Brúnó gondosan elkészített B terve, ami egy olyan ábécé szerint B, ami bével kezdődik.

A kommentekből az tudható, hogy Gabriella ezt a sorozatot nem leckébe küldte, hanem szorgalmiba, és én voltam az a galád, aki mégis a Gyermekkor leckébe ezt besorolta, mégpedig a következő miatt: nagyon is jellemző a gyermekkorra az a fajta fantázia világ, aminek a megszületésével itt találkozunk. Nagyon izgalmas felnőtt fejjel azokat az asszociációs rendeket megpróbálni követni, amit a gyermekek létrehoznak. Az is látszik, hogy a kép szereplője, Brúnó nagyon is komolyan gondolja ezt, és az ő számára nagyon mély és fontos jelentéssel bírnak ezek az ábrák, melyek ahogy látom, olyan jelképeket, jelzéseket hordoznak, amik akár valami archetipikus szimbólumrendszerben mozognak. A kreációnak, a gyermek világának az felépülésének mintapéldája ez a sorozat. Tessék megnézni a harmadik képet, hogy annyira belemerül Brúnó ebbe a játékba, hogy fekszik a szőnyegen, és tényleg centiméterekre van a tárgytól. Nem is az egészet látja át, hanem a rajz mikromozgásait, miközben az ő fejében ez az egész dolog már összeállt. Ez az üzenet azért fontos, mert valami hasonló dolog a fényképezés is, hogy az már csak egy kivetülés, hogy ez az exponáláskor megtörténik, de az ember fejében ezek a dolgok korábban megszületnek. Ha az alkotási folyamatot tudnám saját magam jellemezi, főleg az ilyen fényképezési módot, ami nem egy dokumentarista fényképezés, akkor azt mondanám, hogy hasonlatos a gyermeki ábrázoláshoz, a gyermek alkotásához. Én ezért örülök ennek a képsornak, nekem ebben benne van minden. Saját magamat is látom, nekem a szőnyegek nagyon fontosak voltak, és nagyon jókat üzentek, nagyon szerettem rajtuk, de velük is játszani, a szőnyeg nem csak egy felület volt, hanem maga a mese. Három csillagot megadom, de ami a leckemegoldást illeti: ha majd Gabriella a saját gyerekkoráról mesél nekünk, akkor az a megoldás is lehet erre a leckére, ez a további irány. Gabriella, nyugodtan tessék dolgozni a fényképezés eszközével is. (hegyi)
értékelés:

Csak azért, mert itt is van egy ilyen...

Mindig azt szoktam mondani, hogy egy kép nem kép, egy kép nem riport. Ezt most én se tudtam volna hova máshová betenni, mint a riportba, és örülök neki, hogy Gabriella reagál azokra a történetekre, amik itt minket hosszú idő óta nyomasztanak és rettegésben tartanak. Másrészt azt hiszem, hogy egy csetes beszélgetésre ez egy válasz. Hogy miért kell fotózni tragikus vagy katasztrófa helyzetekben? Ezt a kérdést egy rádióhallgató tette föl, és azt mondom, hogy a fotó ereje az, ami létrehozza azt, hogy azok, akik nincsenek ott, akik erről nem tudnak, azok is tudomást szerezhessenek a történésekről. Tudunk a vörösiszap katasztrófáról, Ajka és környéke, és most itt egy új név, egy új helyzet kerül terítékre: Neszmély. Tessék megnézni, hogy ott mit látunk. Ha van felelőssége az embernek akkor, amikor lehetősége van, ha a lehetőség mellé a felelősség is megadódik, akkor azzal a lehetőséggel, hogy fényképezőgépünk van, és tehetségünk, lehetőségünk is abban, hogy publikáljunk, akkor ez megadja azt a felelősséget is, hogy meg kell tenni. Mert más nem tud szólni helyettünk. Mert mondjuk az, aki ott lakik, erre nincs módja. Vagy az a csoport, aki ebben szenved, éppen el van foglalva a saját nyomorúságával, tökéletesen logikusan. Szóval meg kell szólalni, és a leírt szöveg sosem akkora hatás, mint a fénykép. Le lehet írni egy tragédiát, ha jó tollú írnok, aki írja, akkor az nagyon is olvasmányos és megrázó lehet, de egy kép az idővel másképp játszik, mivel az egész információ egyszerre zuhan ránk. Az, amit leír valaki, és az elolvasása fél óra, egy óra a szöveg hosszúságától függően, az itt egy másodperc alatt, mint információ, betódul a fejünkbe, a lelkünkbe. Gabriellának annyit tudnék ehhez még hozzátenni, hogy annak nagyon örültem volna, ha egy kicsit még elfordul a kamera, és a vízben álló fákkal többet foglalkozik. Mert most a képnek a bal oldalán ez a partszakasz és a fűs rész annyira nem érdekes, viszont azok a vízből kilógó fák a lemart törzsekkel sokkal izgalmasabbak, hatásosabbak és drámaibbak lennének. De én ennek örülök, hogy ezt ide megkaptuk. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

fogjunk kiskacsát!

Fogjunk kiskacsát az alcím. Szeretem ezt a képet is, ez is izgalmas. Itt már sokkal jobb a kamerának a nézőpontja, de azért a golfos erősebb. Hogyha játék, akkor ebben azért kevesebb az a humorforrás, mint ami a golfos képnél van. (hegyi)
értékelés:

íjászat Tatabánya

Nagyon szép az a ritmus, amit a két felajzott íj mutat, nagyon jó az a ritmus, ami a felnőtt keze, kisgyerek keze, kisgyerek feje, az íj, nyílvessző kapcsolódásával létrejön, ezek abszolút rendben vannak. Itt megint azt mondom, hogy egy kicsit rendezni kellett volna a környezet, mert a háttérben hagyott gumimatrac, meg pumpa, meg nem tudom micsodák, ezek nem annyira erősek. Szóval én azt gondolom, hogyha egy ilyen helyzet van és ők egy ilyen íjászati helyzetben vannak, és én felfedeztem magamnak, akkor lehet azt mondani nekik, hogy egy kicsit most én is szeretnék bekapcsolódni a játékba, de én a fényképezőgéppel játszom, úgyhogy legyetek szívesek álljatok be ide, de előtte én már lerendezem a hátteret. Talán egy picit előrébb állítom őket, hogy a képnek a jobb felső sarkánál ne lukadjon ki az égnél, tehát hogy megmaradjon ez a homogén háttér, és akkor egy nagyon izgalmas képet kapok. Ezek azok, amik tanácsként szolgálhatnak. (hegyi)
értékelés: