Felsorolhatnánk az érveket és az ellenérveket, hogy miért is jó, vagy nem jó ez a képsor a barátság leckébe. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon szubjektív meglátás. Egy kapcsolati helyzetet mutat ebből a szubjektív nézőpontból, ez a kapcsolati helyzet egy párbeszédes helyzet. Ami az egésznek az izgalma, az az, hogy csak az egyik szereplőt látjuk, a másiknak csak a kijelölt helyét. És ez elgondolkodtat abban a kérdésben is, hogy vajon ez egy képzelt találkozás, vagy egy valós helyzet. Sok filmes utalást tudnék ide hozni, de szerintem ezt most elég egyértelműen lehet érezni és érteni. Ami a nagyobbik kérdés, hogy az első és a második kép között mi történik. Tehát, átkerült egy gyertya, ha jól látom, a takarásból kikerülnek a gyertya mögötti apróságok, nem nagyon lehet tudni, hogy azok micsodák, tehát miközben a második és a harmadik, avagy az első és a harmadik kép között van egy dinamikai játszma, az első és a második kép között ezt nem annyira érzem. Miközben az logikus, hogy nem képpárban gondolkozunk, bár azért azt hozzáteszem, hogy ez képpárként is megállná a helyét, sőt, én akár el tudnék képzelni egy hasonló sorozatot is, de az egy érdekes kérdés, hogy most a formai megfelelésen kívül, a didaktikus megközelítésen kívül, hogy a triptichon általában könnyebben értelmezhető a nézőnek, jobb vele azonosulni, de most nem látom a fejlődést. Van a történetben egy ugrás a második és a harmadik kép között, és ehhez képest lényegtelennek tartom azt, ami az első és a második kép között történik. Sőt, még azt is mondhatnám, hogy olyan érzésem van, hogy ez egy tesztcsík, tehát, hogy nem döntöttük el, hogy mikor kinagyítjuk ezt a képet, és kiállításra kerül, akkor az elsőt, vagy a második képet használjuk majd a képpárhoz. Nem érzem a megerősítést, nem érzem azt, hogy ez mitől működne ebben a hármasban. Abban van a bizonytalanságom, hogy most a mérleg egyik serpenyőjébe lényegesen több került, tehát egy kommunikációban van az A, meg a B szereplő, de itt most az egyikre kétszer annyi figyelmet tettünk, és ennek egyelőre én nem látom át az indokát. Szeretném, ha Laci mondana erről valamit. Ezt a képet én most 2 csillagra értékelem azért, mert egyébként, mint leckemegoldás tökéletes lenne, merthogy egy kapcsolati helyzet, egy barátság kezdete is fontos, vagy azok a kommunikációs helyzetek is fontosak, amikor párbeszédes helyzetben vagyunk, akár egy kis kávézóban, de most billeg ez az egész. Még egy dolgot hadd tegyek hozzá: amióta a mobiltelefonos fényképezés kitermelte a maga szoftvereit, azóta szokás ez a diakeretet, vagy akár a polaroid keretet imitáló hatás, már, hogy a többiről ne beszéljek. Ha valaki ezt pontosan megfigyeli, akkor látja, hogy itt azért másról van szó, mert ez egy valós helyzet, ez egy valós filmcsík, hát, aztán az egy elgondolkodtató kérdés, hogy vajon mi az, ami ezt indokolja. Én azt gondolom, hogy ha pontos a fogalmazás, akkor erősíti magát a döntést, tehát a néző szempontjából azt az érzetet hozza, hogy itt nem történt utólagos manipulálás, itt nem volt bizonytalankodás, kattintottunk kettőt a géppel, és mind a kettő érvényes, és ennek azért nagy ereje lehet. Ugyanakkor pont ez ellen dolgozik ez, hogy ez most egy képhármas, úgy, hogy az első kettőt nem nagyon értem, hogy hogyan kapcsolódik. Hát, így! (hegyi)
értékelés: