Minden egyes hiba leckénél elmondom, mert ismétlés a tudás anyja, hogy a hiba akkor izgalmas, akkor van benne erő, ha hozzáad ahhoz, ami alapvetően történt a képen. Van egy alkotói szándék, ennek meg kell jelennie a képen, és értelmezhetőnek kell lennie, és önmagában is esztétikusan formailag a helyén kell legyen. Erre jön egy véletlen kézmozdulattal a hiba pluszként, és létrehoz valami még inkább emelkedettebb dolgot, amit önmagától az ember nem biztos, hogy megcsinált volna, de a véletlen segítségével ajándékba kapja. Ez a kép akkor lenne izgalmas, ha értelmezhető lenne az, ami történik a képen nagyjából 2/3-ad részben. Most, azáltal, hogy ez az 1/3-ad rész fehér (valószínű, hogy itt valami technikai probléma által nem exponálódott le a teljes képkocka, vagy fényt kapott a film), ezzel az egész ebben az értelmezésben hiba, de sajnos akkora részen roncsolódik a kép, hogy nem tud létrejönni ez a fajta plusz sugárzás. Én ezt azért mondom most, mert a képnek egyébként a határvonalon, ahol a vörös megjelenik, gyönyörű dolgok történnek, csak sajnos ez nem elég. Ettől függetlenül nagyon izgalmas részek vannak a képen, olyan, mintha kis kéznyomok és arcok lennének, az, amit az árnyékoknál, a falfelületen látunk, egészen fantasztikusak, érdemes nézegetni. Talán annyiban módosítanék a képen, hogy egész leheletnyi részt hagynék meg a fehérből, akkor lehet, hogy egy erősebb kompozíciót kapnánk. (hegyi)
értékelés:

Kivételesen most szólnék arról, amit a hozzászólásokban olvashattunk, egy beszélgetésről, hogy a mobiltelefonos fotózásnak van-e, és hogyha igen, akkor mi a létjogosultsága. Én azt gondolom, hogy ha ismerjük az eszköz határait, akkor ez egy tökéletesen elfogadott dolog. Ha kézben tartott a technika, akkor ez egy működőképes helyzet, annál is inkább, mert semmiről nem jelenthetjük ki globálisan, hogy márpedig ez nem kerülhet bele abba a világunkba, amiben mozgunk, amiben elkészülhetnek a képek. Miért ne lehetne polaroiddal, vagy lyukkamerával fényképezni, miért ne lehetne ezt az egészet megoldani mobiltelefonnal. És akkor itt most mondok még valamit, amit fontos lehet. Gondolatban lépjünk vissza egy kis időre egészen a fotózás kezdetéig. Két irány indult el a fotózás őskorában, és ebből az egyik volt a daguerrotípia, ami egy nagyon erősen felpolírozott fémlemezre készült pozitív fényképfelvétel, és a daguerrotípiának is ott van a varázslata, – azon kívül, hogy a kor is jelen van – hogy maga a tükröződő felület ad egy mélységet ennek a dolognak, ugyanis a tükröződés sosem egy primer ügy. Van maga a tükröztető felület és van maga a hordozó. Ez egy tükörnél nagyon jól megfigyelhető, hogy mindig van egy árnyékkép, egy szellemkép, de ez minden tükröződésre igaz tud lenni. Ráadásul emellett a tükröződés a valósághoz képest mindig ad az egésznek egy fátylat azáltal is, hogy maga a tükröződő felület színvilága, anyagszerkezete is befolyásolja magát a képet, az egész helyzetet. Ezüstös, bronzos, mindegy, hogy milyen tónus érinti meg a felületet, mindenféleképp hozzáadnak a kép varázslatához, és ezt látjuk. Van egy valóság, és ez a valóság tárgyias, és mindebben ott a mágia a tükörképpel, a tükröződéssel. A tükrök nagyon érdekes felületi játékot tudnak adni, és nagyon örülök, hogy Éva felfedezte magának a tükröt, mint kommunikációs eszközt, mert ez nagyon egy nagyon furcsa ajtó, melyen átlépve egy egészen őrületes világ nyitható. Ami a képet illeti, én egyet tudok érteni azzal a gesztussal, amit itt kapunk, tökéletesen rendben lévő első lecke. Sőt, a kép a képben, és a kép a kézben, és az egész tükröztetés furcsa játéka ad valami olyan pluszt, ami a térjátékkal jön létre. Azért azt tegyük hozzá, hogy ha ezzel a térrel többet foglalkozunk, akkor még rendezettebb lehetne a kép. Szóval meg van a három csillag és a leckemegoldás, de Éva, ne hagyd ezt abba, mert most a tükörképed egy rendezett, végig gondolt, konstrukcióban, formájában, tónusaiban abszolút jó irányt mutató megoldás, miközben a háttered túlságosan zaklatott. Ezzel még kevésbé lenne baj, de elemeit tekintve nem áll össze. Vannak ott papírdobozok, azokban valami bigyók vannak, a faliújságra fellógatott dolgoknál vannak egészen zseniális dolgok, azzal, hogy azok képszerűek – ha jól látom gyerekrajzok –, miközben vannak ott egyéb, nem felismerhető dolgok is. Tehát azt kéne megfigyelned, hogy ne csak azzal törődj, hogy mi történik a tükörben, hanem azzal is, hogy történik a környezetedben, mert ez a kettő egyformán fontos, és ennek a kettőnek az egymásra hatása az, ami majd a dinamikát fogja tudni hordozni a képekben. (hegyi)
értékelés:    

Összeszedett, átgondolt beállítás, jó kép, és arra kérlek, hogy ne hagyd el az első 3 leckét még, mert ez nem csak ahhoz segít, hogy mi megismerhessünk, hanem hogy magad is jobban ismerhesd a magad képét és határait. Érdemes ezzel dolgozni, jól lehet belőle profitálni a munkáknál. Én lehet, hogy a felső polc részdarabjait lehagytam volna már, hogy jobban lehessen rád koncentrálni. (hegyi)
értékelés:    

Éva, egész jó kis körberajzolás van itt már a lakótelepből. Csak ne add fel, ez a lényeg, mert meg fogod találni, tudom, ezek jó tanulmányok, szóval maga a kép nem jó, mert még nem az, amit akarsz, de mindenképp adok erre most 3 csillagot, hogy ne add fel. Ugyanis az egész hóbelevancnak a lényege, hogy ne csak ad hoc lövöldözzünk, hanem keressünk, és ne adjuk fel, amíg nem az van, amit akarunk. Erre biztatlak. Ja, és nehogy tőlem akard megtudni, merre menj, mert ez benned van, nem bennem. (hegyi)
értékelés:

Az a helyzet, hogy ez egy szomorú kép lenne, ha a fények ezt támasztanák alá, de most valahogy úgy érzem, hogy a romos beton, a firkák és a kiégett fű nem tudja azt adni, ami egyértelműsíthetné, hogy mi is most itt az, ami a te érdeklődésed felkeltette. Két irány is fontos lehet, az egyik az, ha erős kontrasztba állítod a sivárságot és a természetet, ekkor erősebb színekkel és tónusokkal kell dolgozni, olyan fényben, ami kopogóssá teszi a színeket. A másik, hogy melankolikus hangulatot szeretnél, ekkor viszont a fényeknek is fáradtnak, egysíkúnak kéne lenniük. Most valahol a kettő között vagyunk. Nem tudom, hogy lehet ezt ismételni? Jó lenne. (hegyi)