Ez egy nagyon szépen megfogalmazott kép. Az egyik dolog, amit látok, hogy van itt valami utólagos képmódosítás, valószínűsítem, hogy élesítés történt, mert elég csúnyán szellemképesedik a madár körvonalánál lévő kontrasztváltás, és ez főként a sötét és a világos részek határvonalánál látszódik erősen. Erre azért érdemes odafigyelni. Én nem javaslom ezeket az utólagos manipulációkat, mert nagyon nagyon nagyon ritka az az eset, amikor élesíteni kell utólag a fotón, és az nem okoz betegséget a képnek. A másik az, hogy nem vagyok 100%-ig meggyőzve arról, hogy a fehéregyensúly tökéletesen rendben van. A harmadik pedig maga a képkivágás. Annyira szűkre van ez vágva, hogy ennek a madárnak nincs tere. Értem én, hogy minél nagyobb mennyiséget akartál belőle mutatni, de azt gondolom, hogy levegőhöz kell hagyni jutni a motívumokat a képhatáron belül, itt pedig ez most olyan, mintha bezártad volna egy dobozba. Mindazzal együtt, hogy ez egy nagyon jó pillanat, és nagyon szépen rajzolódnak a szárny tollai, volna még csiszolnivaló a megoldáson. Ez így most 2 csillagos kép. (hegyi)
értékelés:

A barátságból ez inkább a bajtársiasság felé való elmozdulás - ez nem jelenti azt, hogy ez hiba lenne, abszolút el tudom fogadni, mindenesetre nagyon határozott gondolat. Az a formai helyzet, amit itt látunk egy nagyon határozott irány lenne, és itt most az én értelmezésemben felmerülő problémákat szeretném veled megosztani, és utána a véleményedet kérni, hogy mit gondolsz te erről. Egyrészt van két szereplője ennek a történetnek, ők a főszereplők, és az ő barátságukról, helyzetükről van szó. Erőt sugárzó ez az egész a kontrasztokkal, van benne egyfajta személytelenség, vagy még azt is mondhatom, hogy bujkálás, abban a tekintetben, hogy arcokat nem látunk. Bűnügyi riportoknál szokták ezt használni, hogy ellenfényben hagyjuk a riportalanynak az arcát, és így nem felismerhető, de a jelenléte mégis megvan. Itt is erős ez a jelenlét, függetlenül attól, hogy nem felismerhetőek az arcok, de már most mondom, hogy addig, amíg a nekünk a baloldalon lévő figura egy jól körberajzolt figura, a jobb oldalon lévő egy nagyon sziluettes megjelenítésnek mutatkozik. És miközben a barátság nekem egy mellérendelt helyzet, aközben az, amit most látok, az egy enyhén alárendelt viszonynak tűnik, mert az egyik figuránk egy határozott megjelenéssel bír, a másik viszont az ő árnyékába kerül. Ezt érdemes átgondolni, hogy ez valóban szándékos-e. Még egy dolgot szeretnék hozzátenni: most, jelen pillanatban ennek a képnek a nagy ereje az a hátsó fém szerkezet, amit látunk, ami egy nagyon határozott jelenléttel bíró tömeg. Ehhez képest a kép előterében lévő figurák is határozott jelenléttel bíró tömegek, de a kettő között húzódik egy olyan korlát réteg, vagy vonal, ami ezt az egészet nem csak kettévágja, hanem valahogy úgy osztja háromfelé, hogy az egészben van valami ilyen a realitáshoz viszonylag közelebb álló, de ettől esendővé váló rész is. Ha hősöket akarok ábrázolni, akkor ezt idealizálni kell, meg kell nézni azt, hogy honnan fényképezzek. Alsó gépállásból a két figura bekerülne a két vastraverz közé, így kevésbé lenne jelentős és határozott a füves terület és a betonkorlátnak a szerepe. Ráadásul ezzel azt is elérném, hogy ez a két figura felém tudna magasodni, így még fenyegetőbb lenne a jelenlétük. Ebből a nézőpontból ábrázolva nekem ez kevésbé jelentős, inkább olyan, mint ha két rosszban sántikáló srácot rajtakaptak volna és talán ez most nem egészen ugyanaz, mint amiről mesélni akarsz, főképp itt a kép címére, és a leiratra utalva. Tehát azt gondolom, hogy az irány jó, és érdemes ezzel foglalkozni, de nem árt, ha utánanézel, hogy ezt hogyan csinálták a nagy elődök. Utalnék itt a plakátművészetre, az orosz avantgarde–ra, de akár a szocreálra is. Ezeket nem árt átnézni ahhoz, hogy hogyan is heroizálták ők a hétköznapok hőseit. Ez egy 2 csillagos megoldás, és ha gondolod, akkor érdemes ezzel a témával még foglalkozni. (hegyi)
értékelés:

Nagyon határozott a jelenléte ennek a fának. Hogyha leszámítom a szereplőt, akkor azt mondom, hogy ez a fa, meg a környezete önmagában egy nagyon erős jelenlét, és ez nagyon erős színpad. Az egy kérdés, hogy mit akarok kezdeni zsebre dugott kézzel, kiskabátban ezzel a pózzal? Olyan, mintha szagolgatni akarnád a hónalját ennek a fának. Arról nem beszélve, hogy ha akarom, akkor ez egy hónalj, de egy teljesen más testrészt is az eszünkbe juttathat akár. Tehát, mi az, amiért ebben a furcsa pózban vagy jelen? Mert ez olyan bátortalan dolog, hogy zsebre teszem a kezem. Miért van zsebre téve a kezed? Beálltál aratóterpeszbe, nagy öntudattal előreszegezett állal, de nem nagyon látom, hogy mi történik? Miért nincs közte kapcsolat? Miért nem kezdesz valamit magaddal ennél a fánál? Valami gondolatod van róla, de mi? Félsz tőle? Vagy mi az oka annak, hogy ez ebben a formában kerül megfogalmazásra? Nem értem. Megint azt mondom, hogy olyan az egész, hogy van egy főszereplőnk, a fa, meg vannak a kis statiszták a háttérben, a többi növény, ez a rendszer tökéletesen működik - nagyon jó, hogy ezt a párás, ködös időszakot választottad -, és utána olyan, mintha a rendező beállna a színészek közé elmagyarázni, hogy hova is álljon, vagy mit csináljon, civil ruhában, hisz ő a rendező és ő csak instruál. Mintha valaki mást instruálnál, hogy maradj most itt és ezt kell csinálni, és te csak ezért álltál be a képbe. Attól, hogy az öltözet, a póz civil, ettől nincs kapcsolat a főszereplő és közted. Nem tudom, hogy mennyire fellelhető még ez a modell, hogy mennyire tudsz elmenni oda, hogy megismételhető lenne itt bármi is, de ha igen, akkor arra szeretnélek bátorítani, hogy alakíts ki valamilyen viszonyrendszert. Vihetsz oda egy nagy lepedőt, beburkolhatod magad, teljesen mindegy, ne én mondjam meg, hogy mit kell csinálni, de annyi biztos, hogy ez a szürke farmer, a kis dzseki, a zsebre dugott kéz, a környakú póló, ez így ebben a formában nekem nem kapcsolódik ehhez a történethez. Visszaadom ismétlésre. Már ha meg lehet ismételni ezt a képet. Ha nem lehet, akkor azt mondom, hogy az ötlet abszolút érthető, arra megvan egy csillag, a kivitelezés is szép, az is egy csillag, de az üzenet nincs befejezve, így megmarad két csillagosnak. És kérném a válaszodat arra, hogy tudsz-e ismételni? Mert, ha tudsz, akkor azt várnám, ha nem, akkor 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Annak kifejezetten örülök, hogy Csaba nekifogott ennek a leckének, és az is nagyon jó, hogy egy olyan ritmust, és egy olyan irányt talált a megoldásnak, ami nem egy szokványos igazolványképszerű megjelenést ad, hanem egyszerre dolgozik a fénnyel, az árnyékkal, a derítéssel, vagy a sötét tónusokkal. Ezt azért tartom jónak, mert egy nagyon érdekes gyakorlat is egyben. Valami történt a kép jobb oldalán - ott az árnyéknál látok valami olyan sávosodást, amit egyenlőre nem tudok hova tenni -, lehet, hogy itt történt valami olyan utómunka, ami a tónusokat, vagy a kontrasztot próbálta emelni, de ezt nem tudom biztosan megmondani, mindenesetre érdemes lenne ennek utánanézni, mert ez a minőség rovására megy. Jó lenne ezt tisztázni, vagy helyrehozni. A képpel egyetlen problémám van, mégpedig az, hogy olyan formákba is belevágtál, amibe nem volt szükségszerű. Egyrészt ez az állad - érdemes lett volna egy kicsit többet adni belőle, hogy befejeződhessenek a formák -, másrészt az árnyékban az orrod. Mind a kettő olyan, hogy mivel ezt a vágást ennyire minimális mértékben vitted véghez, attól ez hibaként jelentkezik. Ha határozottabb a vágás, akkor lehet az arcból csak egy részletet adni, és még attól is értelmes portré marad, de ehhez az kell, hogy ezt a döntést határozottan hozd meg. Vághattál volna fent, a haj vonaláig, mert az kevésbé fontos. Egy szóviccel élve: ’az állam én vagyok’, tehát az álladat meg kellett volna hagyni, vagy majdnem a száj vonaláig, esetleg a szájvonal alatt egy ujjnyival lehetett volna vágni, és akkor megint egy értelmes vágást kapok. Ez így most inkább csonkolás. Ettől függetlenül megvan a 3 csillag és megvan a leckemegoldás is, de Csaba, ez ne jelentse azt, hogy ezzel a leckével nem foglalkozom tovább, mert ez engem csak eddig érdekelt! Tessék erre is küldeni! És még egy dolog, tessék egy kicsit nagyobb ritmust adni ennek az egésznek és küldeni a képeket, mert akkor tudunk jól dolgozni, ha viszonylag rendszeres munkákkal jelentkezel, és akkor egyik munka a másik után tud épülni egymásra. Ha túl nagyok a lépésközök, akkor a ritmust veszítjük el! (hegyi)
értékelés: