Munkák | Page 7 | Látszótér

« első
‹ előző
1
2
3
4
5
6
7

Szűrés

Csendélet váza

Végre valaki elkezd a csendélettel foglalkozni! Nagyon szép az, ahogy a fény rajzol a felületre, izgalmas áttűnéseket ad a váza is, láttam, hogy érkezett javítás a gumit illetően, bevallom, engem nagyon nem zavart, de akár kiretusálható is. Ami átgondolandó lenne, hogy valóban muszáj-e ennyire a szélre tolni a vázát, mert ott most nekem hiányzik oldalt a levegő, a tér, szorongató érzés, mintha belevágtunk volna a tárgy "aurájába". A másik kérdés a darálóé, lehet hogy érdemes lenne picit előrébb hozni, hogy kissé önállósulhasson, mert most erősen megbújik a váza mellett. Nem sokat, néhány milliméter is számíthat. Laci, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Hal és pohár

Az a helyzet, hogy én ezt a képet mintha már láttam volna valahol, de nem is ez a kérdés, hanem az, hogy miért és hogyan kerülnek ezek a tárgyak így össze, hogy mi abban a logika, hogy a hallal összerakom közösbe a poharat? Miért nem lehetett a poharat otthagyni a terítőn? Ha azt otthagyod, és töltesz bele egy kis vörösbort, akkor a vörösbor és ez a halfej és szelet nyersen izgalmas helyzetet hozna, lenne benne egy furcsa irány, ami egy furcsa lakoma, egy enyhén horrortörténet felé vivő izgalmas helyzetet hozhatna. Ez az egyik meglátásom, hogy én nem tettem volna a poharamat bele ide, mert ez olyan, mintha jönnének a vendégek, és előbb toppantak be, és jaj, gyorsan vigyük el innen az asztalról mindent, mert már ülnének le, és ne lássák, hogy még csak most tartok a halászlénél a fejnél. Nekem ez az érzésem így, hogy ez ilyen rendrakásos helyzet. Van még egy dolog: szépek ezek a fények, szép játékot hoznak, de mindenképpen jó lenne valamilyen derítést alkalmazni. Azt hiányolom, hogy a képnek a jobb oldalából nincsen visszaverve fény, ettől a halfejnek az a felülete, ami érdekes, izgalmas lenne, az sötétben marad, és ott elindul egy olyan árnyékforma, ami most nincs kiegyensúlyozva. Ettől most egy kicsit fáradt lesz az egész. Tessék ezt átgondolni, hogy mit jelent ez. A színrend megint kérdés, de ezt el tudom fogadni, hogy ebben a kékes-zöldes színben van tartva. Lehet, hogy én az ünnepre vittem volna a hangsúlyt, a vörösekre, az aranyokra, narancsokra, nyilvánvaló, hogy ezzel azt is elérem, hogy még szörnyetegebbé válik a halszelet, de ha már kitettem ide ezeket a nyers halakat, akkor tessék ezt fölvállalni, nem kell megijedni tőle. Biztos lesznek olyanok, akik ezen szörnyülködni fognak, hogy „jaj, de milyen gusztustalan, ezt én így nem akarom”, de szerintem ezt gyönyörűen be lehetne rendezni egy olyan csendéletté, ahol ezek a halszeletek a meghökkentés erejével, de ott vannak. A pohár borral, akár ezzel az aranytányérral, szép fényekkel ezt meg lehet táncoltatni, és utána ehhez még hozzá lehet tenni egy csokor lestyánt, vagy fokhagymát szárastól, vagy valami olyan dolgokkal körbe lehet ezt venni, hogy az egész elmozdulhat egy Arcimboldo-féle világ felé, vagy akár Rousseau felé, akkor az egésznek meglenne a szürrealitása. Szóval az irány nagyon jó, tetszik, de kellene ezzel még dolgozni. Visszaadom ezt most ismétlésre, tessék még ezen elgondolkodni, hogy mit tetszik ebből kihozni, kihámozni magának. Jó lenne, ha a saját melódat nagyobb időráfordítással és egy kis önkínzással elvinnéd ebbe az irányba, megérné, mert a gondolatfölvetés tetszik. Ismétlés. (hegyi)

Ülök a szobámban, az ablakok besötétítve. Testem már felfrissült, most a fejem következik, jazzt hallgatok kimerülten.
   A közeli strandon voltam nemrég, amolyan olcsóstrand, tele aszociál gyerekekkel, akik nem törődnek azzal, hogy nekem úszás közben is mély fizikai gondolatok forognak a fejemben, térfogatom és a felhajtóerő arányában. Igaz, egy külső szemlélődőnek nem egyszerű kiszelektálni a sok hétköznapi ember közül, hogy ki az aki folyamatosan használja az agyát és tudását még ilyen extrém helyzetben is, mint az úszás.
   Legjobb példa rá az úszómester. Ott sétál fel-alá a medence szélén mint egy felfújt kakas, ahelyett hogy az előttem csapkodó és visongó kölköket utasítaná rendre. Egyetlen érdeklődési köre beszűkül arra, hogy nem fullad-e éppen valaki a vízbe. Micsoda egoisztikus számító tekintet! Csak arra vár, hogy a vízbe ugorva kimenthessen valakit, dicséret, előléptetés, újságcikk satöbbi.
   Megvetően a víz alá merültem, jó sokáig, hogy már a fülem zúgni kezdett és karikák csoportosultak a szemem előtt. Nem bírom tovább, fel kell jönnöm, mert valóban megfulladok. Pedig de jó is lett volna, ha beugrik utánam, kiráncigál a partra, én pedig felállnék az egyik lábamon ugrálva, hogy a víz kijöjjön a fülemből és közönyösen megjegyezném: bírtam volna tovább is, de maga megzavarta a köreimet... Mire levegő után kapkodva, prüszkölve széjjelnéztem, az úszómester már messze a medence másik felén sétált unottan. Micsoda felelőtlenség! Az ilyet ki kellene rúgni, lefokozni, megfosztani a vagyonától!
   Úgy döntöttem, a füves részen a napon megszárítkozom, azután megyek haza. Egy csinos fiatal hölgy került mellém, igaz kicsit szűk a hely, mert ő egy nagy dupla törülközőn fekszik, biztos otthon is ilyen nagyméretű dupla ágyon alszik, még az is lehet hogy rózsaszín és kerek formájú. De mi, jó emberek, ugye kis helyen is elférünk. Leterítettem a törülközőmet gondosan kisimogatva a ráncokat, mert én rendszerető ember vagyok. Persze tudom, nem véletlen hogy ezt a helyet kerestem ki, de ez már ösztönös nálam, amolyan tudatalatti reflextevékenység. Egyszerűen szeretem a csinos nőket a közelemben, na persze nem bunkó módján megbámulni, csak finoman a szemem sarkából ízlelgetni ezt az értékes esztétikai élményt, az én koromban meg kell becsülni minden adományt. Most hasrafordul. Határozottan formás, kisportolt feneke van. A kis bikini alsó csak úgy feszül rajta. A derekán szarvasagancs-tetoválás. Ez egy időben nagyon divat volt és a köldökpiercing. Később sokan megbánták a seggagancsot, de visszacsinálni nem lehet. A piercinget legalább meg lehet szüntetni.
   Rágyújtok a maradék fél szivaromra és lehunyt szemmel élvezem a füstjét. Hiába, nem mindenki képes a hétköznapokban is megtalálni azokat a varázslatos pillanatokat, amelyek kárpótolnak minden más bosszúságért. Most mindjárt odaáll elém és elfogja a napot amolyan halivúdi tartásban, bal kezét stílusosan felém nyújtva megkérdezi - Jössz velem úszni?
   De nem, aki a napot elfogja, az egy gyurmafejű izmos gorilla, bal kezével a szivart kicsavarja az ujjaim közül és a fűben széttrancsírozza.
- A nőmet zavarja a füst - mondja, miközben a jobb keze, mint felhúzott rugó a teste mellett feszül.
   - Ííííííjúúú ! - ez egy japán harci kiáltás, amit még fiatalkoromban elsőként a karatéban tanultam, igaz az edzést hamar abbahagytam, mert túl megterhelő volt számomra. Most egy gyors sarokrúgással kiugrasztom a térdekalácsát, majd a bal lábamat beakasztom a sarka mögé amíg a jobbal befeszítve felborítom a csodálkozó monstrumot. Mellettem látom a nő arcán a meglepődést, de nem kerüli el a figyelmemet a szemében tükröződő csodálat sem.
   - Már amúgy is menni akartam - feleltem és összeszedtem a holmijaimat, persze közben beleléptem a szivar még izzó parazsába - de egy igazi férfi nem mutatja ki a fájdalmat, majd otthon teszek rá borogatást... Most ülök a szobámban, az ablakok besötétítve, a lábamon jeges borogatás, amit Anyámtól tanultam. Jazzt hallgatok, azt az igazi nyúorlinszit, abban még nem csalódtam...

Önkép 2

Igen, itt van Velorex a szalmakalappal, a kalapon a kis virágocskákkal, a szemikével, borostával, hajjal, pólóval, szőlővel. Én ezt a képet nagyon kedvelem, megvan a három csillag. Érdekes ez a fényjáték, az ember azt kell mondja, hogy van egy kicsi hiúsági kérdés is ebben, tehát ezt a testtömegindex változást, ami létrejön az évek folyamán most ez az átsuhanó árnyék nagyon ügyesen takarja. Ez abszolút rendben van. Érdekes a képnek a jobb fölső sarkán, hogy ott át tudunk nézni a háttérnél, olyan az egésznek a hatása, hogy onnan várunk valakit, aki bekukucskál. Dinamikus a dolog, tetszik. Kérek még ilyen portrékat, friss, ropogósakat. (hegyi)
értékelés:

önkép 1

Köszöntünk, kedves Laci, az oldalon. Ez egy nagyon erős kezdés, függetlenül attól, hogy azt a méretet, ami rendelkezésünkre áll nem teljesen használod ki, kicsit kisebb képpel dolgozol, mint amivel nálunk lehetne, de ettől függetlenül a ritmus jó. A karral, a csészével, a pulcsival ez egy jól átgondolt üzenet. Érdekes ez a zöld pöttyös bögre, ugye nem ezt szoktuk meg, olyan az egész, mintha ez valamilyen kívülállást mutatna, miközben erős az a gesztus, amit kapunk. Reménykedem abban, hogy Laci ezt az első három leckét megoldja még egyszer, kétszer, mert én fontosnak tartanám azt, hogy mutassunk magunkból még többet, még többet. Ha lehet kérni, akkor ez jó lenne, de megvan a három csillag és a leckemegoldás, de ez ne jelentse azt, hogy nem küld még képeket. (hegyi)
értékelés: