Ez egy tanulmánynak pont jó, de azért nem biztos, hogy a falamra raknám, és elsősorban nem azért, merthogy egy sérülésnek a nyomait látjuk ezen a képen, hanem azért, mert ezek a nyomok - legalábbis ebben a méretben - nekem másra utalnak. Azért vagyunk itt, hogy őszintén beszéljünk, és nem sok értelme van a mellédumálásnak. Merthogy az ujjak nem jól megkülönböztethetőek, így első benyomásra nem emberi végtag jutott a képről eszembe, és a képnél, főleg ha dokumentum irányból indulunk, fontos, hogy ez mennyire azonosítható. Nyilvánvaló hogy adott szituációban, adott helyzetben a rendelkezésre álló eszközökkel dolgozik az ember, bár azt gondolom, hogy amikor az ember egy ilyen projektet eltervez, abba azt is bele kell tudni kalkulálni, hogy milyen objektívvel, milyen géppel, milyen gépállásból lesz valami jól megfejthető néző számára is. Szerintem, ez legalább is fontos. A másik kérdés pedig az, hogy töltöttél-e elég időt ezzel az egésszel? Ha összesen hat kép áll rendelkezésre, akkor a hat képből szerintem nem lehet ennyire sűrű időközönként képet készíteni, tehát akkor ott kell lennie a kiindulási pontnak, és ott kell lennie a szinte végső állapotnak. Azt mondom, hogy ez most elindult valamerre, de nem a befejezésnél járunk, amikor az utolsó képnél járunk. Emiatt is kérdéses nekem. Leckemegoldásra tökéletes lenne, de hát, nem tudom, szóval valahogy most nekem ez az egész inkább olyan orvosi szaklapba való, mint semhogy fotográfiailag tudnám értékelni. 1 csillag, miközben meg nagyra értékelem azt, amikor valaki egy ilyen projektbe belefog, de akkor is végig kell tudni csinálni. (hegyi)
értékelés:

A 70-es évek francia filmjei jutnak eszembe erről a képről, de akár mondhatnám azt is, hogy Az ötödik Sally című könyv. Mind a kettő másért jut eszembe. Az egyik inkább a lírai megközelítés, a drámaiság, a történetmesélés részéről, míg a könyv inkább a formai megoldás miatt. Nyilvánvaló, hogy a néző először a formával szembesül, azzal, hogy több arcot, több portrét lát szemmel láthatóan ugyanattól az embertől, és ezzel valamit úgymond kell kezdeni. Miért van belőle négy? Persze, az első megoldás az, hogy itt egy tükör van, és a tükörben szemlélődök, ugyanakkor a nézőpont egy külső szemlélőé, tehát én magam, mint néző, a kukkoló szerepébe kerülök, ráadásul nagyon intim közelségbe. Kevesebb a távolság, mint karnyújtásnyi. A kérdés az, hogy vajon ezzel a néző belekerülhet-e a személyes történetbe attól, hogy ennyire közel vagyunk? És valószínű, hogy a tónusok, a kép tömegelosztása, tehát azok a másodlagos üzenet irányok lesznek a megfejtéshez segítő irányok, amik arra sarkallják a nézőt, hogy kezdjen valamit a saját történetével. Tehát, miközben ez egy lenyomat, és Éva önarcképei közül az egyik legerősebb önarckép, valami olyan játékot játszik velünk, ami a kollektív tudattalanunkból előhív olyan mintákat, amit nem is biztos, hogy saját magunkon figyeltünk meg, hanem akár anyánkon, nővérünkön, feleségünkön, barátnőnkön, tehát azokon az embereken, akik a környezetünkben fellelhetőek voltak. És itt akár egy olyan helyzetet is hozhatok, mint minta, ami egy reggeli sminkelés megfigyelése véletlenül, hogy a nővérem éppen keni a fejére a szemhéjkontúrt, és nagyon elmélyült, nagyon odafigyelő, ugyanakkor mégsem csak a műveletsorral van elfoglalva, hanem valami belső megfejtésre is rádöbben, valamilyen belső történettel is szembesül. Ez nagyon erősen látszik a képen, ugyanakkor az, hogy mi ez a gondolatiság, azt nem közli a szerző, és ezzel nincsen semmi baj, hiszen a titok titok marad, mint ahogy az életben is nagyon sokszor. Én örülök ennek a képnek, és arra szeretném Évát kérni, hogy kicsit majd a formára figyeljen jobban, és a technikából meg amit lehet, hozzon ki. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon érdekes az a mesemód, ahogy Éva a történeteit elénk tárja. Valószínű, hogy ez egy visszaemlékezés egy valós, akár baleset, akár átvitt értelmű ügyre, és ez a gesztus itt jól is tud működni. Azt hadd tegyem hozzá, hogy most egy kicsit a formák kicsúsznak a képkeretből. Ha groteszket akarunk mutatni, márpedig ez a groteszk kategóriája, akkor egy kicsit feszesebbnek kell lenni, ugyanakkor pontosnak kell lennie annak, hogy mit hova tettünk, és mit hagyunk meg. Az, hogy a banánhéjból kicsúsztunk, az nem annyira jó. Mindezzel együtt én ezt egy 3 csillagos leckemegoldásnak gondolom, mert értem és érzem az üzenet irányát, és ez szerintem a nézőknek is egyértelmű. Ha téged érdekel ez a fajta, úgymond beállított valóság, akkor ezzel elég sok történetet el lehetne mesélni. Várnám a folytatást! (hegyi)
értékelés:    

Ez egy vicces megoldás, és én ennek örülök. Jó a kis koszos lábikád, jó a kisvirág, jó ez az öregecske fényképezőgép, ebbe a formába beleillik az ágytakaró is, meg a függöny is. Ami fény bejött, az eléggé elmeszelte a felületet, és ez nem tesz jót a gipsznek, így ebből érdemes lett volna valamennyit takarni. (hegyi)
értékelés:    

Éva, én ezt visszaadom ismétlésre, mert ez így elég sok sebből vérzik technikailag. Ugye, arról beszéltünk már, hogy mindig a legvilágosabb rész az, ami a figyelmet elviszi. Még ha csak a tükrön belül nézem, ott is van egy ragszalag, a két karika, ami a fenti résznél világos, sőt, még ami mögötted van, az az ajtórész, vagy falrész, még az is világosabb, mint te, tehát mindent megtettél annak érdekében, hogy belőled egy büdös szót ne lehessen látni. Úgyhogy ez így képileg nem megoldás. Maga az, amit észrevettél az szép, ebben elég sok mindennel lehetne dolgozni, akár aktban, akár torzóban, tehát sok irányt el lehetne indítani, de nem így. Érdemes lett volna várni egy kicsit, hogy más fényviszonyok között hátha mutat valamit a dolog, de így most olyan ez a lekucorodás, mintha magadnak csinálnál egy képi jegyzetet, hogy oké, ne felejtsem el, hogy legközelebb, ha jövök a modellel, akkor hogyan akarom ezt megcsinálni. Erre tökéletes, de mint leckemegoldás nem áll meg a lábán. Tessék a világításra is elkezdeni odafigyelni. Van ehhez érzéked, csak kicsit kapkodsz. (hegyi)

Le a kalappal Éva előtt abban a tekintetben, hogy következetesen halad egy úton - még akkor is, ha ez számára sem biztos, hogy tudatos -, és nagyon határozott lépéseket tesz az önmegismerés feladatában. Ráadásul nagyon örülök annak, hogy nincsenek előítéletei a feladatokat illetően. Ez azért jó, mert nem jelenti azt, hogy nincsenek előképei, vagy gondolatai, vagy megfigyelései, tulajdonképpen ezekből építkezik, és én ezt nagyon fontos útnak tartom. Sőt, talán fontosabbnak tartom annál, hogy mi a végeredmény. Ebben a tekintetben a közös problematika nekem az, hogy hogyan is vágunk egy-egy történetet, tehát, hogy mibe vágunk bele, mint forma, és mit hagyunk meg. Hozzám legközelebb a 3. kép áll, a maga teljesen absztrakt nézőpontjával és kimetszéseivel. Még egy dologra azért szeretném felhívni a figyelmet, mindamellett, hogy a legnagyobb elismerésem az alkotónak, hogy a 4. képen vannak olyan gyűrődések a bőrfelületen, amik adódhatnak műtéti sérülésekből, én is begyűjtöttem már ilyet, de adódhatnak abból is, amit a fehérnemű csinál (gumírozás), ami képes úgy megnyomni a bőrt, hogy idő kell ahhoz, hogy a bőr kisimuljon. Erre minden egyes helyzetben, amikor aktfotózásról van szó felhívom a figyelmet, tökéletesen mindegy, hogy ki a modell, akár magunk, akár valaki modellel dolgozunk, hogy érdemes arra időt szakítani, hogy egy laza öltözéket vegyünk fel, akár csak egy házikabátot, és ezektől a gumírozott szerkezetektől, fémcsatoktól megszabaduljunk, hogy ezeknek a lenyomatai már ne legyenek a bőrön. 10-15 perc alatt megtörténik ez a kisimulás, és utána nem kell majd ezzel különösebben vacakolni. A mellnél a melltartó, a bugyi széle meg tudja nyomni a bőrt, és nem esztétikusan jönnek létre ezek a formatorzulások. Visszatérve a képsorra, nagyon izgalmas ez az egész, a kötött forma mellett is nagyon felszabadult üzenetsor. Arra szeretném bíztatni Évát, hogy folytassa ezeket a megfigyeléseket. A továbblépés az egyrészt az elmondott technikai felkészülésnél fog bekövetkezni, másrészt pedig annál, hogy az egyes formák, mint geometriai üzenetek hogyan kerülnek a képre, mit hagyunk le, mit emelünk be, hol határozzuk meg a képhatár általi vágásokat. Mindenféleképp szeretném bíztatni Évát, hogy mindazzal együtt, hogy ez a képsor nem tökéletes, de fontos az üzenete. Úgyhogy a 3 csillag megvan.
   És még valamit hadd mondjak, mert itt felmerült egy kérdés a kommentároknál az aktot illetően, hogy mi az értelme, vagy hogy egyáltalán mi a szerepe, hogy ez vajon tényleg csak annyi, hogy kielégítsünk valamilyen kukkolási, megfigyelési vágyat, vagy más a cél? Én azt gondolom, hogy egyértelmű, hogy mi a különbség az akt, a szex-kép, az erotikus fotó és a pornó között. A különbség itt rejtezik, hogy milyen céllal, milyen esztétikai megfejtéssel készülnek a képek. A pornónak, a szex-képeknek, az erotikus fotózásnak az első fő ismérve az, hogy primeren ki akar hozni a nézőből olyan ösztönöket, olyan vágyakat akar kielégíteni, amik abszolút elsődleges ügyek, tehát kielégülésre szolgálnak, ennek tulajdonképpen eszközei. Ha egy szóval akarom megfogalmazni, akkor a pornó, vagy a szex-kép, az eszköz. Az akt tökéletesen más megközelítés. Az akt nem vált ki és nem elégít ki primer vágyérzetet. Ott a testről van szó, formákról van szó, líráról van szó, és az aktnál, függetlenül attól, hogy mennyire szembesítő erejű egy aktfelvétel, mert ez is abszolút elfogadható, mindezzel együtt a fő szerep az esztétikáé. És az esztétika nem azonos, az adott kor elvárásával, divatirányzataival. Nézzük meg a reneszánsz kort, hogy mi volt az ideál, nézzük meg a mai kort, hogy akár pl. a divatmagazinok oldalain mit látunk, nem kötelező ezeket a trendeket elfogadni, sőt, én azt gondolom, hogy ha most belemehetek egy témába még, és ez az aktnál szintén fontos, ez a szőr, és a szőrtelenség kérdése.
   Ugyanis divat, és biztosan van higiéniai oka is, vagy legalábbis képzelt higiéniai oka annak, hogy az emberek igyekeznek megszabadulni a testszőreiktől, és sajnos már a férfiak, nők egy irányba mennek, és mindenki próbálja magát úgy beállítani, mintha ez valami bűnös, vagy tisztátalan dolog lenne, miközben pedig én azt gondolom, hogy egyrészt hozzánk tartozik, másrészt ha aktról beszélünk, akkor sokkal kritikusabb a szőrtelenség kérdése. Ugyanis ne tessék elfelejteni azt a párhuzamot, ami a kisgyermekkorral, vagy a nagyon idős emberekkel vonható meg a szőrtelenség tekintetében. Ez a két életkor az, amikor ez fellép. A kisgyerek még nem, az idős ember már nem rendelkezik szőrökkel az intim testrészeinél, de akár a hónaljat is mondhatjuk erre példának. Tehát itt most nem arról van szó, hogy én bárkinek divattanácsokat akarnék adni, hanem egyszerűen arról, hogy egy kép, és annak a látványa milyen asszociációkat indít be. Márpedig, tetszik, vagy nem tetszik, ez az asszociációs irány nem elhanyagolható. Ezt most azért mondom, nem is ennél a képnél elsősorban, de azért az is fontos, hogy ha megtörténik egy ilyen borotválkozás, akkor rögtön utána nem készíthető fotó. Ezeknek a sebeknek, amit a borotva okoz, ezeknek a mikrosebeknek be kell gyógyulniuk, meg kell nyugodnia a bőrnek. Megint azt mondom, hogy az aktnál ez egy fontos kérdés, hogy mennyi időt hagyunk a bőrnek a regenerálódásra. Azért mondom el ezt itt, hogy legyünk egyértelműek a képeknél, tehát ez egy fontos dolog.
   És még egy harmadik dolgot hadd mondjak: a hőmérséklet szerepe. Ha nagyon hideg van, az ember libabőrös lesz, ami nem biztos, hogy esztétikusan tud megjelenni egy felvételen. Lehet ennek szerepet kölcsönözni, ha a történet, amit el akarok mesélni, az a félelemről, az ijedtségről, a kiszolgáltatottságról szól, akkor ennek lehet szerepe, de azért általánosságban azt mondom, hogy érdemes erre odafigyelni, hogy megfelelő hőmérsékletben dolgozzunk. Már csak azért is, mert egy beállítás eltarthat viszonylag hosszabb ideig is, és akár mi vagyunk a modellek, akár más, az nem jó, ha utána megfázunk. Köszönöm. Ha bármi kérdés van, lehet, hogy érdemes lenne a fórumon nyitni egy topicot az akt témakörnek, és beszélgessünk erről. (hegyi)
értékelés:

Megjött a tükör megint egy új megoldásban, és nekem ebben az az izgalmas, hogy mintha kifogyhatatlan lenne ez az eszköztár. És ez azért érdekes, mert egy kis zsebtükörről beszélünk. Nagyon jó ez a ritmus, amit itt most kapunk, nagyon örülök neki, hogy a formák rendben vannak. Talán a kép bal oldalából egy fél centit lehetne vágni, de minden esetlegességével működik ez a dolog. Nyilvánvalóan technikailag bele lehet kötni, bár azt gondolom, hogy ez a fajta zajosság, és ez a zsebfényképező hangulat nem elítélendő ügy, pontosan azért, mert a szubjektivitást, a személyességet, a napló jelleget erősíti. És érdekes az, amikor egy ilyen kis csillanás, vagy felragyogás van a naplóban, egy megemlékezés, egy fontos pillanat. Aztán megy megint a hétköznapi daráló és akkor jönnek ilyen áldott pillanatok, és ennek ez egy jó ritmusa. Kicsit azt a szemöldököt, mintha túl kiszedted volna, nekünk a bal oldali szemöldöknél látom ezt, de egyébként a dolog nagyon jól megoldott, úgyhogy ez egy 3 csillagos lecke, köszönöm. (hegyi)
értékelés: