Nagyon szeretem ezt a képet, mert nagyon jó tagozódásokat lehet rajta felfedezni, többféle struktúra. Egyrészt a mélységélesség nagyon szépen van megválasztva azzal, hogy értelmezi ezt a fajta káoszt, amit a növények létrehoznak, és ebből a káoszból létrehoz egy rendet. És ezt nagyon sokszor, sok képnél elmondtuk, hogy káoszt káosszal nem ábrázolunk, és ennél a képnél pont az az erő, hogy fontossági sorrendet állít be, és ezzel ezt a kaotikus struktúrát megbontja és értelmezi. Másrészt a teret is behozza a képbe, nagyon fontos ez is, hogy a Nóra ezt étre tudta hozni, és a harmadik pedig egy vízszintes tagozódás, azzal, hogy van egy sötét csíkunk ami a föld, egy egünk, ami egy naplemente helyzete, és egy nagyon szép aranyló sárga, és egy harmadik, ahol már betör az éjszaka mélye, és ez a hármas tagozódás is nagyon szép, és lírai – de egyben drámai is. És ez a kép így is önmagában is szép lenne, és ami még tovább viszi, és a személyes közlést is beviszi a képbe, és amitől a csend leckére abszolút elfogadható, az a magányosan álló figura középtájon. Ez nagyon megejtő, ahogy a magányról, a csendről, a belső, meditatív történetekről beszél, pontosan azért, mert egy dinamikai kapcsolat van eközött a káosz között és a háttérben lévő nyugalmat sugárzó naplemente és a magányos figura között. Úgyhogy én ezt három disznónak gondolom, és köszönöm. (szőke-hegyi)
értékelés:

minden adott: napsütés, virág, méhecske

a zöld már múlóban, a botyók lángokban

Nem is értem, hogy miért ez a címe a képnek, hogy csipkebogyó… :-D Azért az, hogy a képnek alapvetően a háttere, tehát ahogy a növény a természetben megjelenik ezen a színes képen, az egy szürkés tónus, és ezen a tónuson valamiféle zöldebb kevéske levél látható, a forma, de alapjában véve a kép központi részén lévő zöldek is szürkészöldek. Azt is talán említettük már az estiklopédiában, hogy a szürkés szín, felület a vörössel kapcsolatba hozva folyamatosan dinamikát, feszültséget, vibrációt hoz létre. Tehát miközben hordoz leírható, verbális információt, kvázi egy tájképet, egy kirándulásról, mégis túllép ez a kép, és amit előzőekben mondtunk a Margitnak, hogy a dokumentálásból lépjünk át, és a személyest erősítsük fel, és itt itt van a személyes, a háttér szürkészöldje és a vörös nagyon jól dinamizál, és ha elvonatkoztatunk a látványtól, akkor akár az az impresszió is lehetne, hogy ez egy gyöngysor vagy akár egy női ruha, amin ezek a pici kis ékek megjelennek, abszolút egy festői kiemelést láthatunk itt. Örülök is ennek, mert ez azt is jelenti, hogy a Margit megérezte, hogy a fényképezőgépet nem fényképezőgépnek kezelem, nem félek tőle, mint technikától, hanem elkezdem a gép keresőjén keresztül a világot vizuális élményként, festőként is nézni. Végre élményként kezeli a látványt. (szőke)
értékelés: