Csipkebokor és a pákozdi medence

Előtér és a háttér viszonylatával dolgozik itt Csongor, és alapvetően egy klasszikus, útleíráshoz is használható tájképet látunk, amely nagyon szépen egy konszolidált formát, egy konszolidált rendszert közvetít. Ki kell mondani azt, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem biztos, hogy szükséges valaminek avantgardnak, döntött képnek és abszurdnak lenni, hanem egyszerűen a táj szépségét, az őszi fényeket, színeket próbálja Csongor rögzíteni. Nagyon jópofa, ahogy a csipkebogyók itt a közelben látszanak. Talán annyit lehetett volna, egy picit manipulálni, hogy esetleg ez az égbe lógó egy szára a vadrózsának, meg az az elszáradt fa, ezt a kettőt esetleg meg lehetett volna igazítani, és akkor a háttérben lévő hegy-forma és az előtérben lévő növények nagyon szépen illeszkedtek volna. De megvan a két disznó a képre. (szőke)
értékelés:

Boróka gombalelése

Egy meseképet látunk, ahol egy erdei gombát néz a kislány, és én azt mondom, hogy ez egy jól komponálódott úti képek stílusát idéző albumkép, nagyon jó kis enteriőr, egy nagyon jó kis megfigyelés még akkor is, ha ez egy beállított helyzet, nagyon remélem, hogy nem az, hanem egy meghitt, intim belső helyzet, ahol a kisgyermekeket, amikor megfigyeljük rengeteg megejtő és nagyon izgalmas szituációt láthatunk, ahol a gyermekek figyelik a természet különleges játékait, fantasztikus geometriáját. Egy játékos 60-as, 70-es éveket idéző cím van választva a képhez. Nem akar sem többet, sem kevesebbet Csongor, minthogy ezt a dokumentációt elkészítse. Én úgy gondolom, hogy az ősz kategóriájára ez a kép megfelelő, de azt azért szeretném megjegyezni, hogy lehet, hogy mindaz az állapot és közvetítés amit a családon keresztül én láttam igényelné talán a Falusi Csongor valódibb, bátrabb jelenlétét ezekben a történésekben. Ha nem érthető eléggé, akkor azt mondom, hogy igen ezt a képet el tudom fogadni, de eléggé szégyenlős, eléggé zárkózottak ezek az üzenetek Csongor szempontjából. Tehát ő azon kívül, hogy édesapaként, vagy túravezetőként ott van és rácsodálkozik egy helyzetre, nem érzem mindazt a minőséget, ami a 19-es leckének jellemzője, tehát nem az első, nem a második vagy harmadik lecke amiről beszélünk, kell, hogy a fotós mint olyan átivódjon. Mondok erre egy példát: Robert Capa képe A milicista halála, amely egy világhírű kép, és tulajdonképpen semmi mást nem látunk, még azt is mondhatnánk nem egy különleges kép, semmi mást nem látunk, mint hanyatt esik egy spanyol katona. Dokumentumfotó. És még azt is vitatják, hogy vajon eredeti, vagy beállított helyzet, nem tudom, nem lényeges ebben az egészben. Az lényeges, hogy amikor a képet az ember mint néző megtekinti, akkor fölvetődik benne a háború, a háború képlete és mindaz, hogy a dokumentumot készítő újságíró, vagy a dokumentumot készítő fotós, az jelen van ezekben a szituációkban, tehát felelősséget vállal abban a félelmetes szituációban, amiről a kép mesél. Ez azt jelenti tehát, hogy közvetett módon nagyon is rajta van a fotós nyoma, nagyon is érzékelhető a helyzetkiválasztáson keresztül, hogy ő ennek a képnek részese. Itt pedig ha megnézzük, akkor tulajdonképpen nem is biztos, hogy guggoló, hanem lehet, hogy ilyen félig álló pozícióban készül a kép, nyilván innen szép maga ez a beállítás, de mégis azt mondom, hogy valahogy a fotós ebből kiszűrődik ebből a házi feladatból. Tehát azt kérném, hogy legyen ez intenzívebb. (szőke)
értékelés:

Egy éjszaka, mikor Bocsesz nem tudott elaludni, azon gondolkodott, milyen jó is az, mikor meg tudunk bocsátani egymásnak, és nem kell már másnap azon törni a fejünket, hogy mit is fog szólni a másik. Eszébe jutottak a szép emlékek, mikor még tanulatlan, hebehurgya kiskutya volt és nem volt fontos senki, csak ő maga. Az emlékek sorban jöttek és jöttek. Eszébe jutott, hogy, hogy szaladgált, kérkedve az új nyakörvével, hogy az állatok megbocsátottak neki, aztán eszébe jutott, hogy milyen szép volt az erdő, mikor megismerhetett új barátokat, és a kacsás kaland is előjött, amin mosolygott egy jót, mert hát itt még vizes is lett.
   Ahogy a kalandok és emlékek szép csendben végigvonultak a szemei előtt, egyszer csak mély álomba merült. Álmában egy szép réten szaladgált, és a barátai mind ott voltak, akiket megismert az elmúlt időszakban. Játszottak, nevetgéltek, sokat szaladgáltak, egyszóval remekül érezték magukat, egészen amíg Bocsesz meg nem botlott egy tuskóban. A megbotlás sajnos nagyon fájdalmasan érintette, mert nagyot esett és a lába is nagyon fájt, miatta. Viszont azt vette észre, hogy a barátai csak nevettek, és nevettek, mert úgy gondolták, ez nagyon jó kis móka. Veled is előfordult, hogy valakit kinevettél, aki bajban volt?
   Bocsesz nagyon meglepődött és nem értette, csak érezte, hogy nagyon rosszul esik ami körülötte folyik. Fájdalmában sírni kezdett, de annyira keservesen, hogy a többi állatnak, egyből az arcára fagyott a hahotázás. Nem értették, hiszen azt gondolták, hogy nagyon jó kis móka ez az egész.
   - Miért sírsz Bocsesz? - érdeklődött csőrös, a kacsa.
   - Azért, mert fáj, ahogy viselkedtek, én bajban vagyok, ti meg kinevettek, mégis, hogy gondoljátok ezt?
   - Hát bocsáss meg kérlek nekünk, hiszen nem gondoltuk, hogy ez neked annyira fáj. Azt hittük, csak bolondozol , de most már tudjuk, hogy nem erről van szó. Annyira sajnáljuk! Igazán! – mondták az állatok egyetértésben.
   - No, jól van, semmi baj, szipogott a kiskutya. Megértem, hisz velem is előfordult már ilyesmi.
   Ezek után már sajnos ő csak nézni tudta, az állatok játékát, mert a lába továbbra is fájt, de a kicsi szívében békesség volt, hiszen tudta, hogy minden rendben lesz. Ez volt az első alkalom, mikor tőle kértek bocsánatot és nem neki kellett valami miatt mentegetőzni.
   Az álom tovább folytatódott egészen reggelig, s nagyon jól szórakoztak benne. Reggel, mikor felébredt, boldogan nyugtázta, hogy a lábának semmi baja és már szaladt is az ajtóhoz, hogy kicsi gazdái kivigyék sétálni. Azt hiszem, ma is olyan dolgot tanulhatott Bocsesz, ami mindenképp a javát szolgálja, igaz csak álmodott, de az álomban minden olyan valóságos sokszor! Aludjatok ti is jól és álmodjatok, vidám és színes dolgokról! Ja, és mindig nézzetek a lábatok elé, hogy nehogy úgy járjatok mint Bocsesz!

Egy szép, napsütötte reggelen Bocsesz, és két kisgazdája Borka és Csengő, elindultak a közeli kiserdőbe, túrázni. Bocsesz rendkívül izgatott volt, mert hát, még nem igazán járt az erdőbe, azt sem tudta, hogy néz ki az erdő. Te tudod, milyen növények és állatok élnek egy erdőben?
   Azt Bocsesz is tudta, hogy sok fa lesz, meg bokor, de fogalma sem volt róla, hogy milyen állatok lakják a közeli kiserdőt. Ide-oda ugrándozva, néha előreszaladva indult neki az erdőnek, és még nem is sejtette, milyen nagyszerű kalandban lesz része.
   Ahogy sétált kicsi gazdáival, Bocsesz, egyszer csak furcsa, idegen szagokra, lett figyelmes! A szagok idegenek voltak a számára, de ugyanakkor nagyon vonzóak is. Nem tudta miért de úgy érezte, az orra inkább vezeti, mint a saját akarata! Borka és Csengő hiába kiabált neki, azt hiszem, ő már rég nem hallotta őket, hanem mint a szél, úgy rohant az ismeretlen, idegen szagok irányába!
   - Hohó, hova szaladsz te csöpp gombóc -, hallotta a füle mellett, és láss csodát, egy fülesbagoly szállt fel mellette a fára.
   - Bocsánat, de nem vagyok gombóc, hanem van tisztességes nevem is, Bocsesznek hívnak és nem tudom hova szaladok, de nagyon szeretem ezt a szagot amit követek - válaszolta, - de egyébként téged hogy hívnak és milyen fura madár vagy, neked füled is van?
   - Ugyan már, Bocsesz, azok csak tollpamacsok és örvendek, hogy megismerhetlek, egyébként -engem Uhumnak hívnak, és itt lakom a kiserdőben!
   - Bocsánat, de akarsz velem jönni Uhum?
   - Uhum! Ami annyit jelent bagoly nyelven, hogy igen, nagyon szívesen!
   Így, Bocsesz már nem egyedül ment tovább, hanem Uhummal, a bagollyal! Ahogy így kettesben mendegéltek, egyszer csak keserves sírásra lettek figyelmesek! Az egyik mogyoróbokor aljában egy kicsi, foltos őzikét pillantottak meg!
   - Bocsánat, de ki vagy te, és miért sírsz? – érdeklődött Bocsesz illedelmesen.
   - Berkenye vagyok az őzgida, és azért sírok, mert elvesztettem a mamámat!
   - Ugyan már, ezért nem kell sírni, hisz nemrég megtanultam, hogy ha összefogunk, és szeretjük egymást, akkor minden problémát meg tudunk oldani! Ne aggódj, mire a nap lemegy, a mamád is meglesz! - mondta. - Akarsz velünk jönni? Ő a barátom Uhum!
   - Természetesen! Szíves örömest veletek megyek Bocsesz, csak találjuk meg a mamámat! – azzal neki indultak!
   Uhum, a bagoly a fák fölött szállva meglátta, Furfangot a rókát, aki épp kergetett valakit, hát ahogy jobban megnézi, mit lát? Nem mást kergetett Furfang, mint Kelbimbót a kisnyulat! Uhum, hogy segíteni tudjanak, gyorsan leszált és a tudomására hozta a többieknek, hogy mit látott.
   - Gyorsan cselekednünk kell - mondta Bocsesz és azzal, mint a nyíl kirohant a tisztásra és ugatni kezdett ahogy csak kifért a torkán!
   Furfang, a nem várt hangzavartól úgy megijedt, hogy egyből felhagyott Kelbimbó üldözésével, és mint aki ott sem volt, egyszerűen köddé vált! Kelbimbó nagyon hálás volt Bocsesznek amiért segítettek neki.
   - Nagyon köszönöm Bocsesz, és Uhum! Nem is tudom, mi lett volna ha ti nem vagytok! – hálálkodott.
   - Nincs mit Kelbimbó, de ha már így összetalálkoztunk, nem láttad véletlenül Berkenye mamáját? - érdeklődött a nyuszinál.
   - Hát, ha az a jóságos őzmama az, aki a kicsi gidáját keresi, akkor igen, láttam, nem messze innen, a patakparton. Nagyon meg volt ijedve, hogy elveszett az ő egyetlen kicsi gidája! Te lennél az? – kérdezte Berkenyétől.
   - Igen, én vagyok, és tudom is, merre kell keresni! Gyertek utánam!
   Azzal a kiscsapat útnak indult és olyan helyeken jártak, ahol Bocsesz csak ámult-bámult. Völgyeken, keskeny utakon, átvágva a kis dombon. Te jártál már erdőben? És mi jót láttál ott?
   Aztán egyszer csak meghallották őzmama hangos kiáltásait, aki már nagyon közel volt hozzájuk! Mikor meglátta Berkenyét, nagy örömre derült és csak ugrándozott, vidáman, mert már nagyon el volt szomorodva, hogy soha nem lesz meg az ő kicsi gidácskája! Volt már olyan, hogy te is elcsatangoltál anyától, vagy apától?
   Látod, végül, minden jóra fordult, és Berkenye megtalálta a mamáját, Bocsesz járt az erdőben, és új barátokra lelt, és még a kicsi gazdái is rátaláltak, mert a nagy vigasságban meghallották Bocsesz ugatását! Így ér véget a mai mese, vigyázzatok, és figyeljetek mindig egymásra, hogy ne keveredjetek, veszélyes helyzetekbe! Legközelebb, ismét újabb kalandban lehet részed Bocsesszel!

Egyszer volt, hol nem volt élt a nagyvárosban egy kiskutyus kinek a neve Bocsesz volt. Hogy miért hívták Bocsesznek? Na ez egy jó kérdés! Talán azért, mert mindig mindenért bocsánatot kért. Gyakran hanzott el tőle, hogy Bocsánat, így a kisgazdája ráragasztotta a Bocsesz nevet. Egy napon, Bocsesz elindult sétálni és hogy hogy nem, betévedt az állatkertbe, ahol rengeteg állatot látott, amik igencsak furcsán mutattak Bocsesz szemében. Szerinted milyen állatokat láthatott Bocsesz az állatkertben? Igen, igazad van, látott elefántot, zsiráfot, zebrát, oroszlánt, kismajmot és sok sok szebbnél szebb állatot!
   Ahogy sétálgatott ott az állatkertben, egyszer csak meglátott egy gyönyörűen szépséges csengős nyakörvet. A kiscsengő rajta igencsak szépen csillogott, és nagyon megfogta a tekintetét. Ahogy ott nézegette, egyre inkább vágyott rá. Ez a vágyakozás annyira erős volt benne a csengős nyakörv után , hogy elkezdett pitizni érte az eladó bácsinál, aki egy nagybajuszos öregúr volt! Annyira szépen kérte, hogy az öregúrnak megesett a szíve rajta és nekiadta!
   Bocsesz, nagyon büszke volt, hogy neki van a legszebb csengős nyakörve, és ezen felbuzdulva tett még egy kört az állatkertben. Minden állathoz odament és büszkén, kérkedve mutogatta! Odament az elefánthoz, és azt mondta neki:
   - Bocsánat elefánt, látod milyen szép csengős nyakörvem van, nincs is szebb és jobb dolog a világon ennél!
   - Látom Bocsesz, de hidd el, tudok ennél szebb és jobb dolgot a világon! - felelte
   - Bocsánat, de mi lehet ennél szebb és jobb dolog? – kérdezte fölényesen Bocsesz.
   - Hát a mogyoró! Annál jobb dolog nincs is a világon, és az őserdő fái! - válaszolta az elefánt
Hát, Bocsesz nem volt megelégedve a válasszal egyáltalán, és foghegyről odamondta, hogy: te tudod elefánt! Aztán tovább állt.
   Elérkezett a zsiráfhoz, és itt is ugyanúgy kérkedett mint az elefántnál, azt mondta neki:
   - Bocsánat zsiráf, látod milyen szép csengős nyakörvem van, nincs is szebb és jobb dolog a világon ennél!
   - Látom Bocsesz, de hidd el, tudok ennél szebb és jobb dolgot a világon! - felelte a zsiráf.
   - Bocsánat, de mi lehet ennél szebb és jobb dolog? – kérdezte fölényesen Bocsesz.
   - Hát a füves szavannák és a zöld legelők! - válaszolta.
   Ahogy meghallotta mindezt Bocsesz, még büszkébb lett és fölényesen ezt mondta:
   - Haha ha, ugyan már, a fű nem lehet értékesebb, és szebb ennél a szép csengős nyakörvnél! - majd tovább ment.
   Eljutott az oroszlánhoz, aki már hallotta Bocsesz hírét, és meg kell hogy mondjam nektek, nem nagyon örült a kiskutyának.
   - Bocsánat oroszlán, látod milyen szép csengős nyakörvem van, nincs is szebb és jobb dolog a világon ennél!
   - Látom Bocsesz, de hidd el, tudok ennél szebb és jobb dolgot a világon! - válaszolta az oroszlán.
   - Ugyan mi lehet ennél szebb és jobb dolog? – kérdezte fölényesen Bocsesz   
   - Hát a jó szaftos hús, és az, hogy én lehetek az állatok királya!
   - Bocsánat, de nekem biztosan nem és szerintem akkor is az én nyakörvem a legszebb dolog a világon! - válaszolta az oroszlánnak
   De, lássatok csodát, ahogy ezt kimondta, abban a pillanatban egy kismajom föléugrott és levette a nyakából a csengős nyakörvet. Bocsesz nagyon szomorú lett és sírva szaladgált egyik állattól a másikig. Szerinted melyik állatokat kérdezte meg Bocsesz, hogy hol lehet a csengős nyakörve? Igazad van, megkérdezte az elefántot, a zsiráfot, a zebrát, de még az oroszlánt is, de egyik sem volt hajlandó segíteni neki, mert nagyon csúnyán bánt velük Bocsesz. Míg hogy hogy nem, elért a rozmárhoz, akinek megesett a szíve rajta.
   - Miért sírsz Bocsesz? – kérdezte.
   - A kismajom elvitte a szép csengős nyakörvemet! – válaszolta szipogva Bocsesz.
   - No, várj csak egy kicsit, mindjárt megoldjuk a problémád!
   - Bocsánat Rozmár, de nem nagyon hiszem én ezt!
   - Nem is azért mondtam neked, de tudod, van sokkal fontosabb dolog is a világon, mint a kis csengős nyakörved!
   - Ugyan mi lehet az? – kérdezte a kiskutya.
   - Hát ugyan már, tudod te az, hát a szeretet és az összefogás! –mondta a rozmár és abban a pillanatban felment a kifutója tetejére és elkiáltotta magát!
   - Állatok, ki látta Bocsesz kutyus nyakörvét?
   Sajnos az állatok nem örültek a kérdésnek és nem is akartak segíteni, egészen addig, míg meg nem hallották Bocsesz keserves sírását:
   - Bocsánat állatok, nagyon sajnálom, hogy kérkedtem nektek, bocsássatok meg nekem!
   És képzeljétek, mi történt, abban a pillanatban, ahogy mindezt meghallották az állatok, egyből tanakodtak egyet és szóltak a kismajomnak, aki szíves örömest visszahozta a csengős nyakörvet!
   Bocsesz, megköszönte, és ugrálva szaladt végig az állatkertben és mindenkinek köszönetet mondott és megígérte, hogy soha többet nem fog kérkedni!
   Itt a vége gyerekek, holnap, ha eljön az este ismét egy nagyszerű kalandban lehet részetek Bocsesszel!

Aznap, mikor a hajnal vörösre festette az eget, Bocsesz nagyon korán kelt és csak kaparta az ajtót, mert ki akart menni. Kisgazdája Csengő kiengedte az udvarra, de azt nem tudta, hogy Bocsesz az előző napokban igazi bányásznak csapott fel és egy óriási lyukat vájt a kerítés alá, ahol kényelmesen átfért!
   Így abban a pillanatban, ahogy kiengedték, a harmatos fűben egyenest a lyukhoz szaladt és már át is bújt a túloldalra. A kerítés másik oldalán egy tó állt, ahol a reggeli fények igazi aranyhidat festettek a víztükörre, a partján, meg 4-5 vadkacsacsalád aludt. Bocsesz nem törődött az alvó néppel, hanem inkább élvezte, hogy felzavarhatja őket. Hangosan csaholva szaladgált körbe és azt kiabálta:
   - Felkelni lusta népség! Itt a reggel! Milyen dolog már ilyenkor is csak aludni?!
   A kacsák, nagy ijedelmükben, hirtelen nem is tudták merre szaladjanak, de volt köztük egy bátor, aki egyenesen Bocsesz felé ment és rászólt...
   - Milyen dolog már az, hogy korán reggel itt zargatsz minket?!
   A kiskutya hirtelen megállt és meglepetten figyelt a kacsa szavaira, aki tovább folytatta a mondókáját!
   - Mégis mit gondolsz magadról, hát nem szégyelled magad, itt kiabálsz és nem hagyod pihenni a népem!? Vannak itt egészen pici kacsák is, akik nagyon megijedtek, mikor végigszáguldoztál mellettünk.
   Bocsesz, most már behúzott farokkal mondta:
   - Bocsánat, igazán nem akartam én senkit megbántani, de olyan szépen süt a nap, és annyira jó illatok vannak, hogy teljesen magával ragadott! Egyébként Bocsesz a nevem, kiskutya vagyok, aki néha igencsak bohókás tud lenni, kérlek nézzétek ezt el nekem!
   - No jól van, engem Csőrösnek hívnak és itt élek a tó mellett. – mondta a kacsa.
   - És mivel foglalatoskodtok napközben, ha szabad megtudnom? - érdeklődött a kutyus most már illedelmesen.
   - Hát, miután felébredtünk, tollázkodunk, ami annyit jelent, hogy szépen megigazgatjuk a tollainkat, megmosakszunk, így frissek és repülésre is készek leszünk. Utána megyünk enni, tulajdonképpen az egész napunk pihenésből és evésből áll!
   - És mit esztek? - érdeklődött Bocsesz.
   - Hát füvet, magokat, vizinövényeket.
   - De van mikor egész nagyokat pancsolunk, mert hát nagyon szeretünk úszkálni és a vizet locsolni.
   - Azt én is szertetem nagyon, mondta Bocsesz és azzal se szó, se beszéd beugrott a vízbe. Csak arról felejtkezett el, hogy a tó gyorsan mélyül, így fuldokolni kezdett. Keserves vonyításba tört ki és ha Csőrös nem lett volna a közelben akkor azt hiszem, nagy baja esett volna Bocsesznak! A kacsák pillanatok alatt ott termettek és gyorsan a szárazpartra tették az elázott kiskutyát.
   - Bocsássatok meg, nem akartam semmi galibát okozni - pihegte a kutyus.
   - Nincs semmi baj, de ígérd meg, hogy legközelebb nem leszel ilyen óvatlan!
   - Rendben van, megígérem!
   Ezután a kaland után Bocsesz még sokáig beszélgetett a kacsákkal, majd mikor alkonyodni kezdett, szépen hazament. Otthon Bori és Csengő is már nagyon várta. Megfésülgették kócos bundáját és már ment is aludni puha kis kosarába!

Jó éjszakát nektek is gyerekek, aludjatok jól, és álmodjatok nagyon szép és kedves dolgokról!