Munkák | Page 2 | Látszótér

Szűrés

Valahol Európában

Hogy ez mért érkezett a 11-es lecke talpra, azt én meg nem mondom, ezt ebből a képből nem tudom értelmezni, úgyhogy én ezt szeretném kérni Szilviától, hogy keressünk ennek a leckének valami más megoldást. Már úgy értem, hogy próbáljuk meg besorolni valami másik leckébe, mert én ezt talp leckének nem tudom elfogadni. Ha bármilyen magyarázat is érkezik arra, hogy ez miért talp, az nekem egy picit mondvacsináltnak fog tűnni. Ez egy portré. És úgy, mint portré értelmezhető is a cím. Aki látta akár a filmet, akár színházi előadásban ezt a darabot, az pontosan érti, hogy mi is ez a kapcsolat evvel a címmel. És én azt mondom, hogy ez ilyen szempontból egy jó kép, bár egy picit szűkre van komponálva. Ugyanis önmagában ez a kis csuklyaszerű textília, a kis kormos arc, ez önmagában is jól meg tud élni, de azért valamennyit segített volna még a képnek az, hogyha a testből egy picit hagyunk. Még azt is mondhatom, hogy ez a kép talán álló formátumban még nagyobbat tudna „szólni”. És hát, ami egy picit problémám az az, hogy nem teljesen értem, hogy mért nincs éles pont a képen? Hogy ennek mi az oka? Tehát én most erre azt tudom mondani, hogy mint portré el tudom fogadni, egy csillagot tudok adni azért, mert hogy technikailag azért itt vannak problémák, amit nem látok indokoltnak. Úgyhogy én azt kérném Szilviától, hogy amennyiben a kis modellje még rendelkezésre áll, akkor próbálja meg kreatív módon megrendezni ezt a szituációt. Ha ez most itt egy véletlenszerű szituáció volt, hogy ez a kisgyerek egyébként játszott a homokozóban és este mikor hazament, így találta a kamera, akkor most azt mondom, hogy elő lehet állítani mesterségesen is ezt a helyzetet, és jó lenne, ha meg tudná ezt a képet ismételni. Ha van erre mód, akkor várnám az ismétlést. Ha nincs, akkor a későbbiekre nézve is próbáljuk meg elraktározni ezeket az információkat és alkalmazni majd a későbbi munkáknál. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Viszony

Útravaló

Tudod-e merre van a semerre?
Arra-e, esetleg emerre?
Balra-e, jobbra-e,
lent-e, arra már valaki ment-e?
Nem járt még soha ott senki, semerre soha nincs semmi.
Sehonnan sose jön Dani,
semmiről nincs mit mondani.
Az, aki nem indul sehova
nem juthat se ide, se oda
(Keszeli Ferenc: Útravaló)

Szeretem azt, hogy az alkotók sokat foglalkoznak mozgásban lévő fényképezéssel, ahol elmozognak és mozgó emberi alakokat, mozgó környezetet fotóznak. De ettől még ugyanúgy érvényes az, hogy pontosan a Szilvia eddig, tehát most az utolsó időkben beküldött képeire nagyon is jól megfigyelhető komponálási adottságok megvannak, tehát akkor elvárható ennél a képnél is, hogy ne egy szuper 8-as, vagy ne egy mozgófilmes, másodpercenként 24, vagy 25 kockát lepörgető film képvetítőgépének a képének egy kiragadott kockáját lássuk. Egy kicsit az az érzésem, hogy olyan ez, minthogyha egy klasszikus filmből egyetlenegy kiragadott képkockát figyelnénk itt meg, ahol a modell továbbszaladna, nagyon szép, ahogyan ez a hosszú haj szaladás közben fátyolszerűvé válik. Nagyon szépek a fátyolszerű hátterek, de talán egy picit kellett volna komponálni, ha itt esetleg készült több kép, akkor érdemes lenne mérlegelni, mert most semmi nem indokolja, hogy mért szalad ki a képből, a sötétebb felület mért a jobboldalon van. Folyamatosan az egész kép, bár a mozgásról szól, tényleg mozog el és jobbra dől. Úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre ezt a házi feladatot. (szőke)

Bájital

Egy korty nőiességet.

Szilvi előző képe is tulajdonképpen egy kvázi műtermi beállítás volt tárgyakkal. Nyilvánvalóan a műtermi beállításoknál az ember igyekszik időt hagyni magának a képi átgondolásra, a kompozíciókra. Egy 100 százalékosan középre komponált obeliszk-szerű, posztamens-szerű üzenet, fölhasználva a pohárban torzuló tükröződéseket és a kicsit mór stílushoz, vagy orientalista hangulathoz használt drapéria, varrott drapéria meleg színformáit, amelyek egészen extrém módon tükröződnek a pohár belső pezsgő felületében. Egyszerre a nőiség és egyszerre a férfiasság szimbólumai jelennek meg ezekben a látszólag egyszerű formákban azért, mert a formavilág, erről már beszéltünk sokszor az Estiskolán régebben képek kapcsán, nagyon is hordoz különböző pólus üzeneteket. Az a képben a megdöbbentő, hogy egyszerre nagyon is erotikus, nagyon is jelen van benne a női- és jelen van benne a férfivilág alapkérdése, ha csak a formák egymásból való kimetszéseit, az árnyékokat tekintjük, ugyanakkor azt szeretném mondani, hogy a kép, bár én ezt most nem fogom tudni 100 százalékosan megfejteni, egészét tekintve valamilyen oknál fogva számomra női kezet, női alkotói meglátást mutat. Én ezt a képet nagyon szeretem, háromdisznósnak gondolnám. (szőke)
értékelés:

hhhhuuuussss

A címet nagyon halkan és lassan mond ki, szinte csak leheld.

A szójáték, amely itt olvasható, talán nem véletlen, bár a játékossága a címnek sokkal jobban mosolyra fakasztó, mint maga a kép, a képi világ, a képi tárgyi környezet. Természetesen beállított műtermi helyzetet látunk, egy fénytani kísérletet és egy formai kísérletet is, olyan tárgyakkal, amelyek önmagukban, a maguk környezetében mindenütt, hogy azt mondjam, szokványosnak lennének tekinthetők. Maga a borospohár, a gyertyatartó, a drapériák, az étkezéshez használt nyers hús. Azonban ebben a szituációban, ebben a helyzetben ahol magában a pohárban éppen annyi bor található meg, mint amikor egy poros pohár kiömlik, fölborul és kiömlik belőle a bor, és aztán amennyi megmarad az öböl szélén éppen annyit láthatunk itt. Egy nyers hús vöröses színe dominál ezen a képen, mellérakva egy szakrális eszközt, egy mécses-szerű gyertyatartót - nagyon fura asszociációkat indít el a kép. Ha megfigyeljük, akkor a kép furcsasága, vagy abszurditása avval is erősödik, hogy ezt a poharat valószínűleg nem itt döntötték fel, azt lehet érzékelni a megvilágításból, hogy aránylag egy nedvszívó felület lehet az a drapéria, amely itt szépen elmozog, és ezen meg kéne jelennie a vörös foltoknak amennyiben itt történt volna valami olyan helyzet, olyan akció, olyan szituáció, amely a poharat fölborította volna. Nem ez látható. Tehát mindenféleképp a képet nagyon erős szimbolikának kell tekinteni. Itt ez egy elég visszafogott színvilág, ami a háttérre, vagy a pohár anyagára utal, de ebben a visszafogott színvilágban az arany, a barnás színű aranyszín, ez a sárgaréz, a bor vöröse, amely lehetne ugyanakkor fehérbor, és ez a hosszúkás húsdarab ez nagyon erős ellentétpárban van. Tehát minden visszafogott, ahhoz képest, ami a hús színét, ami a vér színét jelzi. Ebből azt kell kimondanunk, hogy tulajdonképpen ennek a képnek az egyik lényeges eleme nem csak felületként, nem csak formaként maga ez a feldolgozásra váró, talán sejtésem szerint disznó, vagy marhahús. Itt mégis, mivel a konyhai környezetből 100 százalékosan kiragadott szituációban van, kap egy egészen abszurd hangulatot, amely kinek-kinek kényére-kedvére, vagy tapasztalatára, vagy emberi megélt helyzeteire nagy mélységekben indíthat el asszociációt, vagy esetlegesen egy 100 százalékos elutasítást. Mindenesetre a kép üzenete mellett nem tudunk elmenni úgy, hogy egyszerűen csak azt mondjuk, hogy van itt egy kép, van rajta egy-két dolog és köszönöm szépen. Nagyon erőteljesen ott van mögötte egy közlési vágy, és a közlési vágy mögött is ott van az, hogy az alkotó mindenféleképp szeretne fölkavarni, vagy szeretné fölhívni a figyelmet azokra a tartalmakra, amelyek neki a világgal kapcsolatban kérdéseket okoznak. Nincsenek lezárva ezek a kérdések, ránk vannak bízva az asszociációs kötések, egészen tág határok között, gondolva itt a szexualitásra, a párkapcsolatra, a nőiségre, férfiasságra, akár Bergmanra és sok minden mást is lehetne itt mondani. Az biztos, hogy mint gondolati játék, nagyon izgalmas képet látunk. Az más kérdés, hogyha a csendélet feladatköréből tekintjük ezt, akkor egy borzasztó nehéz helyzetet választott Szilvi, mert ahhoz, hogy ez a fajta Almodovar-féle, vagy például, mondjuk a spanyol filmvilágban meglévő Carlos Saura-i fojtott érzékiség, érzelmek megjelenjenek, tökéletes pontossággal kellene létrehoznia a világítást, a fényeket, a fénytani tanulmányokat. Azt tudom neki javasolni, hogy amennyiben majd még az Estiskolának sikerül Marafkó Bálintékkal egy következő kurzust létrehoznia, mindenféleképp fontos lenne ezekben a fénytani tanulmányokban, a fénytani megfigyelésekben részt venni. De az ötlet, a kezdeményezés az nagyon izgalmas, nagyon meglepő. Én erre megadnám a két disznót. Azért nem a hármat, mert mondom fénytani szempontból még evvel nagyon sokat kellene foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Fájdalom
rajzom

A bolygó neve Család

Azoknak a kollegáknak, ismerősöknek akiknek olyan számítógépe van, ahol képes a gép negatív formában visszafordítani mondjuk egy itt látható képet, nekik nyilván láthatóvá válik, hogy ez egy egészen egyszerű helyzet. Hovatovább, aki legalább két évet házasságban töltött, vagy párkapcsolatban és mondjuk 20 évnél öregebb, akkor az úgynevezett TV néző izommal ilyen formában találkozhat, elsősorban a férfi partner viszonylatában. Az azért hozzátartozik a képhez, hogy mint szereplői helyzet nagyon fontosak a gesztusok, a test érintése, a kezek amint érintenek egy élő felületet és nyilvánvalóan itt többféle kéz érinti ezt az intim testrészt. Attól azonban, hogy egy ilyen egészen szürreális, álomszerű, víziószerű világoskékben van tartva ez a kép és sejthetően aranygyűrűk a technikai eljárástól kapnak egy sötétkék pici, parányi csíkot, az egész kép misztikussá, egyfajta vízióvá válik. És ez az, ami nagyon fontos, mert emiatt emelődik el egy egyszerű, vicces helyzettől, amit a valódi, reális felvétel mutatna. Parányi az ötlet, amit a Szilvia használ, de ettől az ötlettől ez a kép működésbe jön, és így a 14-es lecke, család házi feladatra a címmel együtt én azt gondolom, hogy mint geg, jól elfogadható. (szőke)
értékelés:

Sors és szabad akarat
Sorsod fogja vagy.

Érdekes a kép címének témafelvetése, amire próbál rárímelni maga az a vizuális megfejtés, amit az alkotó itt alkalmaz. Nevezetesen, hogy van egy belső terünk, ahol megjelenik az alkotó, de mindez egy rácson keresztül szemlélődik, a néző számára szemlélhető, a néző számára. Az mondom, hogy nem tudom, hogy a - és ez egy kérdés - képet azt a Szilvia exponálta-e önkioldóval, vagy időzítővel, vagy pedig valakit megkért rá, hogy süsse el a fényképezőgépet? Akár ez, akár az a helyzet, az egy jó döntésnek tűnik, hogy a rácsokból kialakuló négyzetekbe a fej nem egy szétkaszabolt módon jelentkezik, hanem tulajdonképpen komponálva van az egyik ilyen négyzetbe. És az is jó döntés, hogy mindez egy világosabb háttér előtt történik, tehát a fej formái, a haj és a kabát, az tulajdonképpen jól, kontrasztosan jelenik meg. Ami egy picit számomra kérdéses, hogy ahogy látom, valószínű valamilyen vakuval derítve volt ez a történet, merthogy a falon megjelennek ezek az árnyékvonalak. Hogyha ezt valahogy meglehetett volna oldani világításban másképp - tételezzük föl, mondjuk azon a folyosón, ahol az alkotó halad, azon a folyosón helyeznénk el egy lámpát. És én itt nem akarok ötletet adni, hogy milyen magasságban, de mindenféleképp megszűnne ez a kettős keretezés, ez az árnyékvetés. Ennyit a technikáról. Ami a képnek a mondanivalóját illeti és ami a kép drámaiságát adja, az pont ez a kint is vagyok, bent is vagyok érzet. Talán ennek a két síknak az arányrendszerével kéne még foglalkozni. Azzal, hogy hogyan tud megjelenni hasonló értéken ez a két eszmei és vizuális sík. Ugye az egyik a sors, a másik a szabad akarat, hogyha a címet akarom használni. Vagy az egyik az a belső világom, a másik a kintről szemlélt világ, vagy a kintről látható világ, de mindenféleképp valahogy most ezt az arányrendszert azért át kéne gondolni újból. Ez vizuálisan most nem tűnik eldöntöttnek, picit esetleges. De egyet tudok érteni azzal a mondanivalóval, amit itt a Szilvia számunkra közölni akar. Nyilvánvaló, hogy az a zárt testtartás, mert hogy bár zsebre dugott kezeket látunk, de a kabát vonala mindenféleképp egy zárkózott helyzetet mutat, hogy ez a zárt testtartás, és hogy a szereplő nem néz a kamerába, hanem valahová maga elé figyel, még azt is mondhatnánk, hogy olyan távolságba figyel, ami valószínűleg nem is biztos, hogy a valós tér számára megadatik. Tehát minthogyha egy falon átnézne, vagy egy nagyobb távolságba nézne, mint maga a lehetséges folyosó, ez mind azt mutatja, hogy van egy belső küzdelem, van egy belső koncentráltság ennél az üzenetnél, csak ezt valahogy még erősebben kéne megjeleníteni, mert most ez a rácsrendszer a maga vékony rácsaival és rózsaszínre módosult színével – nem tudom, hogy a valóságban is ilyen rózsaszín-e, vagy csak a vakutól válik ilyenné – ez most így csökkenti a drámaiságot, kevésbé tűnik határozott döntésnek. Úgyhogy én megadnék rá egy disznót azzal, hogy szeretném, ha a Szilvia foglalkozna még ezzel a kérdéskörrel és pontosítaná ezeket az irányokat. (szőke)
értékelés:

Tornásznő
A barátnőm élsportoló tornász volt. Ő azt mondja az egész életét meghatározta ez a nőies, de kemény sport. Kitartásra, küzdésre, fegyelemre tanította. Aztán az élet tragédiával súlytotta. Ekkor lett az ismeretségből barátság. Tiszteletre méltó volt, ahogy a semmiből újraépítette önmagát, mindezt emberi méltósággal, tartással. Anya, jó ember és nő tudott maradni. Lelki erejébe kapaszkodva, tornászta LENTRŐL FELFELÉ önmagát. Hihetetlen energia lakozik benne.

Egy hosszú leirat van a képhez és szeretném megnyugtatni Gere Szilviát, hogy nagyon fontos ugyan az az üzenet, amit a kép mellé írt, de bízzon benne, hogy a kép önmagában is megállja a helyét csak azzal az egyszerű címmel, hogy Tornásznő. Rengeteg életkedv és rengeteg derű van ebben a képben. Az egyik oka az, hogy olyan színhatást hagy a felülettől, amire ez az árnyék vetül, vagy valamilyen megvilágítással egy olyan színsort használ, ugye a narancsokat, vöröseket, okkereket, amely egyértelműen egy pozitív dinamizmus és ehhez nagyon beszédesek ezek a játékok, ezek az árnyjátékok. Gyerekkorunkban, amikor még a televízió nem volt, volt egy ilyen meghatározó mágia, biztos mindenki emlékszik, hogy este az utcáról beszűrődő fénynél az ágyban mennyit játszottak velünk szüleink, vagy csak mi magunk, ahogyan a kezünket, a kezünk árnyékát a falra vetítettük és különböző állatfigurákat próbáltunk ezekkel az árnyékokkal eljátszani. Nagyon izgalmas ritmikai játék ez egyszerű eszközökkel, de azt kell, hogy mondjam, hogy sokszor az egyszerű, az nagyon is összetett dologgá tud válni. És nagyon fontos az a lépés, hogy az előző képet, amit kritizáltunk, és amire azt mondtuk, hogy próbáljon meg valamilyen új formát találni, hogy arra egy ekkora lépést tudott tenni. Ezt egy óriási lépésnek gondolom. (szőke-hegyi)
értékelés:

Jeges tekintet
Az éltető elem megfagyott
A szem egy téli éjszakán felragyogott.

Barátom
Nézd mit mutat! Lentről felfelé könnyedén, rugalmasan, de tartással.

Én kedvelem ezt a képet azért, mert nagyon emberi az a mód, ahogy ezt a beállított talán táncpozíciót - biztos van ennek egy neve, én nem tudok táncolni, tehát én nem tudom ezt megmondani - megmutatja nekünk. Mégpedig az, hogy egy olyan környezetet választ, ami egyébként nem erre a célra szolgál. Tehát nem egy gyönyörű bálterem táncparkettjét látjuk, hanem nyilvánvalóan történt egy felkérés, hogy „Te, Kati, légy szíves mutasd már meg nekem azt a pa-dö-dö lépést, amit a múltkor is csináltál ott a diszkóban”, és akkor ez itt megtörténik. Nekem ez pont a keresetlensége miatt tetszik. Annak nagyon örülök, hogy egy ilyen keresetlen háttérben, egy keresetlen helyzetben mutatkozik ez meg, és nem egy beállított történet, miközben a póz meg az. Ennek a dinamikája az, ami ezt a képet elfogadhatóvá teszi. Ugyanakkor azt mondom, hogy a világítással problémám van, mégpedig az, hogy valószínűleg ez egy vakus felvétel, és attól, hogy nagyjából egyforma fényértéket képvisel a háttér, az előtér, a modell, a kandalló fatartó része, az ablak, az ablakban lévő kis karácsonyfa, ezért az egésznek nincsen plaszticitása. (szőke-hegyi)
értékelés:

Őszinteség viaszból
Melegben kezdek felolvadni. Valaki megmondaná, hogy az Estiskolában fűtenek?

Itt nem tudom eldönteni, vajon vízcseppek, vagy valamilyen anyag, amellyel az emberi arcot, a felületet átkente az alkotó, ettől van az egésznek egy ilyen furcsa, a címből is adódó viaszbábu-hatása. Annyi javaslatom lenne még, hogy nagyon jó, hogy a háttér ilyen sötét és ilyen sötétből maszkszerűen az arc elővillan, hogy talán egy picit a fénnyel érdemes lett volna játszani, hogy a középponton, szinte tengelyszerűen megjelenő, nem tudom, hogy vaku, vagy nem tudom, hogy mi a fényforrás, lehet, hogy érdemes lenne megismételni és úgy, hogy esetlegesen, ugye mivel itt egy térbeli felületről beszélünk, erőteljes, szép, ívelt homlokról, járomcsontról, az orrnyeregről, az ajkakról, az erős állcsúcsról amelyek pontosan ezért, mivel egy egységes valamilyen krémanyaggal az arc fölött be van kenve, ezeknek a formajátéka az nagyon jól tudna működni akkor, hogyha más megvilágítást kapna az emberi fej. Az egyik javaslatom az lenne, miközben megvan a három disznó erre a képre, hogy érdemes lenne a fényeivel játszani továbbra is az alkotónak az emberi fejen és esetlegesen, hogyha ez az anyag mint technika érdekli, akkor az emberi testtel kapcsolatban is érdemes lenne akár egy sorozatban gondolkodnia, de az irány jó és eléggé sokkoló és meglepő az üzenet. Ennek az egyik szintén, hogy is mondjam csak, könnyű titka az az, hogy az alkotó, vagy a modell nem néz a kamerába. Tehát nem csak attól furcsa a kép és nem csak attól van ez a halotti üzenete, mert a fej át van kenve valamilyen anyaggal, hanem mert nem néz bele a kamerába a modell. (szőke)
értékelés:

Szemüvegben
Kinek és mit kell látnia?

Én nagyon szeretem ezt a képet, mert szemtelen, hiszen egyértelmű, hogy az életlenség itt arra utal, hogy egy egészen speciális, kiszolgáltatott világ szemüvegesnek lenni. Azt csak súgom bizonytalanul, hogy talán ha valami kis trükköt alkalmazol, ha azt feltételezzük, hogy az a síkra redukált felület, amin keresztül látjuk a világot, ahol a szemüvegességet, ezen speciális létezést próbáljuk a többiekkel megértetni, magán a szemüvegen azt szoktam megfigyelni, hogy a szemüvegen gyakran van olyan privát helyzet a tulajdonossal, amikor ilyen kis szőrszálakat szed le valamilyen tisztóeszközzel. Tehát ha itt valami kis kandi hajszál vagy pöszmöszke beugrott volna ide, amire egy közvetlen, makróélességet tudtunk volna állítani, abban a pillanatban ez a festőien életlen foltrendszer még erőteljesebb lett volna, tehát valami viszonyítási helyzet erre az optikára rákerülhetett volna. Abban a pillanatban zseniális lett volna. Tehát én azt mondom, hogy megadom a három disznót, de ha érthető az, amit mondok, akkor érdemes lenne megismételni, mert ez egy zseniális humoros és mélyértelmű ötlet. (szőke)
értékelés: