Kedves Mó! Ma az utolsó napon szeretném megragadni az alkalmat és azt mondani neked: bocsi. Tök jó témát találtál ki, de tényleg! És úgy sajnálom, hogy nem tudtam érdemben hozzájárulni, pedig olyan aranyos és lelkes volt, ahogyan azt írtad, hogy mély képekre számítasz... Az még hagyján, hogy egész héten téves nyomon voltam, mert nem jól emlékeztem a feladvány szövegére és így a saját lényegem helyett a minden lényegét kajtattam végig, de még csak meg sem találtam, nem tudtam megmutatni. De hogy talán mégse vesszen kárba a téma, akkor legyen ez az én megoldásom: személyiségem fénypontja a félreértés és a világ lényegének keresése és meg nem találása. Ez az utolsó pedig valami olyasmi szeretne lenni, mint egy afféle ön-memento - semmi extra - a leggyűröttebb körülmények között is egésznek, simának maradni. Vagy valami ilyesmi. És tényleg bocsi!

A világ és benne a helyünk keresése örök érvényű kérdés. Természetes és épített környezet, az emberalkotta és a természet feletti vékony határvonala az ablak.