A kép felirata és a kép, amin nem nagyon találunk fix pontot a bemozgások miatt, nagyon azonos irányban összefüggőnek tűnik, nézzük csak, hogy kétszer is ismételve van a kép címe. És a mi megszokott mozgás konzervativizmusunkból rögtön következtethetnénk arra, hogy amikor ez a szó elhangzik, hogy nem-nem, jobbra balra rángatódzik a fej és benne van egy erős elutasító gesztus. Ez egy gesztuskép. Ezt az elutasítást erősíti a munka, ugyanis attól, hogy exponálás közben a figura elmozgatását használja fel arra, hogy nem azonosítjuk az emberi arcot, maszkot, ez létrehoz egy falat, amivel az is kimondatódik, hogy nem látod meg az arcom, nem tudsz belenézni a szemembe, nem tudsz megszerezni, bár sejted, hogy veled szembenálló ember, veled szembenálló személy, veled szembenálló nő vagyok, veled szembenálló Bara vagyok, még akkor is ha esetleg nem ő látható a képen. A lecke szempontjából adekvát az eszközhasználat és jó érzés, hogy a festőiség irányába mozdul el az alkotó. (szőke)
értékelés:

A "Harcos" c. kép továbbgondolása. Megjegyzés: Kedves András és Zsolt! A napokban leutaztam Szegedre, ahol a Harcos c. kép készült, hogy újra lefótozzam a ti javaslataitok alapján, de sajnos zárva találtuk azt az ajtót, ahol az a rács található, így most addig is küldök egy kicsit más jellegű rácsos képet. :)

Az aszimmetria kép egy trükkös kép. Már eleve 100%-osan női kép, eleve ezzel az aszimmetria üggyel bekavar minket nézőket és azt akarja velünk megetetni hogy valamilyen geometriai játék az elsődleges. Csakhogy ez a kép nem erről szól. Ez a kép a nőislégre jellemzően a finomságokkal dolgozik. Nézzük meg azt az egészen porcelánbabaszerű, japánképszerű arcpírt, vagy azt a raszteresen durva sokszor lefestett kovácsoltvas felületet a maga rusztikusságával és nézzük meg a rókucikának a szőréből azokat a bolyhos szőröket, ami mintegy rembranti, németalföldi festményben szupernaturalisztikusan megjelenik. Ezeknek az arányai, finomságai kapcsolódnak egymáshoz. Ugyanez történik a színekkel is, a prém színrendszere, a rózsaszínes arc, ami az egészhez ad valami romantikát, és ehhez kapcsolódóan ezek a bugyikék vas felületek, ezek összekapcsolása az igazán izgalmas. Talán egy picit az alján hiányzik a vasból. (szőke)
értékelés:

A minap leugrottam Szegedre barátnőmhöz és ott készült kora reggel ez a kép, kicsit "másnaposan", s fáradtan:)

Örülök, hogy színes kompozícióként érkezett a kép, ha ez fekete-fehér lenne, akkor akár Pécsi József is eszünkbe juthatna. Jó az aszimmetrikus építkezése a képnek, enyhén szólva üt ez a neonzöld óra, elég extrém módon vibrálja, mozgatja meg a kép finom csengéseit, bambusznád függyöny csíkrendszere ad. Érdekes, hogy ez a zöldes harang kalappal ellátott óra játékosságot, gyermeki mozgást, szinte szürrealizmust is hoz a képbe, valahogy az óra formája ebből a gépállásból akár még egy zöld békára is emlékeztetheti az embert, mindenképp van egy vidám hangulata ennek a vibrációnak. (szőke)
értékelés:

Végre egy olyan állatfotó, ami nem akar nagy csinnadrattát, nagy szenzációt, csak megmutatja Mircit, ahogy kimerült a játékban és most pihen. Ha együtt laktok Mirciciccel, érdemes időt szentelni rá, figyelni, kézközelben a kamerával, akár picit be is avatkozni, hogy mondjuk ha tudod, hol a kedvenc helye, ahol játszani szokott, ahol lepihen, akkor ott egy kis előmunkával rendet tenni, hogy a háttér kiegyensúlyozottabb legyen. Nem könnyű ezeket a kis öntörvényű lényeket jó pillanatban megragadni, érdemes tehát előre gondolkodni, hogy mi fog történni és az hogy fog kinézni. Itt most ennél a képnél picit sok a háttér tónuskülönbsége, egy picit a lábaiból, a kis tappancsokból is mutathatnál többet. Ezek nüansznyi dolgok, szinte már így is megvan a kép. (szőke-hegyi)
értékelés:

Messze valahol, az óperencián is túl, ahol a kurta malac is túr...

A perspektíva és a padnak a fordulása a tekintettel együtt, a test bal oldalra nyitottságával együtt nagyon fontosak a feketék a jobb oldalon, de egy picit tolnánk ezt a bal oldal felé, akár még úgy is, hogy ezt a kiégett Balatonból még többet hagynánk, mert fontos a távolba tekintés, amit a fehérek és a sötétek arányaival lehet elérni. Így most a kép borul. Azért egy disznó, mert az alkotó olyan szintet üt meg, hogy ha képes olyat csinálni, mint az előzőnél, akkor tessék ezt is ugyanazzal a precizitással végigcsinálni. (szőke)
értékelés:

Egy ritmikai játék a mozgás leckére, de a két fölső neonnal van baj, ott valahogy a kép fölső része elvarratlan. Ez a ritmus lenyomja a kép aljára a tekintetet és meghagyva a perspektívából a valós iránynak hiányzik a képből egy olyan képelem, ami megtörné a rendet. Ez lehet akár egy személy a kép jobb alsó sarkán háttal, vagy más ilyesmi. Féner Tamás készített ilyen képeket, ahol Budapestet egy egész kötetnyi képen keresztül úgy ábrázolta, hogy a képeken nem volt egy darab ember sem. Fénernél egy nagyon pontos kompozíciós rendet látunk, ő mindig ügyel arra, hogy egy grammnyi hiba se legyen ebben, mert különben nem áll meg a kép, bele lehet kötni. Nagyon nehéz helyzet, lehet, hogy ha 180 fokkal megfordul a kép, eladhatóbb lenne... Így most ez egy ötlet alap, kiegészítésre vár. (szőke)
értékelés:

Egyes és kettes lecke egyben = 2 az 1 ben :)

Egy témának háromféle feldolgozását, amit az alkotó kérésére egyben közöltünk. Így most a három kép kívülről szemlélve valójában fényképezőgéppel írt film, nem a triptichon fogalmát közelíti meg számunkra, hanem a filmét, egy olyan filmét, aminél a három képet tekintve nem 100%-osan közelíthető meg a történet, és részben ez a plánok ide-oda ugrálásából adódik, másrészt ha a kamerával dolgoznánk, innen hiányoznak képi sarokpontok a történethez. Nehéz megfejteni, hogy a kiemelés a középső képben mit jelent, mitől haladunk befelé az eltakart száj felé és aztán mitől látjuk utána az optikától elfordulva az arcot. Én mégis azt csinálnám, hogy a képeket különválasztva, önállóan elemezném, külön próbálva befogadni.
   Az első kép, aminél a szájat takarja egy sál, ott számomra a háttér nagyon fontos, az a nonfigurartív valami, ami előtt a modell van, az a villámszerű jel, ami mindenképp azokat a szép barokkos hullámokat, amit a hajkorona rajzol, erős kontrasztba helyezi. Ez a kontraszt a színekben is megjelenik, a háttér hideg, taszító felületéhez az előtérben a vörös és annak árnyalatai dominálnak. A második képen mindez a háttér csak egy parányi mennyiségben van jelen, de ez a pici szürke nagyon jót tesz a vörös és testszínek dominanciája mellett, amiben mindenképpen a száj uralkodik, az a száj, ami itt különleges jelentőséget kap és túllép a fogalmon, elsősorban az ajakra helyezett erős vöröses festék miatt is, mindenképp egy külön felhívó jelként, egy manifesztumként van jelen a képen, ez uralkodik. Ezen a képen is van egy erős disszonancia, mégpedig a testékszer, amely ugyanolyan ezüstösen, furcsán, gömbszerűsége ellenére is testidegen módon van jelen, középpontozva, amely nyilván az ajak átszúrásával ott van egy markáns és meghatározó és harmonikus arcon, ez felfedezhető az orron is egy hasonló kis ékszerrel. Olyan, minthogyha ez a két disszonancia a képen ellentétben lenne azzal az érzéki és érzelemdús, szinte kiáltó vörössel szemben, ami az életről, az érzékiségről szól, talán ezt is feltételezhetjük, hogy pont ezért van ilyen határozottan metszve a portré és ezért nem láthatjuk a szemeket, amelyek oly beszédesen jelen vannak a felső képen és olyan határozottan válaszokat várva néznek bele az opikába. A második kép tulajdonképpen egyfajta áldozati állapotot is jelez, a száj vöröse ellenére kiszolgáltatott a második kép és ennélfogva sokkoló is. Teljesen más minőségben jelentkezik a második kép üzenete, mint a kezdő kompozícióé. Ugyanígy nagyon erős a kép harmadik kompozíciója, ahol a grafittik, mint egy afrikai rajz töredék a nagyvárost, urbanizációt, mint egy rituális üzenet jelzik a maguk törésvonalaival és ebben ugyanolyan játékosan, de tele szomorúsággal ott van mindaz, amit talán egy régi kép kapcsán Boticelli Vénusz születése képen a festő megfestett nekünk. A harmadik képnél ez a párhuzam, ami nagyon fontos arányaiban is, az alkotó jól komponál, metsz, bele a koponyába, a szélben lebegő hajkoronába, de teszi ezt azért, mert a tekintet és az arc nyitottsága bal felé, efelé az urbanizált háttér felé tekint nem éppen boldogan, melankólia, beletörődés jellemzi a képet. Nyilvánvalóan akkor közelíthető meg a három kép összessége, ha elfogadjuk, hogy van mögötte egy történet. A nehézséget az okozza, hogy érezhető, hogy a történet egyértelműen súlypontos, nagyon nehéz megfejteni úgy, hogy valójában nem sokat tudunk meg az alkotóról. Azt mindenképpen lehet érezni, hogy így, azzal a döntéssel, hogy a három képet küldte be együtt, a kiáltás vagy a felhívás, a mesélni akarás a legerősebb motívuma a három képnek. Itt vagyok, ez vagyok, lássatok, mesélek. Én mégis azt mondanám, hogy emellett bízhat az alkotó nyugodtan abban, hogy ezek a képek önállóan is megállják a helyüket, talán még erősebb is egyesével a bennük lévő üzenet, ha majd egyszer meri vállalni az alkotó, hogy ezeket önállóan is kiállítja. (szőke)
értékelés: