Bara technikája, meglátásai, közelítései rendben vannak. Amit kérnék, az az a fajta bátorság, amely a cicával megvan. Egy félig fényt áteresztő felületnél, amelynél pont a sejtelmesség, a kicsit sejthetőek látványa van jelen, merned kell alkalmazni az emberi alakot, az emberi testet. Ez a kép teljesen rendben van, olyan, mintha egy finom csigatésztalevest tálaltak volna föl, csak azok a bizonyos kis extra fűszerek, a bors és egy pici csípős paprika, az hiányzik belőle. Kellene oda egy kis kéz, egy arc valami a függöny mögé, vagy egy emberi testrész, rád van bízva. De a három disznó így is megvan. Azért jó lenne ha kitalálnál valamit a függöny mögé. (szőke)
értékelés:

Ez egy, ha külön beküldött is, egy képsornak felfogható üzenetrendszer, és ebben Bara és a kismacska közötti kapcsolatnak talán a legközvetlenebb megnyilvánulását látjuk, amikor már nem a külvilággal foglalkoznak, már nem azzal, hogy hogy fogunk kinézni ezen a fényképen, mit üzenünk az utókornak, hanem szemmel láthatóan a kismacska és Bara egymással játszik, egymásra figyel. Ez egyrészt magyaráz sok mindent technikailag is, másrészt pedig kompozícióban is - bár utólag azért lehet pontosítani, például a kép bal oldalán van egy jelzéseiben nem értékes, nem informatív sáv, ami vágható lenne. Én azt nagyon pozitív dolognak tartom, hogy Bara beenged minket ebbe a belső világba, abba a világba, amibe egyáltalán nem biztos, hogy egy kívülálló egyébként a valós történetben be tud kapcsolódni – részben a szemérmességünk miatt, részben pedig azért, mert ezek a kisállatok kellően érzékenyek ahhoz, hogy ezeket a közvetlen szituációkat, legfeljebb a gazda jelenlétében, produkálják. Ezt mint üzenetet nagyon jónak látom és én elfogadom és köszönöm, mert a házi kedvencnél a macskára egy nagyon jó üzenet. (szőke-hegyi)
értékelés:

"Gizi a cicó" javítása

Ugye arra kértük Barát az előző etapban, amikor a macskája bekapcsolódott az Estiskola munkájába, hogy valamilyen módon saját magát is próbálja meg ehhez hozzátenni, mert nagyon elidegenítő, nagyon távolságtartó volt az a közlés, ahogy a macska megjelent nálunk. Azt tudni kell, hogy a Hegyi az macskás, úgyhogy kicsit nehéz dolga van a macskákkal kapcsolatban, mert vagy túl szigorú, vagy túl engedékeny. Én nagyon szeretem ezt a képet, mert itt van, ezen a képen van két macska. És az egyik az benéz ott a jobb fölső sarokba, és nagyon aranyos, ahogy ott bekukkant, a másik meg fekszik az ágyon és figyel. Úgyhogy ez a kapcsolati helyzet nekem nagyon jól kijön. Azt azért mondom, hogy a Bara majd most már ott fog tartani lassan, hogy számon fogjuk kérni rajta az utólagos labormunkának nevezhető, mondjuk így, maszkolást, amivel például segíteni lehet azon, hogy ne legyen ekkora tónusbeli különbség az egyik szereplő és a másik között, de mindettől függetlenül én három disznót adok. (szőke-hegyi)
értékelés:

A Barbara visszatért a korábbi munkáinál is már használt tükröződésekkel való folyamatos ritmikai megfigyelésekhez, amelyben nagyon jó geometriai kapcsolódásokat fejleszt. Egyrészt alapvetően uralja a képet a fölső harmadban egy, talán nem lesz furcsa azt mondani, hogy egy Hórusz szemre, az egyiptomi képzőművészetben oly sokat használt formára hasonlító kollázs rendszer. Ez valószínűleg valamilyen lépcsőházi korlát, üvegdarabkák, tükröződések összessége, amely középpontjában, tehát a szemgolyó középpontjában maga a fotós és a fotós varázs szerkezete, a mindezt exponáló fényképezőgép van. Ebből sugárirányban szintén egy játékos tükröztetéssel maga a fényképész lába és a fényképész teste mintegy régi kártyakép, ahol összefordulnak a kártya alsó és felső formái és így folthatásaiban a kép, az absztrakt szemforma és ez a furcsa sugárirányú formamegoldás összekapcsolódik. Tehát a kép valójában kétféle irányban is mesél, kommunikál velünk. Egyrészt a nagyon ötletes és nagyon jó ritmusú absztrakciós játék, amelyben természetesen még mindaz a pulzálás, vibrálás benne van, amely körülbelül két-három hónappal ezelőtt az alkotásokon érezhető volt - itt elsősorban az akkori habitus, az akkori lelkiállapot, amire utalok. Ezt kompozíciós rendben úgy oldja meg az alkotó, hogy a legtöbb információt, a legtöbb izgalmat a kép fölső felületére helyezi el és az alsó harmadban a járólapok barnái, folthatásai pedig könnyedebben vannak kezelve ezáltal fölülről lefelé nyomódik, törekszik a kép egyfolytában dinamikát létrehozva - ha akarjuk, mondhatnánk azt is, hogy bizonytalanságot generálva. És ebben az egészen szénfekete, majdnem hogy részlet nélküli lábformák erőteljesen osztják ezt az amúgy sematikusabb alsó harmadot. Ez az egyik megoldási képlete talán ennek a képnek. A másik pedig, hogy közben gazdag formavilágot, mesélhető, történetszerű formavilágot is használ, nemcsak egyszerűen ritmikai elemeket, a kovácsoltvas ornamentikális díszítéseket, a gipsz stukkókat, a freskó egy részletét, az emberi alak testkódjait, testgesztusait. Itt valószínűleg maga a mozdulat az a fényképezési technikából adódóan az optika előtti kitakarást jelzi, hogy a kabát nekünk a kép jobbalsó szélén ne lógjon be ebbe a kompozíciós rendbe, de amitől ez mégis fontosabbá válik az az érvényesség, hogy maga a gesztus, ha nem ismernénk a Barát, akkor is sejthetően női gesztus, a női habitusra is utal. A két kéz ebből a téli öltözetből, ahogy kivillan egyszerre kihívó és egyszerre egy védekező tartás is. Maga az egész kép olyan, mint a tágra nyílt szemek. Rácsodálkozik a világra, másrészt pedig a Barától megszokott védőfal, védőburkolat ebben a gesztusrendszerben is ott van. Itt vagyok, láthattok, láttatok, látlak benneteket, de azon a határon belül, amit én szabok meg. Nagyon jó alkotás, három citromdisznó.
   - Egy személyes megjegyzés – veszi át a szót Zsolt -, hogy egyébként ez a tükörfelület a Mai Manó ház lépcsőfordulójában látható és az Estiklopédiában Mai Manóról többet megtudhattok. (szőke-hegyi)
értékelés:

Bara amióta ő először tisztelt meg bennünket azzal, hogy ellátogatott hozzánk és tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy rendszeresen küldi az üzeneteit az ő életéből, tulajdonképpen számvetéseket készít. Ha valaki veszi a fáradtságot és a Medvegy-féle képeket végignézi, akkor jól láthatóan egy olyan fejlődési pályát lát, amely a mai világban, ha nagyon lazán és vidáman fogalmaznánk, akkor a most elfogadott oktatási módszerekben nyilvánvalóan nem lenne jól mérhető pedagógiai megközelítésben. Mégis azt kell mondanom, hogy tökéletesen jól látható egy felfelé ívelő szellemi folyamat, de ez a szellemi folyamat és ez a felfelé ívelés nem a mai mércével mért belső tanulás, hanem egy olyan, inkább a személyiség legrejtettebb, legindividuálisabb tereibe vezet el bennünket, amelynél tulajdonképpen, bár nincs itt az idő, azt is kellene mondani, hogy valójában a Medvegy Bara képei aktok. Sokszor beszélgettünk a fórum rovaton arról és sok kérdés elhangzott, sokszor harcias mondatokkal is, hogy vajon mi az akt fogalma. Hiszen az akthoz a test fogalmát, a test megmutatásának fogalmát kapcsoljuk és a test az európai ember számára tabuként kezelt létezését is kapcsolja. És azt is, hogy az emberi test tabuként való megjelenítése mindig valami olyan rejtett mezsgyére vezet el az alkotó által, amibe az átlagos, mindennapi, távolságtartó helyzetünkben nem juthatunk el. Ha kellően könnyedén és nyugodt időszakban tekintjük meg a Bara képeit, akkor pedig azt látjuk, hogy ezek a vallomások nagyon is kitárulkozóak, nagyon is beszédesek. És ezek azért kapcsolódnak az akt fogalmához, mert egy olyan intimitás tárul fel, egy olyan szemérmesség is, amely szemérmességben mindig benne van egy emberi kapcsolatban a következő lépésként, hogy azokat a fedőrétegeket, idézőjelben ruhákat, maszkokat az ember egy másik számára, egy másik ember számára, aki közel van, leveti. És ez a legvédettebb falakon belüli szituációkban történik meg, amelyből a világ, az a világ, ami kint zakatol, nem részesülhet. Márpedig azok a képek, amelyeket mostanában Bara küld, azzal a szemérmességgel, amely tulajdonképpen csak a képkereteket jelenti, a képei kereteit, azon belül használt képi jelzések, azon belül használt motívumok összeolvasva, annak a képnek az eredeti nyelvezetében nagyon is meglepő dolgokról üzennek nekünk. És ha ezeket az összeolvasásokat megtesszük, tulajdonképpen nem is olyan rejtjelezettek. Az itt látható kép címe Kilátás. De ha az ember kellően fáradtan nézi meg ezt a weboldalt, este, vagy éjszaka, akár kiáltásnak is olvashatná mindazt, ami pedig hát elég jól láthatóan egy jövőképet, egy valós helyzetet mutat. Az ablak, ez a forma is, amely itt elég egyértelműen van elhelyezve, az elhelyezés alatt természetesen azt is értem, hogy nyilván a fotós választotta ki az elhelyezést, nem feltétlenül azt értem én ezalatt, hogy ő odatett egy zárt ablaktokot, hanem megtalálta ezt a pozíciót, vagy kompozíciót amit itt látunk és a hozzánk kapcsolódó szokásaink, a hozzánk kapcsolódó tudásunk az mindig az otthont, a házat, a családot és az otthon védelméből való kitekintést is jelenti ebben az esetben. Kell, hogy ez a kódolás akár egy Németországban élő, vagy akár egy innen távoli országban, Ausztráliában, Amerikában, Kanadában élő embernek is valami hasonlót jelentsen. Az ablak mindenütt, mindenkinek ugyanazt jelenti. A falon egy kilátás, vagy a falon egy betekintési lehetőség valahova. Ez az ablak vak. Pont azért mert a kiválasztási helyzet, ahonnan fényképezett a Bara, akkor is hogyha grafikailag ebbe valamilyen módon beleavatkozott, egy vak ablakot mutat. Egy olyan ablakot mutat, ahonnan nem látunk ki sehova és nem látunk át sehova. És még akkor sem látunk át egy másfajta álmot látva, ha ezen az ablakon keresztül a mezőn át egy települést, annak a házait vehetnénk észre. Talán, talán nem baj itt újra megemlíteni René Magritte-et, akiről már többször szó volt az oldalon és az Estiklopédiában. Talán, talán nem szemtelenség a tükör által homályosan kifejezést is használni ennek a képnek kapcsán. Nagyon fontos az, amit összegez egy tájképnél, egy manipulált tájképnél a Bara. A manipuláció alatt azt értem, hogy nem elégszik meg így sem egy egyszerű tájleíró formavilággal, pedig akkor is azt kellene mondani, hogy ez a kép nagyon szép pillanat, hanem odateszi a kézjegyet, odateszi a létállapotának a kézjegyét, a szignóját azzal, hogy szürreálissá változtatja a múltat, a leromboltat jelző formával, az ablakformával, egy zárt formával, amely ma már sehova nem fog nyílni, vagy legalábbis nem az eredeti létállapotának megfelelően fog nyílni ez az ablak, hanem valamit, ami eltörlődött, azt húzza sokszorosan alá. Épp ezért, a személyessége miatt és a „megyvegybaraiság” miatt gondolom, hogy a 13-as lecke épített környezetre jó választás, amit a Bara küldött. És mindezeket, amiket itt elmondtam ezért érzem helyénvalónak, hogy erre a leckére küldte be, merthogy azt sejtem, hogy nagyon is átgondolta, nagyon is súlypontozta a dramaturgiáját a képi üzenetnek, és csak a reményem az, hogy Bara belső útjával, a saját önkép keresésében, ezek a látszólag nevetséges kis házi feladataink segíthetnek. Mindezeket csak azért mondtam el, mert hiszem azt, hogy egyrészt talán a Bara életének is segítenek ezek az állomások és hiszem azt, hogy az ő bizalma felénk, hogy magát és a létállapotait megmutatja nekünk, az pedig ugyanígy gyógyíthat minket is, akik itt nézhetjük mindannyian. Itt attól, hogy én vagy a Zsolt beszélünk a képekről és esetleg a többiek megnézik, ugyanabban a pozícióban vagyunk a Bara szempontjából, mi mindannyian azt láthatjuk, hogy ő mit mesél nekünk és ezt én nagyon fontosnak tartom, hogy ilyen képekkel van köztünk és remélem, hogy folytatni fogja ezt a munkáját. Tehát három disznó. (szőke)
értékelés:

Jó, hogy a Bara is mer néha teljesen egyszerű helyzeteket használni témául. Ugye itt egy kis háziállatot látunk, ő a főszereplője ennek a képnek. Már a magát ezt az ágyat, ez egy galéria lehet gondolom, láttuk máshonnan, és a cica itt mint egy ilyen komoly főhős, szépen a külvilágot figyelve ő itt nekünk pózol. Ugyanakkor magára a beállításra ugyanaz jellemző, minthogyha egy emberi profilos portrét készítenénk. Itt egyértelműen látszik, hogy a macska szeme viszi, irányítja a mi tekintetünket is. Jobbra tekint ki a képből. Az egész kép ettől jobbra komponálódik miközben a cicának a majdhogynem a füle, vagy a fül alatti rész, vagy ott a szem és a fül közötti szakasz van középre komponálva. Én ebből a képből baloldalt függőlegesen vágnék, az alsó szintjéből is vágnék, hogy az egész cicafej balszélre kerülhessen több levegőt hagyva így ennek az X alakú galériakorláttal, kispárnával és fénnyel és akkor úgy gondolom, hogy ebbe a kis portré kategóriába ez tudna működni, ez az egyszerű kép. Hát én ezt így...
- Hát én akkor most mondok valamit. – szól közbe Zsolt – Visszaadom ismétlésre. Azért adom vissza ismétlésre, mert az engem nagyon izgat, hogy mi van akkor, amikor Bara és a cicó van, a Gizi, tehát, hogy Bara és Gizi. Én nagyon kíváncsi lennék Barára, aki macskázik, mert ez nekem egészen új fejezet. Tehát ismétlés, és akarom látni Gizit és Barát. Bocsánatot kérek, hogy nem elégszem meg az állatosba ezzel a történettel, hiszen teljesen igaza van Andrásnak, lehetne ebből kreálni akár ollóval egy szuper macskaportrét. De ez a macska Bara lehetne akár, szóval ha ezt el tudja Bara fogadni, hogy érdemes lehet ezzel tovább játszani, akkor ismétlés. (Ha nem, akkor szomorúan adok két malacot mint állatportré... de reménykedem.) (szőke-hegyi)