Kutyamozgáslecke

Megintcsak azt mondom, hogy nagyon jók a Dénes megfigyelései, ugyanis rájött, hogy a kislány rózsaszín ruhácskája és karjai, ahogy egyik irányból a kutya, másik irányból az anyukája húzza a kezét, a többi ember kifeszített pórázai mind-mind egyfelé mutatnak és hogy ez egy jó ritmus játék, és hogy ezt észrevette Dénes, az nagyon jó. Ugyanakkor pontosan azért, mert négy tengelypont is valahová mutat, olyannyira, hogy a fotós az emberi testeket, karokat határozottan el is vágja, felmerül a kérdés, hogy ez a négy vonal hova mutat? Mire? Arra a kis pincsire, aminek a fülét is levágta a fotós? Ha ez mozgókép lenne, akár még az is kiderülhetne, hogy ez egy tökéletes megfigyelés, de most azt mondom, hogy állóképet látunk és nemcsak hogy nem indokolt a kivágás, de emiatt a "film" eleje és vége vágódik le, vagyis a történet. (szőke)
értékelés:

Ági, Béla kössz a játékot. :)

Kedves Dénes, köszönjük ezt a játékot. A filmből a végén derül ki, hogy három metronómmal adod az ütemet - talán Steve Reich minimalista, repetitív munkásságát említhetnénk itt - de rengeteg minden egyéb is felvetődik. Van eleje, van befejezése és van egy körmönfont dramaturgiája. Látjuk, hogy valaki ping-pongozik, és utána láthatjuk, egy szubjektív kamerával, hogy hova érkezik a labda, vagyis Dénes a kamerával játszik, amiből azt is tudhatjuk, hogy Dénesnek nagyon sok kamerája lehet, hisz nem féltette az optikát. De ez csak egy szarkasztikus megjegyzés volt. Ez a szubjektív kamera dolog itt nagyon jól felhasznált, olyannyira, hogy még egy csavarást is elbír a történet, amikoris a kamera mint labda röpköd az asztalon. Egy olyan zenei filmet látunk, amely picit a filmversek kategóriájába is tartozik, bár van egy reálisan is követkető üzenetrendszere. A film azért is érdekes, mert minden nyelven érthető, amit üzen, nem kell görcsölnünk, hogy a heripottert lefordították-e nekünk angolról magyarra, mert ez minden nyelven ugyanezt meséli. Nagyon örülök, hogy megjelenik az önirónia és humor - hát, speciálisan Dini-féle humor, hát, igen, de mi ezt szeretjük. (szőke) értékelés:

Mozgás
A képek szerdán este készültek a Deák téren a Gödör klub tetején lévő "tavon", ahol is egy performance előadásba botlottunk Emesével és barátomtomival... Technika: agyaggalamblövészet, :) mer más nem van... nemtom kik voltak, de köszönet a művészeknek a bő félórás pancsolásért az nagyhidegben... volt zenekar is meg minden.

Egy héttel ezelőtt bementem a Tilos rádióba, előttem is van egy műsor, ahogy utánam is vannak műsorok, az előttem levő csapattal mindig azonosan váltjuk egymást és épp jöttek ki, én mentem be és azok a kis tárgyak ott voltak, amiket műsor közben fölhasználtak, így kacsintós jézuskát láttam, kiderült, hogy a Vatikánban lehet kapni ilyen hűtőmágnesként, meg mint ami volt régen, hogy Angela Davis mozgatta a fejét, ilyenekből egy egész csokorral, nagyon aranyosak voltak ezek a képek és nem tudom, hogy miért mondtam el ezt így, mint impulzust... Részben ilyen klerikális vonalat érzek a képen, mint egy ilyen villanást, vagy megvilágosodást, ettől függetlenül amit elmondtam bár zavarosnak tűnik, a kép nagyon szimpatikus. Talán annyit megpróbáltam volna, hogy a kép jobb oldalán lévő hosszú sáv, ami az emberi alak mögött van, azt vagy levágtam volna, és áthelyeztem volna a figura elé, hiszen a kézmozdulatokban, mint egy Csontváry képnél, azt érezzük, hogy bal felé nyit mindenfajta szikrázás és robbanás ellenére, bal felé nyitott. Zsolt miközben erről beszéltem, mesél nekem, hogy ő egy negatív figurát is lát, mint a Petőfi kötet elején a szobor, nekem ezt látnom kéne, de én a Tilos történettel voltam elfoglalva, szóval ebből is látszik, hogy őt is megérintette a fotód és nagyon asszociatív munkát látunk. Ez a kép tehát három disznós, a sorozat is kap egyet, mert dolgoztál vele. (szőke)
értékelés:

1

Nappal csak érchangú látvány, csak táj
Képes illusztráció a Mesekönyvben
De éjjel ébred mind mi kortalan
Árnyék és fény táncol nyughatatlan

Andezit fogak éhesen merednek,
Fent kacéran telik az isteni hölgy
A tiszta arc lenéz, fénylő lehelet
Alant mohó, tátott pofájú völgy

A szél vonyítást szopogat,
Vadászik, lombok közt fel fel sikít
Dermedt tüzet, sziklavértet csiszol, arat
Sárkányt akácillattal simítva csitít

Királynője keblére féltékeny felhőt aggat
Míg folyóba merülő combján incselkedik
A hűs bőrön fényszőttes alatt fodrozva matat
Ki éjjel dacolva nézi azt ősi mámorba old, merít

2

Körém hordó kezembe lámpa
Én a dongának feszülök csupaszon
Magzatpóz, diogenezis performensz
Azt játszom a világ bolyong köröttem vakon
Persze hogy én bújtam el
Nem nagyon tagadom
De csak annyira hogy tudathassam
Mily feneéles tudatom
Vadászom utamból kotródj

3

a legrövidebb út az egyenes
ez visszhangzik az alagútban
születéstől halálig
ahogy átszeli a hegyeket az életet
de még a gőzszárnyú főnix
a rohanó vaskalitkából kiinteget
én, a mondanád kusza romantikus
fentebb járok tekergő, mekegő ösvényeket
melyek, mondanád égig nyújtják a lélekrádixt
és eregetnek szószúpercek úniójában kelt
festetlen emelkedő örvényeket

mert két lábbal járok a földön,
de sehogy máshogy!
így konok egyfelé sóvárgás folyam
és száműzött szárnyalás,
légbe nyúló gyökér
minden magamnak szánt szavam
hát csak óvatosan
mert néma, viszhangtalan
magam is csak most hallom
kit mit szólít árnyéktestvérmagam

4

az eső szerető
lágyan kopogó véső
mintát ölel a kőbe
szentelt fényt szemetel
medencébe gyűlik
majd lefekszik a földre

5

vonón ujjunk
felissza ezüst
pej szilaj futamunk
tisztán csordul
borba a fürt

6

noha parázskrétával írok a szemöldökfára
sem isten sem végzet nem fogja munkára
kezem a tüzedet nem táplálja
bennem nincs mi mondandó se üzenet
csak a pattogó szikrákat kergető lepkeháló
kezem szálló pernyére váltja a fényeket

7

nedves farkasorr szimatol
prüszköli az ezüst holdnak porát
míg lelkem ökörnyálon araszol
a fényes égi köldökön át
vágyam szikrázó
párkapókcsapda csillagképháló
de a lélekfonalat vonyító kántálás tartja
köldökömön a farkas orra
éltem rigmusát szuszogja

8

borostyánketrecben
morka szépe
kegyes és mégis oly vad
alant rögben feledten
kócos fuvallat
öltöztet fénysugárnak köve
ingyen kaptad az öröklét mézvánkosát
elfulló méz issza pírod
kendőzetlen izzó hődben
szelíd fal tart érintetlen
bársonyban keretezten

9

Tíz ujj a két tenyéren
Tíz fonál a szövőszéken
Hét szivárványíven
Teremtésben örökségem
Egy villám fehér ága
Átváltozásnak létrája
Egy fekete föld álma
Megszületés kápolnája
Egy keres és ha lel
Aranyban másnak felel

10

minden napnak kezdetén
a lilafejű lóherék tövén
tornázik hullámzik e mészörvény
ez a csiga szarvait nyújtja
Szemeit harmatlencsékbe dugja.
Hogy miért a korai szemgimnasztika?
Öreg már, rövidet lát a csiga
A szemüveghez meg túl alacsonyan ül az orra
Főleg ha messzenézni szarvait kinyújtja

11

Az angyalok is büfögnek néha
Hát én is haragszom a szóra
Mi ápol és eltakar
Vagy csak megkapar
Mint próféta a sorsjegyet
Ha a napi kiválasztottra
Rámutatta már az üzenetet

Bizony az angyalok is bújnak
Néha koszosan malacmódra
A napi leskelődéstől megfakulva
És hódolva az ambróziának
Bizony ők is tollcsomóvá áznak
Hát én is üvöltök néha nagyot
Ha a mesém ép cserbenhagyott
És káromkodok is tartalmasat
Mert az
Csak a kiből kinek
És nem a valamiről bárkinek fakad

12

Fák
Mikor törzsemnek dőlve,
A fényt szitáló lomb alatt
Rejted árnyékodat
Érzed e gyökereim?
A földet szorítom ökölbe,
Ujjam kapaszkodót kutat.
Ott vagyok én.
Mikor gyümölcsöm majszolva
Arcod a napnak fordítod,
Az édes fényt iszod
Érzed e az ágat, a súlyt,
Mit a földbe temetett korona
Lábujjhegyre állva vajúdott?
Ott vagyok én.

Madarak
Mikor csodálod a bátor íveket,
Mit az égre szárnyalva rajzolok
Érzed e a mélységet?
Minden másodpercemet?
Mikor az örök zuhanással dacolok
Ott vagyok én.

Szavak
Érzed e testet
Mi az ősrobbanást elnyeli?
Minden gondolatnál szakad, végtelenbe tágul
Majd egy pontba feszülve magába hull
Mire a szó valahol helyét elnyeri.
Ott ki, vajon ki van?

13

Lopva rontott

Lopni kéne ezt azt.
Egy almát a kerített fáról
Egy csókot mit egyszer vágyol
Vagy rosszalkodni kéne
Pitéből morzsálva fúrni a meggyeket
Fruttival tömni ebéd előtt a hasam és a gyereket
Becsengetni is kéne hozzád és elfutni hangosan
A pudingot meg a hasunkra kenni langyosan
A konyhában meglepni mikor főzöl
Szarni rá hogy az étel velünk zihál, füstöl.
És az elrontott verset azért sem abbahagyni
Mondom lopni kéne ezt azt
A télből rövidnadrággal tavaszt
Néha tíz percet míg szavakkal
Magadban magad után kutatsz
Vagy rosszalkodni kéne
Locsolni hőségben esernyő alól
Míg egyikünk singinginderént dalol
Valamit el is kéne néha rontani
Mondjuk míg fent ugatják a politikát
A pódium alól üvölteni „ma ki csinál szódát”
Aztán a rendőrnek szavalni egy ódát
Vagy gyertyafényben fürdő szájharmónikacsikorgásra
Körbeállva pálinkát locsolni a sírra
És füvet fújni a szélbe
Vésett névre
Lopni kéne hát ezt azt
Mert vadászni nem lehet
Vagy rosszalkodni kéne
Mert a virtus elveszett
Esetleg valamit elrontani
Mert már az ördög is csak egy hakni
De nem lopok
Mindent veszek és megkapok
Nem rosszalkodom
Csak vedelek és káromkodom
El se rontok semmit
Mert jól csinálom az ennyit
Pedig lopni kéne
Vagy rosszalkodni
Talán csak élni
És nem vonakodni

14

Értem a haladó talánt
A változó idők szavát
Mert változni nem fogok
Alkalmazásom most felhasználóbarát
Nem cica csak matrica vagyok
Oda ragadok ahova akarod
Nem kérek és nem lopok
Nem nyávogok ha lekopok
Sőt lehúzható lemosható a termékcsalád
Garantáltan nem hagyok nyomot
Nem csúfítom el a kirakatod
De vigyázz
Így csak egyszer ragadok
Nem kell lendkerekes szív
Sem pozitív
Sem negatív
Visszacsatoláscsalás
Nem baj ha dunsztba áll
Nem baj ha ásít üresen
Nem hibás csak nem vitás
Hogy elbaszod kurva ügyesen
Merni nagyobb nincs csak másik kanál

15

hülye egy tréfa
hogy a végzet léha
kisbetűvel kezdi
minden mondatát
és egybeírva szavait
nem használ központozást
az ember meg
mint a jó iskolás
szór sok írásjelet
felkiált kérdez állít
mert az élet iskola
néha ellő egy smájlit
mer sózni kell a bármit
az angyalok meg röhögnek hanyagul
ahogy mindenki magának tanul
így az isteni értelem
ponttá zsugorodva áld és dalol
de ha betelt a gyakorlófüzet
radírszárnyakon hozzák
az angyali üdvözletet
hogy így fijacskám
elég ha a lélegzeted
és a szívdobogás tagol
az almafa a kertemben vár valahol

16

angyalom neszez
az ég zöldjén pipacsképek
szitabiga csigakötő ének
hová lépek
fekete pázsiton
vibrálnak pitypangfények
szakadnak
elsóhajtott bogárvágyakon

17

magnólialámpák ringanak
a légtenger színén
az istennő szabad
a világ kifestőkönyvén
pogány ecsetként táncol
míg ruhája széjjelszakad
táncoljatok

Ez egy laza analógiákra épülő játék, kicsit arról, amit András szomorúságnak érzékelt, nem szigorúan kovácsolt logikai lánc, és mert igyekeztem rövid lenni talán lólépésben is adom elő. A tarot képeket Szegedi Katalin festette, a háttérzene Slang nevű Romániai formáció.

Kedves Dénes! Izgalmas munka, tetszik, azon kívül, hogy ez három disznó, engedd meg, hogy a mandaládra a sajátommal válaszoljak. (szőke) értékelés:

Kedves Dénes, a többieknek mondom, hogy ez a Vegyesbolt lemeznek az egyik száma, ezt a Sárfi háznak a szabad kéményes szobájában vettem föl egyszer télen, akkor ott még nem volt fűtés. Azt hiszem, a Klastrom kocsma előtti placcon látható ez az imádkozó sáska, tegnap is láttam egyet. Nagyon szimpatikus, nagyon jól kapcsolod a témákat, nagyon köszönöm a megemlékezést is - de nincs vége a filmnek, az nincs lezárva. (szőke) értékelés:

Zuhanyzó

Ez az én véleményem szerint két disznós kép, azért, mert nagyon jó az ajtókeret és a húzó együtt, de egy kicsit akkor már a cserép és a kályha kapcsolódását meg kellett volna hagyni, és akkor az Adidas tusfürdő is jobban belekerül. Elsősorban azért kap két disznót, mert meglátja a valóságban, a helyzetekben az absztraktot és a szürreálist. Paul Delvaux képeire utalnánk, vagy akár René Magritte festményeire, térbeli játékaira.

Válasz vihar után

Válasz vihar után

Mi az a bronz?

Mi az a bronz?

Ági hallgat

Ági hallgat

Tetszik, jó ez az alsó gépállás, ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy ha már ezzel a kalap motívummal dolgozunk, amelyen áttűnnek a Szinyei Merse-stílusú falevelek, akkor azt a kalap ívet hagyjuk már meg, ne vágjuk már bele Áginak a vállába, ne vágjunk bele a fonott kalapba. (szőke)
értékelés:

Ez egy ismétlése az első két leckének.. illetve hódolat a Csallóközi Szépasszony előtt.

Három disznó, mert van eleje és van vége. Nagyon jól dolgozik Dénes a zörejekkel, ezeknek a zörejeknek dramaturgiája van. Nagyon jól dolgozik a némafilmben ezekkel a zajokkal, nyikordul a dugó, a fényképezőgép a palack és mi vagyunk az üzenet - és a feszültség dramaturgiával, lásd felirat, és azért három disznó, mert a palackposta s-betűje pontosan ugyanúgy néz ki, mint ahogyan a Marton-ház falfeliratán a Marton István korcsmája j-betűje is, fordítva van. Ebben ott van az emberi és ott van a drámai is. A többieknek mondom, ha beszélgettek a filmről, hogy hihetetlenül érdekes és izgalmas, hogy Dénesben is mennyi szomorúság van és mennyi bánat. Olyan furcsa látni ezeket a kis jelhagyásokat és nagyon sokotoknál ott van a szomorúság, egyfajta keserűség. Ez nem baj, csak ezt így föl szerettem volna tenni kérdésben pontozáson kívül, hogy olyan jó lenne látni, hogyha örülnétek, hogyha mosolyognátok. Nem kötelező, csak mondom. (szőke) értékelés:

hágó

Talán ennél a szorgalminál annyit jegyeznénk meg, hogy formailag érthető a tájkép, ugyanakkor, nyilván a napszakból adódóan, a színek találomra és nem tudatosan vannak elhelyezve a képen. Mit értünk ez alatt? Egy táj más képet mutat reggel, délben, délután és estefelé is. Nem csak az árnyékok változnak, hanem színben is erős eltérések vannak, és ezeket az eltéréseket a fotós használhatja a kompozíció, az üzenet hatásának, drámájának fokozására is. Itt a színek nem segítik azt a fajta dramatikát, amit a kereszt, kopár táj és üres ég jelent, mivel az előtérben lévő talaj és a szürkés zöldek kevert színekként gyönge és nem dramatikus erővel jelennek meg. Így azt kell mondjam, hogy nem keresztnek, hanem régi villanypóznának tűnik a forma. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy ha lejjebb helyezhedsz el a kamerával és kicsit közelebb mégy, akkor a kompozíció megmarad, de a kereszt az égbe jobban beleemelkedik, így a hatása is erősebbé válik. (szőke)
értékelés:

születés
No comment... bár a régi görögök úgy tartották, hogy az tud gyógyítani, amiből születtünk, ezért a beteget egy gödörbe tették (anyaméh) egy kőasztalra, és a verembe kígyókat tettek (köldökzsinór), majd lefedték a vermet, aztán időről-időre megnézték, újjászületett-e a delikvens.

Ehhez a képhez azért szólunk hozzá, hogy az Estiklopédia anyagai is bővülhessenek. Fontos meghatározás, ami segíthet a többi munkákban is az az úgynevezett ellenfényes beállítás. Láthatóan a fény átjön a barlangon és egy hajót látunk a fényben. Mivel a fényforrás a figura mögött helyezkedik el velünk szemben, így a tárgy fekete, sötét sziluettes formává válik. Ez az egyik lényeges eleme az ellenfényes kompozíciónak. Ebből logikusan következik, hogy az ellenfényes kompozíciót akkor használjuk, ha inkább a grafikai elemmel és a dramatikus ritmikákkal akarunk dolgozni egy képnél. Ehhez az kell természetesen, hogy a figura, amit ellenfénybe állítunk, a fényhatás következtében is megőrizze felismerhető jellegzetességeit. A szorgalmira adható egy disznó mindenképp megvan, bár a horizont dőlésének nem találtuk indokát. (szőke)
értékelés:

tükörfal
Orsi korzikai ikre

Kedves Dénes, maga a kép nagyon szimpatikus, az üzenetet is lehet érteni, bár azon az úton, amit a cím jelent, hogy Dénes barátja, picit megbicsaklunk, mert nem vagyunk biztosak benne, hogy a falon lévő grafikára, vagy a mellette álló portréra vonatkozik ez az utalás. Kompozíció szempontjából a falra festett figura a fontosabb, a nagyobb, de talán jót tett volna a képnek, ha az emberi alak ugyanilyen fajsúlyos, hangsúlyos helyre kerül, mint ahogy a grafikai elem a háttérben. Egyrészt, mert a kép humora a két alak kapcsolódásából árad, másrészt kompozíció szempontjából sem szerencsés, hogy az emberi alak csukló fölött van metszve, beállítással (kezét a falra téve például) vagy a modell mozgatásával elérhető lett volna, hogy a párodból többet adj. A fölső rajz erotikát közvetít, nézzük meg a név elhelyezkedését a mellen, a kihívó pózt, míg a mellette álló emberi társ visszafogottan áll a fal előtt. Ha mód lett volna, nyitottam volna a képkivágáson, de az is felmerült, hogy mi lett volna, ha a két alak helyet cserél és a női alak a rajz bal oldalára áll, így a testtartásuk is összefogottabb lehetne, nem egymástól elhajló, hanem összeboruló képet adva. (szőke)
értékelés:

Vár
Nyaralásszorgalmi. Vár... az ember a dagályra vár... születés és halál, két világ határán... Egyszer olvastam, hogy Lucas és Spielberg a Csillagok háborúja után kimentek Hawaiira és építettek egy várat, majd végignézték, ahogy a dagály szétszedi... aztán ez tradíció lett náluk állítólag. Mikor olvastam, kicsit büszke lettem, hogy bár filmet nem csinálok, ha tengernél vagyok, én is eljátszom ezt.

Szép a történet Dénes, köszönjük a szorgalmit. (szőke)
értékelés:

ritmus
Leírás: nyaralásszorgalmigólyaláb

Dénes, mivel ehhez Zsolt ért, ővele majd lelevelezed, hogy tónusban vannak problémák a képpel, nekem az ötlet szimpatikus, örülök, bátor. (szőke)

Előbb a formákkal kezdem. A bal oldali homokkupac, talán vár maradvány még elmegy, bár kevésbé kéne tapadnia rá az árnyéknak. De semmi nem indokolja azt, hogy a faágakat miért nem szedtek ki exponálás előtt. Ami a színt illeti, ha kontrasztosabbra hozod a képet, akkor a víz és a homok színe is helyrekerül. (hegyi)
értékelés:

Barátaim
Két család... mindenki mindenkinek a barátja is... ja és csak úgy lógunk.

Kedves Dénes, azért szimpatikus a döntésed, hogy fejjel lefelé tartottad a fényképezőgépet, mert így van egy olyan sejtése az embernek, hogy az emberi alakok és a képen lévő tárgyak megközelítése nem verbális, hanem festői. Lásd Szinyei Majálisa. Egyszerűben fogalmazva úgy tűnik nekem, hogy azét merted ilyen bátran használni a fényképezőgépet, mert a színekkel, formákkal, ritmusokkal akartál játszani. Természetesen megemlítendő itt a meghökkentés szándéka is, én azonban egy picit a ritmusokra szeretnék visszatérni. Attól, hogy egy képet fejjel lefelé készítek el, a színfelületek egymással való kapcsolatára ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint ha normál pozícióban készítettem volna a fotót. Ezért meg kell jegyeznem, hogy a kép jobb oldalán lévő sötét drapéria vagy más tárgyak éppen a pontatlan kompozíciós elhelyezés miatt csak félig vannak a képen. Ez érvényes a főszereplő repülő férfialak fejnél történő metszésére is. Összesűrítve az ötlet jó, merész, ugyanakkor éppúgy slendrián, mint a kisangyal az ablakban. Tehát az irány jó, de sokkal összeszedettebben kell dolgozni, pontosan azért, mert az elképzeléseid tehetségesek. (szőke)
értékelés: