A hangulat abszolút megvan, nyár vége, pihen a komp, kikötötték, amivel viszont gondom van, az a technika. Hogy ez most szellemképes, bemozdult, valami torzítás került rá vagy mi, nem tudom, de valamitől nem éles, valamitől elmozdult hatást kelt. Ami a kompozíciót illeti, a kép jobb oldalán egy sávban egy új fényviszony indul el, az kivisz a képből, tehát vagy maszkolással visszább kéne venni, vagy vágni. (hegyi)
értékelés:

Lehet, hogy ez valami fricska, és akkor oké, ha a cél az, hogy magát a leckét tegyük zárójelbe, akkor ezt elfogadom, de mint kép... nem értem. Oké, a két piros flekk, oké, de... és? Dől is, meg a formák sincsenek mindenütt befejezve, és nem érzem azt az erőt, ami azt igazolná, hogy az átlagosban, a hétköznapiban benne van az örökkévalóság, márpedig ha ez nem sikerül, akkor ez nagyon vékony jég, mert akkor csak egy értelmetlenül elsütött kép lesz a szoba sarkáról. Laci, jó lenne olvasni hogy mit is akartál ezzel a képpel. (hegyi)

A múlt nem változik, csak a relációja a jelenhez - a testvérhez kötődés konstans marad. Amíg emlékezéseink filmje a háttérben pereg, mi egyre idősebb szemmel veszünk részt benne. Ami fontos, az megmarad. A többi nem lényeges.

Örülök neki, hogy a kép javításra került, és javarészt eltűnt róla az az effekt, mintha ujjal lenne elmaszatolva a kép széle, bár a bal oldalon még mindig látok ilyen nyomokat. Gondolom ez annak köszönhető, hogy az a keret, ami most úgy néz ki, mintha egy visszapillantó tükörből vagy régi tévé képernyőjéről tükrözve látnánk a fotót, utólagosan, mechanikusan került ide. Ez technikai kérdés, érdemes kigyakorolni, de az üzeneten nem sokat változtat. Nagyon erős ugyanis ez a kettős portré, a két fej és nagy hajtömeg jobb oldalon, és a bal oldalon magára hagyott hinta, egyszerű eszközökkel mesél a felnőtté válásról, az álmokról és a valóságról, a gyerekkor emlékeiről és arról, ahogy mindezekre a két szereplő együtt - hiszen testvérek - mégis külön-külön másképp - hiszen egyikőjük szembe, másik háttal áll - emlékszik. Az is jó, hogy nem valami kívülálló szempontjából, hanem a történet megfigyelőjeként, de mégis részeként érezheti magát a néző. A manipulálást én nem erőltetném. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Van itt valami életlenítési trükk, ami azért feltűnő, mert sem az objektív, sem az emberi szem nem így életlenít, függőleges sávban nincs ilyen, csak vízszintesen, hiszen az életlenség annak köszönhető, hogy a blende nyitva, így térben csak egy sáv lesz tökéletesen éles, előtte és utána már nem. Én nem javaslom az életlenítést, mint eszközt, még portrénál is azt mondom, hogy csínján bánjunk vele, inkább ha kell, akkor a maszkolás az, ami célra tud vezetni. Ami a vágyat illeti, ez egy felnőtt vágya, csak a kérdés, hogy mitől ilyen bátortalan a szembenézés a vágyainkkal? Fentről, távolról, mintha titkolni kéne, hogy de jó is lenne gyereknek lenni, milyen volt az első szerelem a körhintán, hogy fogóztunk és estünk a porba, pedig hát ezek az érzések megmaradnak, és ezt képileg lehet ábrázolni azzal, hogy közelebb megyünk a földhöz a kamerával. Viszonylag nagy számú képnél találkozom azzal, hogy a kamera szemszöge túl magasan van hagyva, hogy ennek az az oka, hogy nehezen hajolunk le, vagy guggolunk, ezt nem tudom, mindenesetre érdemes lenne talán kipróbálni, hogy mi van akkor, ha a témához közelebb kerülünk, mert akkor ezáltal a néző is közelebb kerülhet általunk. (hegyi)
értékelés:

A kép elindított egy asszociációs folyamatot, amiről a verbálfotós filmben beszélek, itt most az elemzésben inkább a formai játékra tenném a hangsúlyt. Adva van egy virágcsendélet, szép, légies váza, nagyon szépen gyűrődő drapéria, szép árnyékjáték, és egy számomra értelmezhetetlen bal felső árnyék. Kicsit szűk a tere a képnek, főleg fölfelé, de szerintem megállná a lábát csendéletként, mint javítás azt gondolom, hogy teljesen másról mesél, mint a darálós kép, de az irány jó. Amit nem értek, hogy mit keres itt ez a machinált dróthálóutánzat, mert ez nekem nem csak hogy idegen, de ledobja magáról a kép, egy trükk, ami azt a szintet mélyen alullövi, ami a háttér képen látható. Azt is mondhatnám, hogy míg a kép a hibáit javítva falra is kerülhetne, addig ez a kézirajz igénytelen. Ha úgy gondolja Laci, hogy neki kell a háló a közléshez, akkor kell venni a sarki boltban csirkehálót és rendesen megcsinálni ezt. De a háló se oldja meg a nagy sötét árnyékfelhőt. (hegyi)

Szép az anyagszerűség, jó ötlet és tetszetős, ahogy a banánformát újraértelmezi a lehántott banánhéj, de némi problémám van. Egyrészt egy lámpa kell és derítés, az egymás mellett nem sokkal lévő árnyékismétlések olyan érzetet keltenek, mintha vagy valami üvegfelület duplázna, vagy mintha én látnék rosszul. Másrészt nekem picit szűk a környezet, ezt a formajátékot nagyobb térbe helyezném. És végül: szép a banán, jó a héj belseje, szépek a tónusok - talán leheletnyi derítés jobb-lentről nem ártott volna meg - de a banán végének feketéje kilóg a tónusrendből. Akár a héjból lehetett volna odahajtani picit, és akkor ez már nem zavaró. Laci, lehet azt, hogy ezt a képet megismételd helyrehozott világítással? Megérné, nem csak a harmadik csillagért, hanem mert a kép jó. (hegyi)
értékelés: