíva - előtér és a fényfoltoknál a háttér, úgyhogy a szimbolikán túl - amivel egyetértünk - annyi megjegyzésünk van, - visszacsatolva a táborban történt megbeszélésekre is - hogy a fotós adott esetben nyugodtan, hiszen egy filozófiai üzenetet is küld, beavatkozhat a munkájába, sőt pont a filozófiája miatt bele is kell avatkoznia. Ezért az lenne a javaslatunk, hogy a jobb alsó sarokban - ahol talán egy gally is bentmaradt, ami kiemelhető lett volna onnan - valami fontos információ, ami a születés, szülés, életbe lépés, életből kilépés, megérkezés, égi világ - földi világ szimbolikájában érzékelhető a képen - tehát valaminek ezen a kódrendszeren belül az természetfotózás, a térábrázolás miatt az előtérben meg kellett volna jelenni. Anélkül, hogy akár az osztályfőnök, akár a pedellus be szeretne avatkozni az alkotó munkájába, csak ezen a kávéházi szinten agyalva, akár egy emberi test, egy női test, egy összegömbölyödött kisgyerek, vagy bármi ami ebbe az asszociációs sorba beleillhet, a jobb alsó sarokban az megjelenhetne, mert ez indítaná el ezt a térbeliségét, ezt a furcsa fényfolyosót, ezt az időkutat, ezt a köldökláncot. (szőke)
értékelés:

Dénes, megint azt mondom, hogy szuperszonikusan közeledsz egy olyan helyzetbe, ahol nagyon nehéz lesz neked, mert te magad rakod fel a mércét egyre magsabbra. A cipő története akár egy másfél órás filmé is lehetne, ami a bemozdulást, mint technikát használó képnél őrületesen fókuszálva a kis balettcipőre koncentrálunk, ami rengeteg mindent hoz, táncot, Renoir-t Laturec-et, a moszkvai balettet és a Szakasics Árpád úton lévő művelődési ház délutáni szakköreit, és a fekete-fehérsége miatt is nagyon sok mindent átölel az idő tekintetében is. Itt a mozgást az idő kimerevedésére és az időben való utazásra is használja. Annyira pontosan fogalmaz, hogy nem is keressük, ki az a kislány, ki az a kis angyalka, aki elröppen és egyetlen cipőlenyomatot hagy bennünk a testünkbe beleégetve. Azt hiszem, Dénesnek egyre nehezebb lesz, de egyre izgalmasabb is, hiszen ő maga nyitja ki azokat a kapuit, amiket eddig nem nagyon tett meg, filmben ugyan nagy utakat járt már meg, de a film nagyobb biztonságérzetet is adott, hisz mód van a narrációval a megerősítésre, ami itt a fotóin csak a fény, árnyék és kompozíció módszereivel nyomon követhető. Nagyon örülök, hogy ismétel és visszatér helyzetekhez. (szőke)
értékelés:

Nekem színesbe is tetszett de ff szemmel kerestem rá.

Dénes itt megmutatja a férfi álmát, nem is nagyon akar félrebeszélni, nem is nagyon akar mást, mint a panniról beszélni, ez a párhuzam a nyíló virág és a női princípium között nem mai felfedezés, viszont ez így bár nagyon szép struktúrákat ad, de csak háttér, csak tapétája annak az áttételes üzenet lehetőségnek, amit Dénes most kihagyott. Egyszerűbben mondva nagyon primer ez a képi közlés, Dénestől nem ezt a fajta egyszerűsítést szoktuk meg, ráadásul ez az egyszerűsítés nem egy redukció eredménye és nem egy sűrítésé, hanem csak önmaga, csak önmagáról szól. Virág egyenlő panni. Igen Dénes, ezt tudjuk, de hogy van tovább a mese? Egy disznó, mert szépek a struktúrák. (szőke)
értékelés:

van-nincs? kint-bent? ő-én?

Annak örülök, hogy Dénes korai fotóit megnézve az Estiskolán és ezt a mostani fotót, eszünkbe jut, hogy Dénesnek volt egy pre korszaka, amikor az terjedt, hogy ő nagyon erős mozgófilmeket csinál, és emellett még fotókat is, de filmben erős. Be kell valljam, hogy nagy mértékű változás van a közelmúlttól számítva, mert egyre összetettebbek Dénes állóképei is. Itt ennél a képnél ő nyilvánvalóan észrevett valami tükröződést, és ő nem az az alkotó, aki photoshoppal pörög és műfüvet szerkeszt a képre, hanem ő az, aki a valóságot és annak abszurditását figyeli meg, és itt ezzel egy kollázs rendszert hozott létre, és emellett hogy ez létrejöjjön, Dénesnek várnia kellett. Egyrészt talán a pillanattal is hosszabb időt töltött, de ez az idő egy belső időt is jelez. Ettől, hogy ebben a tájban az előtérben egy árnyékra rátükrözteti a rókát, aminek az irodalmi, vagy álom szimbolikája is erős, de a folthatása is, a nyitott szája, az egésznek ettől van egy félelmetes álomszerű üzenete is, az édessége mellett. És ez az, aminben a Dénes olyan nagyon érzékenyen tud, amitől dénesiek a képek, ő gyakran rátapint ezekre a határmezsgyén működő történetekre, amiket eddig mozgófilmekben láttunk, úgyhogy nagyon örülünk ennek a sűrítésnek állóképbe. (szőke)
értékelés:

mi az: itt 2 ott 3 (dimenziószakadás)

Hála a jóistennek, hogy a kép jó, nagyon nagy bajban lennénk, ha azt kéne értelmezni, amit az alkotó hozzá írt. A kis belógó lábacska eleve már mozgásra készteti a képet, a színek se nyugalmasak, ez a neonzöld szivacs, és ez a nem barátságos sárga rostélyszerű műanyag szőnyeg és a kis zokni ugyanabba a vibráló világba hozza az egészet, ráadásul ez a szőnyeg a szövetmintázattal, amin az árnyék megjelenik, nekünk Zsolttal függetlenül egymástól is a 80-as évek közepéről a Commodore 64 videojátékait jelzi, ahol le lehetett lőni az egyik harcos űrhajót a másikkal, egész kezdetleges síkra redukált mozgásokkal, a legóban is hasonló formák jelennek meg, szóval jó ennek a térbeli játéka, és a síkon megjelenő számnítógépszerű árnyékok. (szőke)
értékelés: