Én ezt nem a riport leckébe gondolnám megoldásnak, és ezt hadd ne kelljen megmagyaráznom, hogy miért, én ezt mondjuk az önportré kategóriájában tartom nagyon fontosnak, mert egy önismereti vagy önelemző helyzetet látunk még akkor is, ha ezekben vannak transzpozíciók, de mégis a Bara saját érzelmi világával foglalkozik. Egyetlen esetben lehetne elfogadni ezt riportnak, ha saját magammal készítem ezt a riportot, tehát magamat vallatom, de azért én ebben tanácstalan vagyok, hogy ez mennyiben lenne jó megfejtés. Öt képből álló képsor, és mindegyik kép saját címmel rendelkezik, és ez nagyon fontos abból a szempontból, hogy a Bara egészen szűkre szabottan kategóriákat állít magának és ezeket fotózza le. Az első a kezdet, és ez valamilyen fürdőszoba lehet, és ennek a képsornak mint felvezetés is egy jó nyitánya ez a kép. Kicsit kapunk a szobabelsőből, látunk a székből is, a falra akasztott házikabátból, és egy gesztust is látunk, ami a széket mint partnert vagy egy elképzelt másik embert mutat, nagyon jó, hogy végig a képsoron többexpozíciós vagy dupla felvételt látunk, akár hosszabb expozíciós, vakuval villantott felvételt; ettől van egy sejtelmes, álomszerű, meseszerű megnyilvánulása a modellnek, ahogyan ezeken a képeken megjelenik. Megemlíteném itt Tóth Gyurit, bár hát ő ezt más irányba vitte el, ezt a technikát, de érdemes utánanézni is. Utána a szomorúság következik, és itt már a modell belenéz a kamerába, de ugyanezzel a fátyolos, áttetsző dupla expós megoldással, és maga a gesztus nagyon is jól hozza azt, amit a cím mond és ez minden képnek az erőssége is, hogy az egyszavas kis kategóriák nagyon is jól jelennek meg gesztusokban, nagyon pontosan fogalmaz a Bara, pontos utasításokat adott saját magának, hiszen ő a modellje ennek a sorozatnak. És ez fontos, hiszen nyilvánvalóan van egy érzelmi helyezet, ami létrehozza, előhívja ezeket a fotográfiákat, és az egész estiskola ezeknek az érzelmi helyzeteknek a kezelésére, megmutatására szól, és ezek a helyzetek nagyon sokszor tesznek minket bizonytalanná, sokszor tesznek érzelgőssé, szentimentálissá, és ez sokszor rontja a képek erejét. Ennek a képsornak az ereje pont abban van, hogy a Bara tudott saját magával szigorú lenni, és azt mondani, hogy bármennyire is érzelmi ez a szituáció és bármennyire is felkavaró, bármennyire is fájdalmat hív bennem elő, a saját magam megfigyelése által, de ezeknél a képeknél pontosan fogalmazok, és ez az érzelgősség nem jelenik meg a képeken, és azok nagyon erős üzenetekké válnak. Hogy meghagyja nekünk ezeket a dolgokat magunkban lecsapódni. Utána a szenvedés c. képen az az izgalmas, ahogy elkezd a fénnyel játszani, és mondhatnánk, hogy egy tradicionális fényfestési eljárást alkalmaz, de mégis itt ezen a képen nem díszítőelem a fény, ahogy ezt sokszor látjuk a csendéleteknél pl. hanem bizony itt a szenvedéstörténetnek, a mozgásnak a leképezése, azt erősíti, azt a fajta fájdalmat, kontrasztot hozza létre, ami a szituációban benne van, és nagyon jó a lezárás is, ahogyan a szereplő maga eltűnik a képről, csak egy üres széket látunk megint, de mégis, a csempefoltokban, a fényvillanásokban felfedezhetünk valamiféle, és itt már érdekes kérdés, hogy vajon mennyire tudatos ez a megfogalmazás, de felfedezhetünk egy arcot ezekben a fényformákban, úgyhogy én nagyon köszönöm ezt, és arra bátorítom a Barát, hogy dolgozzon ezzel a technikával, illetve saját magával, nagyon fontos korszak volt nála az a korszak, amikor a Hanna volt a modellje, nagyon sok felfedezést tudott tenni ezáltal, és én most annak örülök, hogy ezt a fajta munkát egy szinttel magasabbra emelve már magát használja modellként, elért arra a szintre, hogy ezeket a megfigyeléseket ezeket elkezdje alkalmazni saját magára. (szőke)
értékelés:

Nagyon jónak tartom ezt a képet is, nagyon izgalmas, és akár a még fel nem adott akt leckénél is el tudnám fogadni. Merthogy nagyon szépek azok az ívek és formák, amik itt létrejönnek, és kell ott hátul az a valós tér, az értelmezi, az hozza kontextusba, az teszi térbe hogy miről is beszélünk. Ha levágjuk ott felül azt, ami most lezárja ezt a kompozíciót, akkor látunk egy avarfelületet, amin nagyon szép, lírai formákat látunk, és nem több. Azok a valós fatörzsek ott azok, amik ezt az egészet visszahozzák, amik ott hátul adnak egy szigorú, figyelő pozíciót, tehát szerintem nagyon fontos részei a kompozíciónak. Nagyon örülök, hogy a Bara megtalálta ezt a pillanatot, hogy észrevette ezt, és három disznó. (szőke)
értékelés:

Nagyon szeretem Bara azt is, hogy tudod kimondani a benned lévő dolgokat, és ezek azért izgalmasak, ebben az egész sorozatban is, amit itt láttam, mert megismételhetetlenül nagyon jellemző mindannyiótokra az a mondathasználat, az a beszédmód, amiket a gyász leckével kapcsolatban küldötök, és emiatt úgy érzem, az egyik legjobb sorozat kezdett itt összeállni ebben a leckében. Valószínűleg a képek nem azért olyan jók, mert olyan különleges dolgokat fényképezett le a társaság, hanem nagyon is önmagával kezdett el foglalkozni benne mindenki. Igen, ezen a képen teljesen más van, mint amit eddig láttunk erre a leckére; ugyanakkor a Medvegy Bara Elmúlás című képére Vera Hityilova filmje jut eszembe, a Játék az almáért c. filmet idézném ide, ami egy fantasztikusan érdekes film, amelynek a kezdőképei, amúgy az emberi párkapcsolatok, szerelmek, gyerekek sorjáznak ebben a filmben, de a kezdőképeknél – kimás ha nem egy nő készíthetne egy ilyen döbbenetes képsort – a születés hangjait halljuk a szülőotthonban. De miközben ezek ltszanak ezzel párhuzamosan futnak egy régi almáskert ugyanilyen állapotú gyümölcseivel, almáival is, amely kapcsolódás egyszerre beszél a vérbő és dús életről és a megtermékenyített élet utáni átadásról, akár energiáról. Ez a kis gally talán egy körtefa gallya, ami életet adott egy pici termésnek, és ez a termés, mert nem használódott fel arra, ami a feladata lenne, visszatáplálta a benne lévő életet a kiindulópontjába, miközben ugyanolyan gazdag színek, foltok, ritmusok vannak ezen a összeaszott tárgyon, nagyon összetett az üzenet, sok mindent felvet, de a 25. lecke, a tisztelet-búcsúzás abszolút hordozza a változás üzenetét is. Hogy amikor egy történet befejeződik, akkor abból egy sokkal msabb, új létezés is létre fog jönni. Nyilván ez a lecke azért is fontos, mert ha ezeket nem tudjuk megélni, és nem fejezzük ki, akkor ennek a következő lépcsőnek az elérése sem történik meg. Nagyon fontos a Barának ez a képe. Néha hal az, amit látunk, sok asszociációt indít el. Sokszor ha nagyon leegyszerűsítettek a formák, amiket használtok akkor a nézőt dolgoztatjuk, elindítjuk a fantáziáját, ahogy keresi a kódot a képeinkhez. Ez nem baj. (szőke)
értékelés:

A technika, amit a Bara alkalmaz, a 70-80-as években nagyon divatos volt a fotóbiennálékon, a variót valahogy húzkodták exponálás közben, nagyon divatos technika volt. Itt egy középpont felé tartanak ezek a csíkocskák, egy tölgyfa vagy olyan forma van itt használva modellként aminek az ágai, levelei ugyanúgy a középpont felé tartanak. Ez egy jó ujjgyakorlat, nem tudom, hogy vajon miért tűnt el ez az eszközhasználat a fotóművészetből, mert ennyit tud, és nem többet, vagy más oka van. Örülök, hogy az alkotó ezt használta. A kompozícióról még annyit, hogy ezeknél a technikáknál fontos, hogy nem biztos, hogy egy eszköz önmagában megáll, tehát egy technikának segítenie kell valamit, valamilyen üzenetre rá kell fókuszáljon. Tehát attól, hogy a fa vonz engem, a Bara mint személy ebben nem jelenik meg. Az eszközök nem arra kellenek, hogy önmagukért legyenek, a kompozíció sem önmagáért létezik, hanem azért készítjük ezeket a munkákat, hogy önmagunkat és a világgal való kapcsolódásunkat kifejezzük. És itt az a probléma, hogy a mozgás lecke is ugyanolyan fontos lenne, hogy átszűrődjön rajta az ember, mint a csendnél vagy a gyásznál. Itt meg azt érzem, hogy igen, egy jó ujjgyakorlat történt. Akár szorgalmi is lehetne, én át is tenném oda, mert ez ennyi, egy eszköz használata, nincs benne a Bara, akárki más is beküldhette volna. Igazából ezeket a dolgokat meg kell csinálni otthon, és megőrizni, tanulni belőle, és felhasználni arra, hogy fejlődjön az üzenetrendszerünk. (szőke)

Azt nem tudom megállapítani, hogy ez egy kanapé, ágy vagy mi, aminek a takaróját lehet jobb oldalon látni - szeretem a képet és jó a hangulata is, fáradt, égő szemű vasárnap hajnali ébredés érzés, amikor legszívesebben visszaaludnánk... a tónusokkal kéne valamit kezdeni, nem sokat kell marceálni, de picit sok a fény és az árnyékok ettől bedőlnek. Fent meg lehetne vágni azt a fekete keretet vagy mit. (hegyi)
értékelés:

Nagyon érdekes az a megoldás, amit Bara alkalmaz, néhány képpel ez előtt egy konkrét megfogalmazásnál visszaadtam ismétlésre egy képet, amin egy kisgyerek látható azzal, hogy a gyermekkor élményét magunkon kell átszűrni. Mondhatnánk, hogy oké, de ez mennyiben más, miért fogadja ezt el Hegyi, ha a másikat nem. Egyszerű a magyarázat. Ennél a képnél a bemozdulás, az expozíciós idő megválasztása az, ami miatt elrajzolódik, idézőjelbe kerül a modell, nem a valóságot keressük, nem azt, hogy Bécike milyen aranyosan idegesítően klimpírozott, hanem azt hívjuk elő, ami maga a cselekvés, tehát egyetemlegessé válik az üzenet, nincs konkrét személy, nincs konkrét kapcsolódás, csak élmény van, csak mese, és ettől lesz kerek a történet. Az is előny, hogy kicsi a mélységélesség, ami által mivel az élesség a billentyűn van és nem a kézen, ezzel szintén azt erősíti az alkotó, hogy a hangulat a fontos és nem a konkrét hely a nagyszobában nagypapa zongoráján, nem leltár, nem lista, hanem hangulat. (hegyi)
értékelés: