Tudod-e merre van a semerre?
Arra-e, esetleg emerre?
Balra-e, jobbra-e,
lent-e, arra már valaki ment-e?
Nem járt még soha ott senki, semerre soha nincs semmi.
Sehonnan sose jön Dani,
semmiről nincs mit mondani.
Az, aki nem indul sehova
nem juthat se ide, se oda
(Keszeli Ferenc: Útravaló)

Szeretem azt, hogy az alkotók sokat foglalkoznak mozgásban lévő fényképezéssel, ahol elmozognak és mozgó emberi alakokat, mozgó környezetet fotóznak. De ettől még ugyanúgy érvényes az, hogy pontosan a Szilvia eddig, tehát most az utolsó időkben beküldött képeire nagyon is jól megfigyelhető komponálási adottságok megvannak, tehát akkor elvárható ennél a képnél is, hogy ne egy szuper 8-as, vagy ne egy mozgófilmes, másodpercenként 24, vagy 25 kockát lepörgető film képvetítőgépének a képének egy kiragadott kockáját lássuk. Egy kicsit az az érzésem, hogy olyan ez, minthogyha egy klasszikus filmből egyetlenegy kiragadott képkockát figyelnénk itt meg, ahol a modell továbbszaladna, nagyon szép, ahogyan ez a hosszú haj szaladás közben fátyolszerűvé válik. Nagyon szépek a fátyolszerű hátterek, de talán egy picit kellett volna komponálni, ha itt esetleg készült több kép, akkor érdemes lenne mérlegelni, mert most semmi nem indokolja, hogy mért szalad ki a képből, a sötétebb felület mért a jobboldalon van. Folyamatosan az egész kép, bár a mozgásról szól, tényleg mozog el és jobbra dől. Úgyhogy én ezt visszaadnám ismétlésre ezt a házi feladatot. (szőke)

A címet nagyon halkan és lassan mond ki, szinte csak leheld.

A szójáték, amely itt olvasható, talán nem véletlen, bár a játékossága a címnek sokkal jobban mosolyra fakasztó, mint maga a kép, a képi világ, a képi tárgyi környezet. Természetesen beállított műtermi helyzetet látunk, egy fénytani kísérletet és egy formai kísérletet is, olyan tárgyakkal, amelyek önmagukban, a maguk környezetében mindenütt, hogy azt mondjam, szokványosnak lennének tekinthetők. Maga a borospohár, a gyertyatartó, a drapériák, az étkezéshez használt nyers hús. Azonban ebben a szituációban, ebben a helyzetben ahol magában a pohárban éppen annyi bor található meg, mint amikor egy poros pohár kiömlik, fölborul és kiömlik belőle a bor, és aztán amennyi megmarad az öböl szélén éppen annyit láthatunk itt. Egy nyers hús vöröses színe dominál ezen a képen, mellérakva egy szakrális eszközt, egy mécses-szerű gyertyatartót - nagyon fura asszociációkat indít el a kép. Ha megfigyeljük, akkor a kép furcsasága, vagy abszurditása avval is erősödik, hogy ezt a poharat valószínűleg nem itt döntötték fel, azt lehet érzékelni a megvilágításból, hogy aránylag egy nedvszívó felület lehet az a drapéria, amely itt szépen elmozog, és ezen meg kéne jelennie a vörös foltoknak amennyiben itt történt volna valami olyan helyzet, olyan akció, olyan szituáció, amely a poharat fölborította volna. Nem ez látható. Tehát mindenféleképp a képet nagyon erős szimbolikának kell tekinteni. Itt ez egy elég visszafogott színvilág, ami a háttérre, vagy a pohár anyagára utal, de ebben a visszafogott színvilágban az arany, a barnás színű aranyszín, ez a sárgaréz, a bor vöröse, amely lehetne ugyanakkor fehérbor, és ez a hosszúkás húsdarab ez nagyon erős ellentétpárban van. Tehát minden visszafogott, ahhoz képest, ami a hús színét, ami a vér színét jelzi. Ebből azt kell kimondanunk, hogy tulajdonképpen ennek a képnek az egyik lényeges eleme nem csak felületként, nem csak formaként maga ez a feldolgozásra váró, talán sejtésem szerint disznó, vagy marhahús. Itt mégis, mivel a konyhai környezetből 100 százalékosan kiragadott szituációban van, kap egy egészen abszurd hangulatot, amely kinek-kinek kényére-kedvére, vagy tapasztalatára, vagy emberi megélt helyzeteire nagy mélységekben indíthat el asszociációt, vagy esetlegesen egy 100 százalékos elutasítást. Mindenesetre a kép üzenete mellett nem tudunk elmenni úgy, hogy egyszerűen csak azt mondjuk, hogy van itt egy kép, van rajta egy-két dolog és köszönöm szépen. Nagyon erőteljesen ott van mögötte egy közlési vágy, és a közlési vágy mögött is ott van az, hogy az alkotó mindenféleképp szeretne fölkavarni, vagy szeretné fölhívni a figyelmet azokra a tartalmakra, amelyek neki a világgal kapcsolatban kérdéseket okoznak. Nincsenek lezárva ezek a kérdések, ránk vannak bízva az asszociációs kötések, egészen tág határok között, gondolva itt a szexualitásra, a párkapcsolatra, a nőiségre, férfiasságra, akár Bergmanra és sok minden mást is lehetne itt mondani. Az biztos, hogy mint gondolati játék, nagyon izgalmas képet látunk. Az más kérdés, hogyha a csendélet feladatköréből tekintjük ezt, akkor egy borzasztó nehéz helyzetet választott Szilvi, mert ahhoz, hogy ez a fajta Almodovar-féle, vagy például, mondjuk a spanyol filmvilágban meglévő Carlos Saura-i fojtott érzékiség, érzelmek megjelenjenek, tökéletes pontossággal kellene létrehoznia a világítást, a fényeket, a fénytani tanulmányokat. Azt tudom neki javasolni, hogy amennyiben majd még az Estiskolának sikerül Marafkó Bálintékkal egy következő kurzust létrehoznia, mindenféleképp fontos lenne ezekben a fénytani tanulmányokban, a fénytani megfigyelésekben részt venni. De az ötlet, a kezdeményezés az nagyon izgalmas, nagyon meglepő. Én erre megadnám a két disznót. Azért nem a hármat, mert mondom fénytani szempontból még evvel nagyon sokat kellene foglalkozni. (szőke)
értékelés:

Azoknak a kollegáknak, ismerősöknek akiknek olyan számítógépe van, ahol képes a gép negatív formában visszafordítani mondjuk egy itt látható képet, nekik nyilván láthatóvá válik, hogy ez egy egészen egyszerű helyzet. Hovatovább, aki legalább két évet házasságban töltött, vagy párkapcsolatban és mondjuk 20 évnél öregebb, akkor az úgynevezett TV néző izommal ilyen formában találkozhat, elsősorban a férfi partner viszonylatában. Az azért hozzátartozik a képhez, hogy mint szereplői helyzet nagyon fontosak a gesztusok, a test érintése, a kezek amint érintenek egy élő felületet és nyilvánvalóan itt többféle kéz érinti ezt az intim testrészt. Attól azonban, hogy egy ilyen egészen szürreális, álomszerű, víziószerű világoskékben van tartva ez a kép és sejthetően aranygyűrűk a technikai eljárástól kapnak egy sötétkék pici, parányi csíkot, az egész kép misztikussá, egyfajta vízióvá válik. És ez az, ami nagyon fontos, mert emiatt emelődik el egy egyszerű, vicces helyzettől, amit a valódi, reális felvétel mutatna. Parányi az ötlet, amit a Szilvia használ, de ettől az ötlettől ez a kép működésbe jön, és így a 14-es lecke, család házi feladatra a címmel együtt én azt gondolom, hogy mint geg, jól elfogadható. (szőke)
értékelés:

A barátnőm élsportoló tornász volt. Ő azt mondja az egész életét meghatározta ez a nőies, de kemény sport. Kitartásra, küzdésre, fegyelemre tanította. Aztán az élet tragédiával súlytotta. Ekkor lett az ismeretségből barátság. Tiszteletre méltó volt, ahogy a semmiből újraépítette önmagát, mindezt emberi méltósággal, tartással. Anya, jó ember és nő tudott maradni. Lelki erejébe kapaszkodva, tornászta LENTRŐL FELFELÉ önmagát. Hihetetlen energia lakozik benne.

Egy hosszú leirat van a képhez és szeretném megnyugtatni Gere Szilviát, hogy nagyon fontos ugyan az az üzenet, amit a kép mellé írt, de bízzon benne, hogy a kép önmagában is megállja a helyét csak azzal az egyszerű címmel, hogy Tornásznő. Rengeteg életkedv és rengeteg derű van ebben a képben. Az egyik oka az, hogy olyan színhatást hagy a felülettől, amire ez az árnyék vetül, vagy valamilyen megvilágítással egy olyan színsort használ, ugye a narancsokat, vöröseket, okkereket, amely egyértelműen egy pozitív dinamizmus és ehhez nagyon beszédesek ezek a játékok, ezek az árnyjátékok. Gyerekkorunkban, amikor még a televízió nem volt, volt egy ilyen meghatározó mágia, biztos mindenki emlékszik, hogy este az utcáról beszűrődő fénynél az ágyban mennyit játszottak velünk szüleink, vagy csak mi magunk, ahogyan a kezünket, a kezünk árnyékát a falra vetítettük és különböző állatfigurákat próbáltunk ezekkel az árnyékokkal eljátszani. Nagyon izgalmas ritmikai játék ez egyszerű eszközökkel, de azt kell, hogy mondjam, hogy sokszor az egyszerű, az nagyon is összetett dologgá tud válni. És nagyon fontos az a lépés, hogy az előző képet, amit kritizáltunk, és amire azt mondtuk, hogy próbáljon meg valamilyen új formát találni, hogy arra egy ekkora lépést tudott tenni. Ezt egy óriási lépésnek gondolom. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nézd mit mutat! Lentről felfelé könnyedén, rugalmasan, de tartással.

Én kedvelem ezt a képet azért, mert nagyon emberi az a mód, ahogy ezt a beállított talán táncpozíciót - biztos van ennek egy neve, én nem tudok táncolni, tehát én nem tudom ezt megmondani - megmutatja nekünk. Mégpedig az, hogy egy olyan környezetet választ, ami egyébként nem erre a célra szolgál. Tehát nem egy gyönyörű bálterem táncparkettjét látjuk, hanem nyilvánvalóan történt egy felkérés, hogy „Te, Kati, légy szíves mutasd már meg nekem azt a pa-dö-dö lépést, amit a múltkor is csináltál ott a diszkóban”, és akkor ez itt megtörténik. Nekem ez pont a keresetlensége miatt tetszik. Annak nagyon örülök, hogy egy ilyen keresetlen háttérben, egy keresetlen helyzetben mutatkozik ez meg, és nem egy beállított történet, miközben a póz meg az. Ennek a dinamikája az, ami ezt a képet elfogadhatóvá teszi. Ugyanakkor azt mondom, hogy a világítással problémám van, mégpedig az, hogy valószínűleg ez egy vakus felvétel, és attól, hogy nagyjából egyforma fényértéket képvisel a háttér, az előtér, a modell, a kandalló fatartó része, az ablak, az ablakban lévő kis karácsonyfa, ezért az egésznek nincsen plaszticitása. (szőke-hegyi)
értékelés: